Ami fontos és ami nem (REV)

Húsz éves a II. Magyar Köztársaság, amelyről folyamatosan elmondják, hogy a harmadik. Komolyan, kit érdekel ez? Ilyen szegényes ünneplést nagyon régen láttunk már, de pontosan ezért is méltó 2009-hez és méltó ehhez a respublikához. Ez jár, ilyen ez a köztársaság, ide jutott el húsz év alatt. Hova? A semmibe. A sehova. Senkinek sem fontos. Sokan kérdezték, hogy mit fogok írni a huszadik szülinapra. Epébe mártom majd klaviatúrát biztosan. De minek is tenném? Nem kellett sokat gondolkodnom; semmit sem írok. Ez a köztársaság a dühöt és a fricskát, a velős és erős kritikát sem érdemli meg. Minek? Nem szólna igazából senkinek sem. Néhány értelmiségi elmondaná az ellenkritikát rá (akikről nem is olyan régen kiderült, hogy azért olvasnak minket és ámuldoznak meg értetlenkednek) és ennyi. Kár a gőzért. Időpazarlás. Vannak fontosabb dolgok is. Emlékezni október 23-án meg nem a köztársaságra kell.



"Ennél a királyság is jobb lett volna, ennél a köztársaságnál...!
Én a húsz éves köztársaság kikiáltására jöttem, de kérem... ha ez van, akkor én nem jövök!
Ez nem köztársaság...részvénytársaság!"

A nép szava, akkor most Isten szava?!... A legszebb az, amikor az elit saját magát ünnepli az üres Kossuth téren. Szimbólumértékű.

***

Koncentráljunk arra, ami fontos és ami perspektívikus. Ötvenhárom éve a magyar nép felkelt és elűzte a kommunistákat. Ez önmagában ma is elég, hogy magyar szíveket dobogtasson meg. Kár, hogy csak átmenetileg sikerült. 1956. október 23-a után a republikánus demokrata magyar politikusok visszaadták Mindszenty Józsefnek az összes egyházi és polgári méltóságát (igen , igen én is tudom, hogy nem gondoltak bele igazán). Mindszenty József szózata a nemzethez 1956 november 3-án az ország első közjogi pozíciójából hangzott ezért el, ez a pozíció pedig csak a királyság szemszögéből értelmezhető érvényesnek. Ezt érezte és tudta a demokrata (Bibó István) és a kommunista is (Nagy Imre, Kádár János). Szóvá is tették.



Október 23-án ünnepeljük tehát a magyar nemzet egykori önbecsülését és ellenállását. Egy tiszta lapot. E mellett pedig lélekben készüljünk már 2009. október 24-re, is amikor Cirák és Dénesfa között, a Királykápolna előtt tisztelgünk ezeddig utolsó királyunk, IV. Boldog Károly személye és a restaurációs kísérlete előtt. Szimbolikus tett volt ez, üzenete ma is ugyanaz; a királyságot helyreállítani és királyt adni a nemzetnek.

[Köszönjük az eddigi támogatást és híradást az eseménnyel kapcsolatban a következőknek; IGEN, Barikád, Szent Korona Rádió, Magyar Kurír, Vas Népe, Kisalföld Online, HVG, Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, Történelemportál, Vatikáni Figyelő, illetve a ciráki és a dénesfai önkormányzat. Külön öröm, hogy az osztrák monarchisták - a Schwarz-Gelbe Allianz - is terjesztették az esemény hírét, s nevét.]