Az ellenforradalom a helyére kerül, ugye?

Úgy látszik, hogy a Jobbik, mint az ország soron következő, magának helyet követelő jobboldali pártja, egy régi hagyományt igyekszik azzal újra meghonosítani, hogy megünnepli a magyar ellenforradalom győzelmének egyik szimbolikus tettét; Horthy Miklós és csapatainak a bevonulását Budapestre. Annak idején ez a tett egy új korszak kezdetének bizonyult, amelyről akkor még különbözőképpen gondolkodtak az emberek, egy viszont biztos; egy forradalmi és törvénytelen korszaknak a végét jelentette, és egy új nemzeti egység reményét is. Míg az első megvalósult, a másikban jelentős csorba esett, amely rányomta a kormányzóság egész idejére a bélyegét (Boldog Károly király restaurációs kísérleteinek a megakadályozása). Az esemény ünnepléséből egy kisebb Horthy-kultusz is lett, szerencsétlen módon (mondjuk a kommunisták pártocskáinak is száma erősen 100 fő alatt volt 24 évig).

Ennek ellenére az eseményen van mit ünnepelni és a háború óta hiányzik egy olyan magyarországi politikai erő, amely újra a magyar jobboldali hagyományba illesztené a győztes magyar ellenforradalmat, annak megfelelő kombattáns szellemiségével, illetve valós tartalmával, így tehát ez a kezdeményezés mindenképpen üdvözlendő és reménykeltő. (Más - de nagyon is fontos - kérdés, hogy a felszólalok jelenleg nem hordozzák az eredeti esemény fontosságának megfelelő minőséget.) Ha azt nézzük, hogy jövőre ez a párt azért száll harcba, hogy a harmadik vagy második erő legyen Országgyűlésben ebben a respublikában, akkor talán van arra esély, hogy a magyar politikai hagyomány és gyakorlat kiteljesedik egy kicsit. Nem kell magyarázkodni, ha valaki mondjuk Horthyra mutat, mint példára és talán következetes lesz ez a "mutatás is". Horthy Miklós kormányzó tiszteletének biztosan helye van a magyar konzervatív és jobboldali politikai palettán, persze csak úgy, hogyha lehet róla pro és kontra értekezni , ostobaságok és értelmetlenségek helyett. E mellett pedig talán a magyar ellenforradalom eredményeiről és olyan nagy alakjairól is szó lehet végre, mint Sigray gróf, Lehár báró vagy éppen Ostenburg-Morawek Gyula, a helyett, hogy a jobboldalnak az 1945-49 közötti korszakban kelljen csak egerészni. Egyszerűen az ellenforradalom a helyére kerülhet talán ebben az országban, ahol még mindig meg kell ünnepelni a "felszabadulást" (amelyet még a Vörös Hadsereg sem hívott így, hanem csak megszállásnak), van Tanácsköztársaság emlékszobrunk, rendes koszorúzással (köpőcsészét ide!), Károlyi szobraink és köztereink vannak (az Ég nem szakad rá!) és Tildy hidunk (mit is kötött össze ez a jó ember annak idején?).

Óhajunk egyszerű és őszinte tehát; az ellenforradalom legyen eleven, felvállalható, beépíthető, gyakorolható magyar politikai hagyomány. Talán arra is esély van, hogy a nemzeti radikalizmus megtalálja a valós gyökereit 1919-1920 eseményeiben, amikor egy konzervatív hatalmi elitnek hozta el a hatalmat, eredeti államformánk helyreállításával. Nem lehet ugyan kétszer ugyanabban a folyóba lépni, a helyzet ma egészen más, de a hiányosság több, mint hatvan éve permanens.