Az atlanti mélység - egy kis tisztelgés Ernst Jünger előtt

"Az anarchista pozitív társa az anarcha. Az utóbbi nem az ellensége, hanem az ellenpontja a monarchának, tőle érintetlen, meglehet veszélyes rá nézve. Nem az ellenfele a monarchának, hanem annak csupán egy nyakéke."

"Az anarcha az az anarchistának, ami a monarcha a monarchistának."

"A teljes mozgósítás feladata az élet energiává való átalakítása, ahogy az megmutatkozik a gazdaság, a technológia, a kereskedelem malmainak őrlésében, és a csatamezőn a tűzharc közben."

Ernst Jünger (1895-1998).

"Jünger szívesen ismételgette, hogy az anarcha úgy viszonyul az anarchistához, mint a monarcha a monarchistához. Ebben az összehasonlításban minden benne van: a távolság művészete, amit oly megrögzötten próbál meghatározni Jünger egész személyisége és életműve. A fennsík, a távolság, az arisztokratikus klasszicizmus embere. Mindkét, a legendás és a legendától megfosztott háború zsoldosa. A hideg stílus művésze, aki mélyen lenézi az élet formátlan tényeit. Az utolsó nietzscheánus, aki paradox módon hű volt önmagához.

Mindenekelőtt az különbözteti meg az anarchát az anarchistától, hogy míg ez utóbbi nem érti a tekintély alapproblémáját, ami alól ki akarja vonni magát, az anarcha alaposan átgondolta. Mondhatni, gyászolja a tekintélyt - semmi sem pótolja számára a veszteséget, bár tudja, hogy ez elkerülhetetlen. A tekintély uralmának vége az apa uralmának vége, mindenekelőtt a saját apjáé, akivel mint kicsinyes és sunyi alakkal, meglehetősen bosszúálló módon számol le a hős - az apa itt a liberalizmus megtestesítője. Nincs kizárva, hogy az apai tekintély után érzett vágy taszította a hatalom felé. A zsarnok az apa modern pótszere, kísérletet tesz a tekintély leigázására, amikor a fogalom elveszti vonzerejét. A regény hőse tudja, hogy a kísérlet nem sikerülhet, de a zsoldos számára épp a veszett ügyért vívott magányos harc a történelemben való részvétel legméltóbb formája." Ewa Bieńkowska