Hálátlan spanyol emlékezet

Kevés nemzet olyan hálátlan a nagyjaival, mint mi. Ám nálunk mindig rá lehet fogni a negyven év átkosra. Most lássunk egy teljesen más példát.

Ez itt Franco tábornok utolsó köztéri szobra. Melilla városágban található, Spanyol Észak-Afrikában, ahonnan a leendő Caudillo elindította az ellenforradalmi felkelést a papokat gyilkoló, templomokat leromboló és királyukat elűző köztársaság ellen. Francisco Franco összes szobrát Spanyolországban már eltávolították, legutoljára egy lovasszobrát Santanderből 2008-ban. A győztes polgárháború után a falangistákat és a karlistákat egyesítő, egy prosperáló országot vezető Franco teljesen helyreállította a királyságot János Károly meghívásával a trónra, akiben nagyon bízott.

János Károly a mai napig uralkodik és nagyon népszerű alattvalói körében. Ám valami nagyon megváltozott, és ez már a Caudillo halálával elkezdődött. A demokratizációs folyamattól, a kommunista párt legalizálásától egyenes vonalat lehet húzni a mai helyzetig, pénzügyi káoszig, a Zapatero-infernóig. Nem tudjuk, mi vezette az általunk is nagyra tartott János Károlyt ezen változások végigvitelében, talán kényszer? Meggyőződés? Az biztos, hogy most olyanokkal kell kezetfognia, akik a pusztulását akarják, és olyan törvényeket kell aláírnia, melyek ellenkeznek katolikus hitével.

Hogyan álljunk ehhez az egészhez? Ez is egy megoldás. Ám ami kézenfekvőbbnek tűnik innen Magyarországról, az a támogatás. Félreértés ne essék, nem a további züllésben. Hanem a király személyének a támogatása, kérdések feltevése mellett. Hiszen a helyzet az ma úgy néz ki, hogy vagy János Károly, vagy egy balos köztársaság. Igen, de facto Zapatero rezsime is egy balos köztársaság. Én nagyon tisztelem a karlistákat, de egy személyi váltás teljességgel elképzelhetetlen. Rögtön egy forradalom jönne, a szélbal megragadná az alkalmat. Így legalább megvan a keret, amiből ki lehet indulni.