2012. ápr. 30.

A kormányzó női ruhában


A fenti képen a 15 éves Horthy Miklós látható női ruhában, nőnek öltözve az 1883. évi tengerészakadémiai bálon. A kép önmagában is kuriózum, de igazán elgondolkodtatóvá a megjelenésének körülményei teszik, hiszen 1930. március 2-án jelent meg ebben a formátumban először, a feltétlen revizionista és kormányzóhű Pesti Hírlapban (egyesek elképzelhetőnek tartják, hogy a képet személyesen juttatta el a szerkesztőségbe éppen ezért Horthy kormányzó, aki amúgy átlapozta szinte minden reggel az újságot reggelije közben vagy után). A kormányzóság idején egy ilyen bohókás és a kormányzói prezentációba kevésbé illeszthető képet azonban nem volt kompromittáló megjelentetni az államfőről, éppen ellenkezőleg. 

Karót nyelt pubertáskori nehézségekkel küszködő vagy éppen csak humor- és iróniahiányos kedves monarchistáknak és nagyon komoly baloldaliaknak, demokratáknak egyaránt ajánljuk ezt a kis képecskét, a megfelelő háttérinformációkkal együtt, mintegy meditációs objektumot. A konklúziókat kérjük osszák meg velünk is! 

[Köszönet Thomas Szabó de Szentjób úrnak a segítségért!]

4 megjegyzés:

Per Spegulo írta...

A rendszerváltoztatás után, az internet-kultúra elterjedését követően lett publikus az az MTI fénykép, amelyen Kádár ül egy hosszú asztalnál, ingujjban, elbambulva, lebiggyedt cigarettával a szájában, a kidülledt szemű jó-elvtársak körében, ahogy az egykori Habselyem Kötöttárúgyárban figyeli a divat bemutatót (maga a fogalom is nonszensz - divat a létező szocializmusban!). Ezt a fényképet azonnal letiltották. De az akkori MTI-sek azért gondosan elrakták és 3 fröccs után vigyorogva mutogatták, nekem is. Ez a kép nem illett bele a rendszer "emberarcúságába" és az éppen akkor kezdődött Kádár-kultuszba. Titokban már a Kádár szoborról vitatkoztak a szervilis potentátok; már a helye is megvolt: a Jászai Mari téri pártközpont előtt.

http://href.hu/x/hp3j

Sokat elmond egy rendszerről, hogy milyen felvételeket cenzúráz...

Megjegyzem, e fenti képen a Kormányzó úr 15 éves, viszont az emberek rémálmaiban sem fordult még meg a mai "meleg-büszkeség" menet elvi lehetősége, így áthallása sem lehetett a képnek.

Vagy itt van egy másik letiltott fénykép "a kopaszról" - http://href.hu/x/hp3n - ami a hetykén fejébe vágott kalap, és a látványos fél fejjel alacsonyabb testmérete miatt nem jelenhetett meg. Sőt: http://magyarmuzeumok.hu/kiallitas/506_rakosi_szuletesnapja

Vagy ott volt Grósz híres/hírhedt szmokingos fényképe... hetekig tartó vita után jelenhetett meg a burzsuj öltözékű pártvezér és a Népszabadság napokon át magyarázta, hogy ez bár Grósz "elvtársnak" nem tetszik, de "kénytelen" lett volna felvenni a KB direkt utasítására. Bla-bla-bla... Ám később kiderült, hogy a "munkás-öntudta" mégsem emgedte meg, hogy frakkban jelenjen meg, helyette zakót öltött.
Viszont hetekig kuncogtunk a kockás zakó, farmer nadrág együttesén és a Miskey Mouse párosításon. http://href.hu/x/hp3z http://href.hu/x/hp42 Olyan... fiatalos (akart lenni...). Csak előtte pár évtizede nem éppen "a párt" akarta volna a kisz-fiatalokat" lebeszélni "a nyugat majmolásáról"... Mert ez a nadrág sem Trapper farmer, ha jól megnézzük! Így kaptunk újabb bizonyítékot a rendszer hazugságáról és képmutatásáról.
Szentjóbi Szabó úrnak én is köszönöm, hogy megkereste nekünk ezt az újság számot - önmagán túlmutató a felvétel valóban és nagy örömet okozott társaságunknak.

Per Spegulo írta...

Igen, Mickey, de mikor már észrevettem a gépírás hibámat - úgy döntöttem, nem ér annyit az egész figura, hogy kijavítsam. Egyébként is... Grósz mellett egy Miskey is jól mutat. És Miki egér sem és Grósz sem létezett. Doppelgänger mindkettő.

Tamas DEAK írta...

Nem stimmel a forrás. Már az 1926-os Pilch Jenő: Horthy Miklós c. könyvben is benne van.

Petrus Augustinus írta...

Már akkor írtak könyvet Horthyról? Amúgy az itteni kép van a Pesti Hírlapból, gondolom nem tudtunk korábbi megjelenéséről, de köszönjük a kiigazítást. :)