2008. júl. 21.

Tihanyi verőfényes délután I. rész - Boldog Károly emlékszoba



Minden monarchista tudja, hogy Boldog Károly király második, sikertelen restaurációs kisérletének a szomorújátéka Tihanyban zajlott le. A tihanyi apátságban talált menedéket a királyi pár, ahol majdnem öt napot töltöttek fogságban. Horthy Miklós kormányzó Siménfalvy ezredest rendelte a budaőrsi csata helyszínére, ahol a királyi párt őrizetbe helyezte (a mai napig nem tudni, hogy azért, hogy megvédje néhány különítményes - Rácz Kálmán és vérgőzös társai - bosszújától, akik Tihanyig üldözték a párt, vagy azért, hogy ne szervezhessen újabb hatalomátvételt az uralkodó). Siménfaly meglehetősen komolyan vette a dolgát, még sétára is külön engedélyt kellett kérnie a királyi párnak. Őfelségét Tihanyban a bencések látták vendégül (az apát azért akarta visszautasítani ezt, mert méltatlannak érezte azt a helyet, amelyet Károly és Zita számára Siménfalvy kijelölt, joggal). Tihanyban meglátogatta Appony Albert gróf és a Csernoch János bíboros-hercegprímás is őket, és teljes együttérzésükről tájékoztatták a Felségeket. A tragikus szomorújáték vége ismert; mivel Károly nem volt hajlandó lemondani a trónról (nonszensz, hogy ezt a törvényes és szuverén magyar kormány a kisantant fenyegetőzései hivatkozva sürgette!), ezért átadták az Antantnak Károly királyt és Zita királynét, nem törődve azzal, hogy törvényesen felkent királyuk, de azzal sem, hogy, mint magyar állampolgár ez teljesen jogtalan cselekedet. Megalázó körülmények között a felkent uralkodót és nejét egyszerűen kitoloncolták az országból.



A bencések mindig is ápolták Károly király és Zita királyné emlékét. 1990 után pedig külön szobát rendeztek be nekik, amely az altemplomból közelíthető meg és I. (Katolikus) András királyunk sírja mellett van. Méltó helyen, áhítattal berendezve, amelyen ácsorogva átérezhetjük szentéletű uralkodónk megaláztatását, végzetes tragédiáját. Egy szobába sürítve egyetlen hatalmas erőfeszítés elbukásának minden tragikuma. Érdemes elmenni legalább egyszer mindenkinek, monarchistáknak többször is, amikor csak tehetjük. Magam is így teszek, az alábbi fotók a legutóbbi ottjártamkor készültek a minap. A délután verőfényes volt, a turisták rajzottak, mint a méhek. Jó lett volna tudni, hogy hányan gondolkodnak el a szoba szimbólumértékű jelentőségén.



8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mindig ellátogatok Tihanyba, úgy hozza a dolog, akkor évente többször is. Tavalyelőtt óta az emlékszoba különösen szép, jobbára az egyetlen komolyabb emlékezőhely egy királypártinak itthon, ahol Károly királyra emlékezhet. Mindig sokan vannak, de nem tudom, hogy hányan emlékeznek közülük utolsó királyunkra. Legutóbb egy cserkészcsapat koszorúja volt ott.

Névtelen írta...

Jó estét! Nem tudom, ismeri-e itt valaki a Visszaemlékezések I. Ferenc József születésének 100-ik évfordulóján című könyvet? Elég ritka kiadás, az érdekelne, hogy kik a szerzői és milyen lehet a megközelítésük, tehát hogy érdemes-e beszerezni?

Névtelen írta...

Markó Miklós szerkesztésében jelent meg 1930-ban az Athenaeumnál. Sehol semmi leírást sem találtam róla, még annyit sem, hogy hány oldal. (Most kapható interneten, 14 000 forintért) Könyvtárakban sem láttam.

Névtelen írta...

Jelenleg a Habsburg-Lotharingiai ház mely tagjai élnek Magyarországon?

Névtelen írta...

Igen tudom,persze ő(k) is csak akkor,ha vállalná(k). Bár ilyen dolgokról nem sokat tudok.

Névtelen írta...

Pár hete Piliscsabán zenéltem a Klotildligeti templomban, ahol van egy kis kápolna, ahol található egy emléktábla, amelyet Boldog Károly boldoggá avatásának alkalmából helyeztek el - nagyon örültem, hogy rátaláltam, mert igazából csak véletlenül tévedtem be a kápolnába, és sosem gondoltam volna, hogy ilyesmit találok ott...
Mindenkinek ajánlom, aki arra jár és be tud jutni!

Névtelen írta...

Sajnos nincsen rendes képem, igazából csak betévedtem oda, nem gondoltam, nem készültem rá, hogy ilyesmit találok ott. A barátom, akivel ott voltam készített róla mobiltelefonnal képet, de nem tudom, át tudjuk-e róla másolni, ha sikerül természetesen azonnal elküldöm!

Névtelen írta...

A visszaemlékezések Ferenc József születésének 100-ik évfordulójára című könyvet nagyapám Markó Miklós írta, egy antikvár példánya néhány hónapja birtokomban van. Akit részletek érdekelnek írjon. istvan pont marko pont hu kukac gmail pont com címre.