2010. márc. 26.

Mégis mennyibe kerül ez a választás?

Egészen konkrétan eddig 1 milliárd 188 millió 682 ezer forintba és még nincsen vége. Az MSZP átlépte a megengedett 386 milliós határt és már most 538 millió forintnál tart. (Innen szép veszíteni fiúk és lányok.) A kedvenceim azonban az MDF-SZDSZ duó, akik nemlétező pártként már több, mint 160 millió forintot áldoztak arra, hogy a mentelmi joguk egy töredéke megmaradjon. Szóval akárhogyan is, de nagyon drága dolog ez a tömegdemokrácia. Az adatok arra is jók, hogy megértsük, hogy miért minden korrupció melegágya a magyarországi pártrendszer finanszírozásának az átláthatatlansága és megoldatlansága.

Néhány dolog, amit nem árt tudni;

1. A választási törvény szerint ma minden párt kb. 400 millió forintot fordíthat választási kampányának finanszírozására. (1)

2. Egyetlen fél perces televíziós hirdetés egyszeri lejátszása közel 1,5 millió forintba kerül Magyarországon.


3. Becslések szerint a pártok 2006-ban közel 7,3 milliárd forintot fordítottak kampányaikra. (2)


4. Választási években a pártok akár 500%-al is többet költenek reklámtevékenységre, mint más időszakokban. (3)


5. A mindenkori kormány, minisztériumok és közintézmények (közpénzből finanszírozott) részvételét a pártok között folyó kampányban jelenleg semmi sem korlátozza.


6. A kereskedelmi médiumok ellenőrzés nélkül adhatnak titkos kedvezményeket a náluk hirdető pártoknak. A pártok között nincs esélyegyenlőség. (4)

7. Szakértői becslések szerint minden 10 forintból 9 átláthatatlanul, potenciálisan illegális úton kerül a pártokhoz. (5)

8. A hivatalos szervek szerint a pártok kampányra fordított összegei négyévente megduplázódnak. (6)

9. 2010-ben a pártok összesen akár 15 milliárd forintot is elkölthetnek kampányaik finanszírozására. (7)

10. A magyar lakosságnak csupán 16%-a hiszi el, hogy a pártok betartják a rájuk vonatkozó szabályokat. (8)



1 A pártfinanszírozást a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény, és a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény szabályozza.
2 Becslés a TNS Media Intelligence 2006-os listaáras reklámköltési adatai alapján.
3 A TNS Media Intelligence 2006. első félévi adatai szerint a kampányidőszakban ennyivel emelkedtek a társadalmi témájú reklámköltések.
4 A kereskedelmi médiumok nem a számukra törvényileg meghatározott reklámidő-kereten belül, hanem azon kívül értékesítik műsoridejüket a pártoknak. A politikai hirdetések árazásában így különleges kedvezményeket tudnak érvényesíteni, melyek pártonként eltérhetnek, azonban nem nyilvánosak.
5 Forrás: Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKKINT), www.ekint.org
6 Forrás: Állami Számvevőszék (ÁSZ)
7 Becslés a 2006-os költések és azoknak az Állami Számvevőszék szerint várható megduplázódása alapján.
8 Forrás: Capital Research, 2006.


[Köszönet: kepmutatas.hu]

48 megjegyzés:

Nobilis írta...

Királyságban is ugyanígy lenne kampány,költségekkel.

Piedone írta...

Úgy látom, PHJ, nem érted a demokráciát. Ez a néhány milliárd azért van, hogy mi _szabadon_ választhassunk. Ha nem lenne kampány, akkor honnan tudnánk, hogy kire kell szavazni? Vagy, hogy egyáltalán kell szavazni?

Nobilis írta...

Csinálni kéne egy monarchista kérdőívet (http://www.ripet.hu/) és szétterjeszteni mindenhol. Fórumok,blogok,közösségi oldalak. Ebből fel lehetne mérni sok dolgot.
üdv.

Nobilis írta...

"elsősorban arról, h egy pártfinanszírozási rendszer h teszi legitimmé a korrupciót az országban"

Természetesen ebben egyetértünk és még sok másban is. :)

"csinálhatod. Várjuk."

Körülbelül 1 hónap mire értelmes kérdéseket sikerül megfogalmaznom. Szóval várják csak a kedves Urak :)
Esetleg találjatok ki kérdéseket és írjátok le,én megzerkesztem ezt a kérdőívet.

zaran írta...

Kedves Nobilis.

Szívesen segítenék neked. Kérlek írj egy e-mail-t, elképzeléseddel, irányvonalakkal, és kész örömmel részt vennék önként a kidolgozásban, tesztelésében.
Üdv
Horváth Tamás Ariel

ariel.msn@citromail.hu

Nobilis írta...

Elektronikus levél ment.

Névtelen írta...

Az abszolutizmus kora lejárt már.A világon csak alkotmányos monarchiák léteznek. Tehát van parlament, és a király dinasztiát alapit ugyan, de csak egy jelképes hatalma van. Európában is a monarchista államok a legszabadosabbak, legszélsőségesebbek. Lehet ostoba nő vagyok, de mit várhatunk 1oo-2oo embertől, ebben a fene nagy demokráciában? Szinte semmit. Realitás. VIRÁG

Névtelen írta...

Íme pár kérdés a teszthez.[A zárójelben lévő szöveg ajánlás a választási lehetőségekre]:
1.A monarchia formája (abszolút/alkotmányos/parlamentáris)
2.Az uralkodóház.(Habsburg/más külföldi/magyar dinasztia)
3.Ha parlamentáris monarchia akkor a kamarák számának a kérdése (unikamarális/bikamarális/trikamarális/tetrakamarális [többféle már felesleges])
4.Ha multikamarális akkor egyes kamarák melyik osztályt jelképezzék például: bikamarális:közember és nemes [mint a lordok házában]
4.Teljesen önálló magyar monarchia vagy esetlegesen más országgal együtt való kormányzás [pl. egy mint az OMM]
5.Kevésbé jelentős, emocionális kérdések pl.:Összes Magyarok Királya/Magyarország Királya/Magyarország Császára [hajj de szép is volna]
Na egyenlőre ennyi.Majd még próbálkozok...
Üdvözlettel: FDR

Nobilis írta...

"unikamarális/bikamarális/trikamarális/tetrakamarális"

Ön szerint egy átlagos ember fel tudná fogni a válaszlehetőségeket?:)

Névtelen írta...

Amilyen a Katolikus Egyház felépitése, úgy kellene kinéznie a világi társadalomnak is. Kellene... De jött a francia forradalom, a liberalizmis, a maszonok hatalma.. Mit lehetne konkrétan tenni ellenük?! Amikor az emberek azt sem tudják kire szavazzanak, szimpátia vagy anyagi haszon reményében voksolnak! Mi a megoldás? VIRÁG

Nobilis írta...

A kérdések amúgy jók,köszönöm.

Névtelen írta...

A korrupció, a csalás és a törvénysértés a köztársaásg szükséges velejárója? Akkor vajon miért üvöltenek rögtön Amerikában például, ha ilyet látnak?

Ami a kérdővívet illeti, igazán nem akarok beleszólni, de lehetőséget kéne biztosítani a nem választást is.

Nobilis írta...

NEM muszáj kitölteni ;)

Névtelen írta...

oh b*zmeg én úgy gondoltam hogy mi ketten töltjük ki xD na igen azért itt a koponya átlagban többet tartlmaz mint a libsi "ménemhagyszélni" körökben,ezért ökörállóbb kérdések fognak kelleni

FDR

Nobilis írta...

Egyáltalán nem. Semmi összetett és gondolkodóba ejtő. Alap kérdések,mely a dinasztiával,szabad királyválasztással,államformával kapcsolatosak. (pl. Tudja e,hogy a II.János Pál pápa által 2004-ben boldoggá avatott IV.Károly magyar király mely dinasztiából származott? Habsburg/Habsburg-Lotharingiai/Schleswig–Holstein–Sonderburg–Glücksburg ) Illetve a Magyar Szent Korona joghatóságáról,államairól is lehetnek kérdések. Egyfajta tájékozottság felmérése is lehetne a kérdőív,hogy tudjuk mire számíthatunk az átlagpolgártó.

Nobilis írta...

l

Fóris Béla írta...

Ahhoz, hogy egy a királysággal kapcsolatos kérdőív valóban értékelhető legyen, ahhoz elsősorban tisztességes történelem oktatás kellene. Az ősi történelmi alkotmányt és a Szent Korona tant tananyaggá kellene tenni. A király ne csak egy üres cím viselője legyen, hanem részese az ország vezetésének. Egyértelműen a hagyományainknak megfelelően két kamarás parlamentre lenne szükség, ahol a felsőház nem csak a főnemességgé, hisz a monarchia alatt is tagjai voltak a főpapok, a tudományos élet kiválóságai is.
Ami a választással kapcsolatos költekezést illeti, a pártok állami finanszírozása az MSZMP egyik legnagyobb csapdája volt. Száz évvel ezelőtt minden jelölt vagy a saját pénzén kampányolt vagy magán támogatók révén. Közpénzekből kampányolva semmi sem drága, sőt még bizonyos százalékát le is lehet nyúlni, ez utóbbi párt független.
Fóris Béla

Nobilis írta...

http://www.ripet.hu/feedback.php?kid=pzt1vgs1bbg7t8l5

Kellően egyszerű lett úgy gondolom.Tessék terjeszteni.

Nyilván más,de a monarchizmushoz kapcsolódó kérdőívekre is szükség lenne.

Névtelen írta...

hálásan köszönöm kérdéseim felhasználását.az első részét amely királyság alapjairól szól szerintem bevezet mindenkit egy királyság alapjaiba ami szerintem nagyon fontos.a vélemények pedig azért tetszenek mert így az egész királyság témában megnyilatkozik a komcsik által annyira dédelgetett nép szava a királyságról.
egyszóval egy kicsit tanít egy kicsit felmér tehát összességében nagyon pozitív ez a teszt

FDR

Nobilis írta...

Köszönöm és köszönöm,hogy segítettetek. Most már csak szét kéne terjeszteni,hogy lehetőleg ne csak az ide látogatók töltsék ki.

kronosz írta...

Kedves Virág:
tévedsz. Bár az igaz, hogy Európában kizárólag parlamentáris monarchiának csúfolt rendszerek élnek, a világ más tájain igen is vannak nagyon jól működő abszolút monarchiák. Első sorban arab országokban:
Egyesült Arab Emírségek, Bhután, Brunei, Katar, Omán, Szváziföld, Szaúd-Arábia. De ide sorolható a Vatikán is. :)

Ezen felül az uralkodónak jelentősebb hatalmat adó, de egyben azt korlátozó alkotmányos monarchiák: Bahrein, Jordánia, Kuvait, Lesotho, Liechtenstein, Marokkó, Monaco, Tonga.

Európában persze csak dísznek van a király jelenleg. De az alapja lehet egy megerősödő monarchiának, tehát ők előrébb járnak, mint mi. Nálunk előbb a restauráció kellene. Az pedig, hogy akkor mi lesz (lenne), az a kialakuló pontos államformán, jogokon stb. múlik.
Személyes véleményem, hogy legalább alkotmányos monarchia, de inkább abszolutizmus felé hajolva, ha nem teljes abszolút monarchia lenne a legjobb hazánknak.

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Talán jót tenne a monarchista levlistának az a kérdőív, nem?

Nobilis írta...

http://www.ripet.hu/feedback.php?kid=pzt1vgs1bbg7t8l5

kronosz írta...

Monarchista levlista? Fel lehet iratkozni rá? ^^

kronosz írta...

A kérdőívet megnéztem. Én eddig nem tudtam róla, hogy kizárólag katolikus személy koronázható meg. Ezt honnan veszitek? Mármint, elképzelhetőnek tartom. De érdekel a forrás. Mert az bizonyos, hogy az Esztergomi érseknek kell koronáznia, de, hogy csak katolikus lehet az illető, erről nincs tudomásom.

Fóris Béla írta...

Átnéztem a kérdőívet, és sajnálatosan tapasztaltam, hogy néhányan nem tudnak elszakadni a Magyar - Osztrák Monarchia gondolatától. Ugyanis boldog IV. Károly királyunk ezt ígérte, hogy elismerje vele az I. világháborúban tanúsított magyar katonai vitézséget. Másrészt két háborús célunk volt: 1. Nándorfehérvár visszacsatolása Magyarországhoz. 2. Minimum perszonálunió vagy szoros szövetség létrehozása az egységes Lengyelországgal. A helyzetünk oly mértékben változott meg, hogy ügyes és határozott politikával esetleg Horvátország szövetsége jöhetne szóba.

Nobilis írta...

Végül is,csak példának van felhozva,de köszönöm,hogy mindenben csak a negatívumot nézik.

Fóris Béla írta...

Kedves Nobilis!
Nem a negatívumot néztem, egyébként a kérdőív kitűnő, az összes levelező partneremnek elküldtem, kommentár nélkül.
Üdvözlet: Fóris Béla

kronosz írta...

PHJ!
Tovább értetlenkedek, ha nem baj. :)
Akotmányos követelmény az ország Máriának való ismételt felajánlása, vagy a katolikusság?
Ha az első, azt tudom. A másodikra kérdeztem.
Az, hogy egy protestáns ezt megtegye, nos, az egy másik kérdés. Éppen ezért nem lehet kizáró ok, azt hiszem, ha ez a helyzet.
A Mária-tisztelet egy nehéz ügy. Az a kérdés itt, hogy ki mit ért tisztelet alatt. A protestánsok tisztelik Máriát. Én refomrátus vagyok, és tisztelem. Úgy, ahogy Pált, Pétert, a többi apostolt, vagy sorolhatnék még neveket.
Mondjuk az ország Máriának való felajánlása egy kicsit más kérdés, de sztem nem kizárható, hogy protestánsként ezt valaki megtegye. Csak a dolog teológiáját kell tisztázni. :)
A kérdésem tehát megismétlem: melyik az alkotmányos követelmény "csak" a felajánlás, vagy maga a katolikusság is?

Üdv: Péter

kronosz írta...

P.S. Horthy mit vett tudomásul? Hogy ő nem lehetett volna király emiatt? Vag ymire utalsz itt?
Bocs, ez nem tiszta. :)

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Szia Péter!

Egy megjegyzésem lenne a témával kapcsolatban. Európában protestáns királyból már van elég. Ha nekünk sikerülne, Magyarország lehetne a világ legősibb katolikus királysága.

Mellesleg én ilyesmin még nem gondolkodtam, számomra evidencia a katolikus Magyar Király. A törvényes trónörökös Ottó katolikus, fia is az, az unokája is az. innentől kezdve ez nem lehet kérdés.

(Amúgy ki lenne Magyarország protestáns királya, ki koronázná meg és hol?)

Névtelen írta...

Szent Istvántól kezdve mindenkinek az volt a "címe", hogy Magyarország apostoli királya, és legjobb tudomásom szerint tényleg követelmény, hogy katolikus legyen. Bár ez a kérdé 500 éven keresztül fel sem merült...
Ágoston

kronosz írta...

Kedves Vass Dániel!
Elég szubjektív érvelés, hogy Európának már van elég katolikus királya. :)
Én nem azt mondtam, hogy nem akarok katolikus királyt, csak megkérdeztem, hogy az alkotmány szerint kizárólag katolikus lehet-e, vagy akár protestáns is? :)

Nem, nincs konkrét protestáns "királyjelöltem".
Azonban, én személy szerint, bár elfogadnám a Habsburg uralkodókat, jobban örülnék egy szabad királyválasztással a főrendek által megválasztott magyar arisztokrata családból kikerülő királynak, tehát új magyar dinasztiának (gondolok itt olyan családokra, mint Esterházy, Battyány stb.). De ez csak személyes vélemény.
Terészetesen tudom, hogy a királyság jelenleg jogilag valószínűleg csak a Habsburgokkal lenne megvalósítható, azonban nehezen tudom elképzelni, hogy az egész magyar nép örömmel fogadjon egy Habsburgot a trónon. Ezen mindenképp érdemes gondolkodni.

PHJ!

1. Máriának egy protestáns is "nyugodt szívvel" oltalmába ajánlhatja az országot. Főleg, ha ez a korona követelménye ;)
Bár ez tényleg nem egyértelmű, de ebben még mindig nem látok akadályt. :)

2. Vettem már részt sokszor katolikus misén. Nem tudom, pontosan hogyan néz ki a koronázási ordo, de nem látom okát, hogy ez is kizáró ok legyen.

3. Ez elgondolkodtató. De a fentiek alapján azt gondolom, valószínűleg "könnyebb" vagy "elfogadhatóbb" ha valaki hivatalosan áttér katolikusnak azért, hogy király legyen. Végülis, Párizs után Buda is megér egy misét ;)

4. Bethlen Gábor és Bocskai is közel volt a magyar trónhoz. Minkettő református volt.
Nem lettek megkoronzáva, de nem sokon múlott.

5. Nem, nem énekeljük. Legalábbis a református egyház teljesen biztosan nem. Az evangélikusokról nem tudom, de nem tartom valószínűnek.
Az esküvés és hasonlók nehéz kérdés. Csípőből azt mondanám, hogy nem valószínű. De nem tartom lehetetlennek, hogy a protestáns teológiában nagyobb teret nyerjen Mária és a szentek. Persze a történelmi katolikus-protestáns szembenállás - ökumenikus mozgalom ide, ökumenikus mozgalom oda - nagyon erős ma is.

Még mielőtt azt hinnétek akadékoskodni akarok, vagy valami hosszútávú célom van ezzel a beszélgetéssel elmondom: nincs. Mindössze érdekel az, amit nem tudok, hogy tényleg csak katolikus lehet-e a magyar király, vagy elviekben lehet protestáns is.
Még nem vagyok eléggé elmélyülve a témában, hogy tudjam erre a választ, ezért kérdezek. :)
De ez csak elméleti síkon merül fel bennem (egyelőre biztosan ;).

kronosz írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
kronosz írta...

Áhh, azt hittem tudom törölni a bejegyzést, és akkor helyesen elküldhetem újra, de látom nem. :(

Nos, csak annyit írtam az imént, hogy
elnézést, állandóan találok utólag valami hibát a bejegyzésemben.
Vass Dániel: az imént a post elején természetesen protestánsra gondoltam, nem katolikusra. A mondat helyesen:
"Elég szubjektív érvelés, hogy Európának már van elég _protestáns_ királya. :)"

kronosz írta...

Kedves PHJ!

Nem azt mondtam, hogy Bocskai _akart_ király lenni, de azt igen, hogy sokan akarták, és akkor nem jelentett gondot, hogy protestáns.
Egyébként, az, hogy Bocskai akart-e király lenni, vagy nem, nem ilyen egyértelmű ám. :) És tényekről beszélek, nem elképzelésekről és fantáziaszüleményekről. :)

Azt pedig, hogy egy körbementben éppen eléneklik a protestánsok a Boldogasszony Anyánkat, az nem jelenti azt, hogy általánosságban kijelenthető, hogy éneklik.
Ha mást nem, ezt elhiheted nekem. Ref. lelkésznek készülök ;)

kronosz írta...

Azért a belinkelt bejegyzésben is azt írod, hogy a protestánsok nem szívesen énekelték, a túlzott Mária központúság miatt...
Akkor mégsem értelek...

Én azt mondtam eddig is, hogy a protestánsok fővonala alapvetően elveti a Mária tisztelet kiemelt hagyományait (amellett, hogy a tiszteletet senki sem veti el, csak "helyén kezeli"). Ettől természetesen még igaz az, hogy a protestánsok egy jó része fenntartásokkal, de el tudja fogadni részeiben vagy egészében a Mária-tiszteletet.

Szávoszt-Vass Dániel írta...

A koronát a pápától kaptuk.

Pázmány Péter előtt, Bocskai, Bethlen idejében az ország 70-80%-a protestáns volt.

Nobilis írta...

volt az 90% is.

kronosz írta...

Vass Dániel:
persze, hogy a pápától, és nem Kálvintól, mivel a 900-as évek legvégén még nem volt protestantizmus. De ez nem zárja ki azt, hogy egy pápától kapott koronával protestáns legyen megkoronázva.
De mindegy is. Bár a fő kérdésre adott válasz, hogy formailag katolikusnak kell-e lenni nem született meg, de majd utána kutatok. :)
Viszont, az kiderült, hogy a gyakorlat szerint elenyészű annak az esélye, hogy nem katolikus megkoronáztassék.

Az írott jog és a hagyományból eredő jog persze kiegészíti egymást, tehát...

Mindenesetre köszönöm, hogy foglalkoztatok a kérdésemmel. :)

zaran írta...

Ezt a beszélgetést figyelve bennem egy dolog merült fel.
A megkoronázandó királyunknak a vallása szerintem mindegy.
A lényeg, hogy szeresse hazáját, rendbe akarja tenni, és jó király legyen. A vallása mindegy. :)

verena írta...

Reiner János: A katolikus és nemzeti királyság
http://regnumportal.hu/?q=node/170

zaran írta...

Úgy hiszem előbbi oktalan írásomat elhamarkodtam.
Az ember vállalja fel hibáit, elhamarkodott kijelentéseit.
Verena, köszönöm, hogy felnyitottad szememet.

kronosz írta...

Nos, ez a cikk valóban elég jól fogalmazza meg a dolgot. És tisztázza, így meghajtom fejem: kizárólag katolikus lehet a király.
Igaz, a cikk több érvvével sem értek egyet, de összességében igaz. Méghozzá a koronázási szertartás miatt: böjt (ezt protestáns is megteheti), az intelmek (katolikus hit - katolikus jelentése egyetemes, tehát ezt sem lehet a romai egyházra szorítani, főleg, hogy Szent István idején még nem volt protestantizmus), azonban a szentáldozásban protestáns nem vehet részt ugye, tehát ez a pont kizárja a protestáns király személyét.

Majd egyszer, ha lesz időm, azért szívesen vitázok írásban, tényekkel alátámasztva a cikk többi pontjával, de ennek nincs itt az ideje. Összességében viszont tényleg világossá teszi a választ. Verena: köszönöm a linket!

Egy kérdés merült immár csak föl (bocsánat, de kérdéseim mindig vannak): hogy vajon az angol minta szerint "átkeresztelkedett" személy lehet-e eszerint király, vagy nem. Ez több mindentől is függhet, elsősorban a következő sor értelmezésétől:
"a katolikus vallást, melyet bölcsődtől fogva vallottál, tartsd meg sértetlenül mindvégig és erődhöz képest védelmezd meg minden ellenséggel szemben"
Itt a katolikus vallás - bölcsődtől fogva rész a fontos.

Névtelen írta...

az én véleményem ezzel kapcsolatban az hogy ameddig Jézus nyáj nem eggyesül addig nem szabad a protestánsokat semmilyen módon kirekeszteni de ha királyról van szó akkor az legyen katolikus

FDR

Nobilis írta...

73 éve hunyt el Tormay Cecile.
http://magyarnemes.blogspot.com/2010/04/ezer-ev-alatt-egy-hatalmas-cserfa.html

Pici Hopi írta...

...növekszik a vágyakozás a régi magyar nagyság, az ezeréves magyar királyság időszaka iránt – írja a Der Spiegel.

A riport többi része:
http://hvg.hu/itthon/20100405_der_spiegel_riport_magyar_valasztasi_kamp#rss

Névtelen írta...

http://szentkoronaradio.com/letoltes/napvagas/2010_03_28_napvagas-by-szent-korona-radio-20100328