Több eseménynek is magunk mögött tudhatjuk az emléknapjait ezen az esős októberi vasárnap estén.
Boldog IV. Károly, ezeddig utolsó apostoli királyunk második visszatérési kísérletének október 20-án volt a kilencvenedik évfordulója. Ez egy nagy nap minden magyar királyságpártinak, hiszen egyértelmű jele annak, hogy a király nem csak valami távoli, a nemzettől elrugaszkodott dolog, aki egyébként nem is törődik a hazával, csak a saját jólétével a márványpalotájában, hiszen hazajött azért, mert tudta, hogy kötelességei vannak. Ezek a visszatérési kísérletek élő bizonyítékai annak, hogy a koronás király is a hazát szolgálja, annak fejeként, melyre a Szent Koronával történő koronázás után nem csak jogosult, hanem köteles is. Károly királynak és családjának teljesen boldog, gondok nélküli magánélete lehetett volna akár Svájcban, akár Madeira szigetén, de a király teljesen tisztában volt azzal, hogy ez nem lesz az ő osztályrésze. Tudta, hogy kötelességei vannak és azt is, hogy hova térjen vissza. Nem is volt kérdés, hogy miután az ellenforradalmi csapatok helyreállították a rendet az országban, a király hazatért. Ám nem tudott visszatérni az őt megillető helyre. Nem tért vissza, több ok miatt sem, de elsősorban azért nem, mert nem volt hajlandó magyar vért ontani, emberi vért ontani azért, hogy visszaszerezze tulajdonát. Emlékezzünk erre a napra és kötelességtudó, szentéletű királyunkra!
Egy nagyon kerek évfordulót ünnepeltünk október 21-én, hiszen két napja pénteken volt száz éve, hogy Károly Ferenc József magyar királyi herceg összekötötte életét Zita hercegnővel, aki élete végéig hűséges hitvese valamint támogatója volt. Zita mellette állt királynéként és a számüzetésben is. Tudjuk, hogy nem véletlenül van ezen a napon, október 21-én Boldog IV. Károly királyunk emléknapja is a Katolikus Egyházban, hiszen míg általában a szenteknek égi születésnapjukon van az emléknapjuk, Károlynál kivételt tettek, és Zitával történt házasságkötésük napját tették ünnepé. Az ok a kivételesen erős kapcsolat a kettő közt, az a szeretet, mellyel házasságukat megélték valamint az a dicső és nemes dolog, amit a pár mint szülők végbevittek. Emlékezzünk tehát mindkettőjükre, ne csak mint királyunkra és királynénkre, hanem - ebben a szélsőségesen család- és házasságellenes korban - mint hűséges férjre és feleségre, apára és anyára és szentéletű emberekre, hiszen, mint tudjuk Tiszteletreméltó Zita királynénknak is folyamatban van a boldoggá avatása. Adjon a Gondviselés a következő száz évben is a nemzetnek olyan férjeket és apákat mint Károly, olyan feleségeket és anyákat mint Zita, valamint minél hamarabb olyan uralkodópárt, mint ők ketten!
A harmadik kerek évfordulót a mai napon, október 23-án ünnepeljük, hiszen ma volt az 1956-os ellenforradalom és szabadságharc kitörésének az ötvenötödik évfordulója. 1956-al kapcsolatban a kulcs az az, hogy nem tudott kifejlődni. A totális, megszálló idegen hatalom és egy itthoni forradalmi rendszer ellen indult spontán megmozdulás mindenképpen példa számunkra. A pesti srácok, a mecseki láthatatlanok a hősök, akik nem azt nézték, hogy mennyi az esélye egy harcnak, az életüket adták a hazáért. Valóban, nem volt egységes, nem volt letisztult a dolog. Sokan voltak a felkelők közt, akik vállalhatatlan személyekre, gondolatokra hivatkoztak, sokan, akik nem gondoltak annál többre, mint, hogy elég volt, mert megfulladok! Ám az az elemi erő, akarat és lelkesedés, ami a küzdőket hajtotta, az a szabadságvágy és tenni akarás, melynek ma már nagyon nincs nyoma sem, amihez az a Magyar Királyságban született és részben szocializálódott generáció kellett, akik 1956-ban felkeltek, mindenképpen egy megemlékezésre méltó dolog! Ne feledjük a hősöket, akik egy hatalmas túlerővel szemben az életüket kockáztatták a hazáért! Vivat!
6 megjegyzés:
Nagyon helyes, hogy így fogalmaz - '56 kapcsán -, de:
- nem egyértelmű a forradalom meghatározása (marx.: a társadalmi berendezkedés, a termelési- és társadalmi viszonyok, az elosztási viszonyok radikális megváltoztatása, amit ők a társadalom "gyökeres, minőségi átalakulásá"-nak neveznek.) A marxi-sztálini fogalom a történelmet lineárisnak feltételezi, ebből származik az ún. "haladás" fogalma. (Lsd: pl. ma, a parlamentben M.Cs. nevű politikai kalandor megjegyzéseit a progresszióról és a nemzetközi haladó erők segítségéről. iskolapélda.)
S ha úgy vesszük, az "ellenforradalom" kifejezésnek csak a róla kialakít(tat)ott társadalmi tudata a rossz, pedig nem is kellene szégyellni: igen én ellenforradalmár vagyok, azaz a társadalom erőszakos felforgatásának és az állami szinten szervezett rablásnak valamint a társadalmi kötelékek és hagyományok felrúgásnak ellenzője, s aki ezért tenni is kész és képes.
- S itt az én második bajom. Mit akart '56? Senki nem tudja, annyira heterogén az egész ideológiai rendszere (ha van neki egyáltalán). És itt nem arról beszélek, hogy a megemlékezésekben egészen véletlenül Angyal István naplóját idézték se vége, se hossza. Azaz egy fanatikus, ám csalódott kommunistáét. Azaz a mai rendszer is őket állítja mintaként az ifjúság elé. S olyat is hallottam, hogy '56 volt Európa utolsó XX- századi szocialista forradalma. (Az idiotizmus sem ismer határokat.)
Meg azt a 3 darab cigány származású(ellen)forradalmárt kellett hallgatni. Büntetésből és sok-sok aktualizálással nyilatkoztak róluk azok a gyerekeik, akik nem is ismerték az apjukat. (Oh, tempora! Oh, mores!) S ha itt ki kellett emelni az (ellen)forradalmár származását, akkor végkép nem értem, miért hallgatnak Angyal származásáról. De ez egy másik történet...
A Hősök nyugodjanak békében! Ebben egyetértek, de ennek az egésznek nem voltak, nem lehettek kommunista hősei, hiszen az egész folyamatot - hogy ki kellett törnie - vagy tevőlegesen, vagy támogatással, vagy tűréssel ők maguk csinálták, tették, követték el.
Ezért sem tarthat sem Nagy Imre, sem Angyal semmiféle hős megjelölésre igényt. Ők csinálták a bajt, s aki ki akarja javítani, az derék, de ne felejtsük el, hogy azért az ő bűnül leírhatatlan és elmondhatatlan és ábrázolhatatlan. Egy szóval: hazaárulás. és egy hazaáruló nem lehet hős. Mert az sem igaz, hogy az árulást mindig az időpont határozza meg, ahogy Talleyrand mondta. Ez egy amorális hozzáállás - amihez persze ők jól értettek.
Bocsánat, de a tegnap kapcsán csak ilyen szomorú és csalódott gondolatok jutottak eszembe, talán nem kellett volna megosztani.
Köszönjük, hogy megosztotta. Nem látok én nagy ellentmondást. Tény, hogy nagy volt a katyvasz; ezt én is kiemeltem. Azt is, hogy nem volt ideje kifejlődni, most a Kolnai cikkben a Konzervatóriumon azt olvasom, hogy ő is úgy gondolta, hogy ha több az idő, több az esély a reakció megjelenésére. Magam is ellenforradalmár vagyok, és '56 pedig egy forradalmi rendszernek ment neki. Ez, a spontaneitása és Mindszenty hercegprímás kiszabadítása és minden jogába való visszahelyezése egyértelműen ellenforradalmi.
Szintén egyetértek; Nagy Imre és Angyal nem hős. Szobrot és emlékbizottságokat sem érdemelnek, az, hogy van nekik mutatja a katyvaszt. Nagy egy moszkovita kommunista volt, belügyminiszterként irányította a padlássöpréseket. Semmi ünnepelendő, semmi hősies nincs benne, a halála egy érdekes dolog, azért még talán tisztelni is lehetne, de mint '56-os hős, soha. A Vértanúk terére pedig vissza kéne dobni az forradalmak mártírjainak emlékművét!
1956 pedig számomra azért is ellenforradalom, mert én - jobboldaliként - forradalmat nem ünneplek. 1688, 1789, 1830, 1848, 1917 és 1918-19. mind vállalhatatlanok és az ellenségeink. Ilyen egyszerű. Így teszek, még ha jól tudom, hogy több ok miatt 1956-ot egyszerűen nem lehetne ellenforradalomnak tekinteni.
Remélem megbocsát(anak).
Kedves Petrus Augustinus!
Régen azt hittem, hogy a hiba az én készülékemben van. Mert elhittem, hogy létezik az az össztársadalmi mítosz, amit "fejlődésnek" neveznek. Ősközösség, rabszolgatartó, feudális, polgári, szocialista, majd kommunista társadalom. Az irány egyértelműen meghatározott.
Ha tehát valaki "szembe" megy, szembefordul a "haladással és "visszafelé" megy, az REakciós, REtrográd és ez a gondolkodás tényleg nem jó és nem helyes.
És itt van a kutya elhantolva. Mert az ellenforradalom fogalmát (és létjogosultságát) egy olyan morális alapból támadják a "a béketábor" és a "haladás" hívei, amellyel nemhogy nem rendelkeznek, de amelynek még a létét is tagadják.
Ebből a felismerésből önként adódott számomra a felismerés, hogy a történelmet nem a "haladás" mozgatja és tartja fenn, hanem az igazságosság, az Igazság és a morál. Nevezhetjük Hitnek is. Ki minek akarja, a lényeg az Idea, a Gondolat. Az isteni, teremtő gondolat.
És máris nincs baj az érték megállapítással. A forradalom Ideát rombol, az Igazság ellen szövetkezik, végső soron sátáni, míg az ellenforradalom semmi egyéb, mint a kizökkent idő visszazökkentése, csöpp vérrel és erőszakkal (ami ilyenkor óhatatlanul is előfordul).
A hivatkozott emlékművekről 100%-ban egyezik a véleményünk, azonban megjegyezném kellő tisztelettel, hogy mai napig nincs sem Pázmány Péter, sem Prohászka Ottokár, sem Mindszenti szobor, közpénzből, köztéren Budapesten, a sátáni városban, a "közt" emlékeztetendő az Értékre. Ezért tartunk itt - ahol.
A Konzervatóriumot meg mindjárt elolvasom. Köszönöm a figyelemfelhívását.
S még egy - elnézést, de szétszórt vagyok, még a Hercegprímás úr nevét is elírtam, ezért elnézést kérek.
Az illusztrációról van szó.
Mindig a győri pályaudvari fényképet használja mindig a visszatérés illusztrációjára.
Viszont, Őfelségének mai napig nincs a győri vasútállomás épületén sem emléktáblája, sem semmije, ami jelezné, hogy megfordult az épületben és milyen jelentős esemény volt ez.
Azt hiszem, megkeresem a barátaimat egy emléktáblát felállandó. lehet, hogy csatlakoznának hozzá többen is.
Nem egy szimpla táblára gondolok "Itt járt..." felirattal, hanem valami művészi és méltó megemlékezésre és talán ezt a fényképet domborműve faragva (?), csak gondolkodom, mert most alakul ki bennem...
No, harcra fel!
Köszönöm, hogy meghallgatott!
Én is elnézést kérek; azt írtam "a forradalmak mártírjainak" ez alatt természetesen azt értettem, hogy a forradalmak által kivégzetteknek, a harcokban az Igazság oldalán mártírhalált szenvedetteknek, tehát az ellenforradalom mártírjainak legyen emlékmű.
Pázmány szobor van a Mária Terézia téren, a VIII. kerületben és nálunk is Piliscsabán az egyetemi campuson, Mindszenty szobor is van szerintem, ha máshol nem, a róla elnevezett téren, de a XVI. kerületben is: http://hu.wikipedia.org/wiki/Mindszenty_J%C3%B3zsef
Prohászkáról én sem tudok.
Károlynak valóban kéne emléktábla.
Megjegyzés küldése