2008. nov. 4.

Support Your Local Monarch! - Monarchista aktivitásokról egy helyen



Ha valaki mostanában a kommenteket is olvasgatta a bejegyzések alatt, akkor láthatta, hogy meghívást kapott az oldal az International Monarchist Conference-be, amelyet szégyenlős mosollyal az arcomon el is fogadtam... A levelezésünkből kiderült, hogy ez a szervezet a világon lévő monarchista szervezeteknek akar segítséget nyújtani azzal, hogy elsősorban lehetővé teszi, hogy azok tudjanak egymásról és egymás aktivításairól. Az információk gyűjtésében és eljuttatásában már most is elég nagy munkát végeztek és kifejezetten ügyesek ebben. El lehet hajtani megint azokat a károgókat, akik szerint a monarchisták a múlton busongó, nosztalgiázó anakronisztikus alultáplált bölcsészek. Mielőtt kellőképpen jó gyomorral rendelkezve elvetnénk az "internacionalista szinezettől" tartva az IMC-t, nézzünk jobban szét az oldalukon itt. Szerencsére erről ugyanis szó sincsen, mert minden monarchista a saját helyén kell, hogy cselekedjen szerintük is és ezt maximálisan tiszteletben is tartják. E mellett pedig semmilyen irányító szerepet nem akarnak betölteni, hanem csak segíteni és tájékoztatni a monarchista aktivitásokról egymást, amelyek közül az egyik legjobb kezdeményezés a SYLM TV (Support Your Local Monarch TV), egy internetes TV csatorna, melyen monarchista szempontok és szevezetek szerint készült műsorok (pl. a korábban több videómegosztóról is törölt remek Camelots du Roi anyag, vagy a spanyolt karlisták felhívásai, brazil monarchista ifjak műsora, stb.) mellett a királyságok történelmét bemutató anyagok is helyet kapnak (az orosz cári templomépítők tudása, a különböző dinasztiák története, stb.) a nap 24 órájában. Érdemes rászánni az időt, nem kell nagyobb szélessáv hozzá és a műsorok tényleg nagyon érdekesek, jól vannak összeválogatva. Gondolom többeknek is érdekes lehet, hiszen a másik leggyakoribb kérdés felém mindig az, hogy "hol vannak még monarchisták?", amellett, hogy mit lehetne a témában olvasni. Most már nemcsak olvasni lehet, hanem nézni is és tanulni, hogy hogyan és merre a továbbiakban. Remélem, hamarosan tudunk nekik küldeni magyar anyagot is.

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jellemző. Itt beindul az élet, én meg annyira el vagyok havazva, mint télen Vlagyivosztok.

De azért hajrá! :D

Üdv:

Czelder Orbán

Névtelen írta...

Ma 8 órán keresztül ment a TV és lebilincselt teljesen. Nagy köszönet érte. Küldeni gyorsan magyar anyagot is!

Ultrajobber írta...

Talán Velük is érdemes lenne fölvenni a kapcsolatot, ha ez eddig még nem történt meg:

http://www.angelfire.com/planet/civitasdei/

Ultrajobber írta...

Gyerekek, már megint baj van.
Az előbb internet explorerről léptem be, és a következő cikket találtam:

A pragmatika szankció és mai érvénye (*).

Most firefoxról nézve ez nincs sehol.

Akkor hogy is van ez most optimalizálva?

Ultrajobber írta...

Tisztelt Szerkesztő Úr!

Most van bennem egy minimális felháborodás, amit ugyan nem csak Te provokáltál ki, de többek között Te is részesévé váltál mulasztásod által.
A tegnapi bejegyzésemre ugyanis csak annyit válaszoltál, frissítsem az oldalt,de a bejegyzés második részére talán nem figyeltél.
Így most ismét megszólítlak ennek kapcsán: nem gondoljátok, hogy a megadott oldalon elérhető társasággal is fel kéne venni a kapcsolatot???
Persze, előbb meg kell nézni, hogy mi is az.
De legalább egy választ odabiggyeszteni,hogy majd, vagy most kisebb dolgom is fontosabb, vagy már ismerjük őket, de nem értünk egyet velük, vagy, hogy szívódj föl, mert zavarsz.

Várom megtisztelő válaszod!

Tisztelettel: ultrajobber.

Ultrajobber írta...

Tisztelt Szerkesztő Úr!

A válaszodat, azt megköszönve, tisztelettel elfogadom.

Mint írtam, e kis mulasztás csupán része volt felháborodásomnak, a többi kiváltó okról(ami nem Veletek kapcsolatos) értesülni fogsz egy rövidebb bejegyzésben, az általam vezetett fórumon,ahová egyébként továbbra is veszek át Tőletek cikkeket.

Éljen a Magyar Apostoli Királyság,

Várjuk a királyt!

Ultrajobber írta...

Üdvözletem!

Nos, Szerkesztő Úr, az ígért bejegyzés a fórumon látható, kommentelhető.

Ultrajobber írta...

Azt hiszem, az állításom bizonyításra szorul, ha a kérdésedből jól olvasom ki.

Amott mutatom majd a webcímeket.

Névtelen írta...

"Nos, Szerkesztő Úr, az ígért bejegyzés a fórumon látható, kommentelhető."

Hol? Vagy annyira zártkörű ez a fórum, hogy aki nem tudja, hol keresse, az ne is olvassa??

Névtelen írta...

Kedves Névtelen!
Keresd itt: http://barikad.hu/forum/showthread.php?t=187

Ultrajobber írta...

Üdv mindenkinek!

Egy bizonyos névtelen kommentelő kérdezte, hogy hol fakadtam ki a katolikusellenesség, és a Szent Korona fetisizálása miatt.

A fórum PHJ-nak köszönhetően elérhető erről az oldalról is, ha szíveskedik megtekinteni az ajánlott helyek közötti, második, Szent Korona és Magyar Apostoli Királyság,-Ultrajobber magyar monarchista fóruma elnevezésű oldalt.

PHJ-nak köszönöm, hogy méltatta és érdemesnek találta fórumkísérletemet, és kihelyezte az ajánlott helyek közé.
Remélem, nem válok méltatlanná eme érdemre.

Az általam kritizált oldal tartalmában többek között nem csak az erősen gyűlölködő antikatolikus megnyilatkozásokat kritizálom, hanem azt is, hogy mit próbálnak meg belemagyarázni a Szent Korona Tanba.
Bizony, figyelnünk kell erre is, hiszen ha egy ilyen ember a hatalom közelébe kerül, azt hiszi majd az általa megfogalmazott rendszerről, hogy a közjót és az igazságot szolgálja, holott a legelvakultabb diktatúra megvalósításán dolgozik.

Már egyszer szóltam róla, az illető neve: Halász József.