2009. márc. 17.

Fából készülne a vaskarika? Gyorsjelentés Káosz Köztársaságból.

Többen mondják, hogy legyünk már többet aktuálisak. Most valamennyire ez következne az alábbiakban. Nem olyan régen Vona Gábor, a Jobbik elnöke különös kijelentéseket tett (4:39 - 7:39). Szokott ő ilyeneket mondogatni, hogy "történeti alkotmányunk", de azért az 1949-es tc.-re is hivatkozik a Magyar Gárda, ha "demokratikus garanciákról" van szó (ez ugye kicsit fura egy paramilitáris szervezettől), meg hazafiság, de azért Iráni Köztársasági Gárda is jöjjön a választásokra. Radikális ismerőseim ilyenkor bólogatnak, hogy ne akadjak ki nagyon, mert katyvasz van mindenhol. Én erre azt szoktam mondani, hogy a bal-, vagy éppen republikánus oldalon csak pánik van maximum, de katyvasz nem nagyon. De legyen. Jó ne akadjunk ki, hanem most akkor értetlenkedjünk csak.

Szépen visszafogottan, de azért határozottan.

Vona Gábor ilyeneket mondott, a Jobbik TV-ben, amelyet valószínűleg maga a Jobbik vágott meg, hogy aszongya; "A liberális demokrácia rendszere is megbukott. (...) Magyarországon egy erős vezetői hatalomra épülő, elnöki rendszerre van szükség. Az elmúlt száz évben itt egyetlen rendszer működött; Horthy Miklós kormányzóé! (Éljen!!! - a lelkes tömeg) Modern és korszerű formában, de ehhez kell visszanyúlnunk. Magyarországnak egy Szentkorona-tanon álló alkotmányra van szüksége, a liberális demokrácia helyett egy értékelvű demokráciára, az ország élén pedig egy kormányzóra. (Úgy van!!! - a lelkes tömeg).

Na, akkor álljunk itt most meg. (Mély levegővétel)

Ad. 1. Elnöki rendszer a köztársaságokban szokott _csak_ lenni. Erős elnöki rendszert - a jelenlegi republikánus, poszt-kommunista - kartális alkotmány nem tesz lehetővé, ennek pontosan az ellenkezőjét igen. Ennek oka a sokat emlegetett - és létrehozók által dicsért - "kormányzati fékek" amelyeket 1989 óta fokozatosan helyeznek el a szorgos kezek. Akkor most ezt, a kukába való, 1949-es tákolmányt fogjuk átalakítani, mondjuk valami De Gaulle rendszeréhez hasonló, egyfajta nemzeti republikanizmusra? Ez lenne a jövő?...

Ad. 2. Talán mégsem. Horthy Miklós ellenforradalmár, konzervatív és megrögzött antibolsi és antirepublikánus volt, tekintve, hogy egyik politikai példaképe I. Ferenc József volt. A népköztársaságot megalkotó Károlyi és emigrált társai számára ő volt A Mumus, Habsburg Ottó mellett, akit ugye jobban utalták bevallottan, mint Hitlert. Az ő rendszerére mondta Vona úr, hogy csak "ez működött" az elmúlt száz évben (az 1944-es baki mellett nyílván most elsiklott, amikor a Horthy által kitermelt és legalizált elit jelentős része egyszerűen hütlen lett hozzá), kifelejtve mondjuk - az előbb említett - Ferenc József életművét a témában. Akkor most mi legyen? Kell egy vezető, aki elnök? Olyan, mint Kossuth, aki kormányzó-elnök volt? Ugye, nem?...

Ad. 3. Nem biza. A Szentkorona-tan is kell (nagyon helyes, persze, hogy kell!) ugyanis, de az meg nem fér össze a republikanizmussal (amit Kossuth kedvelt, ellentétben a Szent Koronával, amelyet a Dunába dobatott volna). Viszont nagyon szépen meglenne egy jó kis királyságban, amiben Horthy is gondolkodott. Ezzel kapcsolatban megjegyeznénk, hogy a Szentkorona-tanon nem alapul a történeti alkotmány, hanem azt kiegészíti. Ez nem mindegy. Mert a történeti alkotmány az uralkodóink és az országgyűlések együttesen hozott törvényein alapulnak legnagyobb részt. De, itt most akkor mi legyen? Kiszely szerencsésen ki lett rúgva a Jobbik főiskolájáról, mivel egy kommunista besúgó volt, de e mellett butaságokat is mondott ebben a témában sajnos. De itt mintha az ő és mások csúsztatásai és absztrakciói kísértenének sajna.

Ad. 4. Megvan! Kormányzó kell! Ez az. Ez a végső konklúzió. Rendben! Legyen így! (Főleg, hogy előtte egy perccel a csendőrség visszaállítása is végre napirendi pont lett.) De akkor nem kellene előbb, egy királyság mégis? Ki helyett van kormányzó? És miért? Kit helyettesít a kormányzó? Ki bízza meg? A nemzetgyűlés, reményeink szerint. Egy republikánus nemzetgyűlés, pláne egy szép nagy demokrata és republikánus pártokkal teli országgyűlés (amilyen most is van) a büdös életben nem szavaz meg kormányzót az ország élére. Ez ugye mindenkinek tiszta? Remek. Akkor, meg miért nem állítjuk helyre a királyságunkat? Miért nem adjuk a legfontosabb parancsot és az egyetlen és első igazi célt, egyszerűen és tisztán szeretett honfitársaink elé; KIRÁLYSÁG. Ennyi. Minden más ebből következik.

Summa. Érdemes megnézni, hogy öt (!) nyamvadt mondaton belül mekkora katyvasz van egy magyar politikus szavain belül, aki több tízezer emberhez szól, akik pedig helyeselnek olyan szavakra teli torokból, hogy "kormányzó kell". Milyen remek lenne ez az arány, ha helyes kontextusban és relevánsan hangzana mindez el. De nem. Nem tudják mit akarnak, vagy egyszerűen félnek attól, hogyha kimondják azt, hogy "Emberek, a magyar nemzet államformát vált!", akkor politikai hullákká válnak.

És igazuk van sajnos.

Igazuk van, mert nagy valószínűséggel azok lennének. Helyette marad a masszív káosz. A magyarság nagy választása ez pedig legalább két éve; rend vagy káosz? Ami elhasználódott, azt ki kell dobni. Ami hamisnak bizonyult és nem hozta a magyarság felemelkedését, azt le kell cserélni. Nem süllyedhetünk a köztársasággal együtt tovább! A Sátán segge alá kerüljön más. Ne probáljunk abba életet verni, egyéni sikereink reményében, amely megdögleszt mindent, ami valaha naggyá tette ezt a nemzetet. A köztársaság halott, a nemzet még nem az. Vissza kell venni azt a gúnyát, amelyet magunknak szőttünk.

30 megjegyzés:

Umnapistim írta...

Nem vég szorosan a témába, de azért érdemes elolvasni, a fent említett, mai ún. jobboldalon legalább olyan katyvasz van a fejekben ezen a téren is: A Habsburgok és a magyar őstörténet

ultrajobber írta...

Örülök, PHJ, hogy követed az eseményeket, és kimondod, azt, ami igaz, és mások nem tudnak, vagy nem mernek kimondani.

Vona Gábortól megkérdezhetnénk, hogy Ő most akkor tényleg radikális?

Vagy Orbán Viktor reinkarnációjává félemedett?

Politikusaink sorra buknak el, mert saját kezeiket kötik gúzsba, és annyiira sem tudnak gondolkodni, vagy merészet gondolni, mint egy mezítlábas paraszt.

A felszabadító, és éltető válasz, a Magyar Nemzet számára a királyság.

Lehet kormányzó az élén, de szükséges a főpapokból álló felsőház, a történelmi keresztény Egyházakra gondolok, ahová a törvény szerinti örökös királyt is el kellene helyezni.

Nem lenne muszáj feltétlenül a kezébe adni a főhatalmat(az oszták példa mutatja, hogy a király nem hatalommániás, hiába gondolták róla, vállalta volna egy köztársaság kancellári tisztségét is), tehát elég lenne főpapi, papkirályi méltóságát kihangsúlyozva egy főrendiházi helyet adni neki, a szakralitás minimája így is érvényesülne( a japán császárság példája ezt fényesen bizonyítja évszázadok tükrében), és a főhatalmat nyugodtan gyakorolhatná a kormányzó.

Csak itt is hatalomféltés van.

ultrajobber írta...

Koronázásra sincs feltétlenül szükség.

Habsburg Ottó minden bizonnyal örömmel vállal SZOLGÁLATOT az Isten által ráhagyományozott Nemzetért, egyszerű felsőházi tagként is, csupán a királyi méltóság reprezentánsaként.

Egyetlen szavazati joggal, a főhatalom pedig a kormányzó kezében, kihirdetési joggal, vétójogokkal együtt.

Nagy jogászok, és ennyit nem tudnak!

ultrajobber írta...

Talánbizony Vona Gábor fél megkérdezni Habsburg Ottót, azt hiszi, hogy a király megeszi őt.

Nevetséges politikusok. :)

ultrajobber írta...

Bizony, Habsburg Ottó félelmetes ember is, kisgyerekeket eszik vacsorára.

Na, mindegy, egy dolog a hangerő, és egy dolog, hogy valaki csendben megtudja azt kérdezni, ne tessék haragudni, nem szolgálná-e Nemzetét ennyivel, és ennyivel, így és így.

Erről a rendőrök jutnak eszembe, akik megijedtek a nemzeti ünnepre igyekvő babakocsi tartalmától, egy csecsszopó kisdedtől!

ultrajobber írta...

Vona megmondhatná: "Kormányzó akarok lenni, mert úgy érzem, hogy alkalmas vagyok erre, be tudnám tölteni ezt a posztot, tudnám kezelni a főhatalmat."

De ő még nem ilyent sem mond.

Azt meg végképp fél megkérdezni, hogy egy királyi méltóságba született ember szolgálatot vállalna-e őalatta, de a Nemzetért.

Petya írta...

Vona kijelentését írni is akartam ide, mint pozitívum. Mert ahhoz képest, h mi volt mondjuk két évvel korábban, amikor minden teketória nélkül kimondhattuk, h a Jobbik republikánus, most nem tehetjük ezt. HA Vona kimondta, h itt egyedül Horthy rendszere működött és egy kormányzó kell, akkor ő a királyságra gondolt, egy köztársaságnak nincsen kormányzója! Még ha nem is mondta ki, hogy Mo.-nak államforma-váltásra van szüksége, megtett egy nagy lépést efelé. És hiszem, h ha nem idén, de mondjuk egy év múlva ki fogja mondani! Vagy amikor már stabilan bent van a parlamentben.

Vegyük észre, h ez egy hatalmas lépés, mivel ha vki Horthy rendszerét tekinti példaképének, akkor már republikánus nem lehet! Nem támadni, hanem segíteni kéne a hozzánk legközelebb álló pártot abban, h a helyes utat megtalálja! Mindig fikázni könnyű, h ezek mennyire nem gondolnak egyet velünk, a konstruktív kritika már nehezebb!

Én bízom a Jobbikban, még nem döfött tőrt a hátamba. Ne úgy álljunk hozzá, h na ezek is hülyék, hanem úgy, h NA ezekben még van remény, és ezek állnak a legközelebb apostoli királyságunkhoz!

PHJ írta...

Petya,

Vona úr említette a keményebb elnöki rendszert is, ami viszont full-republikánus, úgy, ahogyan van. Az bajom, hogy a "kormányzóság" kimondása önmagában nem elégséges. Tudom, h a szó is politikai tett, nem is becsülöm le, ellenkezőleg, de ha nincsen mögötte realitás, akkor fantasztikum. A kormányzóság nem valósítható meg respublikában, Horthyra nem lehet hivatkozni republikánusként, megvallom, h sztem,nagyon-nagyon demokrataként sem, legalábbis a mai mérce szerint sem. Én nem teszek különbséget politikus és politikus között még monarchista között, mert _senkitől_ sem láttam igazi, valóban releváns elköteleződést a királyságunk iránt.Vona kijelentésével azért foglalkoztam, mert tartalmaz olyan dolgokat, amelyeknek egy monarchistának illik foglalkozni. Minden olyan mgenyilvánulással igyekszem is foglalkozni, ami ilyen jellegű, ez végigkíséri az oldalt, pártpolitikától semlegesen. De nézd meg; 5 mondaton belül, hány dolgot kever össze? Most te ebből, mit érzel és hogyan relevánsnak?

UPisti,

köszönet a cikkért, jónak tűnik. Ilyenektől ne kíméljen minket.

Petya írta...

"A kormányzóság nem valósítható meg respublikában, Horthyra nem lehet hivatkozni republikánusként, megvallom, h sztem,nagyon-nagyon demokrataként sem, legalábbis a mai mérce szerint sem." - Ahogy mondod, és ahogy én is írtam! Ez ad nekünk reményt! Az erős elnöki rendszerből pedig az erős (központosított) a fontos, nem az elnöki poszt. Nyilvánvaló, h ha ezek után Horthyra utal vissza, akkor csakis kormányzóságra ergo királyságra gondolhat, egy konzervatív embernek más nem járhat a fejében.

Tény, h vannak ellentmondások, de még mindig a Jobbik van a legközelebb a vágyotthoz, és egyre közelebb kerül! Ki lesz itt még mondva, h halál a köztársaságra!

PHJ írta...

Kérdés az egybegyűltekhez (vagy posztorganizálás?); miért, Vona Gábor konzervatív ember?

Halál a köztársaságra? Dejszen Magyarország legnépszerűbb webrádiójában hetente többször kimondják...;D

Petya írta...

Hát remélem, h a közeli jövőben nem csak az SzKR mondja ki, h Halál a köztársaságra!

Hát Vona Gábor? Római katolikus és hűséges férj és családapa (nem, ezt a pontot nem tudom iratokkal bizonyítani..), hazafi és irredenta. Ez ma konzervatívnak számít.

PHJ írta...

Akkora ász nem vagyok, h megmondjam, ki a magyar konzervatív politikus, de attól tartok, h ez még kevés ahhoz, rábökjünk valakire. Vona úr leginkább radikális vonásokat mutat, e mellett protest-, illetve / vagy igénypártot vezet. Ez utóbbi nagyon kellendő a magyar respublikában és egyszer egy ilyen váltás kihúzta a Fideszt is abból, hogy eltűnjön a süllyesztőben. Úgyhogy ez az aduász most is, másnak is bejöhet.

Parsifal írta...

Egy hívő római katolikus politikus "Bethlen Gábor program"-mal induló pártot nem vezet, vagy vezetőként ilyen nevezéket jóvá nem hagy.

Képzavar, fogalomzavar.

Ahogy Pezenhoffer írta pl. Imrédyről, akit úton-útfélen "klerikálisoztak":

Még Imrédy is csak olyan katolikus volt, hogy miniszterelnök korában kézzel-lábbal védekezett a klerikalizmus vádja ellen, ahelyett, hogy vállalta volna a dolgot s kijelentette volna, hogy klerikális becsületes és logikus katolikust jelent, világos tehát, hogy ő az.

Vona véleményem szerint az újkonzervatív és radikális "népiségi" (völkisch) hagyományt (Szabó Dezső, Mályusz Elemér, Bajcsy-Zsilinszky) viszi, fölvállalva "harmadik utas radikálisként" a balos (Szárszó) "népieket" is.

PHJ írta...

"Vona véleményem szerint az újkonzervatív és radikális "népiségi" (völkisch) hagyományt (Szabó Dezső, Mályusz Elemér, Bajcsy-Zsilinszky) viszi, fölvállalva "harmadik utas radikálisként" a balos (Szárszó) "népieket" is."

Ez nem is olyan rossz definíció Parsi! E mellett pedig itt vannak a neoturanisták is én úgy látom szép adag neopaganizmussal. Egy szép nagy halom, ami finoman fogalmazva is sokszínű és nem egységes, max abban, h Gyurcsány menjen innen. De ezt mondjuk sokan akarják itthon ...

ultrajobber írta...

Már sajnos én is azon a véleményen vagyok, hogy az Egyháznak kéne kezébe venni a dolgokat, az irányítást.Erdő Péter bíboros prímás érseknek, és püspöki testületének.

Állítólag közvetlen veszéjben van egy katolikus pap is,civilekkel, gyerekekkel együtt, egy forradalmi esemény részeként.(De erről a jobbik.hu ad fölvilágosítást annak, akit még érdekel, hogy mi zajlik már ebben az országban).

A keresztény elkötelezettségű pártoknak pedig össze kéne fogniuk egymással.

Erre már nem lehet szavakat találni.

Chubakka írta...

A Jövő Elkezdődött - én a múltat szeretném már befejezni!
Új Magyarország - minek új, ha a régivel sem vagyunk tisztában?
Új Többség - Kicsoda-micsoda? Merre, meddig hány kilométer?
Nyugodt Erő - Miért? Van izgatott erő is? Azt nem terrornak hívják? Annak meg nincs ellentéte.
Tudjuk, Merjük, Tesszük - Végre egy ismerős, könnyen kezelhető jelszó. Tudom, hogy szabadkőműves - ergo tudom, mit kezdjek vele.
Új Egyezség - Kivel, miről, mikor? Már megint ez a handabanda!

Gyorsan leírtam pár politikai jelmondatot az elmúlt évtizedekből.

Mindegyik lényege a semmit mondás és a képlékenység. A „mélyen tisztelt” (valójában: lenézett) választópó'gár ne tudjon semmit, a lényeg, hogy sejtsen és belegondoljon, mögé gondoljon tartalmakat - amiket persze majd kiderül, senki, soha nem mondott és soha nem is gondolt.

Van rá egy új szó: PM. Politikai marketing. A politika egy árú, amit el kell tudni adni. Mert sosem a terméket veszi a vásárló, hanem a csomagolást.

Az ismeretlen katona mellett lakó ismeretlen marketinges a kor (kór) ütőerén tartva mutató és középső ujját, rájött: elérkezett a politikai konzervativizmus, a politikai nosztalgia korszaka.
Először a 3,60-as kenyérrel dolgoztak, de a 94-es választáson kívül ez a kádári hablaty már nem jöhet be, mert egyre kevesebben vagyunk, akik még emlékszünk a 6,20-as doboz Symphonia cigarettára.

S mivel a Jobbik egy új képződmény, aki „radikálisnak”, (annyira azért nem! nem kell megijedni!) „jobboldalinak”, (mármint parlamentáris tekintetben) nemzetinek, (na, jó, ebbe nem kötök bele) néha még „tradicionalistának” is tartja magát, hát elővette az egyesek nagyapáinak fejében még élő nyugodt, békés, boldog békeidők jelszavait, jelképeit elővenni.

Így kerülhettek most napirendre a következő jelszavak:
Horthy Miklós - Kormányzó - Szent Korona - Csendőrség - Magyar Királyi Honvédség (király nélkül) - Vitézi Rend - 64 vármegye.

Nem baj! Ez jó, hogy előkerültek, de az már baj, hogy senkinek nem kell a tegnapi újság. Ha napi politikai jelszavakká silányítunk ezeket a magasztos eszméket, jelképeket, azok könnyen belekerülhetnek a kukába. És akkor a pó'gár majd azt mondja: „Hja, Szent Korona? Aztat ismerem! a Jobbik Pártnak a izéje.”

Na, ezt nem szeretnék megérni azok, akik 10 éve, 20 éve vagy már korábban is ugyanezeket mondták, amit most felkapnak politikai „percemberkék”.
Uff! Már megint sokat beszéltem!

ui: Alulról a 3 sorban az a jelzős szerkezet, hm! Mármint a pobex diaboli, kicsit ... durva. Vagy nem?

PHJ írta...

Chui,

a legnagyobb félelmet kimondtad; "És akkor a pó'gár majd azt mondja: „Hja, Szent Korona? Aztat ismerem! a Jobbik Pártnak a izéje.” Én is ezért félek attól, h egy párt bármit ebből a dologból viselni, szavalni akar. Pártoktól függetlenül kellene ezt. Pontosan múltkor beszéltük vkivel, ezt akarják hallani az emberek, a radikálon ennek van a legnagyobb konzsenzusa, akkor most ez lesz. És már ez is keveredik. A pm működik a radikális oldalon is, ma a nélkül nincsen meg párt, a Jobbik miért lenne kivétel? A csomagolás megvan. A tartalom ua. mint másoknál, félek.

Petya írta...

@ Parsifal

Miért ne indulhatna Bethlen Gábor programmal, csak azért mert református volt? És akkor mivan? Katkóknak a refiket utállni kell, tisztelni nem lehet egymást? Prohászka Ottokár is abszolút kormányzóhű volt, katolikus püspök létére (bár gondolom a X. Pius-os index ügye és modernizmusa nem feltétlenül szimpi az itt jelen lévő tradicionalistáknak..). Semmi gond nincs a programnévvel, ami amúgy is teljesen lényegtelen! Lehetne kismisi kék-piros labdája program is, az a lényeg mi valósul meg belőle.

@ PHJ

„Hja, Szent Korona? Aztat ismerem! a Jobbik Pártnak a izéje.”

Aki ilyen hülyeséget kijelent az pedig önmagáról állít ki szegénységi bizonyítványt! Persze, h ez nem lehet pártprogram, de nem azt az EGY pártot kell fikázni, aki hisz ebben, és fontosnak tartja a hagyományokat, hanem a másik nyolcat, akik lesz*rják. Ez nem pártkérdés, az nem pártkérdés, persze, h a Szent Korona sem az, de ilyen okkal visszahúzni azokat, akik ezt fontosnak tartják az röhej. Akkor - mivel semmi nem pártkérdés - üljünk a sejhajunkon és várjunk még a szánkba repül a sültgalamb??

PHJ írta...

Petya,

nem utáljuk a refiket. Itt az oldalon többen is publikáltak, meglehet nem verték nagy dobra a dolgot. Nem aktuális itt most felekezeti-harcot vívni, meglehet az agyatlan ökumenizmusnak sem vagyok a barátja. EGYSÉG.

(Engem speciel sokkal jobban zavar az Atilla Király név. Szent István nem volt elég jó?)

Az a baj, hogy a Szent Korona nem tud egységként fellépni, a republikánus pártoknak ez egy politaikájuktól idegen szimbólum, egy ereklye a legjobb esetben (Fidesz), a legrosszabb esetben meg nyűg (MSZP). Ha most vkik ennek nekimennek, érthetően, akkor ha akarják, ha nem - kisajátítják. A magyar nemzetnek kellene egy újabb Szent Korona-tudat, ill. tisztelet. Amíg ez nincsen politikai játszmák tárgya lehet, és Chui szavaira építve, pm eszköz.

Parsifal írta...

Bethlen ellenkirály volt. Ilyen egyszerű.

Nem véletlen a kommunisták által mód aladári distinkcióban fölállított szoborsor a Hősök terén, amit Verena oly precízen bemutatott. Az összes antihabsburgiánus ellenkirályt föltették, a "függetlenségi történetkoncepció" hagyományainak megfelelően.

Bocskai István
Bethlen Gábor
Thököly Imre
II. Rákóczi Ferenc
Kossuth Lajos

Ezeket a személyeket következetes, hívő katolikus el nem fogadhatja történeti eszményképnek.

Parsifal írta...

Észre kell venni, hogy az igazi "jobboldali"-"baloldali" törés, ill. "nemzeti" és "nemzetáruló" törés a "koronahű" és a "függetlenségi" politizálás mentén van Magyarországon.

Természetesen a "nemzeti-hazafias" oldal - akik a nemzet valódi közjavát szolgálják - nem azokat takarja, akiket a liberális és marxista történetírás 150 éve annak hazudja.

Kossuth is magát "baloldali"-ként aposztrofálta.

Petya írta...

@ PHJ,

"Ha most vkik ennek nekimennek, érthetően, akkor ha akarják, ha nem - kisajátítják."

Akkor mit javasolsz, mert máshogy nem lehet megvalósítani a Szent Korona tiszteletét, valamint elérni, h ne csak ereklyeként tekintsenek rá? Ez kb. olyan mint amikor a Fidesz 8-9 éve kijelentette, h igaz magyar az aki velem tart, és mindenki hordjon kokárdát minden nap (most attól tekintsünk el, h nekünk ellenforradalmároknak nem szimpi ez a jelkép)! Ettől kezdve nem fideszes márc. 15-én sem vette fel a kokárdát. De ez nem azt jelentette, h a Fidesz kisajátította, hanem, h a baloldal hagyta kisajátítani (holott valójában az övéké egyedül :).

Ebben a helyzetben sem a Jobbikot kéne fikázni, hanem a másik nyolcat, akik hagyják kisajátítani. Persze, a Szent Korona nem ereklye, hanem jogi személy és minden ami él és mozog, illetve nem él és nem mozog a Kárpát-medencében az az ő tulajdona. Ám ha ezzel senki sincs tisztában, ne azt az egy pártot fikázzuk, aki ezt orvosolni kívánja! Mert itt csak azt hajtogatjátok, h nem pártprogram, de alternatívát nem mondotok. Persze, a matricázással sincs semmi baj, de azért amit a Jobbik művel kicsit hatásosabb, még ha (egyelőre) nem teljesen monarchista is.

@ Parsifal

Hát nekem ezek közül Rákóczyval van a legkevesebb bajom. Bocskayt visszalehetne küldeni a hajdú városokba, Thökölyt pedig a sunyiba, Kossuthot szintén a kálvinista Rómába, de Bethlen szobrával - amit ráadásul FJ adományozott az országnak - semmi bajom. Csak nem a Hősök terén. Oda vissza a királyok szobrait!

Petya írta...

@ PHJ

Szent Istvánnal sincs semmi baj, de olyan már van sok. Atilla király Népfőiskola meg kevés. Én éppenséggel ahogy írják azzal nem vagyok kibékülve, az Attila sokkal jobban néz ki. :)

A magyar prekeresztény hitvilággal pont az a király, h quasi átfonódik kereszténnyé, és nagyobb ütközések nélkül el lehet képzelni a szintézist. A székelyek meg ugye, a mai napig a hunok leszármazottjának tartják magukat, amivel nincs is semmi baj, sőt! A hit az fontos dolog!

PHJ írta...

Petya,

figyelj ez kicsi monarchista közösség. Nem párt, nem politikai társulás, nem mutyi-alapitvány, vagy ilyesmi. Amit tehetünk az egy igazi és sztem nagyon fontos dolog; felvilágosítunk. Komolyan; hogyan lehet diskurzust folytatni BÁRKIVEL, hogyha nem egy nyelvet beszélünk, nem azokat értjük a fogalmakon? Jobbik-fan vagy? OK, legyen. Akkor nézd meg, h Vona úr 5 mondatban 3 különböző dolgot kevert össze. Szted, akkor van értelme beszélni bármiről is? Mi tudna így megvalósulni? A monarchizmus, ahogyan a királyság is, egységet hoz létre, van egy minimum, amit el kell fogadni, de ezen felül az vagy, ami. A Magyar Királyság ez alapján működött.

Más. A szintézist sztem nem lehet megvalósítani. A magyar jobbon zajló neopaganizmus én veszélyesnek tartom, mert quasi hitetlen emberek végzik és ez a kereszténység rovására megy. Olyan dolgokat mondanak és tesznek sokan, amelyeket Szent István lenyakazta volna őket, nagyon helyesen.

Petya írta...

Jobbik-fan nem vagyok, csak olyan pártnak látom amelyben még lehet valami.

A felvilágosítás abszolút helyes és a blog ezt remekül is valósítja meg, mindennel egyet is értek ami itt folyik. Vona hülyeségei is egyértelműek számomra, nem mondtam soha, h tökéletes.

"A monarchizmus, ahogyan a királyság is, egységet hoz létre, van egy minimum, amit el kell fogadni, de ezen felül az vagy, ami. A Magyar Királyság ez alapján működött." - Egyetértek.

Szerintem nincs a neopaganizmussal semmi baj, legalábbis jóval kevesebb mint a hagyományaink liberális sárba tiprásával. Ami ellen küzdenünk kell, az az ateizmus, az ellen is ésszel.

Üdvözletem. :)

PHJ írta...

A neopaganizmusnak van veszélye, az, hogy ott az ember megragad és butaságokat tesz, merthogy ott vallásos értelemben semmi sem realizálható. Az ateizmus a legfőbb veszély persze, de a neopaganizmus csak folklórszinten mehet max. Magyarország keresztény ország, keresztény apostoli királyság, amelynek a szent királya a hittérítésért (is) nyerte el a szent uralkodó címet. Az ateizmus ellen ne a neopaganizmusba menjünk már, ráadásul azt összekötve politikával tiszta káosz és veszélyes is.

Petya írta...

@ PHJ

"Az ateizmus a legfőbb veszély persze, de a neopaganizmus csak folklórszinten mehet max. Magyarország keresztény ország, keresztény apostoli királyság, amelynek a szent királya a hittérítésért (is) nyerte el a szent uralkodó címet."

Egyetértek, de azt meg kell érteni, h sokaknak az ateisták/szabadkőművesek mocskolódása, az egyházak befeketítése miatt a kereszténység sem szimpatikus. Vagy éppenséggel jön a röhejes 'Én a tudományban hiszek, nem Istenben.' szövegével, ezek az emberek is inkább a neopaganizmus felé forduljanak, mint az ateizmus felé. Az ateizmusból egyenes úton következik a republikanizmus, vagy az olyan dolgok mint a ma 90 éve hatalomra került tanácsdiktatúra.

Petya írta...

Ja, és a Gárda nem paramilitáris szervezet, ez nem tudom honnan jött, de ilyet az SzDSz szokott mondogatni. A paramilitáris szervezet az a Rongyos Gárda volt, a Magyar Gárda meg ugye, elég messze áll attól. Egy sima szervezet formaruhában. Az 1949-es alkotmányon kívül meg másra nem tud utalni a Vona egy köztársasági bírósággal szemben, ha egyszer az hatályos; utalgathatna ő a magyar Alkotmányra, az íratlanra, de ha egyszer az a köztársaságban nem szent, nem hatályos, akkor hiába teszi.

Parsifal írta...

A neopaganizmus legfőbb értelmetlensége az, hogy pszeudo-paganizmus.

A magyarság ősi, totemisztikus vallási képzete(i), amely uráli és altáji elemekből tevődött (tevődtek) össze, a Kazár kaganátus idején a nagy monotheista hatások alá került, azokkal akkumlálódott.

A honfoglaló magyarság az erdős-sztyepp mentén alakult ki, az uráli (fenyves övezet) az altáji (sztyeppe övezet) és a szláv (lomboserdő eövezet) határán.

Organikus kifejlődés volt a magyarság etnogenezise, nem "lineáris-mechanisztikus" alakulás.

Ehhez jött még a kaukázusi (jáfetita-iráni) hatás is.

A korai Árpád-korban három Magyarországról beszéltek:

+ Hungária (Attila öröksége => Kárpát-medence)
+ Szavárdia (Kaukázus)
+ Baskíria (Volga-Káma vidéke)

Az őrültmagyarkodás tipikus szellemi kompenzáció, a jelenben való tehetetlenséget dicső múlttal kompenzáljuk, amihez járul a "hivatalos" történettudomány dogmatikus finnugrizmusa.

Azért is veszélyes a pszeudo-paganizmus, mert nincs organikus egység.

A magyarság ősi hitvilágának pozitív elemei beépültek a kereszténységbe mint vallásos formulák, tisztított tartalommal, amennyiben az őskinyilatkoztatásból igazságelemeket őríztek meg.

Az egész neopaganizmus a liberális-függetlenségi történetszemléletből alakult ki a XIX. században, mindenhol katolikusgyűlölő éllel. Nemcsak nálunk, hanem a németeknél is.

Innét jönnek az abszurd elméletek, hogy a reformáció visszatérés volt a "szkítakereszténységhez". Ezer meg ezer prekoncepció gyártása, ami a füleket csiklandozza.

Ez vezet el az őrültmagyarkodáshoz, ami ugyanolyan romboló, mint a liberalizmus nemzetgyalázása, mert mind a kettő nemzetgyalázó, hisz hazugságon alapszanak.

Egy jó oldal, szerintem a linkek közé fölveheti János:

http://www.keresztenymagyarorszag.hu/tortenelem/egyhaztortenet/A+korai+k%F6z%E9pkor/2.+r%E9sz:+A+magyarok+megt%E9r%E9se

www.keresztenymagyarorszag.hu

Szóval ha nem kell a kereszténység, akkor is mutassanak föl egy kontinuus, élő tradíciót, pl. az iszlámot, vagy a buddhizmust.

Ez még mindig hitelesebb és férfiasan konzekvensebb, mint pszeudo-paganista csimmbummcirkuszt csinálni.

PHJ írta...

Felvettem. ;-)