Mostanában sokan kérdezték tőlem, hogy mi lesz március idusán kint az oldalon, meg mit fogok csinálni. Időrendi sorrendben a Kiskunság regionális lap főszerkesztője volt az első, aki egy flekkes irást kért ezzel kapcsolatban a harmincezer példányos lapocskába. Akit érdekel, az elolvashatja itt az eredményt. Lényegesen radikálisabb, de nagyon is elgondolkodtató, de nem az én klaviatúrámból származó, véleményhez ide tessék kattintani. Czelder Brigadéros korrekt középpályás monarchista véleménye itt olvasható. Végezetül mindenkinek ajánlom figyelmébe a Nyugati Levél blog írását, zu sammen a forradalmak és a Kis Magyar Ciriburi, vagy Purparlé ellen, igaz magyar és monarchista álláspontból. (Ezennel linket is tettünk erre e a remek kis blogra., hogy figyelemmel kísérhesse bárki.) Magánvéleményt meg a kommnentben lehet közölni mindenki épülésére és okulására.
16 megjegyzés:
Magánvélemény a blogomon, ha valakit érdekel.
Czelder.
Remek cikkek, a második azért is érdekes, mivel a címben szereplő kérdést ma nekem is feltették pár órája, és majdnem ugyanazt válaszoltam, amiről ott írnak...:)
»Ha árvíz fenyegeti a mezőt, még az ár előtt kell töltésekről gondoskodnunk. Ha ma nem gondolunk vele, holnap már elkésünk. Magyarországot izgatott szenvedélyek, a demokrata láz korbácsolta pártszenvedély vad vize ássa alá. Lázadnak a tekintély ellen s minden módon a királyi jogok megszorítására és gyöngítésére törekszenek »venit extrema dies et inevitabile tempus«. Az erős, bölcs kormánynak addig, míg ráér, teljes erővel kell jogai védelmére gondolnia.« (Gróf Cziráky Antal)
Azért csak ne a víz legyen az úr... ;>
Táncsics Mihajlo egy szimpla futóbolond volt mindenféle külföldi kapcsolat és befolyás nélkül. Maradhatott volna dutyiban, de azon kívül sem lett volna különösebben veszélyes. Mint mondottam, a vélemény szabad.
Erdély a Szent Korona integráns része, ezért a képzeletbeli (és fragmentáltan nagyon is létező) "központi kormányt" megilleti néminemű befolyás Erdélyben, de az unió szerintem túlzás.
A XVI. századi szakadás óta olyan mély gyökeret vert ott a különutasság, a transzilvanizmus, amit nem lehet lebecsülni.
Ha máshol nem is, de ezen a téren egy Kiegyezés (itt az 1868-as horvát példára gondolok) működhetett volna.
De meggyőzhető vagyok. :-)
Továbbá aki egy picit is foglalkozott az erdélyi történelemmel, az láthatja az ottani közigazgatási, jogi, hadszervezeti, _társadalmi_ struktúrák magyarországitól való hihetetlen különbözőségét.
A helyi népek mentalitásáról nem is beszélve.
A Contra cikk linkjét javítottam. Valahogy fel se tűnt a különbség, csak a tömörségen csodálkoztam.
Egyébként mit gondol a tisztelt publikum az alkotmány létéről? Legyen, ne legyen?
Isten kegyelméből való királyok uralkodása mennyiben hozható harmóniába az alkotmány létével?
Üdv:
Czelder (aliter Brigadéros)
Az erdélyi unióval semmi baj. Meg is valósult a kiegyezés után.
Akit sehol sem láttam kiértékelve:
Jellasics horvát bán.
Contra már tavaly bemutatta a bánt, sok más szimpatikus alakkal együtt.
http://blog.as.hu/contra/2008/03/15/314
Kedves PHJ,
Én a történeti alkotmányra gondoltam. Azt hittem, ez egyértelmű. A kérdésem csak arra vonatkozott, hogy mennyiben kell(ene) ezt írásba foglalni (és ezáltal pro forma megteremteni).
Erdély különállóságát Szent István nem szüntette meg (lásd erdélyi vajda intézménye).
"Az >unio< csúnya szó, de ha azt jelenti, hogy ez az - Habsburg királyok, török megszállás előtti - állapot áll vissza, akkor rendben van és kell."
'48-as értelmében nem ezt jelenti (bár itt erősen különböző álláspontok voltak Batthyiánytól Eötvösön át a senkit nem érdeklő márciusi ifjakig).
Ultrajobber,
Jellasics egy érdekes fazon volt. Ahhoz, hogy valami érdemi mondandót is állítsunk róla, nem elég a szimpla életrajzi út. Érdemes megnézni az a közeget is, amiben mozgott.
Tudom, nem mondtam sokat, de 2 mondat alatt nem tudok jellemezni ilyen komplex személyiséget :-)
Így hirtelen csak a német wiki rávonatkozó (enyhén modoros) cikkét tudom ajánlani Gugli Trenszléttel. :-)
Üdv:
Czelder
Köszönöm az információkat.
Bocs, hogy csak így mondom, de balliberális oldalon fölmerült az az ötlet,hogy megadóztassák a perselypénzt.(Hogy senki se adhasson, vagy vehessen szabadon...)
Nyilván nem szabad Petrovics és a hozzá hasonlók királyságot és nemességet érintő szóhasználatát átvenni az ún. márciusi ifjakkal kapcsolatban, de az igazság feltárása nem kegyeletsértés.
Ha magyar poltikiai paletta megnyilvánulásain(Demszky Gábortól Vona Gáborig, a tisztességes Gábor nevű személyektől most elnézeést kérek)tekintünk végig, akkor könnyen juthatunk arra az orwelli konklúzióra, hogy a hazugság bevonult a történelembe és igaszággá vált.
Tudom, hogy Orwell "kicsit" balos volt, de attól még elég sok mindent helyesen írt le.
Amúgy meg eléggé elszontyolodtam, hogy egy régi rítusú szentmisén is mennyi kokárdát lehet látni a padsorokban.
Azt meg már meg se merem kérdezni, hogy a "kokárdátlanok" közül hányan bojkottálják e jelvényt meggyőződésből, mint Contra, Bérces Ádám és szerény személyem, és hányan voltak akik csak elfelejtették kitűzni...
:) Hát kollegák, ha márc. 15-én az ucákon az összes kokárdátlan ember ókonzervatív keményvonalas monarchista lenne, akkor itt nem lenne gond.... ;)
Idén én sem tűztem ki kokárdát (nem értem olaszt miért is tűznék ki..), egy trikolór karszalagom volt. Én 1848/49-ben alapvetően a pozitívat, a nem baloldalit, a király és az uralkodó személyét tiszteletben tartót és legfőképpen az 1867-hez és a királykoronázáshoz vezető utat ünneplem. Mert ha nem lett volna 1848 akkor nincs 1867 és 1896 sem.
Viszont-ajánlat:
http://konzervativok.blogspot.com/2009/03/martius-idusara-emlekezven.html
(Bővítve)
Úgy látom a "Harcos a cinóberösvényen" blog szerzője nincs gépközelben, mert nem engedi megjelenni a kommentáromat, így ide is bemásolom, hiszen itt is érvényes:
“Sajnos tény, hogy Avram Iancu és matralócbandája nagyenyedi vérengzésének előzményeit keresve egyértelműen rátalálunk a 12 pontra.”
Miért is? Máshol is olvastam az únió Erdéllyel pont itt álló kritikáját, de itt a leglendületesebben. Ezen bejegyzés szerzője is mintha elfelejtené az előzményeket: Erdély a magyar államiság jogfolytonosságát jelentette az ország három részre szakadásának korában. A Habsburgok a Kárpát-medence gyakorlatilag meghódítása után ezt az Erdélyt közvetlenül magukhoz csatolták, megszüntetve önállóságát. Nagyon is érthető ez, hiszen Erdély egy igen szilárd bázisa volt a magyarságnak: meg tudta őrizni függetlenségét, lavírozva az Udvar és a Porta között. Nyilván veszélyes lett volna egy ilyen országrészt nem közvetlenül ellenőrizni. Nem is beszélve az erdélyi ásványkincsekről és Erdély általános gazdagságáról (pláne a hódoltsági területekhez képest).
Érthetetlen, a szerző miért éppen az oláh (ahogy akkoriban a vlah népnévből eredendően helyesen nevezeték őket - a román egy 19. század közepi csinálmány) jobbágyok ellen kel ki. A jobbágyok beemelése a politikai nemzetbe az általános választójoggal történt volna meg. Erre gyakorlatilag 1945 utánig kellett várni. Arról nem is beszélve, hogy a Magyar Királyság részét képező Erdély irányításában mit keresnek a Habsburgok. Történeti feljegyzések szerint éppen az osztrák hivatalnokok (a pópákkal szövetkezve) tüzelték az oláh parasztokat az “elnyomó magyar földesurak” ellen. (Ugyanígy az osztrák hivatalnokoknak nem jelentett problémát mind osztrák hazájukat, mind magyar királyukat megtagadva kiszolgálni a román államot az I. világháború után.) Éppen ez az idegen, osztrák bürokrácia volt különösen ellenszenves a magyar nép számára - Erdélyben is.
Nem szabad elfelejteni, hogy 1867-ig a Magyar Királyság de jure gyakorlatilag megszállt, meghódított terület volt, jogi státusza Ausztriával szemben rendezetlen maradt. Ennek egyik eleme volt Erdély helyzete is. A rend - ha úgy tetszik, az alkotmányos rend a Szent Korona tan alapján - és a Szent Korona státusza is csak a kiegyezéssel, I. Ferenc József megkoronázásával állt helyre. Ennek pedig kikerülhetetlenül előzménye volt nem csak 1848, hanem 1849 is, még ha egyes elemei nem is férnek bele a mai magyar monarchista gondolkodásmódba. (Ilyenek pl. Kossuth ténykedései.) Ismeretes, a katonai offenzívát az Udvar kezdte a Jellasics nevű közepesen karizmatikus egyén és a nemzetiségek feltüzelésével. Az ezutáni fegyveres harc lényegében már önvédelmi háború volt. Hiábavalóság a Habsburg udvart valamiféle jóindulatú, a törvényes rendet és az ősi magyar alkotmányos kereteket fenntartani akaró intézményként bemutatni. Mondom ezt úgy, hogy magam is monarchista vagyok, sőt, még a Habsburg restauráció sem áll tőlem távol. De kérem, akkor azért egy ún. császársággal a hátuk mögött a Habsburgok is másképp viselkedtek. Magyarország olyan változtatásokat akart, amiket a Habsburgok nem, így az utóbbiak a diplomácia háború nevű eszközéhez nyúltak.
A de jure nem volt királyt úgy értettem, hogy habár megkoronázták, a Szent Koronával, de ez, habár a formalitások be voltak tartva (az esztergomi érsekről és székesfehérvári koronázásról nem tudok, de tegyük fel, az volt), mégsem volt sehol leírva, akkor a Magyar királyság kapcsolata Ausztriával mi, a király hogyan uralkodik két országban, stb. Ma ezt úgy mondanánk, a jogi helyzet rendezetlen maradt. Ilyen helyzetekben hozott törvények pedig nem tekinthetők kötelező érvényűnek.
Lamberg megölése egy kényes pont, valóban. Azonban ha az Udvar el akarta volna kerülni a háborút, nyilván sikerült volna neki: rendet lehet teremteni, statáriumot kihirdetni, a törvényeket megvédeni, a bűnösöket megbüntetni. Ez az esemény kétségtelenül adaléka a szabadságharcnak, de nem tartom különösen lényegesnek, mivel nem befolyásolta, nem befolyásolhatta a történések menetét: éppen az áprilisi törvények (pontosabban azok nemzetiségi kérdéseket nem érintő volta - bár hozzáteszem a hazai kisebbségek az I. világháborúig olyan jogokat élveztek, amiket a határon túl rekedt magyar "kisebbség" most csak szeretne megkapni) borzolták fel a nemzetiségi ellentéteket. Ezeket az ellentéteket az Udvar tovább szította, Jellasicsot pedig bátorította. Ő aztán még Lamberg meggyilkolása előtt megtámadta hazánkat.
A "ki kezdte?" kérdésre soha nem lehet egyértelmű és abszolúte helyes választ adni. Én mégis úgy gondolom, 1848 tekintetében az osztrákok "kezdték". A forradalom egy reakció volt (ahogy a forradalmak szükségszerűen mind azok). Lefolyása, átmenete szabadságharcba kétségtelenül nem teljesen tiszta terület: mindazonáltal úgy vélem, a haza védelme adott esetben feljebb való, mint olyan törvények, melyeket a haza ellen használnak, és olyan személyek, akik megkérdőjelezhetetlen hatalmukat a haza ellenében gyakorolják. A szabadságharc törvényszegő, alkotmánysértő és felségáruló volt, de okkal. Ha úgy tetszik, itt egy szintén ősi jog nyilvánult meg: az ellenállás joga. Az Udvar pedig csak a kedvező alkalomra várt, amíg otthon is lecsitulnak a kedélyek, majd annak rendje és módja szerint helyreállította az államhatalmat.
Így bölcsen visszatekintve tény, hogy sok mindent máshogy kellett volna tenni. Például egy kiegyezés már akkor, az áprilisi törvények nyomán nyilván jobb lett volna, de nem lehet így utólag ítélni.
Szumma szummarum: szerintem az 1848-49-es forradalomnak és szabadságharcnak helye van történelmünkben, monarchista szemszögből is. A harc elsősorban nem a királyság intézménye ellen irányult, hanem a "szabadságért", pontosabban az elnyomás ellen. Történt ez úgy, hogy egyébként Kossuth és még néhány prominens szereplő republikánus volt, egyéb bajaik mellett. Ismeretes, 1848 elején épeszűekben fel sem merült a köztársaság gondolata, a királyt elismerték. Ahogy elkezdődött a felfordulás, Kossuth tehetségesen magához ragadta a hatalmat. Ekkor azonban már honvédő folyt a honvédő háború... És valljuk be, ezt Kossuth és (egyébként nagyrészt monarchista érzelmű) tábornokai egész jól megszervezték.
Ez kikívánkozott, nem csak a hozzászólásodra reflektáltam.
Az OHB működésének egyes elemei, főleg Kossuthé számomra is elfogadhatatlan. Ferdinánd ilyen későig fennmaradó amnesztiájáról nem is tudtam. De ezek szerint ez jóval Lamberg halála után is érvényben volt, így valóban alátámasztja az Udvar valamiféle békülésre való készségét.
Számomra talán ami a legvisszataszítóbb, az az ún Kossuth-címer. A honvédek ez alatt vonultak akkor is harcba, amikor már a cári seregek nyomultak be a Kárpátokon keresztül. Érthetetlen számomra, Kossuthon kívül ki gondolhatta komolyan, hogy a Szent Koronát a királlyal azonosítja. Ez tipikusan "nyugati" megközelítés (ami némileg egybe is vág Kossuth anglomán mivoltával), ahol a korona az adott uralkodóhoz tartozik,neki készült; ezzel élesen szemben áll a mi "keleti" kultúránkban gyökerező felfogás, miszerint a Koron maga az állam - a király pedig a végrehajtó hatalom.
Igazad van, 1849 megítélése már kényesebb; hacsak nem honvédő háború mivoltát nézzük, hiszen akkor már gyakorlatilag a "független" magyar államot érte támadás, és fenyegette katonai veszély. 1848 talán jobban belesimul a monarchista felfogásba, még a valóban baloldali forradalommal (ami azért - szerencsére - nem volt egy akár francia, akár bécsi mércével mért forradalom, ezért a törvényes átalakítást csak elősegítette) együtt is. Hiszen egy monarchia sem arról szól, hogy nincs változás, vagy ne lehetne meghallgatni a "népet" is.
De remélem a monarchista felfogás terjedésével az ilyen témák megvitatása, átértékelése is széles körben lehetővé válik - sok más történelmi epizódunkkal együtt. De ami ezen a téren ma van, a kommunista elnyomás időszakához képest az is bámulatos fejlődés.
Megjegyzés küldése