A köztársaság belerondít.

Ki ne sétált volna már a Hősök terén már egy kicsit? Retusált állapotában is felemelő élmény, nem lehet megunni egyszerűen. Innen az emberek általában a Városligetbe mennek, hogy az élmény valamennyire fokozódjon, vagy legalábbis szinten maradjon. Mert a volt Felvonulási tér felé egyszerűen nem éri meg a dolog. Miért nem? Mert arrafelé zuhanunk egy nagyot, összébb húzzuk a kabátot, vagy az aszfaltot nézzük, feltesszük a napszemüveget és nem gyönyörködünk már semmiben sem. Az otthoni meleg vacsorára gondolunk nagyon.

A volt Felvonulási tér, ma Ötvenhatosok tere a magyar köztársaságok tere is lehetne, mert itt van minden, amire emlékezniük kellene, de nem tudnak. Van egy Időkerekünk, amelyre Köpeczi Béla elvtárs nemet mondott 1985-ben, Medgyessy elvtárs azonban rábólintott, mert akkor már EU volt 2004-ben. Laza 350 millióba került annak az emléke, hogy az EU tagjai lettünk, amelyből az állam a 2/3-át álta, a többit meg a gazdasági lobbi. Ronda lett és csak négy hónapig működött, pedig az örökkévalóságnak szánták a világ legnagyobb homokráját, amelyen a természet állt bosszút; egyszerűen beázott. Ma már egy komolyabb notebook áráért sem kell senkinek (267 ezer forint), még az államnak sem., aki nem akarja üzemeltetni

Ha továbbmegyünk már nincsen Sztálin, nincsen csizma, nincsen Lenin szobor, meg Tanácsköztársaság emlékmű sem (jajj!), van helyette Regnum Marianum emlékmű, egyszerű kereszt, amelyet ifjúkommunisták ledöntöttek néhány éve. Lefűrszelték a klerikális botrányt, mint ahogyan a Cserni fiúk tették 1919-ben vidéken. (Kár, hogy nem volt néhány Prónay vagy Ostenburg, aki megmutatta volna a másik oldalt is nekik utána.) 40 ezer forint után elengedték a Csegevarás pólósokat. A katolikusok meg újra összeálltak és megint van kereszt, ha templom nincs is. Ők sem sajnálták a pénzt, igaz nem negyvenezer forint volt a dolog.

Meg van egy nagy rozsdás rettenet az 1956-osoknak. Nagy fém monstrum, ami biztosan nagyon sokat jelent valakinek, de hogy erről az jut az ember eszébe, hogy az 1956-ban lerázta egy nemzet a kommunizmust magáról, az tuti. Lövöldözős cyberpunk filmet biztosan jól lehetne forgatni itt (állítólag ajánlat már volt), de nem hiszem, hogy a nemzeti emlékezet része. Állami ünnepségen kész rettenet az összkép. Siralmas. Fekete öltönyösök egy rozsdás szemétdomb előtt, felemelő dolgokról akarnak beszélni. Ez kinek jó? A Miniszterelnöki Hivatalnak egészen biztosan, mert 79 nevező közül (!) csak ez volt jó nekik. A tervező szándéka szerint; "Az itt elhelyezett kockakő a forradalom egyik jelképe, ez alakul át a térben beljebb haladva az átnemesedő, tudatra ébredő magyarok tömegévé. Ahogy a látogató belép az oszloperdőbe, "a csendbe", azt fogja tapasztalni, hogy az emberek (vagyis az oszlopok) egyre sűrűbben állnak egymás mellett. Ezek között alakulhatnak ki olyan zugok, amelyek alkalmat teremtenek az emlékezésre, az elmélkedésre." Komolyaaaaaaaaaaan? Emlékezés a roszdás tömbök között. a tisztító viharra. Perverz egy gondolat. Mire? Arra, hogy szakítottunk az elnyomással? Nehezen. Ahogyan mi nem tudjuk megadni magunkat (ahogyan Tizedes mondja örökérvényűen), a köztársaság nem tud emlékezni a nagy republikánus legitimiációs szakaszokra; EU csatlakozás, 1956. A köztársaság csak belerondít a dolgokba. Erre kétségkívül remek mementőkat állít, ezt jól meg is jegyezhetjük magunknak.