2009. jún. 9.

A köztársaság belerondít.

Ki ne sétált volna már a Hősök terén már egy kicsit? Retusált állapotában is felemelő élmény, nem lehet megunni egyszerűen. Innen az emberek általában a Városligetbe mennek, hogy az élmény valamennyire fokozódjon, vagy legalábbis szinten maradjon. Mert a volt Felvonulási tér felé egyszerűen nem éri meg a dolog. Miért nem? Mert arrafelé zuhanunk egy nagyot, összébb húzzuk a kabátot, vagy az aszfaltot nézzük, feltesszük a napszemüveget és nem gyönyörködünk már semmiben sem. Az otthoni meleg vacsorára gondolunk nagyon.

A volt Felvonulási tér, ma Ötvenhatosok tere a magyar köztársaságok tere is lehetne, mert itt van minden, amire emlékezniük kellene, de nem tudnak. Van egy Időkerekünk, amelyre Köpeczi Béla elvtárs nemet mondott 1985-ben, Medgyessy elvtárs azonban rábólintott, mert akkor már EU volt 2004-ben. Laza 350 millióba került annak az emléke, hogy az EU tagjai lettünk, amelyből az állam a 2/3-át álta, a többit meg a gazdasági lobbi. Ronda lett és csak négy hónapig működött, pedig az örökkévalóságnak szánták a világ legnagyobb homokráját, amelyen a természet állt bosszút; egyszerűen beázott. Ma már egy komolyabb notebook áráért sem kell senkinek (267 ezer forint), még az államnak sem., aki nem akarja üzemeltetni

Ha továbbmegyünk már nincsen Sztálin, nincsen csizma, nincsen Lenin szobor, meg Tanácsköztársaság emlékmű sem (jajj!), van helyette Regnum Marianum emlékmű, egyszerű kereszt, amelyet ifjúkommunisták ledöntöttek néhány éve. Lefűrszelték a klerikális botrányt, mint ahogyan a Cserni fiúk tették 1919-ben vidéken. (Kár, hogy nem volt néhány Prónay vagy Ostenburg, aki megmutatta volna a másik oldalt is nekik utána.) 40 ezer forint után elengedték a Csegevarás pólósokat. A katolikusok meg újra összeálltak és megint van kereszt, ha templom nincs is. Ők sem sajnálták a pénzt, igaz nem negyvenezer forint volt a dolog.

Meg van egy nagy rozsdás rettenet az 1956-osoknak. Nagy fém monstrum, ami biztosan nagyon sokat jelent valakinek, de hogy erről az jut az ember eszébe, hogy az 1956-ban lerázta egy nemzet a kommunizmust magáról, az tuti. Lövöldözős cyberpunk filmet biztosan jól lehetne forgatni itt (állítólag ajánlat már volt), de nem hiszem, hogy a nemzeti emlékezet része. Állami ünnepségen kész rettenet az összkép. Siralmas. Fekete öltönyösök egy rozsdás szemétdomb előtt, felemelő dolgokról akarnak beszélni. Ez kinek jó? A Miniszterelnöki Hivatalnak egészen biztosan, mert 79 nevező közül (!) csak ez volt jó nekik. A tervező szándéka szerint; "Az itt elhelyezett kockakő a forradalom egyik jelképe, ez alakul át a térben beljebb haladva az átnemesedő, tudatra ébredő magyarok tömegévé. Ahogy a látogató belép az oszloperdőbe, "a csendbe", azt fogja tapasztalni, hogy az emberek (vagyis az oszlopok) egyre sűrűbben állnak egymás mellett. Ezek között alakulhatnak ki olyan zugok, amelyek alkalmat teremtenek az emlékezésre, az elmélkedésre." Komolyaaaaaaaaaaan? Emlékezés a roszdás tömbök között. a tisztító viharra. Perverz egy gondolat. Mire? Arra, hogy szakítottunk az elnyomással? Nehezen. Ahogyan mi nem tudjuk megadni magunkat (ahogyan Tizedes mondja örökérvényűen), a köztársaság nem tud emlékezni a nagy republikánus legitimiációs szakaszokra; EU csatlakozás, 1956. A köztársaság csak belerondít a dolgokba. Erre kétségkívül remek mementőkat állít, ezt jól meg is jegyezhetjük magunknak.

4 megjegyzés:

Per Spegulo írta...

Hallottam már azt a becenevet, hogy "vasfésű" és egy építész is elemezte a konstrukciót valamelyik csatornán, ahol azt találta mondani, hogy nem ártana, ha egy emlékmű megőrizhetné az emlékezés méltóságát, amelyre ez az alkotás teljesen alkalmatlan - hiszen - mondta az illető - évek hosszú sora alatt a szél annyi szemetet fog befújni, amit lehetetlen a kis rések, hézagok miatt kitakarítani, hogy eleve bontásra érett a "nagy-mű".

Arról nem is beszélve, hogy lehetetlen a felületkezelés, mert ezt ugye kezelni kell, ez nem ám bronzszobor! Ez modern - a modern Budapest haláltusájának emlékműve - egy demszkyáda-fejezet, ahogy liberális barátom mondta.

Megvan a könyveknek és az emlékműveknek is a sorsa. Nem túl nagy képzelőerő kell a jövőjének a megismeréséhez, megjóslásához. Három Vilmos-körte után is menne.

rókakoma írta...

Egyenlőre mi vagyunk kukában, a torz vaspiramis meg ott, ahova tették...
Ez is egy sors.

"Még állni fog a fémzene temploma"
Nem tudom, ki van otthon "Pokolgépben", de nekem ez a dalrész jut eszembe. Mintha csak a heavy metal-nak emelték volna ezt az acélháromszöget - nagyjából a Regnum Marianum templom és az egykori integető pártvezetők helyén. A metal gitárszólói is ilyen élesen hasítanak bele az éterbe, mint az ék csúcsa a kockakő-burkolatba.
Külön jelentősége van, hogy a Pokolgép dal ( B.S. emlékére ) Bon Scotnak íródott, aki a heavy metal hősi halottja - rommá itta minden szellemi képességét és saját hányásában fulladt meg, miközben zenésztársa - nyilván szintén az italtól elgyengülten - lusta volt felvinni a szobájába és az autóban hagyta... Ez is egy sors...
Az ACDC és a heavy társadalom a saját halottjának tekintette és még a VASfüggönyön túl is megemlékeztek róla egy érzelmes dalban. Majd 25 évvel később az egykori SZTALin (a szovjet IRON MAN) szobrának helyén elkészült a templom is. A fémzene temploma.

< Na ez a hozzászólás olyan lett hogy még Szántai Lajos, a híres szónyűvő is megirigyelhetné. Amúgy, hogy bort igyak, én is hallgatok heavy metalt (is) >

Névtelen írta...

Üdv!

Megtudná mondani valaki, hogy a DEUS, REX, PATRIA, UNITAS ZÁSZLÓ zöld, fehér alapja mit jelképez. Esetleg valami régi monarchista "zászlótípus"?

rókakoma írta...

Nos, azt kell hogy mondjam, hogy pedig de.
Rövid kommentet akartam és az is lett, így sikerült:)

Nyilván, mikor Maga arrafelé sétált akkor kellően művelt volt és uptodate - szemben velem. Amikor Maga észrevette ezt a csodás Mementót, akarom mondani, 'izét', akkor Maga tudta, hogy ez bizony valami 56-os emlékmű - szemben velem. Így Maga arra keresett választ, hogy hogy a ménkűbe tudtak ilyet összehozni 56-os emlékmű címen - szemben velem. Én amikor megláttam az 'izét', azt gondoltam, hogy ugyan mi a 'Retkes Rettenet' ez itten.
Itt persze most egy hosszú és unalmas rész következne, de a lényeg: kissé elmaradott voltam a modern művészetek terén, de azóta részben a régi tanulmányaimat leporolva autodidakta módon továbbképeztem magam. Erről szólt a kommentem. Amint nyilván Maga is tudja, a modern művészet lényege nem az, hogy mit ábrázol, hanem az, hogy milyen hatást vált ki a fogyasztóból. (itt egy még hosszabb és még unalmasabb rész következne, amit most ismét kihagyok)

A kommentem arról szólt, hogy mi is a Nagy Felvonulástéri Izé VALÓDI értelme. Szókiemeléseimben pusztán arra akartam utalni, hogy az NFI-ből nem pusztán a köztársaság hozzáállását lehet levezetni, hanem a 'rendszerváltás' műveletén túl, akár a VASkor jelentőségét is, teszemazt. De itt most egy olyan hosszú és unalmas rész következne, hogy nocsak, úgyhogy inkább kihagyom.

< Most a rövid kommenthez írtam egy hosszú kommentet, hát ennek aztán semmi értelme. Az viszont látszik, hogy most kell abbahagyni > :)