2009. okt. 6.

Magyar zarándoklat Boldog Károly király sírjánál és Mindszenty József a Regnum Marianum templom újraépítéséről - ajánlók

Anyaportálunk, a Regnum! két igazán exkluzív anyagot közölt le. Az egyik Uhel Péter zarándoklatának a képes beszámolója, ugyanis nem olyan régen Boldog Károly királyunk sírjánál járt nem olyan régen. A másik pedig Somorjai Ádám OSB egyháztörténész szintén exkluzív forrásközlése, amelyben Mindszenty József hercegprímás vall a Regnum Marianum templom helyreállításáról, egy eddig nem közölt levélben. Uhel Péter már korábban is közölt beszámolókat, fordítást is készített, amely hamarosan megjelenik, de Somorjai Ádám atyának ez az első, kifejezetten a Regnum!-nak szánt anyaga, ezért szeretettel köszöntjük közöttünk. Somorjai Ádám neve jól ismert azok között, akik Mindszentyvel foglalkoznak, hiszen több jelentős forrásközlés (Sancta Sedes Apostolica et Cardinalis Ioseph Mindszenty I. és II., illetve a legutóbb Zinner Tiborral közösen szerkesztett Majd’ halálra ítélve. Dokumentumok Mindszenty József élettörténetéhez című monumentális munka) és kötet [Ami az emlékiratokból kimaradt - VI. Pál és Mindszenty József (1971-1975)] a nevéhez fűződik. Reméljük betartja ígéretét és még sok anyaggal megörvendeztet majd a jövőben minket.

3 megjegyzés:

Petrus Augustinus írta...

A nem olyan régen ismétlődik... :)

Hú ezeket a monumentális Mindszenty dolgokra nagyon kíváncsi vagyok, elképzelhető, hogy letámadom az antikvarium.hu-t!

Alan Breck írta...

Aki viszont nem olyan szerencsés, hogy eljusson Madeirára kegyeletét leróni, az megteheti itthon is:
http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2005.07.03/1201.html

Alan Breck írta...

Egyszerűbb link:
http://url.moosaico.com/11937