I. Miklós miután 1860-ban megörökölte Montenegró trónját nekilátott, hogy elmaradott országát megreformálja. Reformokat vezetett be az államigazgatás, a hadsereg és a közoktatás terén. 1862 és 1878 között több háborúba is belekeveredett az Oszmán Birodalommal melynek eredményeként országának adriai tengerpartot szerzett. Sikeres külpolitikája révén 1867-ben találkozott III. Napóleonnal, 1878-ban II. Sándor orosz cárral, 1879-ben pedig I. Vilmos német császár és I. Ferenc József császár - király vendége is volt. 1878-ban elérte, hogy a Berlini kongresszus független államnak ismerje el Montenegrót. Reformjai betetőzéséül Miklós 1910-ben felvette a Montenegró Királya címet.
1914-ben elsőként küldött segédcsapatokat Szerbiába, hogy segítsen megakadályozni az Osztrák-Magyar Monarchia balkáni törekvéseit. Montenegró az első világháború alatt végig sikeresen harcolt Ausztria-Magyarország, Bulgária és Törökország ellen majd 1918-ban győztes országként került ki a háborúból. Talán az egyetlen olyan állam a nagyok mellett, akik végig győztesként harcoltak. Ám Miklós ekkor még nem sejtette, hogy az Antant hatalmak békéje olyan döntéseket hoz magával, amelyek őt, mint vesztest kezelik.
1919-ben a Versaillesi békében a nagyhatalmak Montenegrót a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolták, Miklóst megfosztották trónjától és emigrációba kényszerítették. Miklós egészen 1921-ben bekövetkezett haláláig nem volt hajlandó elismerni trónjának elvesztését. Halála után fia Danilo majd unokája Mihály követelték Montenegró trónját de a kommunista Jugoszláviával szemben nem sok esélyük volt.
1986 óta Mihály fia, Miklós, tekinti magát Montenegró királyának. II. Miklós sokat tett Montenegró 2006-os függetlenné válásáért, valamint hazája mielőbbi EU csaltlakozásáért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése