 |
| August von Mackensen |
Személyes érintettség miatt is szívesen ajánlom a hussards-photos.com honlapot (képek forrása egyben). Nagyapám tartalékos huszár főhadnagyként harcolta végig a II. világháborút. Rengeteg történetet mesélt a soproni, ceglédi huszáréveiről. Marosvásárhelyről, ahol az asszonyok őszirózsákat dugtak a csizmájába a bevonuláskor, az utolsó győztes huszárrohamról, valahol a végtelen orosz sztyeppén, a mocsarakról Pripjatynál, a sérüléséről Dunaadonynál, végül a francia hadifogságról. Egyvalamit sajnáltam mindig, hogy sem kép nem maradt fönn róla, sem egyenruhája nem maradt meg az utókor számára. Talán nem vagyok egyedül ilyen rokonsággal Magyarországon. Aki már hallott hasonló történetekről, egyetérthet azzal a kijelentéssel, hogy a huszársággal együtt pusztult el egy jókora darab a Magyar Királyságból.
Érdemes végignézni ezeket a régi fényképeket, egy olyan korból maradtak fönn, mikor a magyar vitézség még élő hagyomány volt. Huszár testőrsége volt a német császárnak, huszárruhában feszít a római japán attasé, huszárnak öltözött az angol király is. Minden valamit magára adó hatalom rendelkezett ezzel a hadnemmel. Francia nyelvű ugyan a honlap, ennek ellenére, aki egy kissé jártas a történelemben, a hadászatban, könnyedén eligazodhat.
A mai korból ezek az egyenes tartású férfiak nagyon hiányoznak. Egykor vállaikon hordozták a királyságot, személyükben testesítették meg azt a nemességet, hűséget és bátorságot ami összetartotta a Birodalmat. Így monarchista szempontból a hadkötelezettség visszaállítása nem lenne az ördögtől való ötlet. Talán Magyarország szempontjából sem.
 |
| A Magyar Királyi Testőrség. |
14 megjegyzés:
Hadkötelezettség visszaállítása? Ez egy mélyen demokratikus gondolat. Normális időkben a katonáskodás nemesi kiváltság volt, nem állampolgári kötelezettség.
Tényleg érdekes kérdés a hadkötelezettség. Véleményem szerint a hadsereg magjának hivatásosnak kell lennie (főleg a mai viszonyok miatt), no persze nem kirakathadnak, mint a mai. A kiképzés és tisztképzés, hadgyakorlatok stb. színvonalán, eszmeiségén, és egyéb járulékos dolgokon is (pl. tiszteknek alap lenne a lovaglás, vívás, párbajművészet is) változtatni, javítani kell, egyszóval vissza a gyökerekhez. Ez talán elősegítené katonai dinasztiák, családok újbóli kialakulását, ezzel is elősegítve a nemesség erősítését, mind foglalkoztatás, mind vérfrissítés (nemesi vagy pszeudonemesi - vitéz - rangra emelése az arra érdemeseknek).
No persze nem ártana emellett egy általános kiképzés, mondjuk 16-18 éves kortól, kezdésnek egy féléves kiképzés a lakhelyen, majd évi 1-2 hét kontroll, emlékezetfrissítés. Ugye ezzel elősegítenénk a civil életbeli dolgokat is, mivel a lakhelyen és körzetében folyna, ergó a helyiek ismerkednek. Továbbá ebből a rétegből kialakítani egy önkéntes/tartalékos állományt, azokból akik nem kívánják feladni civil foglalkozásukat, de vonzza őket a katonai lét is.
Mindemellett én speciel a lovagrendeket is visszavezetném valamilyen úton módon a hadi pályára, ideje lenne ha újra lenne valódi lovagi szárnyuk. Nekünk úgyis van két világi rendünk (aranygyapjas, vitézi)
Kedves Emma, én úgy tudom a nemesség vitte magával a háborúba a szolganépét is, íjászoktól kezdve a fegyverkovácsig.
Szerintem Emma arra gondolt, hogy nem soroztak akaratuk ellenére, olyan embereket, akiknek nem ez volt a hivatásuk.
Hiába volt évközbe pl földműves, nyilván kiváltságért, juttatásért, jogért cserébe vállalta, hogy elkíséri és követi urát, vagy kollektive harcol, ha hívják (pl. székely, hajdú), ellenben egy átlag jobbágy, polgár, csak önvédelemre volt köteles maximum.
No persze felvetül a kérdés, hogy a mai társadalomban a sokféle juttatásért (kórház, segély, nyugdíj stb.) cserébe, nem lenne-e köteles katonáskodni a honpolgár?
A középkorban a hadkötelezettség a nemességre vonatkozott. A nemes csak akkor tudott a kötelezettségeinek eleget tenni, ha megfelelő segédcsapatokkal és kiszolgáló személyzettel vonult hadba. De nem vitte magával és nem fegyverezte fel a jobbágyait, a földjén lévő városokban lakó iparosokat, stb. A fegyverviselés, katonáskodás az egy kiváltság volt, amit nagyon komoly szolgálatokkal lehetett kiérdemelni.
Gipszjakabok kényszersorozása a modern tömeghadseregek korában kezdődött, elsőként a francia forradalmi kormány alatt. A 20. század során az általános hadkötelezettség az egyenlősítő, demokratikus eszmék terjedéséhez vezetett, és nincs rá semmi bizonyíték, hogy növelte az ország biztonságát. 200 ezer nemes ugyanúgy meg tudja -- vagy nem tudja -- védeni az országot, mint 3-4 millió sorkatona, ráadásul politikai kockázatok nélkül.
Emma, ez utóbbival vitatkoznék. A Magyar Királyság az első világégésben, ha kizárólag a nemesség haderejére támaszkodik egy hónap alatt összeomlik.
Arról pedig, hogy ma mekkora hadsereget állítanánk föl a nemességből jobb nem is beszélni. Én inkább dolgozok azon, hogy esetleg ha lesz fiam, az már a Királyi Testőrségben szolgálhasson, mint ifjú nemes, a királyáért és hazájáért. :)
@Emma
Még hogy hadkötelezettség! Ez csak valami szabadkőműves-liberális-demokrata világméretű összeesküvés lehet! Magáról eszembe jut a kommunista, aki begombolja az ingzsebét, nehogy a NATO támaszpontot létesítsen benne!
Hát igen, ha az akkori glaszékesztyűs, bokacsattogtatós, huszáros nemességre gondolunk, azzal tényleg nem lehet háborúzni. Az ilyen nemesség arra jó, hogy az ágyútöltelék tömegeknek parancsoljon. De ennek ismerjük a végkifejletét (kommunista agitáció, lázongások).
Óriási tömegeket kiképezni, felfegyverezni, kiszállítani, élelmezni, fegyelmezni, hadiözvegyek és árvák tömegeiről gondoskodni, stb. stb. Még ki se ért a frontra, el sem sütötte a fegyverét, de már annyiba került, hogy belerokkant az ország. Tizedennyi befektetéssel jobb eredményeket lehet elérni egy valóban professzionális hadsereggel.
A katonáskodás is egy szakma, és akkor még keveset mondtunk.
Mekkora lenne a nemesi hadsereg? Szabad szemmel alig látható. De ha nincs pár ezer ember az országban, aki alkalmas rá, hogy egy nemesi hadseregben szolgáljon, akkor miért gondolja, hogy a kényszersorozott tömeg az majd egy ütőképes valami lesz, és nem a bomlasztás melegágya?
Kell katasztrófavédelmet, önvédelmet, partizán taktikát tanítani középiskolásoknak heti 2 órában, ezzel egyetértek.
Most bármelyik szomszédos ország Budapesten van 48 óra alatt, ennyit ér a hadseregünk. Ennél csak jobb lehet, de ez nem okvetlen mennyiségi kérdés. Lehet, hogy nem arisztokratikus, de megdögleni sem kellene nagyon.
Szerintem ez bármelyik modern államra igaz, hogy 48 óra alatt be tud vonulni a szomszéd fővárosba, ha nagyon akar. A kérdés az, hogy meddig tud ott maradni.
2006-ban Izrael, a világ egyik legnagyobb és legjobb (sorozott) hadseregével bevonult Libanonba, a fővárost konkrétan szétbombázták. A Hezbollah egy hónap alatt kiverte őket. A Hezbollahnak 1 ezer főállású tagja van, és 6-10 ezer önkéntese: http://en.wikipedia.org/wiki/Hezbollah#Armed_strength
Nem a mennyiség számít, sőt továbbmegyek, a mennyiség időnként több problémát (logisztika, politikai kockázatok) generál, mint amennyit megold.
Ez egy fix követelés az ún. jobboldalon, hogy vissza kell állítani a hadkötelezettséget, de valójában szerintem nincs ez mélységében végiggondolva, sem katonailag, sem politikailag. Csak reflexből mondja mindenki, mert a baloldal most éppen nem nacionalista és ezért momentán ellenzi a hadkötelezettséget.
A kurucoknak, gárdásoknak és hasonszőrű nacionalistáknak beleillik a portfóliójukba, csak látni kell, hogy lényegében a nacionalizmus is egy baloldali egyenlősítő mozgalom. Elég rájuk nézni: boldog-boldogtalan, fiú-lány fekete pincérruhában...
Kedves Emma!
A nacionalizmus nem egyenlő a magyar gárdával. Én nacionalistának tartom magamat, mégsem értek egyet azzal, hogy egy nő is gárdák tagja és ugyanolyan egyenruhát húz, mint a férfiak.
Szerintem minden normális magyar férfi lelkében ott él a vágy, hogy kapát-kaszát otthagyjon és hősi harcot vívjon hazájáért. Nem mellesleg nem árt szerintem a katonás fegyelem és a normális katonai kiképzés egy fiúnak-férfinak sem.
Mindenesetre jobb lenne erről szakmai szempontból társalogni. Ha jól gondolom, egyikünk sem rendelkezik túl nagy hadászati ismeretekkel, csak az eszmeiségünket akarjuk ráerőszakolni teljesen gyakorlati dolgokra.
Ime, jól látható, hogyan tud félremenni egy poszt. Nem mint ha tévedhetetlen lennék, de szerintem az azt író a katonaság, a honvédség léleknemesítő és egyáltalán "a" nemesítő szerepéről elmélkedett. S a végén már a Magyar Gárda is szóba jön. Ami valljuk be, csak kísérlet maradt.
Kedves atyai nagyapám (is) huszár volt. Haláláig ez volt az egyetlen dolog, amire valóban büszke volt. Pedig "csak" sorozott huszár volt. Az első sorozásán a sorozóbizottság kizavarta és kinevette, mert túlságosan "kákabélűnek" gondolta. (Az a fránya mérleg...) Egy évig nem mert a közeli faluba sem bemenni, mert amikor egyszer bement az egész falun (azóta város) végig röhögték őt a korabeliek. Úgy szégyellte magát, hogy elhatározta, ezentúl szalonnát fog szalonnával enni egy évig. És lássunk csodát, egy év múlva alkalmasnak találták. Amikor "berukkolt", az egész falu megkönnyezte, a lányok sorfalat álltak az út szélén, míg ő a hatalmas katonaládáját cipelte és virágokat szórtak rájuk. Háromszor leszerelhetett volna, de háromszor kérte, hogy tovább szolgálhasson.(szolgál-at !) Szerencséje volt - szolgálhatott. A tizen... év alatt kb. háromszor ment haza, valahonnan Ausztriából, a saját lován és a díszegyenruhájában. Hetekig tartott az út. Egyből kapós portéka lett. A lányok - ahogy ma mondanák - benzint pisiltek utána az utcán. De ő nem foglalkozott senkivel. Ő huszár volt. Teljesen és átéléssel.
Élete legnagyobb szégyenének azt tartotta, még 80 éves korában is emlegette, amikor a Piave-nél leparancsolták őket a lóról és bevezényelték őket a lövészárokba. Sosem tudta elfelejteni.
Végigharcolta az első háborút, az első pillanattól az utolsó utániig. Kemény és következetes ember volt! Fegyelmet és rendet várt el mindenkitől, még tőlünk unokáktól is.
Ez az, ami hiányzik ma is: a honvédség nevelő ereje. Felnőtt egy új generáció, aki egy nadrágot nem tud kivasalni, aki azt sem tudja, melyik a bal és melyik a jobb keze, aki nem tanult alá-, fölérendeltséget, parancsot és tekintélyt.
Anyai ük-ük-ükapám pedig egyszerű székely lófőnemesként Bocskai alatt szolgált. Hogy történt, hogy sem, de katonai érdemeiért egyéni nemességet kapott Bethlen Gábortól, a címerében egy kardot forgató kétfarkú leopárddal. (Szóval nem nyúllal.) Ezek a történetek pedig azóta is szájról szájra járnak a családunkban és mindenki igyekszik méltó lenni az őseinkhez. Talán ez a katonáskodás értelme?
Lehet beszélgetni a sorozás értelméről vagy értelmetlenségéről, összehasonlítgatni a jutasi őrmestereket az alkesz altisztekkel, a pol-tiszteket a snájdig huszár főhadnagyokkal, de a lényegen nem változtat. A férfi férfivá érése akkor kezdődik, amikor letett valamit a Haza asztalára. A vérét, az idejét, az energiáit vagy "csak" az életét? Mindegy. Jó magyar ember csak a hazáját szolgálva lengetheti jószívvel és hitelesen a háromszín lobogót. Ha kell, akár fegyveresen is szolgálva. Esküjéhez híven! Hogy kötődnénk egy országhoz, egy nemzethez, ha nem szenvedtünk érte? És ne felejtsük el a honvédség nevelő szerepét sem. Sok katonatársam a laktanyában látott először zuhanyt és radiátort. Sokan ott tanultak először a "szocializmus építő népek meleg barátságáról és az internacionalista szellemről", meg a magyar és angolai nép megbonthatatlan barátságáról. Trianonról nem. De ha ma tanítanák a katonáknak, akkor nem nyegléznének a fiatalok, ha szóba kerülne ez a nemzeti sorstragédia és nem a fegyverzet korszerűségét vizsgálnák, hanem a szívüket, ha egyszer valaki kiadná a menet parancsot. Oh, tempora, oh mores! Akkor még én is jelentkeznék önkéntesnek valamelyik rokkant századba...
Re: Per Spegulo
Abszolut egyetértek. Minden szavával.
És tényleg úgy van, hogy lelke mélyén (vagy nem mélyén) minden férfit megérint a "katona-dolog". Nemrég nagyapám mesélt II.vh-s történeteket... ittuk a szavait, pedig már többször hallottuk. Még ha nem is volt semmi nagy, hősi, különleges esemény is benne, akkor is úgy érezte az ember, hogy... nem is tudom... tudjátok, az a belső tűz.
És még annyi a fentebbi vitához: hogy régen hogy volt a katonáskodás, az egy dolog. Ma már ma van. Sok minden változik, ne legyünk azért annyira leragadva. Az ellenség harcmodora is változik. Minden. Ezeket a változásokat figyelembe kell venni. (Egyébként én is a hivatásos hadsereget tartom ideálisnak. Kiegészítve a tartalékos és hasonló egységekkel.)
A hadsereg nem csupán nemzetvédő, hanem nemzetnevelő intézmény is. A fegyelem a monarchia társadalmára talán inkább lehetne jellemző, mint a köztársaságéra. A hadsereg egységgé kovácsolja tagjait, mi nem hátrány a monarchiában. Isten, haza, király, EGYSÉG...
Megjegyzés küldése