2011. okt. 27.

Nemeseknek a királyságunkról

Írta: Némethy Zsolt. Fotó: Béky Zoltán.


Igazán felemelő érzés beszélni a királyság alternatívájáról a magyar nemesség jeles képviselőinek - kezdte előadását Pánczél Hegedűs János 2011. október 24-én a Magyar Történelmi Családok Egyesülete klubhelyiségében (Budapest I., Hunyadi János út 8.). Az előadás - "Helyreállítható-e Magyarországon a királyság?" sokakat vonzott, a kis barátságos helység teljesen megtelt.

Az előadó nagy hangsúlyt fektetett a köztársasági államforma jogfolytonosság-hiányára. Történeti visszatekintésében rámutatott arra, hogy a hazánkban eddig megvalósult köztársasági berendezkedések (1918, 1919, 1946, 1949, 1989) mindig a nép nevében, de a nép akaratának teljes figyelmen kívül hagyásával, szűk politikai elitek alkuja révén jöttek létre. A köztársaság súlyos legitimitás-deficittel küzd, miközben a magyarság minimális igényeit sem tudja kielégíteni. Az alig hatvan éve ránk nehezedő köztársasági államforma nem nyújt reális alternatívát az ezeréves magyar királysággal szemben.

Mit jelent a királyság, és mit a köztársaság a magyar nemesség számára? A királyság a nemesség működésének és társadalmi szerepvállalásának primer kerete. A magyar arisztokrácia évezredes példamutató, kultúrateremtő és gazdaságformáló munkája révén olyan társadalmi etalont tudott felmutatni, amelynek révén értékteremtő módon vállalhatott részt a magyarság életében. A köztársaság ennek vetett véget: a közhiedelemmel ellentétben nem a kommunizmusnak, hanem az 1946-ban kikiáltott első köztársaságnak köszönhető az elhíresült 1947. évi IV. törvény a nemesi címek és rangok eltörléséről. A nemesség átvitt és fizikális értelemben vett lefejezése csupán következménye ennek: először a királyságot, majd annak legerősebb természetes támaszát, a nemességet kellett felszámolni (vagy legalábbis háttérbe szorítani) ahhoz, hogy a társadalmi keretek teljes átalakítása megkezdődhessen.

A nagysikerű előadást követően a magyar történelmi nemességet európai szinten is képviselő MTCSE tagjai cseréltek véleményt az előadóval a királyságról, a monarchizmusról és pillanatnyi magyar helyzetről. A közel egy órás előadást, másfél órás kérdések és közvetlen diskurzus követte. Ez is megmutatta, hogy az előadó természetes közegben mozgott a témával.

7 megjegyzés:

krampam írta...

Rendben, de hogy reagáltak a felvetésekre? Ahogy elnézem őket, nem éppen erejük teljében lévő emberek már. Sokat szoktam ezen gondolkodni, hogy vajon a (megmaradt) magyar arisztokrácia miért nem lép semmit az "ügy" érdekében? Ennyire - bocsánat a kifejezésért - kiherélték ezt a kasztot? És ez igaz sajnos az uralkodócsaládra is... és nem csak Magyarországon.

Petrus Augustinus írta...

Egyrészt igen; a magyar nemességet sajnos a Rákosi-diktatúra lefejezte és kivégezte. Nagyon kevés az olyan nemesember, aki él és még hű őseinek hagyományaihoz. Ezen túl eszközük sincsen nagyon, hogy tegyenek valamit, amit tudnak azt megtesznek, nemesi hagyományaik nyomán, pl. a saját régiójukat fejlesztik. A legnagyobb gond az az, hogy nem történt meg a kárpótlásuk.

Szávoszt-Vass Dániel írta...

A nemesség elpusztítása 1944-ben kezdődött velük:

gróf Sigray Antal, gróf Apponyi György, gróf Szapáry Antal, gróf Csekonics Iván, báró Madarassy-Beck Marcell, báró Kornfeld Móric, báró Weiss György, gróf Andrássy Mihályné, báró Bánffy Dániel, gróf Tisza György, báró Weiss von Horstenstein Jenő, báró Schey Éva, őrgróf Pallavicini György, gróf Pálffy József, gróf Dessewffy Gyula, báró Wesselényi Miklós, gróf Károlyi Józsefné (Wenckheim Margit grófné), herceg Odescalchi Károlyné, gróf Andrássy Klára, gróf Szapáry Erzsébet, gróf Andrássy Ilona, gróf Széchenyi Károlyné, gróf Dessewffy Emilné, Weiss Edit bárónő, báró Zeyk Adél, gróf Andrássy Borbála, Sztáray Magda grófnő, őrgróf Pallavicini Antal, Khuen-Héderváry Sándorné, Zichy Hermanné, báró Schell Péter, báró Prónay György, báró Czikann-Zichy Móric, gróf Széchenyi Pál, báró Ullmann György, herceg Odeschalchi Pál, báró Kruchina Viktor, gróf Apponyi Gyula, gróf Haller Alfréd, gróf Esterházy Móric, herceg Montenouvo Nándor, herceg Hohenlohe Lajos, gróf Hadik Amália, gróf Kendeffy Ádám, gróf Edelsheim-Gyulai Éva, báró Inkey Pálné, báró Inkey István, báró Rohonczy Imre, herceg Odescalchi Miklós, herceg Odescalchi Margit, gróf Lónyai Gábor, gróf Alberti von Enno Erzsébet, gróf Esterházy Tamás, dr. gróf Zichy Ernő, gróf Bethlen István, gróf Esterházy János, báró Apor Vilmos, báró Apor Gábor, báró Bakách Bessenyey György, gróf Bethlen Gábor, gróf Almásy Kálmán, báró Berg Miksa, gróf Hunyady Imre, báró Kaas Albert, báró Kemény Boldizsár, gróf Khuen-Héderváry Károly, gróf Pongrácz Jenő, herceg Szász-Coburg-Gotha Fülöp Józsiás, báró Rudnyánszky Mariella, gróf Apponyi Virginia, báró Groedel Mária, báró Radvánszky Antal, gróf Forgách Antal, gróf Teleki Béla, gróf Bánffy Miklós, gróf Károlyi Gyula, báró Perényi Zsigmond, gróf Zichy Ladomér, báró Atzél Ede, gróf Teleki Géza.

Kommentár 2011/2 Koszorú, hiányzó emléktábla. Erősen ajánlott irodalom.

Névtelen írta...

A Vitézi Rendnek mi a véleménye a restaurációról? Formális vagy informális véleménye akár. Mert ez http://regnumportal.hu/node/693 alapján megelékszik a köztársasággal.

Nobilis írta...

http://magyarnemes.blogspot.com/view/timeslide

Témához kapcsolódva. Újraindult a blog, remélhetően nem lesz a jövőben ilyen hosszú kényszerszünet.

Nobilis írta...

Az alkotmány bíróság határozata és indoklása a nemesi címek/rangok tiltásáról:

http://magyarnemes.blogspot.com/2011/11/magyar-koztarsasag-alkotmanybirosaganak.html

Petrus Augustinus írta...

Hát, formálisan most sajnos muszáj keresnünk a HM és így a mai vezetők kegyeit.. Valamint valóban túl sok a kommunizmusban szocializálódott egyén. Ám Főkapitányunkban ott vannak az eredeti hercegi kvalitások és az informális vélemény is az, hogy halál a köztársaságra!