- ahogy mi szeretjük. Huszártisztek kezet csókolnak a marsallbotot tartó szuverénnek. A végén pedig Vilmos császár díszmagyar tábornoki egyenruhában a magyar királyi Szent István Rend szalagjával.
7 megjegyzés:
"jobber"
írta...
Persze, értem én a lelkesedést, és bizonyos szempontból együtt és érzek vele, tisztelem és becsülöm a német császári birodalmat, és világuralmi törekvéseit(Afrika, Texas) de de azért vannak más, nagyobb, ősibb ideálok is, (nivellációk nélkül).Mint például a Német-római Szent Birodalom.
Bár a történelemnek (úgy látszik) így kellett haladnia, hogy a németek is kiélhessék-megélhessék magukat gyarmatosító, nagy nemzetként, és nemzetállamként, azért azt vegyük figyelembe, hogy bizony ez már egy modern állam volt, mely nagyrészt Napóleonnak köszönheti létét, ráadásul világi, protestáns állam, márpedig én jobban rajongok a katolikus, német-római választófejedelmi teokráciáért, s véleményem szerint a poroszok maradjanak poroszországban. Ha viszont már kisnémet egység, akkor pedig bajor vezetéssel. Egy szó, mint száz, azért a porosz protofasizmus megtette hatását, ami meglátszik Göring marsall Prinz Eugen gauján, Lengyel Főkormányzóságán, Himmler Uralon őrt álló katonáján át a többi ultramodern fasizálódott doktínáig. Szóval "király" Poroszországban? Inkább ne. Sőt, az egész újkori nyugat, Schmalkaldeni szövetségestől, a Porosz Hercegségestől inkább nem.
Nézzük csak mi lett például a Német-római Birodalom kicsi hűbéresével, a Savojai házzal: Szardínia "befalta" a Lombard-Velencei Királyságot, ami csak növelte az étvágyát a későbbiekben, gondoljunk csak Olasz Észak-Afrikára, Albániára, és Horvátországra, és majdnem Magyarország is. A modern időkben ez a valaha kis állam szinte óriásira növekedett, kitöltendő a tradícionális birodalmak helyén keletkező űrt, és olyan területeket birtokolt-bitorolt,és jobb időkben nem biztos, hogy lett volna ott keresnivalója. Például a modern olasz király mit akar a nagyban tradícionális alapokon nyugvó, szinte szakrális, teokratikus Etióp császár helyén? Ezek már csak a modern nyugat válságjelenségei.
Ó, a címhez ez nagyon jön, jó hogy rá(meg)találtam: http://monarchista.blogspot.com/2010/06/par-honapos-monarchia-finn-kiralysag.html
A Német Birodalom ezzel a(z) (szovjetellenes, fehér, ellenforradalmi) adalékkal kifejezetten szerethető. :)
Viszont Lundendorffot lenyakaztatnám Lenin miatt. (Pedig a mi bölcs trónörökösünk, Ferenc Fredinánd előre figyelmeztetett, de úgy látszik, ott már nem hallották meg intését: „nehogy a cár és a császár egymást trónjaikról kölcsönösen letaszítsák, szabad utat engedve a forradalomnak”.
Valóban szebb dolog volt a német nemzet Szent Római Birodalma és nekem sem tetszik, hogy a császár evangélikus; egy császár legyen katolikus. Semmi birodalmi nincs az első forradalmat megtestesítő, pattogó hübrisz-mentalitású protestantizmusban. Ez csak egy homage; a Vilmosokat - akárhogy nézem is - nagyon nagyra becsülöm, sőt, megkockáztatom, hogy utóbbi Vilmosunknak még prudentiaban is többet adott a Teremtő, mint Nicky unokatestvérének (akit egyébként szintén nagyon tisztelek).
No igen, a blogon, vagy a portálon a hozzászólások közt olvastam, hogy változás történt a trónutódlás sorrendjében(nem tudom, hány generációval előtte), ha jól emlékszem talán azért, mert a primogenitúrát helyezték az idoneitás elé, ezért valójában más ágon kellett volna öröklődnie ott a trónnak, így Miklós cár talán szerényebb képességekkel volt kénytelen helytállni a világháború vérzivatarában. Ez talán magyarázatot ad arra is, miért a rossz oldalon léptek be, egykori Szent Szövetségi tagságuk ellenére is.(Tegyük hozzá, hogy Raszputyin a háború mielőbbi befejezésére intette a dinasztiát.)*
Visszatérve a Hohenzollernek német monarchiájára, annyi mindenképpen becsülendő benne, hogy központosított volt, tehát tényleg szuverén, és valóban integer(Bár valószínű, hogy Ferenc József alatt a nagynémet egység ugyanígy elhozta volna ezt/-az egységet). Azt hiszem, a cári Oroszország, a harmadik Róma ezért is élte túl, mert ott is központi akarat érvényesült. Nagy hátránya volt a Német-római Birodalomnak, hogy megosztott volt(kísérteties hasonlóság a lengyel aranyszabságra, és a Rzeczpospolitára) minden kis állam azt csinált, amit akart, akár a császár ellen is támadhatott, ha kedve, és pillanatnyi érdeke úgy tartotta.A protestantizmus, (és a hűtlen fejedelmek) végletesen rá tudtak játszani a német aranybulla nyújtotta szabadságra. Túl nagy volt az a szabadságmindkét országban, és túl végzetes.
Egyesek a királyok Európája csődjének tartják az első világháborút. Bizonyos szempontból igazuk van, ugyanis nem látták át a szabadkőműves bomlasztást, világégésbe vezetve így a népeket, és elhozva az átkot, mely a mára a teljes anarchiába vezetett. A magasabb ideákat megfúrta a bomlasztás, és a hatalomvágy. A dinasztiáknak át kellett volna ezt látnia, és bölcsen megegyezésre jutnia(bölcs, és méltó vezetőkhöz híven) az egység, és az erdeti ideák(Civitas Dei) érdekében. Lehett volna menteni is a menthetőt, lehetett volna itt egy élhetőbb,szebb és jobb Európa is, Habsburg vezetésű Ukrajnával, Lengyelországgal, Hohenzollern érdekeltégű Finnországgal, és Litvániával, és a cári Oroszország is megmaradhatott volna(és visszavonulva még időben foglalkozhatott volna a szociális problémák orvoslásával).
Nagyon meglátszik, hogy például Belgium is, az értékek helyett az érdekeket választotta, és a központi hatalmakat támadta. Érződik a szent hierarchia (tudatának) hiánya, a szuverén Német-római császárhoz való kacsolódás hiánya. Azon a bizonyos bécsi kongresszuson vasszigorral kellett volna fellépni, mégpedig a N.r.-Birodalom teljes helyreállításának szándékával.
Mindamellett hagy tegyek még egy észrevételt: sokan az angol polgári forradalmat tartják az első komolyabb lázadásnak(ha az eredményét a köztársaságnak tartjuk), pedig már a németalföldi szabadságharc is köztársaságba torkollt.
7 megjegyzés:
Persze, értem én a lelkesedést, és bizonyos szempontból együtt és érzek vele, tisztelem és becsülöm a német császári birodalmat, és világuralmi törekvéseit(Afrika, Texas) de de azért vannak más, nagyobb, ősibb ideálok is, (nivellációk nélkül).Mint például a Német-római Szent Birodalom.
Bár a történelemnek (úgy látszik) így kellett haladnia, hogy a németek is kiélhessék-megélhessék magukat gyarmatosító, nagy nemzetként, és nemzetállamként, azért azt vegyük figyelembe, hogy bizony ez már egy modern állam volt, mely nagyrészt Napóleonnak köszönheti létét, ráadásul világi, protestáns állam, márpedig én jobban rajongok a katolikus, német-római választófejedelmi teokráciáért, s véleményem szerint a poroszok maradjanak poroszországban. Ha viszont már kisnémet egység, akkor pedig bajor vezetéssel. Egy szó, mint száz, azért a porosz protofasizmus megtette hatását, ami meglátszik Göring marsall Prinz Eugen gauján, Lengyel Főkormányzóságán, Himmler Uralon őrt álló katonáján át a többi ultramodern fasizálódott doktínáig. Szóval "király" Poroszországban? Inkább ne. Sőt, az egész újkori nyugat, Schmalkaldeni szövetségestől, a Porosz Hercegségestől inkább nem.
Nézzük csak mi lett például a Német-római Birodalom kicsi hűbéresével, a Savojai házzal: Szardínia "befalta" a Lombard-Velencei Királyságot, ami csak növelte az étvágyát a későbbiekben, gondoljunk csak Olasz Észak-Afrikára, Albániára, és Horvátországra, és majdnem Magyarország is. A modern időkben ez a valaha kis állam szinte óriásira növekedett, kitöltendő a tradícionális birodalmak helyén keletkező űrt, és olyan területeket birtokolt-bitorolt,és jobb időkben nem biztos, hogy lett volna ott keresnivalója. Például a modern olasz király mit akar a nagyban tradícionális alapokon nyugvó, szinte szakrális, teokratikus Etióp császár helyén? Ezek már csak a modern nyugat válságjelenségei.
"jobber"
Ó, a címhez ez nagyon jön, jó hogy rá(meg)találtam: http://monarchista.blogspot.com/2010/06/par-honapos-monarchia-finn-kiralysag.html
A Német Birodalom ezzel a(z) (szovjetellenes, fehér, ellenforradalmi) adalékkal kifejezetten szerethető. :)
Viszont Lundendorffot lenyakaztatnám Lenin miatt. (Pedig a mi bölcs trónörökösünk, Ferenc Fredinánd előre figyelmeztetett, de úgy látszik, ott már nem hallották meg intését: „nehogy a cár és a császár egymást trónjaikról kölcsönösen letaszítsák, szabad utat engedve a forradalomnak”.
No és ez is egy jó pont, ezt se felejtsük el: http://monarchista.blogspot.com/2010/06/nemzet-fuggetlensegenek-szimboluma-volt.html
Bár a Lengyel-Litván Unió mint előkép, és eszménykép, megmarad.
Valóban szebb dolog volt a német nemzet Szent Római Birodalma és nekem sem tetszik, hogy a császár evangélikus; egy császár legyen katolikus. Semmi birodalmi nincs az első forradalmat megtestesítő, pattogó hübrisz-mentalitású protestantizmusban. Ez csak egy homage; a Vilmosokat - akárhogy nézem is - nagyon nagyra becsülöm, sőt, megkockáztatom, hogy utóbbi Vilmosunknak még prudentiaban is többet adott a Teremtő, mint Nicky unokatestvérének (akit egyébként szintén nagyon tisztelek).
No igen, a blogon, vagy a portálon a hozzászólások közt olvastam, hogy változás történt a trónutódlás sorrendjében(nem tudom, hány generációval előtte), ha jól emlékszem talán azért, mert a primogenitúrát helyezték az idoneitás elé, ezért valójában más ágon kellett volna öröklődnie ott a trónnak, így Miklós cár talán szerényebb képességekkel volt kénytelen helytállni a világháború vérzivatarában. Ez talán magyarázatot ad arra is, miért a rossz oldalon léptek be, egykori Szent Szövetségi tagságuk ellenére is.(Tegyük hozzá, hogy Raszputyin a háború mielőbbi befejezésére intette a dinasztiát.)*
Visszatérve a Hohenzollernek német monarchiájára, annyi mindenképpen becsülendő benne, hogy központosított volt, tehát tényleg szuverén, és valóban integer(Bár valószínű, hogy Ferenc József alatt a nagynémet egység ugyanígy elhozta volna ezt/-az egységet). Azt hiszem, a cári Oroszország, a harmadik Róma ezért is élte túl, mert ott is központi akarat érvényesült. Nagy hátránya volt a Német-római Birodalomnak, hogy megosztott volt(kísérteties hasonlóság a lengyel aranyszabságra, és a Rzeczpospolitára) minden kis állam azt csinált, amit akart, akár a császár ellen is támadhatott, ha kedve, és pillanatnyi érdeke úgy tartotta.A protestantizmus, (és a hűtlen fejedelmek) végletesen rá tudtak játszani a német aranybulla nyújtotta szabadságra. Túl nagy volt az a szabadságmindkét országban, és túl végzetes.
Egyesek a királyok Európája csődjének tartják az első világháborút. Bizonyos szempontból igazuk van, ugyanis nem látták át a szabadkőműves bomlasztást, világégésbe vezetve így a népeket, és elhozva az átkot, mely a mára a teljes anarchiába vezetett. A magasabb ideákat megfúrta a bomlasztás, és a hatalomvágy. A dinasztiáknak át kellett volna ezt látnia, és bölcsen megegyezésre jutnia(bölcs, és méltó vezetőkhöz híven) az egység, és az erdeti ideák(Civitas Dei) érdekében. Lehett volna menteni is a menthetőt, lehetett volna itt egy élhetőbb,szebb és jobb Európa is, Habsburg vezetésű Ukrajnával, Lengyelországgal, Hohenzollern érdekeltégű Finnországgal, és Litvániával, és a cári Oroszország is megmaradhatott volna(és visszavonulva még időben foglalkozhatott volna a szociális problémák orvoslásával).
Nagyon meglátszik, hogy például Belgium is, az értékek helyett az érdekeket választotta, és a központi hatalmakat támadta. Érződik a szent hierarchia (tudatának) hiánya, a szuverén Német-római császárhoz való kacsolódás hiánya. Azon a bizonyos bécsi kongresszuson vasszigorral kellett volna fellépni, mégpedig a N.r.-Birodalom teljes helyreállításának szándékával.
Mindamellett hagy tegyek még egy észrevételt: sokan az angol polgári forradalmat tartják az első komolyabb lázadásnak(ha az eredményét a köztársaságnak tartjuk), pedig már a németalföldi szabadságharc is köztársaságba torkollt.
Bocsánat, amiért hosszú voltam.
Üdv: "jobber.
1517 az első forradalom.
Megjegyzés küldése