2008. okt. 20.

Monarchista zarándoklat, tetszhalott oldal, miskolci monarchisták felhívása, magyar republikánus valóság (REV)

A múlt héten a következő kedves meghívást kaptam Jász Gyula plébános atyától, amelyet most közzéteszek itt az oldalon, hiszen úgy gondolom, itt elméletileg mindenkit érint, mindenkit érdekel;

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves Családját a

2008. október 25-én,
szombaton, délután 2 órakor,

A CIRÁKI KIRÁLY-KÁPOLNÁNÁL,

BOLDOG IV. KÁROLY KIRÁLY
tiszteletére bemutatandó szentmisére, amelyen szentbeszédet mond:

RADÓ TAMÁS
pápai prelátus, pasztorális püspöki helynök,
kapuvári plébános.

Régóta készülünk páran idén a dénesfai / ciráki Károly Király Kápolnához, hogy ott részt vegyünk a hagyományos "Károly Király misén". Hagyományos? Nos, igen. Az 1920-as évek végétől ez egy hagyományos - és nagyon autentikus - legitimista-monarchista demonstráció volt, amelyen olyan személyek vettek részt évről évre Károly királyunk tisztelői közül, mint Boldog Batthyány-Strattman László herceg, gróf Sigray Antal, gróf Apponyi Albert, a Széchenyiek, Esterházyak, Mindszenty (Pehm) József és ami legalább ennyire fontos; az ország minden részéről mindenki aki tehette, hogy megemlékezzék Károly királyunk sikertelen restaurációs kísérleteire. A kápolnát gróf Ciráky József és felesége, gróf Andrássy Ilona együttesen emeltette, Boldog Károly királyunk emlékére, azon a helyen, ahol Zita királyné és Őfelsége hazatérő gépe földet ért 1921. október 13-án. A bejárat felé ezt íratta; „In propria venit et sui eum non receperunt” („Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be!”). A szentmiséket is hagyományosan egy évben egyszer októberben mutatják be éppen ezért. A köztársaságok, a kommunizmus ideje alatt a kápolna és legfőképpen a "Károly-misék" hagyománya feledésbe merült. 1990 után a Károly Király Imaliga és az osztrák monarchisták látogatták a szentmiséket (utóbbiakat szándékozzuk meghívni idén), a helyieken kívül leginkább a miséket, amelyet a helyi plébános mutat be. A Horthy-korszakban ez a kis kápolna a teljes jogfolytonosság visszaállításának igazi jelképe volt, a mai napig pedig a királyságunk és a király visszatérésének szerény, de szent szimbóluma, amely most már Boldog Károly királyunk ereklyéjét is őrzi.

Azt gondoltuk éppen ezért néhányan, hogy legyen ez egy kisebb kezdet, amikor és ahogyan a magyar monarchisták egy kicsit megmutatják magukat a felszínen. Szerényen, alázatosan, de azért határozottan szeretnénk néhányan szerepelni ott, ahol ez igazán kell, ahonnan elindulni egyáltalán érdemes. Ez a szentmise, ez a kis monarchista zarándoklat kísérlet arra, hogy felvegyük a fonalat ott, ahol az megszakadt. Ezért kérünk minden kedves magyar monarchista barátunkat, hogy, amennyiben teheti jöjjön el a megadott időpontban Dénesfára a kápolnába és vegyen részt a szentmisén. Induljunk így el, abban a hitben, hogy nem az emberek száma, hanem a lelkület és a cél a fontos most leginkább! (Akinek bármiben plusz információ kell küldjön mailt, vagy tegye meg itt kommentelve az írás után. Mindenben igyekszünk segíteni! A szentmise római katolikus szertartású, mégis arra kérünk minden más vallású kedves monarchistát, hogy ne rettentse ez esetlegesen el. A megjelenés, a közösség, az egység és egymás társasága nagy erővel hat a megemlékezésre, utána eszmecserére egyaránt nyílik minden őszinte monarchistának lehetősége.)

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem olyan régen az oldal bedöglött. Nem akarok szebben fogalmazni most, mert iszonyúan dühös vagyok, rengeteg munkám van benne, hogy ilyen, és abban is, hogy valamit megpróbáljak visszahozni belőle. Jelenleg már olvasható, de az esetleges hibákért _mindenkitől mélységes elnézést kérek!_ Alapvetően az a hiba, hogy az oldal - fogalmam sincsen miért! - nem megy tisztán az Internet Explorer alatt (sem régebbi, sem újabb verziók alatt sem). Nem tudom miért. Engem nem is izgatna, mert Firefoxot használok évek óta, de sokan jelezték, hogy ez bizony zavaró és sokan lemaradnak. Hosszas tépelődés után úgy döntöttem, hogy nem lehet mindenkitől evárni, hogy ugyanúgy FireFox-ot használjon (ennek ellenére nagyon, de nagyon ajánlom!!!), ezért próbálok "optimalizálni", ami annyiból áll, hogy dekázgatom a beállításokkal, a tartalmakkal, a mellékletekkel és nagyon mérges vagyok közben. Őszintén megutáltam az Internet Explorert, ez már biztos. Fontos azonban elmondani itt is; az oldal FireFoxra van optimalizálva, az IE optimalizáció meg folyamatban. Biztos lesz megoldás. Nem tudom mi a gond. Aki tud, kérem, mondja el, hogy mit lehet tenni, van-e valami html kód, amit be kell tenni, vagy mittudomén, csak mondja. Köszönöm előre is.

REV. Egy kis munkával, és Edit nagy segítségével, aki önként jelentkezett, s ezzel nevesítette magát a névtelen olvasók tömegéből, talán sikerült megoldani a hibát. Továbbra sem győzött meg az Internet Explorer, sőt. Több írást újra felhelyeztem, néha gyanús mellékletek kiszürésével. Meghagytam a régebbi hátteret, hátha az "IE-barátabb" lesz, mint másik. Én mondjuk azzal elégedettebb voltam, ezért a kísérletezést nem adtam fel, de most már óvatosabb duhaj leszek. Az oldal továbbra is a Firefox-ra van optimalizálva, de IE-n is látszik most már minden elem. Elnézést a kellemetlenségekért, Editnek pedig köszönet a gyors és hatásos segítségért. (Bárki, bármilyen hiányokat tapasztal, jelezze!)

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Örülök annak, hogy az oldal körül közösség kezd kialakulni, ez cél is volt és a jövőben is az. Kéretik bátornak és segítőkésznek lenni, van munka bőven. És kéretik az ígéreteket betartani; videók, írások, fotók időben történő elküldése mindannyiunk érdeke. Köszönöm, hogyha ezt mindenki magáénak tudja a jövőben. Legutóbb fiatal miskolci monarchistáktól kaptam levelet, amelyet kérésükre közzéteszek, véleményezni meg itt az oldalon lehet a felvetésüket.

Tisztelt Monarchista Társaság!

Öröm látni a monarchista.blogspot.com fórumaiban az új és új neveket, természetesen a régebben olvasók iránti teljes tisztelettel együtt. Ilyenkor mindig reménykedek, hogy egy-egy név mögött még 100 hasonlóan gondolkodó, de kicsit félénkebb monarchista áll, akik különböző okból nem írnak a cikkek után megjegyzéseket. Többek között itt szeretném megköszönni Pánczél Hegedűs Jánosnak azt a hatalmas munkát amivel létrehozta és még most is szerkeszti a blogot. Szerintem ezt mindnyájunk nevében mondhatom. Ez a blog körüli tömörülés viszont már, többek véleménye alapján mondhatom, hogy megérett az olvasói személyes eszmecseréjére is. Ezzel egyfajta javaslatot szeretnék tenni, hogy egy mindenkinek elfogadható időben és helyen egy találkozót rendezzünk. Sajnos csak a körülöttem lévő emberek véleményére tudok hivatkozni, de kérek mindenkit, hogy foglaljon állást ebben az ügyben. Ha igény lenne rá, barátaimmal megszerveznénk egy találkozót, ahol megismerhetnénk egymást és megtudhatnánk, kikkel vagyunk egy állásponton. Megismerni egymást és egy élő beszélgetést folytatni azokról a dolgokról is, amik egy teljes bejegyzést nem kapnak, de mégis izgatja a kíváncsiságunkat. Épp ezért kérem, hogy aki csak tud, írjon nekem erről véleményt e-mailben (misk.monarchista_csigavonal_gmail.com). Ha ezt teljesen szükségtelennek tartja még akkor is,hogy felmérjük az emberek igényét. A konkrét hely, idő még nincs eldöntve, tehát ha valakinek van ötlete akkor azt is írja meg! Első sorban egy budapesti helyszínre gondoltunk, hiszen az ország minden pontjáról szeretnénk az embereket meghívni és ez tűnik legkézenfekvőbbnek. A továbbiakat majd a beérkezett levelek támogatásának függvényében dolgozzuk ki.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Mi a nagy rögvalóság a II. (és nem harmadik!) respublikában Magyarországon? Valami olyasmi, hogy egy semmilyen kis faluból egy nagy király valamit csinált, címerrel együtt. Aztán sok respublika után ebben a faluban páran igyekeznek ezt leköpni. Mert ez aztán igazán fontos és most akkor lehet felbüfögni a történelemrontás, a nemzettudatvesztés eredményeit. Kedvicsinálónak itt van néhány sor, a cikket meg tessék megnézni itt. „A magyar történelemnek I. Ferenc József nem pozitív alakja, eltiporta a magyar szabadságharcot, ezért nem való címerbe. Erről nem lehet vita, az aradi vértanúk kivégzése nemzeti emléknap.” (...) A faluban a címerváltoztató testületi döntés ellen először tiltakozó aláírásokat gyűjtöttek, majd kezdeményezték a népszavazást. A döntés ellen írt beadványukban azzal érveltek, hogy a címer „tényleg gyönyörű, hiteles és a helyi szellemet hűen őrzi”. Az ő történelemszemléletükben Ferenc József 1867 utáni korszaka erőteljesebb az azelőttinél, és emlékeztetnek: Habsburg György jelenleg is Magyarországon él, és karitatív tevékenységet folytat, édesapja, Ottó pedig a Páneurópai Mozgalom kiemelkedő alakja. De ha mindez nem volna elég, ott van egy mondat az érveik nyomatékosítására: Többen is megfogalmazták már az aláírók közül, hogy akárhonnan jött senkik, ne csináljanak itt felfordulást.„

15 megjegyzés:

Sanyi írta...

Végre! Kellett ilyen is! Ki kellett lépni a kibertérből a valóba.

Sanyi írta...

Jah, honnan mentek?

PHJ írta...

Budapestről. Ha akarsz jönni, mondd.

http://szentkoronaradio.com/hit-vallas/2008_10_15_szentmise-boldog-iv-karoly-kiraly-tiszteletere

Lőrinc írta...

Sziasztok!
Ha valaki megy Pestről autóval a szentmisére és beférnénk mellé ketten(benzinpénzbe beszállunk term.) az legyen szíves küldjön egy e-mail-t nekünk.

misk.monarchista_kukac_gmail.com

Névtelen írta...

Ha valakinek jól jönnek a pontos koordináták (GPS-hez) akkor erre a linkre kattintva a Király-kápolna pontnál megtalálja:
http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1324

PHJ írta...

Ment mail.

PHJ írta...

Névtelen,
köszi, lehet, h jól jön még, nem is reméltük.;)

Albert írta...

Lélekben veletek leszek és imában kérem Boldog Károly királyunk közbenjárását a monarchia helyreállításáért.

ultrajobber írta...

Szerkesztő Úr, Te most pesti vagy, vagy pécsi?

PHJ írta...

Jelentem alássan, egyik sem. Veresegyházi.

--------------

Talán van még egy hely, hirtelen megüresedtünk. Ha valaki tipróüdik, ne tegye, jöjjön szombaton velünk. Szimbólikusan és valóságosan is kibontjuk a magyar monarchizmus zászlaját. Egyszeri alkalom ott lenni a kezdetnél.

Nobilis írta...

http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b10112/ch02s08s03.html

mit gondoltok?

PHJ írta...

Remek kis anyag. Jól mutatja, hogy _kik_ és _hogyan_ voltak a restauráció mellett, akkoriban. Ezek nem zavaros fejű fantaszták voltak, hanem nagyon is tudták, h mi és hogyan kell a királyság visszaállításához! Köszönet Nobilis!

Névtelen írta...

Nagyon örültem annak, hogy még időben értesültem a Ciráki szentmiséről. A "rendszerváltás" után a Legitimista Párt Soproni Szervezetének elnöke, Nádasdy Lajos és a Katolikus Egyház közreműködésével október 13. környékén rendszeresen megtartottuk az emlékmiséket. Utolsó alkalommal 2001-ben voltam, amikor a kápolna felújítását követöen osztrák legitimista barárainkkal együtt tartottuk az emlékmisét. Az Legitimista Mozgalommá alakult egykori Legitimista Párt rendszeres programja Boldog IV. Károly királyunk Budaörs, Károly Király úton elhelyezett táblájának október 23-án 10 órakor történő koszorúzása, és koszorúzás József Nádor szobránál március 15-én 9-órakor.
Remélem sikerül eljutnom a Ciráki misére.
Tisztelettel:
Pálos László

Nobilis írta...

Ezt a linket nézzétek,nem tudom,hogy sírjak e vagy nevessek. Rákóczi leszármazott,Rákócziak rokoni kapcsolatban álltak az Árpád-házzal,Rákóczi lovagrend... Pfff.

http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/a_kiralysagot_allitana_vissza_az_uj_part/2057431/

PHJ írta...

Üdvözöljük körünkben Pálos úr!

Sajnáljuk, h annak idején a magyar legitimizmus nem tudott politikai térbe kerülni, ezzel kapcsolatosan azt gondolom nagyon elhibázott volt, h pártként indult, de erről korábban írtam Önnek már. Ami értékes, azt persz tovább akarjuk vinni, mi mostani magyar monarchisták. Örömmel vennénk, hogyha csatlakozna Cirákon hozzánk.

------------

Nobilis,
nekem a link nem működik...mi ez? Valami pontosabb url?
kösz