Vissza a királysághoz! - Köztársaságaink.

Írta: Prof. Dr. Pungur József.

Egy régi adoma szerint a sátoros ünnepre érkezett fiatal tiszteletest a parókus lelkész asztalánál így kínálja a nagytiszteletű asszony: „Tessék még fogyasztani a fánkból!” – „Köszönöm – volt válasz – már ettem vagy hármat”. Mire jött a kiegészítő válasz: „No, nem is igaz – csak ötöt!”

Valahogy így vagyunk köztársaságainkkal is. Rendszerint „a mi harmadik köztársaságunkró l” beszélnek, holott valójában csak öt volt – az elmúlt száz évben. Az első az elvesztett első világháború végén jött létre 1918. november 16.-án, amikor is a Nemzeti Tanács az országházban kihirdette az első Magyar Köztársaságot, amely azonban hat hónap után kimúlt.

A másodikat a hatalomra jutott kommunisták kreálták Magyar Tanácsköztársasá g néven – szovjet példára 1919. március 21.-én. Ez csupán 133 napig tudta fenntartania magát, s még az év augusztus 1.-én felbomlott. A harmadikat az elvesztett második világháború után a Nemzetgyűlés kiáltotta ki 1946. február 1.-én, mely eltörölte a királyságot s helyébe ültette a köztársasági államformát. A megszálló szovjet csapatok jelenlétében. Ez mindössze három év és hat hónapig élt. A negyedik a kékcédulás csalással hatalomra kerülő kommunista párt követelésére jött létre 1949. augusztus 19.-én Magyar Népköztársaság néven – szovjet mintára. Ez megroppanni látszott az 1956-os forradalomban, mégis szovjet katonai segítséggel tartani tudta magát 40 évig. Az ötödik Magyar Köztársaságot a kommunista hatalom csődje miatti rendszerváltás kezdetén 1989. október 23.-án kiáltották ki, s amely eddig majd’ húsz évet tudott kihúzni.

Öt köztársaság csupán 75 éve alatt – nem volt ez egy kicsit sok? És mit hoztak ezek? Az első Károlyi Mihály vezetésével 6 hónap alatt előkészítette a trianoni tragédiát. A második Kun Bélával az élen terroruralmat valósított meg s összeomlott a román agresszió következtében. Rövid uralma hathatósan segítette elő a trianoni országvesztést. A harmadikkal felépíttették a romba dőlt országot, majd a negyedikkel kemény, majd puha diktatúra segítségével sikeresen szovjetizálták azt – a Szovjet blokk gyarmata lettünk. Az ötödik a reménység virágát hozta, amely azonban csakhamar elpusztult a nyugati vadkapitalizmus fagyos leheletére. Mára már csak a válság, káosz, kapkodás, kifosztás, elszegényedés, lemaradás, visszaesés és kilátástalanság maradt – sötétből elugrott, elővett vagy ránk ültetett figurák vezetésével.

Öt köztársaság két-három emberöltőben? Ilyen eredményekkel? Nem sok-e ez egy kicsit nekünk? Nekünk, magyaroknak, akiknek ezeréves királyságunk volt olyan alkotmánnyal, amely olykor Európa élvonalába emelt, s máskor nemzeti tragédiáink idején a nemzet megtartó ereje volt. Idézzük fel a két világháború közötti megcsonkított, járvánnyal, inflációval s menekültáradattal sújtott országunk alkotmányos királyságának korát s annak néhány eredményét:

A megcsonkított országba százezer számra özönlöttek menekültek az elcsatolt országrészekből, ám valamiképpen mindről tudtunk gondoskodni. Az inflációval sújtott országban a Pengőt hoztuk létre 1926-ban, amely Európa legerősebb valutája volt a II. világháború végéig.

Államadósságunkat az időszak felére kifizettük, sőt el tudtuk engedni a gazdák összes tartozását.

Az összeomlott gazdaságot rövid idő alatt helyrehoztuk, sőt fejlesztettük. Olyan gyáróriások nőttek ki, mint a Ganz, Weiss-Manfréd, Láng, Tungsram, Hoffer, Chinoin és a Richter. Dieselmozdonyok gyártásában világelsők lettünk. Duna-tengerjá ró flottánk összekötötte vízi útjainkat a világtengerekkel. 2,628 km. elsőrendű országutat építettünk, vasútvonalaink hossza 8,671 km-re nőtt, ebből 243 km-t villamosítottunk – magyar találmány alapján. Alap- és középfokú iskoláink száma 7,418-ról csaknem a duplájára: 13,780-ra; óvodáinké 975-ről 1,140-re emelkedett. Új kórházat 160-at is építettünk a már meglévő 187 mellé, s bennük megkétszereződött az orvosok száma.

Megteremtettü k a mindenkire egyaránt vonatkozó szociális ellátórendszert, biztonságos működéshez szükséges vagyonnal látva el a nyugdíj- és betegségbiztosí tókat. Ingyenes gyógyszert kaptak az egyre növekvő számú cukorbetegek. Budapest (gyógy)fürdővárossá vált. Átadtuk Európa első műjégpályáját. A 1938-as Győri Programmal fejleszteni, modernizálni, tudtuk nemzeti hadseregünket. Nyaralótelepeket építettünk a munkásoknak a Dunakanyarban, a Soroksári Duna-ágban; a tisztviselőknek a hegyvidékeken és a Balatonnál. Filléres vonatok szolgálták a hétvégi kikapcsolódást. A köz szolgáinak (közüzemek dolgozó, köztisztviselők, közalkalmazottak) vasúti, üdülési, biztosítási, közüzemi díjbéli és egyéb kedvezményekkel honoráltuk áldozatos munkáját.

Az ONCSA program keretében az 1940-es évek elején 12 ezer szegény nagycsaládos kapott lakóházat. A tehetségmentő szolgálatok a tehetséges, de szegény gyerekek magasabb fokú ingyenes tanításáról gondoskodott. S ne feledjük: e korszak közepén 3-4 év a Nagy Gazdasági Világválság ideje volt! Korlátok közé szorítottuk a szélsőséges pártok működését, megtiltottuk a horogkereszt használatát, és az Egyesült Államokat másfél évtizeddel megelőzve (!) eltöröltük a máskülönben csupán ideiglenesen bevezetett numerus clausust.

Politikai téren önállóságra törekedtünk s az igazságtalan Trianoni békediktátum nemzetközi felülvizsgálatá ra. Mielőtt az ország háborúba keveredett volna 1941-ben addigra nemzetközi szerződésekkel és nem háborús úton az elszakított magyar tömbök nagy részét visszaszereztü k, amiket azonban az 1947-es Párizsi békekonferencia nem ismert el. Hazánk lakossága e másfél évtizednél alig több idő alatt 7.6 millióról (1920) 8.7 millióra (1930) majd 9.5 millióra (1940) növekedett, azaz másfél évtizednél alig több idő alatt 1.639.479 fővel növekedett. (Adatok többsége Sárközy Csabától).

Hasonlítsuk össze ennek az időszaknak kiemelkedő eredményeit az úgynevezett Harmadik Köztársaság – valójában az ötödik – eredményeivel, de leginkább az 2002-től majd 2006-tól eltelt szakasszal, amikor is az uralomra került pártkoalíció – az általuk is beismert félretájékoztatá ssal, hazugsággal és csalással volt csak képes győzni, s ráadásul népe elleni rendőrrohammal mutatkozott be! És nincs hatalom mely ezt megállítsa, mert az ország Alkotmánya ezt nem teszi lehetővé! Az eredmény tragikus: eladták a gyárakat, üzemeket, felosztották az nagygazdaságokat, szinte mindent eladtak, elherdáltak, kiárusítottak, s most már a földünk került sorra. Közben az államadósságot az egekig halmozták s a nép az adóprés szorítása alatt fulladozik. S miket építettek? Szinte semmit! Ellenben eszeveszetten romboltak: kórházakat, orvosi rendelőket, postákat, iskolákat zártak be, vasútvonalakat szüntettek meg. Nő a munkanélküliség, növekszik a szegénység, a keresetek nem növekednek csak az árak; az ifjúság előtt nincs perspektíva s menekülnek el az országból. Az elszakított s mára már 2.5 millióra olvadt kárpát-medencei elszakított magyarságot hazugsággal kitagadtatták a nemzet testéből. Lehetne folytatni az öt köztársaság országot veszejtő eredményeit.

Mit hoztak Károlyi Mihály, Kun Béla, Rákosi Mátyás, Kádár János és Gyurcsány Ferenc vezette köztársaságok? Országárulást, vésztörvényszéket, sortüzeket, akasztásokat, bebörtönzéseket és deportálásokat, rendőrrohamokat, kardlapozásokat és szemkilövéseket. Mindegyik nemzeti tragédiát hozott csupán, rombolni tudott csak, de maradandót építeni nem! Az idő eljött, hogy megmaradásunk, előrehaladásunk és jövőnk érdekében vissza kell térnünk gyökereinkhez, nevezetesen ezeréves királyságunkhoz, s annak is a legfejlettebb formájához az Alkotmányos Királysághoz. Erről az útról majd száz éve taszították le népünket, s csupán 25 eredményes évre térhetett az vissza, mely a háborúvesztés tragédiájában végződött.

Itt az idő, hogy a jelenlegi kormány bukása után országunkat visszahelyezzü k az ősi alapokra, s onnan kezdjük újjáépíteni. Demokratikusan választott országgyűlés kell s felsőház melyben az elszakított részek és a nyugati magyarság képviselői is helyet kapnának; király – választva az árpádházi utódok legkiválóbb rátermett tagjai közül. Csak a királyság államformája biztosíthatna nyugodt, tartós, emelkedő fejlődést és védelmet magyarságunknak, mint ahogy azt tette volt.

Mi is vagyunk annyira történelmi nép, mint az angolok, svédek, dánok, a hollandok, vagy spanyolok akik csak nemrég állitották viszza királyságukat. Ezek történelmük viszontagságai között megtartották a királyság intézményét, s az megtartotta őket – ezért ragaszkodtak ahoz.

Az öt köztársaság 75 éve alatti rombolásai és tragédiái arra tanítanak: vissza a királysághoz!

Edmonton, 2008 tavaszán.

(A fentebbi cikk eredetileg a Bethlen Gábor Irodalmi és Baráti Kör blogján jelent meg. Pungur professzor úrral igyekeztem felvenni a kapcsolatot, nem sikerült, így csak remélni tudjuk, hogy nem bánja, hogy írása megfelelő közegbe kerül és hozzájárultunk annak terjedéséhez. A cikket fontosnak érezzük megjelentetni, akkor is, hogyha kisebb-nagyobb következetlenségek felfedezhetők Pungur professzor itteni, de sokkal inkább máshol is hírdetett álláspontjában. PHJ)