2008. okt. 16.

Serédi Jusztinián hercegprímás felszólalása az Országtanács 1944. október 27-i ülésén.

Az alábbiakban Serédi Jusztinián hercegprímás 1944-es felszólalását közöljük, amelyet a nyilas puccs után tett közzé az Országtanácsban. A beszédet csak részben csatolták a jegyzőkönyvhöz, az egyedüli felszólaló a hercegprímás volt, aki forma szerinti jogi érveléssel mondta ki, hogy miért és hogyan törvénytelen a nyilasok hatalomátvétele. Legkésőbb itt is megfogalmazza, hogy a magyar államiság miként került veszélybe ezzel a jogellenes hatalomátvétellel. Ezzel csatlakozunk elöző írásunkhoz, amelyben bemutattuk az 1944. október 15-16-i hatalomátvétel közjogi problemtikáját, bemutatva, hogy a nyilas hatalomátvétel miért az egyik legfontosabb fázis - az I. Magyar Köztársaság kikiáltása mellett - a jogfolytonosság elvesztésében.

Nagyméltóságú Elnök Urak! Igen tisztelt Országtanács!

Mindnyájan megtekintettük a Kormányzó úrnak legmagasabb tisztéről szóló lemondó levelét, melyen ugyan, mint velünk együtt Tasnádi Nagy András elnök úr őnagyméltósága hangos szóval is megállapította, miniszterelnöki ellenjegyzés nincsen, de mert a rajta lévő kormányzói aláírás valódiságához kétség nem fér, hitelesnek kell elfogadnunk. Ezért a lemondó levél értelmében forma szerint megüresedett a kormányzói szék, úgy, hogy ezen az alapon az 1937. XIX. tc. értelmében az Országtanács megkezdheti munkáját.

Azonban nem hallgathatom el, hogy a kormányzói szék tényleges és jog szerint való megüresedése a Kormányzó úr lemondásának egyéb körülményeitől is függ. Ezekhez most nem tudok teljes határozottsággal hozzászólni, mert a rádió és az újsághírek teljes bizonytalanságban hagynak. Először ugyanis azt hirdették, hogy a Kormányzó urat eltávolították, sőt várbeli lakását lőtték is, úgyhogy mind a magyar, mind a másik oldalról voltak halottak is. Ha ez így van, akkor a kormányzó úr lemondása, erőszak miatt, érvénytelen. Később még azt mondották a rádió és az újsághírek, hogy a Kormányzó önként mondott le, és helyezte magát német védelem alá, nem tudom, ki ellen. Ha ez így van: akkor tényleg és alkotmányunk szerint is bekövetkezett a kormányzói széküresedés esete.

A rádió, a sajtó és a miniszterelnök úr közlése alapján megállapítható, hogy Szálasi Ferenc a kormányzói hatalmat de facto átvette és gyakorolja, hiszen például már minisztereket is nevezett ki, pedig ez nyílván a kormányzó jogkörébe tartozik. A kormányalakítással megbízott államférfi ugyanis csak kiszemeli a miniszteri tisztre szerinte alkalmas személyeket, de kinevezés a kormányzóra tartozik, akinek a kiválasztott személyeket kinevezésre felterjeszti. Azonban a kormányzói hatalom átvétele és gyakorlása alkotmányunk szerint de iure érvénytelen. Érvénytelen akkor is, ha a kormányzó a maga hatalmát akár írásban, akár – mint a rádió és a napi sajtó meg kormánynyilatkozatok állítják – szóval adta át Szálasi Ferencnek, mert a kormányzónak az 1920: I. tc és az 1937: XIX. tc szerint nincsen joga a hatalmat átruházni. Ez homlokegyenest ellenkezik a nemzetgyűlés, majd később az országgyűlés kifejezett akaratával és cselekvési módjával, amely nem is a kormányzóságot akarta állandósítani, hanem a királyság intézményét. A kormányzóságot csak átmeneti állapotnak tekintette. Ezért nem úgy rendelkezett, hogy a kormányzói jogkör száküresedés esetén kormányzói átruházás, vagy örökösödés útján szálljon tovább, hanem választás útján; közben pedig az Országtanács, illetve az országgyűlés gyakorolja a főhatalmat. Ezért kellett külön törvényt hozni akkor is, amikor Horthy kormányzó úr kormányzóhelyettest kért és kapott (1942 : II. tc.). A de facto átvett hatalomnál végzett bizonyos jogi aktusokat, melyek de iure érvénytelenek, természetesen szanálhatja az országgyűlés; de kormányzót, vagy teljhatalmú ideiglenes államfőt érvényesen nem választhat, ha Horthy Kormányzó úr lemondása jogilag érvénytelen, mert egyszerre két államfőnk nem lehet.

Abban a felvetésben, hogy a kormányzói szék, valóban jogilag is megüresedett, elfogadom, hogy az Országtanács megkezdheti működését, amelynek fő feladata a széküresedés megszüntetése azzal, hogy a kormányzói szék megüresedésének megállapításától számított nyolc napon belül összehívja a kormányzóválasztó országgyűlést. Én ide vonatkozóan azt az indítványt terjesztem elő, hogy az Országtanács javasolja a november 3-ra összehívandó országgyűlésnek, hogy ne kormányzót, hanem a nagykorú és arra alkalmas magyar állampolgárok közül ideiglenes államvezetőt (országvezetőt, nemzetvezetőt) válasszon, még pedig titkos szavazással. Tekintettel az elkövetkezendő béketárgyalásokra, de ezektől függetlenül is, a jelölt semmiféle politikai párt tagja nem lehet, ha pedig az lett volna, pártjából ki kell lépnie. A megválasztottnak a kormányzói jogkörből csak annyit adjunk át, amennyi az állam életének folytatásához okvetlen szükséges. Hivatalában addig marad, míg az új, törvényes kormányzó esküjét le nem teszi, illetve a törvényes kormányzó székét el nem foglalja. Én azért indítványozom ezt az ideiglenes megoldást, mert – bár a két Ház határozatképessége bizonyosan meglesz – mégis mindannyian érezzük, hogy az országgyűlés jogilag ugyan igen, de erkölcsileg már nem képviseli az egész nemzetet, hiszen tagjainak egy része le van tartóztatva, másik része katona, ismét más része orosz megszállás alatt van, vagy nem tud megjelenni az országgyűlésen.

A választásnak érvényessége, amennyiben az országgyűlés indítványom mellőzésével kormányzót, vagy teljes hatalmú ideiglenes államfőt óhajt a nemzet élére állítani, a kormányzó lemondásának érvényességén kívül természetesen éppen úgy, mint az országgyűlés többi aktusának (határozathozatal, törvényhozás, stb.) érvényessége az Országgyűlés tagjainak szabadságától is függ. Ezért tisztelettel kérem a miniszterelnök urat, hogy az országgyűlés összes letartóztatott tagjait bocsássa vagy bocsátassa szabadon, hogy az országgyűlés két Házának elnökéhez olyan átiratot méltóztassék intézni, amely szerint az országgyűlés tagjainak szabadságát, kivált hivatalos országgyűlési szereplésük alkalmából, ezekben a zavaros időkben az ide vonatkozó törvényeken túl, külön is biztosítsa, úgyhogy azokat felszólalásaikért, szavazásaikért stb. sem a hivatalos hatalom emberei, sem felfegyverzett felelőtlen elemek bántalmazni nem fogják.


EPL. 8827/1944. Kézzel írt szöveg, elől megjegyzéssel; „Hivatalosan az ülés jegyzőkönyvéhez csatolva!”. Megjelent; Serédi Jusztinián hercegprímás feljegyzései 1941-44; Zríniy Kiadó 1990, Bp., Szerkesztette és jegyzetelte; Orbán Sándor és Vida István. 172-175.

7 megjegyzés:

Sanyi írta...

Köszönöm mind a két írást. Mind a kettő hiánypótló és nagyon hasznos. Köszönöm a szerkesztő úrnak őket (PHJ?). Nekem is vannak hungaristák, nyilasok a környezetemben, nagyon nehéz megérteni őket és megértetni velük dolgokat. A cikk azért nagyon hasznos - gondolom nemcsak nekem - mert éles határvonalat von dolgok között. Tisztán monarchista! Azzal, hogy valaki kimondja, hogy a nyilas puccs törvénytelen volt, nem lesz kommunista vagy republikánus demokrata. Ezért köszönöm elsősorban.

Névtelen írta...

Ismételném én is; klap-klap-klap. :-)

Névtelen írta...

Kérdés, hogy volt-e esély a tényleges kiugrásra, vagy a "kiugrás" elkerülhetetlenül egyet jelentett az átállással a szovjetek mellé. Ha ez utóbbi, akkor Szálasi 44-45-ös ténykedése ha jogilag nem is, de minden egyéb szempontból más megítélés alá kell essen.

(Már magának a "kiugrás" szónak is van valami szégyenteljes zöngéje - bár azt hiszem, ezt a szót maga Horthy nem használta. Nehéz elképzelni, hogy bárki "kiugrás" közben megőrizze a méltóságát, becsületét.)

Tehát: volt-e valós esély arra, hogy a fegyverszünetet követően nem kell a szovjet mellett fegyvert fogni és elkerülhető az ország szovjet gyarmatosítása?

PHJ írta...

Nehéz helyzetben van egy igazi monarchista 1944-ben, hiszen az ideiglenes berendezkedés mellett kell valamennyire állnia. Fontos, hogy 1944-ben _ne_ katonapolitikai kérdést lássunk, hanem lássuk meg az igazi oldalát; a közjogit, tehát a magyar államiság szétesésének a küszöbét. Ebben az esetben a háborút be kellett fejezni - úgy, hogy a korábbi szövetsége ellen nem emelünk természetesen fegyvert.(Még akkor sem, hogyha velük, ahogyan Horthy kiemeli, nem voltunk pro forma szövetségi viszonyban). A vörösök ezt nem akarták, Horthy meg azt nem akarta, amit ők. Itt kellett volna egy szuverén államvezető ereje és az alárendeltjeinek a hűsége, ami nem volt meg nagyobbrészt sajnos. A felkent király hiányzott.

A kiugrás szót 1945 után használták. Horthyék a fegyverszünetet használták. Nem volt előkészítve, nem volt jól megcsinálva, és összeomlott a ideiglenes jogrend is. De ez nem menti fel a törvénytelen puccsot, semmiképpen sem. A helyzet infernális részét meg jól mutatja, hogy az Országtanácsban az egyszem hercegprímás mentette az alkotmányt, ő aki korábban a legkomolyabban bírálta a Horthyt azért, mert dinasztiát akart alapítani (ezt mondjuk meg is akadályozta). Mindenki a bőrét mentette; és mindenki máshogyan. Voltak olyanok, akik nem voltak még vörösök és nem a vörösöknek játszottak (népek, szocdemek), Mindszenty, Apor, Pálffy gróf, Slachta.

czelder orbán írta...

A "se füle, se farka" témában írtam még egy kommentet.
Timurt diszkvalifikáltam.

Loxon írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
PHJ írta...

Kár, h eltávolította Loxon... engem nem győzött meg... 1998-as szakiroadlom, és utólag nevezték el... de engem meg lehet győzni a kiugrás elnevezéssel kapcsolatosan. Csak annak puccs-szerűségéről nem. ;D