2008. okt. 3.

Kacag a monarchista (REV)

Ilyen még nem volt, akkor most miért ne legyen? Vannak olyan dolgok, amelyekkel valamennyire foglalkozunk, merthogy monarchisták vagyunk, és ezt valamennyire a körenyzetünk számon is kéri rajtunk, de ugyanakkor nem hülyék. Ilyen apró mindennapi csacskaságok. Ezeket a dolgokat nem lehet komolyan lereagálni, az ember hátradől a karosszékben elmorzsol egy könnycseppet és röhög hangosan és csúnyát is mond. persze Az elmúlt időszak három leginkább mókás dolgait gyűjtöttem itt most össze. Kacagjunk együtt barátaim!

"Magyarország örökös államformája; királyság!" - budapesti téren, emberek előtt, fehér köppenyes ember mondja ezt, fehér kesztyűben. 2008, Budapest. Ez jól hangzik elsőre? Persze, de másodikra kiderül, hogy olyan, mint egy rossz Monty Python-jelenet. Megintcsak kiderül, hogy miért néznek manapság az emberre úgy, mint egy gyengeelméjűre, ha azt mondja, hogy ő monarchista és a királyság mellett van. A lényeg, hogy ezt így nem lehet. Tessék jól megnézni a performanszot ide kattintva, és röhögni szörnyülködni, meg minden. Nemzeti Erők Szövetsége, Szent Korona Lovagrend, MOVE, ilyesmik. A helyzeten Morvai Krisztina sem tud segíteni (persze lehet, hogy nem is akar). A kenetteljes haknizós áriázó előadóművész, meg a sámándobos szinkronszínész a személyes kedvenceim. Filmet nekik! ;D

Újraalakult a MOVE! Most féljünk, hogy jön egy második Budaörs? Gömbös Gyula utódai megint tesznek azért, hogy a trónt ne lehessen betölteni? Nos, nem. Mégsem. iPhone-t nyomkodnak (vagy mit) a Corvin Mozinál és próbálnak sziigorúan nézni, árpádsávos karszallagban járkálnak, kriptonyilasként csinosan néznek ki, szkita-mani-keresztények (!!!;D Gömbös kőkemény protestantizmusa meg smafu), honvédségileg dizájnolt opelautó, huszonéves "főispán" (őrület!), és legalább egy 1996-ből ittmaradt weboldal. Ilyeneket lehet tudni a MOVE-ról manapság, amely már nem egylet, hanem egyesület, és amely toboroz, de csak 65 kg felettieket a fiúk közül! (Más kérdés, hogy a fenti HVG-s videón egy militaris tizenéves viseli a karszallagjukat, de nem hiszem, hogy van ennyi.) Most komolyan, a MOVE-ról Boldog Károly királyunk tisztelőjeként nem sok jót tudok elmondani, hiszen polgárháború közeli állapotba hozta az országot Budaörssel Gömbös quasi, de azért a Tanácsköztársaság után volt annyi vér a pucájukban, hogy a maszon székházat elfoglalják és velük szemben a kemény fellépést sürgették. Ezt nem vitatom el, ugyanakkor mélyen elgondolkodtat, hogyha egy magamfajta "legitimo-monarchistának" fel kell mutatni bármit is értékként a régi MOVE-ből, a mai "MOVE-műintézménynek". (Ha megtettem, csakis Deme László kedvéért.) Ezeken a csávókon szétnézve azonban még csak közeli lehetőséget sem látok erre. Messze sem, hiába riogat totálplánba velük a HVG a magyarellenes tüntetésről készült riportban.



Minderről ez jut leginkább eszünkbe:



Míg a SZKR-n nagyon sajnálatosan lezsidózták az egyik legkiválóbb magyar monarchistát, Reiner Jánost és annak írását (no comment srácok), addig mások a saját "trónjukat" próbálták megerősíteni vele. Most mit mondjak I. Leventére? Címeres ökör? Futóbolond?"Baromállat" - ahogyan fogalmaztak egy kommentben itt is? Patológikus esetek mindig is voltak, miért pont a királyság témája legyen ez alól kivétel? Főleg ma, amikor ez divat is. Könyveket adnak ki arról, hogy Nagy Károly nem létezett, Krisztus pedig partus herceg volt. És az amberek megveszik, elolvassák és bólogatnak. Akkor? Nincsen több kérdésünk. Köszönjük Levente, majd értesítjük. Reméljük a "Sárgaház" egyszer újra kinyit.

Azt azonban a legnagyobb komolysággal szeretnénk itt leírni, hogy _semmilyen _ értelemben nem járultunk hozzá az itteni cikkek átvételéhez, amely "I. Levente" oldalán találhatóak. Sőt arra felszólítottuk az urat, hogy vegye le őket, de válasz nélkül maradtunk. Tehát senki ne keressen semmilyen és semmifajta "kontinuitást", vagy "támogatottságot" a dologgal kapcsolatban.

26 megjegyzés:

Névtelen írta...

A kritikával nagyjából egyet lehet érteni, de nekem a fenti cikkben megnyilvánuló arrogancia és az önkontroll hiánya sem szimpatikus.

Névtelen írta...

Abszolút agyhalál, real bullshit.

Még most is rángatógörcseim vannak a sámándobos attrakció és Levente király látványa után.:)
Nem bezárni, kibővíteni kellett volna a Lipótmezőt!

Ááááááááárrrrrrrrggggggggghhhhhh!!!!!

Ez a hang a sámándobbal életem végéig kísérteni fog!

Üdv: Czelder Orbán

PHJ írta...

Reméltem, h tetszeni fog ;) Nos, az ilyen kis performanszok sokat ártanak mindannak, ami ezer éven keresztül komoly, sőt a legkomolyabb volt. Most meg esztrád műsor - egyesek szerint.

gabrilo írta...

Sinkovits-Vitay András sámándobol és énekel. Uramteremtőm. Hirtelen az jutott eszembe, hogy az úriember Chandler magyarhangja a Jóbarátok c. sorozatban.
Vajon a Jóbarátok alkotói sámánok és/vagy a turáni királyság hívei?

! írta...

Őfelsége I. Levente Apostoli Magyar Király a teljes Magyar Nemzet támogatását kéri!
Emelkedettebb kommunikációt alkalmazzanak, mely méltóbb a magyar nemességhez!
Erkölcs, intelligencia, hit, szeretet, egység!
A Magyar Nemzetért, a Magyar Hazáért, a Magyar Királyságért!

BékésMárton írta...

Elképesztő, hogy egyesek a királyság mellé társítják ezt a műsámándobolást és mindenféle sohasem létezett énekeket gajdolnak hozzá.
De álljunk meg: ezeknek az alakoknak semmi közük a monarchiához, főleg nem annak törvényes, azaz legitimista áramlatához.
Mi csak őrizzük a szép és dicsőséges Magyar Királyság emlékét, mások meg csináljanak nyugodtan hülyét magukból.

PHJ írta...

;D

Magam azt gondolom, h nem árt tudni ezekről, mert biztosan sokan szeretnék _csak ezekkel_ a patologikus esetekkel azonosítani, mondjuk olyan fogalmakat, mint történeti alkotmány. Tegyünk róla, h ne így legyen!

PHJ írta...

"mások meg csináljanak nyugodtan hülyét magukból." - ezt látom, kedves Levente itt is megtette egy kommentárban. ;DDD Örülünk, h ezzel is hozzájárultunk a jó hangulathoz!

verena írta...

Bárcsak a legitim magyar uralkodó lépne fel ilyen határozottsággal, elszántsággal és önbizalommal! ;-)

Hubatka írta...

Jót mulattam a legutóbbi bejegyzéseden, ám, az utolsó bekezdés kicsit
félreérthető:
"Míg a SZKR-n nagyon sajnálatosan lezsidózták az egyik legkiválóbb
magyar monarchistát, Reiner Jánost és annak írását (no comment srácok)"
Mint ha maga a szerkesztőség, azaz mi zsidóztuk volna le és ez minket
tüntet fel rossz színben. Ráadásul írtam is a hozzászóláshoz szerkesztői
megjegyzést, továbbá az a felhasználót ki is tiltottuk, nem csak ez miatt.
Nem tehetünk róla, hogy ennyi elmebeteg van.

PHJ írta...

Sokak nevében köszönjük ezt! ;)

ultrajobber írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Hello, I am an italian nostalgic of the House of Hasbourg and the Empire. I write from Toscana, my blog is www.imperoasburgico.splinder.com
Sorry but i can't english very little and I can't hungarian

Congratulations for your blog, Simone

PHJ írta...

Ultrajobber,

köszönöm, akkor legközelebb keményebb leszek. *-*

Nobilis írta...

"Őfelsége I. Levente Apostoli Magyar Király a teljes Magyar Nemzet támogatását kéri!
Emelkedettebb kommunikációt alkalmazzanak, mely méltóbb a magyar nemességhez!
Erkölcs, intelligencia, hit, szeretet, egység!
A Magyar Nemzetért, a Magyar Hazáért, a Magyar Királyságért!"

Emelkedettebb kommunikáció az milyen?

PHJ írta...

Talán ha feláll az árnyékszékről (ha már trónszék nincsen neki), akkor fel-emel-kedik... ;)

Parsifal írta...

Őfelsége I. Levente Apostoli Magyar Király a teljes Magyar Nemzet támogatását kéri!
Emelkedettebb kommunikációt alkalmazzanak, mely méltóbb a magyar nemességhez!
Erkölcs, intelligencia, hit, szeretet, egység!
A Magyar Nemzetért, a Magyar Hazáért, a Magyar Királyságért!



Önmagában eme elmeháborodott papírkoronás-király szóra sem lenne méltó, azonban (akár provokáció, akár a szokásos őrültmagyarkodás) rá kell mutatni a megtévesztésre.

Ad 1. A történelmi magyar alkotmány (Szent Korona) értelmében van királyunk, méghozzá Őfelsége II. Ottó.

Ad 2. Apostoli király csak az lehet (minden ehhez társult joggal együtt), akit a Szent Koronával megkoronáztak. A köztes időben örökös királynak minősül, provizórikus hatalommal. Így, ha még trónjogosult is lenne ez az "I. Levente", akkor sem lenne apostoli.

Ad 3. Milyen alapon követeli, hogy a pápa koronázza meg? Az esztergomi prímásnak kell az örökös királyt megkoronázni a Szent Korona tana szerint.

Ezekből is látszik a komolytalanság.

Kár volt bezárni a Lipótmezőt...

gabrilo írta...

Az a Blues Brothers-részlet üt:DDDD

Én mindenesetre jókat szoktam szórakozni az ilyen degeneráltakon. Azért öröm, hogy bemutatjátok őket is, szükség is van rájuk;]

PHJ írta...

Szükség?! Ettől eltekintenék. Inkább jó filmvígjátékokon röhögnék, nem ilyeneken...

gabrilo írta...

PHJ,

Félreérthetően fogalmaztam. Úgy értem, a bemutatásukra:DDD De ez simán felér egy nagyobb komédiával szvsz.

PHJ írta...

Inkább bemutatni kell nekik. kemény, tőből. ahogyan kell. *-*

Névtelen írta...

Ferenc József tér létezik, ma Roosevelt tér néven fut.
Ahogyan a Szabadság híd névvel ellátott, szerény véleményem szerint a leggyönyörűbb híd is eredetileg Őfelségéről volt elnevezve.
Bármikor, mikor a fent említettek felé járok, mindig Őfelsége jut eszembe. Erzsébet híd még a
kedvencem (nem a mai lecsupaszított modern, hanem az eredeti). Mikor arrafelé járok mindig megjegyzem, hogy korunk mennyire igénytelen. Ilyenkor csak hálát tudok adni az égnek, hogy nem jutott hasonló sorsra a Ferenc József híd is.

Nobilis írta...

Most mit bántjátok szegényt,elég baj,hogy bezárt a Lipót,a betegeket nem elitélni,hanem megérteni,gyógykezelni kell!

G írta...

ELnézést kérek a tudatlanságomért! Ki ez az elmebeteg Levente? Nem derült ki számomra a weboldalából sem...

PHJ írta...

G,
de hiszen már meg is mondtad! ;D

Byss Flamel írta...

Őseggsége I. Levente a Lipótmező koronázatlan Ökre.