Az űzött vad és a forrás tiszta vize.

Megváltónk, Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük hamarosan, de ez a kis írás még a Nagyböjtben íródik, amelynek szimbolikája, valós értelme az ember számára a mindennapokban újra és újra realizálható. A Nagyböjtben az ember megtartóztatást, testi és lelki, modernebbül fogalmazva, egzisztenciális szenvedést vállal magára, szabad akarattal, önként. Krisztus nyomába lépünk ezzel a szenvedéssel, és a megtiszteltetés fel kellene, hogy emelje a lelket, a testtől. Ez volna az ideális, ez volna a helyes, de legyünk őszinték, a Nagyböjtben a legtöbb ember, aki magára veszi a saját keresztjét nem ezt éli át, meglehet ezzel a reménnyel teszi.

A böjt elsősorban belső, szellemi harc, amelyet nem árt a legelején tudatosítanunk magunkban. Aki felismerte és vállalta a böjt fáradalmait, hogy részesedjen annak gyümölcseiben is, annak lelke egy szarvast mintáz, ahogyan azt Szent Dávid is mondja a Zsoltárok könyvében (Zsolt 42, 2). A mindennapok anyagi hajszájában a lelkünk háttérbe szorul, a dolgokból azonban egyszer csak elegünk lesz. Éber ember a csömört és az ürességet érzi egy idő után, ha lelki szomjúsága nem hagyja el. Lelkünk szomjazza Istent, amikor mindenből, ami dolog, pénz és anyag elég, de a Sátán kopói nem nyugodhatnak és kísértések képében újra és újra üldözőbe vesznek minket. A böjtben vagyunk a legesendőbbek, a kopók gyakran el is érnek és a húsunkba is marnak. Kínunkban ilyenkor Jézus Krisztus szenvedésére kell tekintenünk, ajánljuk fel szenvedéseinket, hogy legyőzzük a kísértéseinket. Minden nap, minden négyzetméterre jut kísértés az életünkben, azonban a lélek, csak ekkor lesz éber és figyel a kísértésekre. Istenfélelmünk, odaadásunk ekkor lesz a legteljesebb – amikor a szükség a legnagyobb. Isten a lélek eme űzését azért engedi, mert végül is csak egy helyen tud az megnyugodni; a Feltámadott Megváltó mellett, akinél szenvedéseink jutalmát is elnyerhetjük. A mindennapok elveszejtik a mértéket velünk, a Feltámadásban, a Nagyböjt után megtalálhatjuk újra azt.

(Eredetileg megjelent; Kiskunság, 2009. április 8.)