A fejedelem halála.

Írta: Lonovics József püspök*.

Buzgó könyörgéseink, melyekkel felséges fejedelmünk felgyógyulásaért esedeztünk, fájdalom, nem lőnek meghallgatva. Imádandó bölcsességében másként végzett az élet és halál Ura, s őt, kinek napjait a magunkéiból óhajtók pótolni, e hó n-én e mulandó világból kiszólítá.

Az uralkodók rendeltetéséhez képest, az ő jótéteményeik s érdemeik közt nem mindig azok a legnagyobbak, melyeket a világ tud s magasztalva hirdet, hanem azok, melyek a fejedelmi közvetlen működés által s többnyire a sokaság előtt ismeretlen úton s módokon eszközöltetnek. Midőn a fejedelem elleneinek a birodalom nyugalmát s jólétét fenyegető cselszövényeit majd hatalmas szavának súlya, majd célszerű intézkedései által meghiúsítja: midőn a közbéke áldásinak biztosítása végett a külhatalmasságokkal szorosb szövetségre lép: midőn a birodalmi népek iparának emelése, a kereskedelem tágítása, a termékek s kézművek kivitelének könnyítése s a közlekedési eszközök szaporítása végett a külkormányokkal szerződéseket köt: — mindezek oly nagyszerű s kiszámíthatlan hatású jótétemények, melyeknek boldogító gyümölcseit a népek ugyan élvezik, de eredetüket s létesülésüket inkább sejthetik, mint ismerik. Ezek tekintetében a fejedelmek a szülőkhöz hasonlíthatók, kik egy hajdani bölcs helyes észrevétele szerint legnagyobb jótéteményeiket gyermekeik tudtán kívül éreztetik velök.

Josiásról, Juda legjámborabb királyai egyikéről így szól az Írás: „meghalt és eltemettetett az ő atyjainak sírboltjában, és egész Jerusalem siratá őt”. A mi néhai uralkodónk Ő Fölsége is, miután lefutá a Gondviselés által eléje szabott pályáját, örök nyugalomra szállt, s felséges családja sírboltjába temetve őseinek koporsói közt alussza már a sír hosszú álmát, munkás s eredménydús életének maradandó emlékezetét hagyván maga után. Az ő elhunytát kesergő fölséges családja s birodalma népei a prófétának eme szavait tüntetik elénk: „A király zokog, a fejedelem gyászba öltözik, és a föld népének kezei remegnek.”

Ezek számából lévén mi is, kegyes főpásztorunk boldogult felséges urunk lelkéért megyeszerte ünnepélyes istentiszteletet rendelt, mely nálunk e hó n-én a szokott délelőtti órában fog tartatni. Nem kétlem, hogy erre kötelességtek érzetében minden további felhívásom nélkül is meg fogtok jelenni, a gyászmise alatt érette velem egyesülten Istent kérendők: miszerint érdemeit ott fenn dicsőült szenteinek hervadhatlan csillagkoronájával jutalmazza, adjon lelkének örök nyugalmat s az elenyészhetetlen világosság fényeskedjék neki!

Ezen halotti végtisztelet teljesítését a jövő vasárnapon egy más ünnepély követendi. T. i. boldogult fejedelmünk elhunytával a trón az örökség jogán az ő elsőszülöttjére szállván, uralkodó fejedelmünket N. ő császári s királyi apostoli fölségében tiszteljük, méltán örvendve, hogy nagy Istenünk, ki által, mint ő maga mondja, uralkodnak a királyok, s ki a prófétaként a magasságban uralkodik az emberek országa fölött s ezt tetszése szerint osztja, új fölséges urunkban oly fejedelemmel kívánt minket boldogítani, kinek egyhangúan dicsőített tulajdonai magasztos méltóságra új fényt derítenek.

Fölséges urunk trónralépte teszi tehát a jövő vasárnapi ünnepélynek mind indokát, mind tárgyát. És pedig a szent mise kezdetén „Te Deum”-ot énekelve, hálát adandunk a Mindenhatónak, hogy benne minket új fejedelemmel ajándékozott meg, a szent mise alatt pedig esedezni fogunk, hogy az ő országlását tegye a jó isten reánk nézve boldoggá, reá nézve dicsőségessé s az egyházra nézve békéjének védelme, szabadságának s jogainak tisztelete s hatásának biztosítása által üdvössé; adjon neki valódibb dicsőséget, mint az, melyet az emberek csodálnak, szilárdabb nagyságot, mint az, mely az ingatag szerencsétől függ, biztosb halhatlanságot, mint az, melyet a történelem ígér, s alaposb reményt, mint az, mellyel a világ kecsegtet; adjon neki bölcs s istenfélő tanácsosokat; áldja szándokait; szerencsésítse fegyvereit, s miként hajdan Sz. Gergely pápa Phokas keleti császárnak ehhez intézett örvendező levelében kíváná, vezérelje kegyelmével gondolatait s cselekedeteit; sugallja neki a Sz.-Lélek által mikor kelljen igazságot, mikor kegyelmet gyakorolnia, s engedje, miszerint földi országában dicsőíttessék, az évek hosszú folyta után pedig a mennyei ország örök boldogságában részesíttessék.

(Népszerű egyházi archeológia, III. kötet)

*Az írás egy minta, amelyet "aktualizálni" lehet a király halálakor. Meglehet kétszer is kinevezték érseknek, de egyszer sem tudta betölteni a széket, írása előtt ezért jelöltük püspöknek.