Nem modern megjegyzések a "modernség kihívása" kapcsán.

Írta: Dengelsky György*.

Sajnálatosan jellemző, hogy azok a magyar médiumok, amelyek egyfajta konzervatív attitüddel rendelkeznek (vagy ezt állítják magukról), a valllás dolgában minden fenntartás nélkül teret engednek, sőt sokszor követik is a szekularista álláspontot, amely végső soron az ateizmus támogatását jelenti. Novák Attila kis írásának felvetéseivel (amelyet a konzervatív és mellesleg monarchista Megadja Gábor írására érkezett válaszcikkének is felfogtunk valamennyire) csak azért foglalkozunk most, mert nagyon is jellemző mindaz, ahogyan gondolkodik, és érzésünk szerint nem szabad ellenvélemény nélkül hagyni itt sem.

Az Egyház és az Állam viszonyát már az Apostolok (Szent Pál, Szent Péter) szabályozták, sőt maga a Megváltó is tett ezzel kapcsolatosan tanításokat (földi uralkodó és égi uralkodó). A korai keresztények korszakában - kicsit nonszensz módon, hogyha az üldözésekre gondolunk - gyakori volt az, hogy a közösségekben imádkoztak az állam vezetőiért (helytartó, vagy a császár). A kereszténység átvette a Római Birodalom "szakrális állam" koncepcióját, amely nagyban Konstantinnak köszönhető (akit ezért is a keleti, ortodox Egyház szentként tisztel). Az Egyház az első nyolc egyetemes zsinaton - amelyet az apostoli gyökerekkel rendelkező egyházak feltétel nélkül elfogadnak - a szerző által említett római jogot, és platonista (görög) filozófiát beillesztette az Egyház társadalmi tanításába szervesen és nem szervetlenül. Az említett "ellentmondások" így Novák Attilánál kevésbé érthetőek.

Legalább "kétfajta keresztény hagyományértelmezésről" beszél Novák az írásában, amellyel kapcsolatosan meg szeretnénk jegyezni, hogy a Szent Hagyomány az Egyházban egy és oszthatatlan. Annak értelmezései számosak lehetnek, de ha - konkrétan a reformációra gondolunk, akkor azt kell inkább használnunk, hogy a szent hagyomány ellenében történt mindaz, amelyet a reformáció tett, hiszen annak sok érintett szegmensét tagadta és megváltoztatta (szentek közössége, liturgia, Szentírás, egyházi hierarchia, szentségek, stb.). Fontos itt újra és újra arra utalni, hogy az apostoli származás nem érhető tetten a protestantizmusban, ahogyan a transzcendenssel ellentétben az immanens került a központba, ezzel a cselekedettel azonban sajnos a szent hagyománytól is nagyobb részben elszakadt minden olyan felekezet, amely a reformáció gyümölcse. Itt tehát nem az egyik értelmezés győzött a másik felett, hanem a szent hagyománytól való fokozatos eltávolodás egyik állomása volt ez a kereszténység történetében.

A cikk nem írja le, hogy kit ért pontosan tradicionalisták alatt sajnos. A katolikus tradicionalisták csoportja a II. Vaticanum után alakult ki lényegében és egy liturgiai mozgalomból ("régi rítusú szentmise" gyakorlata) nőtte ki magát olyan közösséggé - az Egyházon belül, a Szentszékkel egységben - amelynek vannak társadalmi-, és politikai megnyilatkozásai is, de ezek közösségenként változók, az általában vett "konzervatív" jelző azonban bőséggel alkalmazható rájuk. Ettől teljesen függetlenül létezik egy metafizikai tradicionalizmussal jelzett szellemi műhely, amely a katolikus tradicionalistákkal összevetve is differenciáltabb (Evola, Guénon, Schuon és itthon László András és körének munkái, stb.) és a kettő semmilyen szinten össze nem vethető. E mellett létezik egy általános politológusok, megmondóemberek által idézett ún. "tradicionalisták", akiket" arctalanul meg lehet szólítani, hogyha éppen valamilyen "fundamentalizmusra" gondolnak, akik politikai-, vagy vallási hagyományra hivatkoznak és ezért gyanúsak lehetnek. Novák nem mondja meg kire, kikre céloz, mindenesetre Molnár Tamás inkább katolikus tradicionalistákhoz áll közel, hiszen a II. Vaticanum ellen sokszor foglalt állást, és a francia katolikus tradicionalisták nem egy orgánumában is publikált (e mellett elismerően írt többször is Guénonról, és az új jobbos újpogány Benoist-val közös kötetet publikált).

A katolikus tradicionalizmus lényegében reflexív irányzat, így lehet, hogy a liberalizmus, és a forradalmiság, az "Egyház október forradalma" (II. Vaticanum) hozta létre, de attól igyekszik mentesnek lenni. Reakciós képződmény, a szó eredeti és nemes értelmében, és ezen nincsen mit titkolni. Létezését az indokolja, hogy meg kell fogalmazni korábban evidenciaként nyilvántartott igazságokat, hogy azok ne vesszenek el; vallási és kevesebb mértékben világi szinten is. Ez az álláspont alapból nem jelenthet semlegességet az állam tekintetében is. A jó közösség, egy egészséges ultramontán lelkülettel élve, a társadalom soha nem lehet semleges, ellenkezőleg a keresztény értékek hordozója és annak megtestesítője is egyben. Ennek fényében sem a katolikus tradicionalistákat, még kevésbé Molnár Tamás nem jellemezhető semmilyen nosztalgiával (akitől, mint több állam politikai tanácsadója ez igen messze állt), hiszen ez az álláspont lényegében offenzív a modern világgal szemben. Molnár Tamás ezt vállalta is több kötetében is; Az ellenforradalom, Az autoritás és ellenségei, A hatalom két arca: politikum és szentség, stb. Az említett zsidósággal együttműködés egy kicsit részrehajlónak tűnik Novák klaviatúrájából és értelmezhetetlen is, hiszen az Egyház és a zsidóság között dogmatikai, vallásbeli kérdésekben mindig is különbség, hovatovább ellentét áll fenn. Az egyetemesség (catholicus) az Egyház egyik lényege (una sancta catholica et apostolica Ecclesia), ebben más vallások szükségszerűen "alávetettek", amely nem jelent azonban "elnyomást", hanem sokkal inkább a Krisztus által szorgalmazott megtérés fenntartását és annak szorgalmazását (tartunk tőle, hogy Novák Attila nem erre gondolt, ami elszomorító, és a legrosszabb beidegződéseket erősíti csak meg a Magyarországi Cionista Szövetség elnökeként, és a Szombat zsidó folyóirat szerkesztőjeként vele kapcsolatosan, a Húsvét hétfőjére időzített írásával). Ezzel az Egyház megértést és könyörületességet tanúsít és nem az oszd meg és uralkodj elvét helyezi át a gyakorlatba, főleg nem társadalmi szinten.

A válság - vagy inkább romlás - a reneszánsz óta (legkésőbb) folyamatos, ezt konzervatív emberként nem árt szem előtt tartanunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a múltat akarja visszasírnia a reakciós, a konzervatív, a tradicionalista. (Ez a progresszív, forradalmár érv vagy felvetés önmagában is elgondolkodtató egy magát konzervatívnak valló portál, önmagát "többé-kevésbé konzervatív-hagyományőrző attitűddel, Isten-hittel" rendelkező publicistától). Nem a hátra arcot hirdeti, hanem a múlt értékeinek aktualizálását, azoknak az el nem törlését. A gyökerek és a hagyomány fontosságát az igazság mellett, amely nem relatív, és nem érzelmi alapokon áll. Hagyomány és igazság, tekintély és rend - ez biztosan, hogy közös nevező a konzervatív katolikusok számára. Novák Attila "a múlt meghaladott formákról" beszél, a nélkül, hogy elmondaná, hogy a meghaladásnak milyen eredményei voltak és azokból milyen konzekvenciákat szűrhettünk le magunknak. A szekularizált társadalom, a deszakralizált vallásos tartalmak és gyakorlat, a materializmus, a relativizmus, a modernség új vallása(i), a politikum alászállása mind elgondolkodtató jelek, amelyek józanságra intenek olyanokat, akik fontolva akarnak haladni, és nem visszafelé araszolgatni.

Novák Attila véleményformálásával kapcsolatosan egy régi, a progresszivitás köreiben nagyon is bevett, a modern világban hegemónnak tekinthető gyakorlat látszik elfogadottá válni egy vágyott konzervatív attitűd ifjú magyar hirdetői között is; egy vegetáriánus akarja megszabni a húsevés szabályait. Idővel persze reméljük, hogy a jó ízlés győzedelmeskedik, és nem a válogatók hegemóniája fog eltaposni minket is.

* Köszönöm PHJ-nek a megjegyzéseit, segítségét a poszt kapcsán.