Ma hajnalban meghalt Cseh Tamás. Elment a vert magyar sereg kobzosa. A verkli nem muzsikál lent a utcasarkon többet. Egy hungarikummal kevesebb lett. Egy indokkal több újrahallgatni a régi lemezeket.
Isten adjon neki békességet és világosságot!
Isten adjon neki békességet és világosságot!
2 megjegyzés:
Kobzos? Igen.
Vert sereg? Reggel óta ezen töröm a fejem, ezt miért mondhattad?
Addig is egyetemi éveim quasi évfolyam (csoport) himnusza. Hogy lehetett ezt hajnali 3-kor énekelni?!
Cseh-Bereményi : Amikor Desiré munkásszálláson lakott
Néhány lepedőt összekötve,
leeresztettünk a földszintre
és egy Ica nevű nőt így húztunk fel.
Felhúztuk Icát a negyedikre
Én, a Feri meg a Bíró Imre
A rendészek így nem láthatták meg
Örvendezett a munkásszállás,
megszűnt a nők utáni rohangálás
Végre szereztünk egy állandó nőt
Mondta is nekünk a Bíró Imre,
Bátor nő, mert a negyedikre
gyáva nő nem is merészkedne fel.
És igaza volt az Imrének,
mert egy hét múlva a rendészek,
mikor lebuktunk, megdicsérték Icát.
Az még csak hagyján, hogy kibírta,
hogy egy emelet birtokolja,
és az is hagyján, hogy szekrényben élt.
Ám az mégiscsak meghökkentő,
hogy mászhatott fel egy szegény nő
munkásszállás legtetejére?
Néhány lepedőt összekötve,
leeresztettünk a földszintre
és szegény Icát mi így húztuk fel.
Így húztuk Icát a negyedikre
Én, a Feri meg a Bíró Imre
És egy szekrényben rejtegettük őt
Elvitték Icát a rendészek,
kit az emelet csak így becézett:
Te vagy az első állandó nő itt.
Szomorkodott a munkásszállás
jöhet a nők utáni rohangálás
elment az egyetlen nő, ki állandó.
Anno, nem mondták rá, de mi mindenesetre úgy éreztük, hogy valami más volt az a zene.
Nem tudtuk mi az, de később azt mondták rá, hogy : undergrund, és mi valamiért így is éreztük.
Az a hangulatvilág, ami átsütött a dalokból számunkra azt az erőszakosan összekalapált világot is jelentette, ami annyira jellemző volt a Kádár-rendszerre.
A Budapesten dolgozó, munkásszálláson lakó, vidéki gyökereit elveszítő, polgári származású félértelmiség érzésvilága jelent meg a dalokban.
Gondoljunk csak bele, mennyi társadalom-kritika volt abban a címben, hogy: Antoiné és Desiré, mert tudtuk, hogy az igazából Tóni és Dezső.
Hányan próbálták utánozni! De a legjobb utánzat is csak olyan "polbites" lett: "Ki ölte meg Kennedyt?"
Na, ez volt az, ami minket nem érdekelt.
De az már igen, hogy "Anna, Anna, Anna, Horváth Anna" és hogy "nanna, nanna, nanna" meg "Óh, a Balaton"
Amikor hallgattam, hallgattuk, azt éreztük, hogy lehet, elvesztettünk minden háborút az elmúlt 90 évben, de még sem vesztettük el, de ezt csak mi tudjuk.
Keserédes, letargikus, balladisztikus győzelmi indulók voltak ezek; az én generációm furcsa titkos nyelve, amit csak mi érthettünk és csak mi tudtuk, mi ez: hogy ez egy levél.
Nyugodjon Békében!
Megjegyzés küldése