2011. júl. 25.

A nándorfehérvári diadal

Most pénteken, július 22-én volt pontosan 555 éve, hogy a több mint kéthete tartó ostrom lezárásaként a Hunyadi János, Szilágyi Mihály és Magyarország védőszentje, Kapisztrán Szent János vezette csapatok Nándorfehérvárnál legyőzték és megfutamították az Oszmán Birodalom hadseregét. Olyan dicsőséges csata volt ez, mely megmutatta a győzelmes egység erejét és a keresztény Európáért folytatott harc fontosságát. A Konstantinápoly eleste után három évvel zajló ostrom jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a hódító iszlám hetven évig szüneteltetni kényszerült háborús törekvéseit.


A harcos kezek közül nagyon is kitűnik Szent János, a hős teológus, hitszónok, inkvizítor és katona, aki hetven éves ferences szerzetesként is a hadakat vezette ebben a csatában. Szent János már előtte sok időt töltött Magyarországon, az Egyház testébe harapó, destruktív eretnekségek ellen lépett föl az egész térségben. Kiválló szónokként híres buzdító beszédeivel, a Szentlélek segedelmével lelkesítette a szerb, német, horvát, cseh és magyar anyanyelvű keresztes katonákat a hatalmas túlerőben lévő oszmán seregek elleni harcra, majd személyesen is részt vett a csatában. A hatalmas diadal után ő is, mint a nagy hadvezér, a török rettegett ellensége, Hunyadi János is pestisben halt meg, 1456. október 23-án. Végül 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta szentté.


Emlékezzünk ezekre a nagy emberekre, akik rengeteget tettek hazánkért a törökellenes harcok során és akik nélkül ma, meggyőződésem, hogy sokkal kevesebbek lennénk. Tiszta katolikus hitük, önfeláldozó, önzetlen hozzáállásuk és a közvetlen veszélyben is megmutatkozó hatalmas bátorságuk legyen példa a mai szellemi métely ellen küzdő keresztesek számára. Adja Urunk, hogy emlékük, ahogy a déli harangszó is jelzi, örökké éljen a nemzet szívében!

Köszönet, mint oly sokszor, a Wang-folyó verseinek!


1 megjegyzés:

Tara írta...

Szia!

Gyönyörű ez a vár:)
De másért jöttem most: A blogom elérhetősége megváltozott, ez az új:

http://biokert-es-lelek.blogspot.com/

A Tara név helyett a sajátomat használom ezentúl

Ildikó