2009. jan. 25.

Három fénykép - két emlékezet (olvasói levél).











"Három fényképet küldenék el csak érdekességképpen. Kettő ezek közül még három évvel ezelőtt készült Szarajevóban. A híd bal szélén (ahol a rozettás dísz van) a szerb nacionalisták egy lábat is elhelyeztek a merénylő "emlékére", de ez időről időre eltűnik. Mi sem találtuk ottjártunkkor. A megemlékező tábla a szemközti utca házfalán található.

A harmadik kép tavaly augusztus 20-án készült Bécsben az ágostonosok templomában, ahol a Habsburg-szívek nyugszanak. A Xavéri Szent Ferenc oltár alatt találkoztam szent királyunk képével és ereklyetartójával. A Hofburg épületében volt dolgom (könyvtáraztam), amely egy monarchista érzelmű művészettörténésznek a legeszményibb munkahely:)

Két évvel ezelőtt fent dolgoztam a Várban egy kis galériában és a Mátyás-templomba jártam misére. Ott találkoztam Varga János atyával (most a remetekertvárosi Szentlélekben) ő lett később az eskető papunk is. Nos, ő ott igen-igen aktív volt és a Budavári esték keretében többször meghívta Habsburg Ottót is beszélgetni a plébániára, megkérdezte tőle, hogy pontosan hol állt a koronázáskor stb. (azóta nem hallottam, hogy folytatódott volna ez a "hagyomány", de jó lenne) Talán ő tudna érdekes történeteket mesélni a honlap olvasói számára.
Egy állandó olvasó: N. E."
(A képekre kattintva nagyobb méretben jönnek elő. Köszönet értük, meg a kedves sorokért! PHJ)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát nemtom Ferenc Ferdinándot csak "elvben" vagy "azért mert kell" sajnálom, amúgy gyakorlatban egy magyar is megölhette volna... Magyargyűlölő és antiszemita volt, egyáltalán nem illett volna a trónra, a nyelvekkel is hadilábon állt. Nem kellett volna háborúba menni miatta, és most talán lenne Mitteleuropa! Károly egy sokkal rátermettebb ember volt.

Névtelen írta...

Igen, emléknek szép azt nem vitatom.. :) Ezért nem is mentem bele bővebben ;)