Magyar konzervatívok beszámolói Klemens Wenzel Lothar von Metternich hercegről.

-*- SZÖGYÉNY-MARICH LÁSZLÓ BESZÁMOLÓJA-*-

A magyar nyelv használatára vonatkozó javaslatot a kancellária nem pártolta egész terjedelmében, mert a nem magyar nemzetiségek részéről mutatkozó ingerültség óvatosságra intett. Minthogy a magyar országgyűléseken alkotott törvények századokon át latin nyelven keltek, s csak 1836 óta jelentek meg a latin és magyar szöveggel, a kancellária, kivált Horvátországra való tekintettel, időelőttinek tartotta a tisztán magyar szövegre leendő áttérést. Kizárólag Metternich herceg érdeme, hogy az országgyűlésnek abbéli végzése, mely szerint a törvények ezentúl csak magyarul szövegeztessenek, jogerőre emelkedett. A miniszteri konferencián ugyanis határozottan sürgette, hogy a nyelv dolgában mindent, amit az ország jogosan követel, egyszer és mindenkorra meg kell adni azért, hogy ezen kérdés tárgyalása, mely annyi keserűséget idézett elő, valahára befejeztessék. Metternich hg. ezen nézete a felség és a főhercegek által elfogadtatván, az ország ebbeli élénk óhaja még ezen országgyűlésen teljesült.

* * *

A készülőfélben lévő változásokban a legfőbb tényező Metternich hg., ki a magyar alkotmány sértetlen fenntartását őszintén kívánja, de egyúttal annak időszerű kifejlesztését s az osztrák örökös tartományok érdekeivel való megegyeztetését mellőzhetlennek tartja. A mutatkozó rendetlenségeket és zavarokat nem az ősi intézménynek, hanem annak tulajdonítja: »weil Ungarn – az ő szavai szerint – gar nicht regiert wird. Es muss daher die Autorität der Regierung vor Allem wieder hergestellt und durch diese mit Unterstützung einer gemässigter Parthei der Weg der zweckmässigen Reformen thatkräftig betreten werden.« (»Mert Magyarországot éppenséggel nem kormányozzák. Mindenekelőtt a kormány tekintélyét kell helyreállítani s ezáltal egy mérsékelt párt segedelmével a szükséges reformok útjára komolyan kell lépni«.)

* * *

Budára költözésem előtt Metternich hg. meghívatott ebédre. Ebéd után a kormány szándékairól, elveiről és jövő irányáról, valamint a külügyekről, különösen az akkor bonyolódott svájci viszonyokról nagy részletességgel szólott. Búcsúzáskor a magyar ügyekre vonatkozó aforizmákat ajándékozá nekem, reáírván ajánlását.

Ezen munkából világosan kitűnt, hogy Metternich nem ellensége alkotmányunknak és nemzetiségünknek, sőt annak erős istápja volt. Ő volt az akkori osztrák államférfiak közt utolsó, igaz, józan barátja Magyarországnak.

* * *

Június 16-án meghalt az öreg Metternich herceg. Általában az utolsó időben túlságos szellemi megerőltetésnek tulajdonítják a 86 éves aggastyán halálát. A háború kitörése előtt sokat értekezett vele a felség, kinek terjedelme sírásbeli dolgozatokat is nyújtott be. A magyar állapotok iránt a háború előtt oda nyilatkozott, hogy ezekre mostan nem lehet gondolni, mert, midőn a ház teteje ég, mindenek előtt azt kell oltani.

Egyébként az elfogulatlan bírálónak el kell ismernie, hogy Metternich mindig a magyar nemzet barátja és jóakarója volt; sok jót köszönhettünk neki a múlt időkben; határozottan rosszallta a kormánynak Magyarországgal való bánásmódját, s ha tőle függ, soha sem engedte volna nemzeti megsemmisülésünket. Már azért is legyen áldás emlékén.

-*- GRÓF SZÉCSEN ANTAL BESZÁMOLÓJA -*–

Ha a szóban forgó dolgozattal egyebet nem értem volna el, csak azt az egy eredményt, hogy az igen tisztelt előttem szóló azzal behatóan foglalkozzék, már elég jutalom volna nékem azért a vállalkozásomért, hogy Metternich herceg egyéniségéről és működéséről a közvélemény felfogásától eltérő szellemben írtam. Fellépésemet megvallom sajnálom; sajnálom pedig azért, mert félreértésekre adtam alkalmat s a Kisfaludy-társaság némelyek véleménye szerint talán nem is az a hely, hol munkálatomat fel kellett volna olvasnom, és valóban szinte magam is hallandó vagyok így vélekedni, mert működésemre sokkal csekélyebb súlyt fektetek, semhogy készséggel alá ne rendeljem azt a Kisfaludy-társaság követelményeinek. Különben nem is politikai vélemény van ama munkálatban, hanem fiatalkori benyomások és érzelmek kifejezése. Én sok tekintetben nemcsak tisztelője vagyok Metternich hercegnek, de dicsőítője is, s ezt bevallom, ennek azonban művemben semmi nyoma. Van azonban őszinte tisztelet s ezzel azért adózom az ő emlékének, mert én Metternichnél egész politikai pályája folyamában törvénysértést és rosszakaratot nem tapasztaltam. Hogy őt mégis vádolták mindezzel, annak okát én abban találom, hogy az akkori idők dolgaiba a közönség nem avattatott be, nem kísérhette figyelemmel az ügyek fejlődését, s innen a sok félreértés. — Bizton és bátran mondhatom, hogy Metternichnek, az ország belső adminisztrációjába úgyszólván semmi befolyása sem volt, s őt egyes katonai kihágásokért, kinevezésekért, megyei választásokért felelőssé tenni nem lehet. Maga Metternich mondta egy alkalommal, hogy volt idő, mikor azt hitte, hogy Európát kormányozza, de olyan, hogy Ausztriát kormányozza, soha. Ebben rejlik annak magyarázata, hogy Metternichet sokban megrótták olyanért, amiről nem is tehetett. Metternichről ellenfele Széchenyi is beismeri, hogy nagy ember és igazi államférfi volt, s én mint ilyenről emlékeztem meg róla. A magyar közvélemény, mint én tapasztaltam, a külföld benyomásaitól nem volt mindég ment. Metternichet, — ki a német egység eszméjének, mely Ausztria hátrányára vált volna, ellensége volt — a németek e miatt folyton szidták, s én valóban nem tudom, hogy arra a rossz véleményre, melyet Magyarországon Metternich felől tápláltak, nem volt-e befolyással nagy részben a németek gyűlölete. Én azonban a magam részéről semmi esetre sem tudnék gyűlölni azért egy államférfit, kit annak a monarchiának ellenségei gyűlöltek, amelyhez hazánk is tartozott, s gyűlölték pedig olyan politikáért, mely e monarchia külön állasának fenntartásai volt irányozva.

„Szécsen, akinél senki sem vala hivatottabb, hogy Metternich hercegről írjon, ki ha mémoire-okat ír vala, a legbecsesebb történeti emléket ő tőle bírnók, — Metternichről tüzetesen elvből nem írt. Elolvasott mindent, amit róla írtak, megjegyzéseiben mindenütt keményen védelmezi, szeretne is róla írni s a »sok éretlen« fecsegést elnémítani, de nem teszi. Midőn a herceg iratai — Szécsen is megvallja — gyönge szerkesztésben 1881-ben megjelentek, ezeket írja Majláth Györgynek: »A Metternich-papírok legújabb köteteit szinte nagy érdekkel és élvezettel olvastam. Magam bírok hozzám intézett levelei némelyikében oly kevesek által ösmert kedélyének előttem igen becses tanúságaival; de mégis meg voltam lépetve a családi érzelmek és a majdnem költői fogékonyság élénkségétől, mely gyermekei, barátja, a természet irányában leveleiben nyilvánul. A levelek azonkívül nagyobbrészt gyönyörűen, ritka könnyedséggel és fogékonysággal vannak írva, mely egyenes ellentéte a hivatalos jegyzékek, előterjesztések stb. gyakori nehézkességének. Nagy kedvem volna ezen igen érdekes publicatióról a közönségnek valamit elmondani, de akadályoztatva érzem magamat azon viszony bensősége által, melyben az öreg úr kegyes jóakarata folytán hozzá állottam és családjához még most is állok, és úgy itt is, mint többször életemben éppen az által látom magamat ezen föladás elvállalásában megakasztva, mi talán másrészről engem kizárólag annak megoldására képesítne.«

Akadályozta benne a charitas s félt, hogy egyoldalú lesz. Semmit sem kárhoztatott annyira, mint a pártos részrehajlást. Leginkább az újabb porosz történetírók ebbéli fogyatkozását rótta meg. Másfelől meg érezte, hogy nem tudná megóvni semlegességét. Ő a határozott színvallásnak volt embere, politikában, irodalomban s a történelmi evolutiók megítélésében egyaránt. De mégsem egészen helyes, amit állítok. Tudott Szécsen melegen és objective is ítélni.”

(In: Thallóczy Lajos: Gróf Szécsen Antal, Budapest, 1901.); Szőgyény-Marich László országbíró Emlékiratai I-III. Budapest, 1903-1918. (Elszórtan.)

Jegyzet: Ez a mostani kis bejegyzés, amelyet Verena kompilált, első része kíván lenni egy kis szellemi párbajnak, amelyben pro és kontra szólalnak meg érvek Metternich herceggel kapcsolatosan, hiszen a napokban kiderült, hogy magyar konzervatívok és monarchisták között sem ugyanolyan a megítélése a kancellárnak. A folytatást Czelder Orbántól várjuk nagy szeretettel, aki már biztosan acélozza kardját.