Zálogosdi a Szent Korona körül (REV).

Írta: Pánczél Hegedűs János.

A hírek arról szólnak, hogy veszélyben van a Szent Korona, mert a II. Magyar Köztársaság urai azt elzálogosítják, vagyis ezt tervezik. A hírek arról is szólnak, hogy a republikánus Szent Korona Testület (SZKT), amelynek tagja a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Alkotmánybíróság elnöke, a MTA elnöke és az Országgyűlés elnöke, éppen feloszlott, de ezt nem tették nyilvánossá. Ezt ugyan én nem láttam megerősítve, de ha behelyettesítem ezeket a személyeket és a funkciókat, akkor az öklöm nem szorul azért ökölbe, hogy ők már nincsenek együtt. Azt mondják, hogy az IMF hitelszerződésének az alapja az, hogy a magyar állami vagyont elzálogosították. Ez biztosan igaz és ez persze egy gazdasági Muhi csata most éppen, de egészen mindegy a mi szempontunkból, ha a Szent Koronára és annak elzálogosítására koncentrálunk. A magyar állam „tulajdona" jelenleg a Szent Korona is, amelyet pontosan az a törvény, amely a fentebbi republikánus műintézményt is létrehozta, „ereklyeként" definiálja a történeti alkotmánnyal szervesen összefüggő magyar közjog egyik fundamentumát még 2000-ben, nonszensz módon a Magyar Királyság megalapítására emlékezve. Ez ellen a radikális nemzeti oldal, - akit sokan szélsőjobbnak is hívnak, mert csak ennyire képesek - most éppen lázad és tiltakozik, úgy, ahogyan mindig is szokott.

Körülbelül ennyi az ábra. Na, menjünk szép sorjában akkor.

A SZKT-t az Orbán-kormány hozta létre, amolyan republikánus népnemzeti mézesmadzagként, jó sok szódával lemásolva egy korábbi királysági intézményt, a Koronatanácsot. Ilyen, „nesztek semmi fogjátok, amíg lehet" hangulata volt ennek már akkor is persze. Egy Testület, ami gyakorlatilag semmit sem csinálhat a nagy mosolyokon kívül, meg a látszatengedélyezéseken belül. Pénz ezért nem járt, mindenkinek volt jobb dolga is, a ballib kormányban olyan miniszterelnökkel, mint ez, szép lassan ez elfelejtődött. Kérdésünk ezért csak ennyi; kell könnyeket hullajtani ezért a valamiért? Mivel a kérdés költői, ezért tudjuk is rá a választ; nem kell.

A Szent Korona most éppen (még mindig) a Szűz Máriáé (Szent István felajánlása kapcsán) és a magyar nemzeté olyan tételes közjogi szabályok alapján (Szentkorona-tan), amely most is törvényben van, de nem tud sajnos érvényesülni (Prof. Molnár Kálmán remek reputációja alapján). Az 1949-es alkotmány-förmedvény, és annak más népuralmi módosításai egészen napjainkig ezt nem írták felül, mivel a jogfolytonosság nem lett helyreállítva. Ez pedig nem hagymázas turbómagyar halandzsa kisbarátaim, hanem konzekvensen igazolható magyar közjogi álláspont konzerv verziója, amely evidencia kellene, hogy legyen, de manapság csupán egy marginális kisebbség vallja ésszel és szívvel a magáénak (és itt most a marginális a szomorúságunk, nem a sokaság hiánya).

Ha persze respublikában élünk, akkor minden más. Ezt nagyon szépen láttuk már Károlyi Mihály, Kun Béla, vagy éppen Tildy Zoltán, Rákosi Mátyás ideje alatt, de legutóbb éppen a „nemzetinek" mondott republikánus-demokrata kormány mutatott szép példát népuralmista semmitmondásból a 2000. évi I. törvényben, amely „Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról" szól (amelyre és amely előtt ma már egyetlen hivatalos állami testület sem esküszik fel). Ereklye, ennyi - amely a „magyar közjogi hagyományban él", ezt mondja a törvény, amely éppen, hogy a magyar közjogi hagyományunkon kívül van. Úgyhogy biztosan mérvadónak tartjuk.

A Szent Koronát a respublikák eddig semmibe sem nézték. Legyünk őszinték, ebben még a mostani, második köztársaság ment el a legtovább – legalább egy fal-törvényt összebrusztolt a millecentenáriumra. Ez is valami. Károlyi látni sem akarta, Kun Béla el akarta adni, Tildyt és Nagy Ferencet nem érdekelte, hiába kérte Mindszenty, Rákosi ékszernek tartotta. Kádár nem jelent meg a hazahozatalán. Ehhez képest viszonylag jól állunk, a viszonylag azonban édeskevés.

A Szent Koronát semmilyen törvény nem tartja meg, ha a respublika úgy dönt, hogy nem kell, akkor nem kell. Viszlát. Majd ott landol, ahol éppen többet adnak érte. A legutolsó törvényt ezzel kapcsolatosan a Magyar Királyságban hozták ugyanis (1928. évi XXV. tc.), amely a Koronánkról rendelkezett, úgy, mint a magyar közjog egy részéről, amely a nemzettől elválaszthatatlan és elsősorban nem tárgy, ennek megfelelően az őrzése, a védelme is úgy méltó, mint ami a nemzet egységét mutatja meg.

Mindazonáltal azt gondolom, a hisztéria sem kell és az EP választások előtti politikai tőkét megértem, hogy valahogyan növelni kell – minden oldalon, de ennek a Szent Korona nem lehet a tárgya. Nem ezért kell tüntetni, nem ezért kell hangulatot kelteni. Megint ezek a látszatcselekvések. Megint ezek a fárasztó mozgósítások, amelyek elveszik az energiáját azoknak, akikre építeni lehetne. Túl sokszor kiált a tisztelt nemzeti oldal farkast! Túl sokszor hív hadba és ez komolytalanná kezd válni. Minazonáltal cinikusan kacsingatni, meg röhigcsélni sem kell azon, hogy vannak még olyan emberek, akik többre tartják a politikai vagy publicisztikai tőkésítésnél a nemzeti szuverenitás szimbólumát. A Szent Korona a nemzetet képviseli, mégpedig úgy tudja ezt megtenni, hogyha a nemzet egységét képviselheti; a fej és a részek. A király és a nemzet. Nem a köztársaság és a nép, vagy csak a nemzet. Az kérem, értelmezhetetlen. Tessék valami mást kitalálni.

P.S.: Úgy látszik, hogy nem tévedtünk mindezzel túlságosan sokat. Vagy éppen semmit sem.