2010. jún. 18.

Kacag a monarchista II. rész - Demokratikus Keresztény Királyság Pártot nektek, ha még nem volt elég!



Talán még ki sem hevertük I. Őrült Leventét (nektek is eldugaszolja a mail boxotokat?)!, máris itt van nekünk a Demokratikus Keresztény Királyság Párt és Gyulai Csaba Sándor. Hogy hiányzott már! A sima modorú ninjutsu harcművész minden jel szerint egy eladandó porszívónak tartja a saját pártját és a "királyságot" is, mert a nonverbális gesztusai és quasi selyem öltönye mögül úgy nyomja a semmitmondó lózungokat, ahogyan egy utazó ügynök víztisztítóra szokott minket rábeszélni. Komolyan egy középkategóriás fantasy-rajongó vagy szerepjátékos konkrétabb ismeretekkel bír a Magyar Királyságról mint ez a gyerek! Idegesítő semmilyen szövegek, nulla közjogi-politikai koncepció, politikailag korrekt toposzok, amelyben bántóan destruktív az a "kereszténység", amelynek nincsen köze valláshoz és Egyházhoz sem az "elnök" saját bevallása szerint.

Tök jó, akkor mihez is van köze?

A királyság is "egy nagy család", mondja Csaba (vagy Sándor?) miután nagyot kortyol a csapvízből és nagy hangsúlyt helyez a gesztusaira megint. Komolyan kinek kell ez? Valakik már sportot űz abból, hogy a politikai futóbolondok mindig a királyságot gúnyolják, pocskondiázzák és tegyék meg a fantazmagóriáik célpontjává? Nincsen jobb dolguk!? Nyár van, meleg is lesz azt mondják, ott vannak a strandok, tele lesznek a diszkók tessék ott szórakozni. A párt és Csaba Sándor azt akarja - így egyszerűen - hogy Magyarország boldog legyen. Mi is. mint mindenki. Az ilyenek nélkül szerintünk nagyobb lenne erre az esélyünk is.

12 megjegyzés:

Alan Breck Stewart írta...

Ez nem vicces, ez szomorú!!!!!!!!
Ez a Chavez utánzat azt állítja, hogy a királyság egy nagy rózsaszín nyalóka:

"Képzelje el azt az országot, ahol elégedettek az emberek. Szeretik a munkájukat, szeretnek itt élni és mosolyogva járnak az utcán. A környezetük is erről árulkodik. Tiszták a közterületek, az utak, a terek, rendezettek, zöldek és virágosak a parkok...."

VSZ írta...

Chavez utánzat. :D

PHJ, csak ismételni tudom magam: "népuralmista monarchista"

FDR írta...

OFF: ha már a lipótmező nem alkalmas az ilyenek befogadására akkor át lehetne alakítani királyi palotává (komolyan gondolom)

Névtelen írta...

El kell küldeni az anyjába.

'jobber.

Névtelen írta...

Vagy lehet, hogy ez valami szituációs játék egy elmegyógyintézetben, egy tehetséges gondozottal, ugyanis úgy néz ki szegénykém.

'jobber.

Reina Nicolasa írta...

"Képzelje el azt az országot, ahol elégedettek az emberek. Szeretik a munkájukat, szeretnek itt élni és mosolyogva járnak az utcán. A környezetük is erről árulkodik. Tiszták a közterületek, az utak, a terek, rendezettek, zöldek és virágosak a parkok...."

http://lisawallerrogers.files.wordpress.com/2009/04/mao-zedong.jpg

Chubakka írta...

Képzeld el hogy nincs mennyország
Könnyű, ha megpróbálod
Nincs alattunk pokol
Fölöttünk csak az ég
Képzeld el hogy mindenki
Csak a mának él…

Képzeld el hogy nincsenek országok
Nem nehéz ezt tenni (mármint elképzelni)
Nincs miért ölni és meghalni
És nincs vallás se
Képzeld el hogy mindenki
Békében éli az életét…

Mondhatod hogy egy álmodozó vagyok
De nem én vagyok az egyetlen
Remélem egyszer te is csatlakozol közénk
És a világ eggyé válik.(egységet fog alkotni)

Képzeld el hogy nincsenek gyarmatok (vagy javak, vagyonok)
Kíváncsi vagyok sikerül-e
Nincs szükség kapzsiságra vagy éhségre
Egy emberi testvériség
Képzeld el hogy mindenki
Osztozik a világon…

Mondhatod hogy egy álmodozó vagyok
De nem én vagyok az egyetlen
Remélem egyszer te is csatlakozol közénk
És a világ eggyé válva (egységet alkotva) él tovább.

Hogy egy klasszikus idézzek, de a porszívóügynök, az jobb hasonlat.

Van egy örömhírem: pártunk és kormányunk a Lipót-mező újraindítását tervezi. Lesz benne Humor osztály, Vicc osztály és Király osztály.

PHJ írta...

A népuralmista monarchista mi fán? Simplán a patológia körébe, vagy?

Petya írta...

Áhh, mondom, pedofil szektás. Ez nem kutyákat szeret simogatni. Zaklató az egész jelenet. A csaj pedig úgy beszél vele, mintha kb. Orbán Vezénylő Tábornok Úr adna neki interjút... Sérült..

VSZ írta...

A "párt" neve alapján, amúgy nem gondoltam komolyan.
Egyértelműen klinikai eset.

Névtelen írta...

Ez a pali szerintem az internet táltosokra hasonlít leginkább.:

http://www.youtube.com/watch?v=6cYfzWxLnSU&feature=related

Valaki mondta itt nem is olyan rég, hogy a nemzeti szarok üzlete után, majd jönnek a monarchista szarok is. Úgy látszik a jóslata kezd beigazolódni.

Névtelen írta...

Én ismerem ezt a "elmebeteget" és nagyon jó ember, kevés ilyen ember van sajnos. Nem tudom miért baj, ha valaki felmeri ezt vállalni ?
Ti mennyi pénzért vállalnátok ezt fel? Gondoljatok bele egy fiatal ember csak a saját kedvére , felvállalna egy ilyen pártot?
Nincs az a pénz!! Szóval ez nem a hatalomról szól hanem a tenni akarásról és a segítség nyújtásról.
A kis lámpaláz még az első interjúnál szerintem még belefér :)
A video elég amatör azt elismerem :)