2009. jan. 26.

Zálogosdi a Szent Korona körül (REV).

Írta: Pánczél Hegedűs János.

A hírek arról szólnak, hogy veszélyben van a Szent Korona, mert a II. Magyar Köztársaság urai azt elzálogosítják, vagyis ezt tervezik. A hírek arról is szólnak, hogy a republikánus Szent Korona Testület (SZKT), amelynek tagja a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Alkotmánybíróság elnöke, a MTA elnöke és az Országgyűlés elnöke, éppen feloszlott, de ezt nem tették nyilvánossá. Ezt ugyan én nem láttam megerősítve, de ha behelyettesítem ezeket a személyeket és a funkciókat, akkor az öklöm nem szorul azért ökölbe, hogy ők már nincsenek együtt. Azt mondják, hogy az IMF hitelszerződésének az alapja az, hogy a magyar állami vagyont elzálogosították. Ez biztosan igaz és ez persze egy gazdasági Muhi csata most éppen, de egészen mindegy a mi szempontunkból, ha a Szent Koronára és annak elzálogosítására koncentrálunk. A magyar állam „tulajdona" jelenleg a Szent Korona is, amelyet pontosan az a törvény, amely a fentebbi republikánus műintézményt is létrehozta, „ereklyeként" definiálja a történeti alkotmánnyal szervesen összefüggő magyar közjog egyik fundamentumát még 2000-ben, nonszensz módon a Magyar Királyság megalapítására emlékezve. Ez ellen a radikális nemzeti oldal, - akit sokan szélsőjobbnak is hívnak, mert csak ennyire képesek - most éppen lázad és tiltakozik, úgy, ahogyan mindig is szokott.

Körülbelül ennyi az ábra. Na, menjünk szép sorjában akkor.

A SZKT-t az Orbán-kormány hozta létre, amolyan republikánus népnemzeti mézesmadzagként, jó sok szódával lemásolva egy korábbi királysági intézményt, a Koronatanácsot. Ilyen, „nesztek semmi fogjátok, amíg lehet" hangulata volt ennek már akkor is persze. Egy Testület, ami gyakorlatilag semmit sem csinálhat a nagy mosolyokon kívül, meg a látszatengedélyezéseken belül. Pénz ezért nem járt, mindenkinek volt jobb dolga is, a ballib kormányban olyan miniszterelnökkel, mint ez, szép lassan ez elfelejtődött. Kérdésünk ezért csak ennyi; kell könnyeket hullajtani ezért a valamiért? Mivel a kérdés költői, ezért tudjuk is rá a választ; nem kell.

A Szent Korona most éppen (még mindig) a Szűz Máriáé (Szent István felajánlása kapcsán) és a magyar nemzeté olyan tételes közjogi szabályok alapján (Szentkorona-tan), amely most is törvényben van, de nem tud sajnos érvényesülni (Prof. Molnár Kálmán remek reputációja alapján). Az 1949-es alkotmány-förmedvény, és annak más népuralmi módosításai egészen napjainkig ezt nem írták felül, mivel a jogfolytonosság nem lett helyreállítva. Ez pedig nem hagymázas turbómagyar halandzsa kisbarátaim, hanem konzekvensen igazolható magyar közjogi álláspont konzerv verziója, amely evidencia kellene, hogy legyen, de manapság csupán egy marginális kisebbség vallja ésszel és szívvel a magáénak (és itt most a marginális a szomorúságunk, nem a sokaság hiánya).

Ha persze respublikában élünk, akkor minden más. Ezt nagyon szépen láttuk már Károlyi Mihály, Kun Béla, vagy éppen Tildy Zoltán, Rákosi Mátyás ideje alatt, de legutóbb éppen a „nemzetinek" mondott republikánus-demokrata kormány mutatott szép példát népuralmista semmitmondásból a 2000. évi I. törvényben, amely „Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról" szól (amelyre és amely előtt ma már egyetlen hivatalos állami testület sem esküszik fel). Ereklye, ennyi - amely a „magyar közjogi hagyományban él", ezt mondja a törvény, amely éppen, hogy a magyar közjogi hagyományunkon kívül van. Úgyhogy biztosan mérvadónak tartjuk.

A Szent Koronát a respublikák eddig semmibe sem nézték. Legyünk őszinték, ebben még a mostani, második köztársaság ment el a legtovább – legalább egy fal-törvényt összebrusztolt a millecentenáriumra. Ez is valami. Károlyi látni sem akarta, Kun Béla el akarta adni, Tildyt és Nagy Ferencet nem érdekelte, hiába kérte Mindszenty, Rákosi ékszernek tartotta. Kádár nem jelent meg a hazahozatalán. Ehhez képest viszonylag jól állunk, a viszonylag azonban édeskevés.

A Szent Koronát semmilyen törvény nem tartja meg, ha a respublika úgy dönt, hogy nem kell, akkor nem kell. Viszlát. Majd ott landol, ahol éppen többet adnak érte. A legutolsó törvényt ezzel kapcsolatosan a Magyar Királyságban hozták ugyanis (1928. évi XXV. tc.), amely a Koronánkról rendelkezett, úgy, mint a magyar közjog egy részéről, amely a nemzettől elválaszthatatlan és elsősorban nem tárgy, ennek megfelelően az őrzése, a védelme is úgy méltó, mint ami a nemzet egységét mutatja meg.

Mindazonáltal azt gondolom, a hisztéria sem kell és az EP választások előtti politikai tőkét megértem, hogy valahogyan növelni kell – minden oldalon, de ennek a Szent Korona nem lehet a tárgya. Nem ezért kell tüntetni, nem ezért kell hangulatot kelteni. Megint ezek a látszatcselekvések. Megint ezek a fárasztó mozgósítások, amelyek elveszik az energiáját azoknak, akikre építeni lehetne. Túl sokszor kiált a tisztelt nemzeti oldal farkast! Túl sokszor hív hadba és ez komolytalanná kezd válni. Minazonáltal cinikusan kacsingatni, meg röhigcsélni sem kell azon, hogy vannak még olyan emberek, akik többre tartják a politikai vagy publicisztikai tőkésítésnél a nemzeti szuverenitás szimbólumát. A Szent Korona a nemzetet képviseli, mégpedig úgy tudja ezt megtenni, hogyha a nemzet egységét képviselheti; a fej és a részek. A király és a nemzet. Nem a köztársaság és a nép, vagy csak a nemzet. Az kérem, értelmezhetetlen. Tessék valami mást kitalálni.

P.S.: Úgy látszik, hogy nem tévedtünk mindezzel túlságosan sokat. Vagy éppen semmit sem.

25 megjegyzés:

Névtelen írta...

Pont ezen és így gondolkodtam. Jó a poszt, logikus a gondolatmenete.

Ultrajobber írta...

PHJ szava értelmes, és igaz, ami elvárható egy monarchista vezetőtől.

Nem kellett volna kibolondulni egyből.

Lesz még rá "jobb" alkalom is.

Ultrajobber írta...

Úgy látszik, Lipusz Zsolt is monarchista, csak azt nem tudom, hogy akkor miért nem ír itt is.

A diskurzus talán nem ártana meg, még akkor sem, ha ha nem is legitimista fölfogású.

"E vázlatos áttekintésből is látható, hogy a magyar történelmi köztudat méltán tartja a legnagyobb magyar uralkodónak Hunyadi János ifjabbik fiát, hiszen a bárói ligák belharcai által meggyengített országból stabil, gazdaságilag és katonailag is erős európai hatalmat teremtett. Az utókor és a történelem minden királyi elhatározásának és döntésének helyességét igazolta. Reménykedjünk, hogy lesz még Mátyás-formátumú és tehetségű magyar királyunk, mert más már aligha segíthet a magyar nemzeten.
Lipusz Zsolt"

http://kuruc.info/r/9/34066/

Ultrajobber írta...

Ebben az esetben szívesen lennék "Horthy Miklós katonája".

Ami érdekelne: Milyen volt a Szent Korona sorsa Amerikában-Amerikai magyarok hogyan fogadták?Stb.

Erről nem tud valaki valamit?

Névtelen írta...

Lipusz tényleg megmaradna a köztársaságnál? Elég inkonzekvens dolog lenne egy történésznél, h Horthy szimpatizáns és mellette köztársaságpárti (!?). Sztem nem holokauszt-tagadó, hanem holokauszt-revizionista talán. Bár nekem hiányoznak a "tanulmányai" alól a források. Mátyás azért egy nagy formátum volt, valljuk be, ezzel mindannyian egyetérthetünk, még ha lehántjuk róla a parasztvakító rétegeket is (igazságos stb.).

Csabrendeki írta...

Én ugyan nem tudom, de már eleve a gondolat (a Korona elzálogosítása) is szatírába illően abszurd (nem tagadom ugyan, hogy sok ilyesmi megesett már az utóbbi években) - mindenesetre címeres ökör lenne az, aki úgy gondolná, hogy e (vigyázat irónia!: ) "családi ékszert becsapva a zaciba" megoldható az a gazdasági katyvasz, ami van.

Névtelen írta...

Szervusztok Monarchisták!

Egy kiváló jogtudós, jogtörténész oldalát ajánlom figyelmetekbe:

http://www.sze.hu/~kallay/

A letöltés rovatot pörgessétek át, hasznos dolgokra leltek!

Ultrajobber írta...

Amúgy a jóöreg Torgyán doktor is talált marhaságot mondani:

"- Az új országgyűlésnek 90 (kilencven) napon belül olyan új alkotmányt kell alkotnia, mely teljes mértékben biztosítja a népszuverenitást. Az új alkotmánynak a magyar közjogi hagyományokra kell épülnie, beleértve a Szent Korona Tant és az európai keresztény eszmeiséget is."

"Támasszuk fel a Magyar Köztársaságot és az egész magyarságot egyaránt!

Ehhez kéri Isten áldását és az Önök közreműködését egy aggódó magyar:


2009. hajnalán



Dr. Torgyán József
mint a
Torgyán-Kisgazda-Koalíció
elnöke"

Öreg már szegény, nagyon öreg.

Ultrajobber írta...

Ja igen, itt mondta:

http://drtorgyanjozsef.hu/index.php?kerdez_felelek=1

Névtelen írta...

Az MVSZ nem akar politikai tőkét kovácsolni, mert nem is indulnak választásokon, meg sehol. Az más kérdés, hogy a Jobbik és a Gárda is csatlakozott ehhez a szerintem szükségszerű megmozduláshoz. Persze én is inkább egy katonai puccsot szerveznék, mint tüntetésre járkálnék...

"Nem ezért kell tüntetni, nem ezért kell hangulatot kelteni."
Nem elég hangulatkeltés hogy elzálogosították? Üljünk otthon nyugodtan és konstatáljuk, hogy "ez is megtörtént, de nem tudunk semmit tenni", az miért lenne jobb?

"Megint ezek a látszatcselekvések. Megint ezek a fárasztó mozgósítások, amelyek elveszik az energiáját azoknak, akikre építeni lehetne. Túl sokszor kiállt a tisztelt nemzeti oldal farkast!"
Igen, valóban sok energiát vesznek el ezek a dolgok. De egy tüntetés kapcsán sokakhoz eljuthat az ember szava, ha jól elő van készítve és kivitelezve (ami most nem így lesz, mert az MVSZ szervezi, akik idős, a médiához nem értő öregurak).

Szóval mondj egy jobb megoldást a tüntetés helyett és ha valóban eredményes lehet, akkor azt csináljuk... De mivel te sem tudsz (mert gondolom már megosztottad volna legalább velem :D), addig szerintem nem kell ennek neki menni, mert a szándék nemes és örüljünk neki, hogy legalább a szívükön viselik a Szent Korona sorsát, még ha nem is lesz túl sok eredménye...

Egyébként nem túl sokszor kiáltunk farkast, hanem túl sok a farkas és túl közel már...

Névtelen írta...

MOst komolyan, egyet segitsetek megerteni: mi tortenne akkor ha hirtelen 2 mano (gyurcsany, Kovacs, Orban, DavidI, akarki, valasszatok izles szerint) bedaralna a koronat? aztan meg beleszorna a Dunaba?

Valahogy ugy erzem semmi se valtozna, holnap is csorogne az ora reggel, felkelne a nap, es se jobb se rosszabb nem lenne ettol semmi. Ez nem kezd fetisizmusba hajlani? Nem ettol vagyunk magyarok, hanem itt, belul...

Névtelen írta...

Az a baj, hogy nem lehetsz magyar, se itt élő hungarus tudattal rendelkező ember, amíg csak tárgyként tekintesz a Szent Koronára. Csak mindent materiálisan megközelítő selejteknek hogyan és minek magyarázzuk, hogy mi a Szent Korona, meg fogják érteni valaha?
Nem két kiló negyven deka arany....

Amúgy biztosan ugyanúgy menne minden tovább, az nap, másnap, de hosszútávon beláthatatlan következményekkel járna országunk sorsára, persze és mi lesz ha idegen ország állampolgára leszel? Ugyanúgy felkelsz, ha azt az új államot szolgálod ki, akkor biztosan nem is lesz semmi bajod és észre sem fogsz venni semmit...

Amúgy nagyon remélem, hogy ezen soraidat nem gondoltad komolyan és csak provokációnak szántad, hogy felpezsdüljön az élet.

Ultrajobber írta...

A Jobbikról talán kéne egy pár szót ejteni.

Szerintem a legnormálisabb programja van, ami fedi is a valóságot.

Az persze érthető, hogy megpróbál politikai tőkét kovácsolni, hiszen egy pártnak étrelemszerűen ezt kell tennie.

Az más kérdés, hogy a jogfolytonosságról hallgat, mint az a bizonyos a fűben.

Persze nem tanácsos nemzeti radikális körökben Habsburgokat emlegetni, mert a sok kossuthiánus szabadságharcos vadmagyar egyből lázadna.

De ha a dinasztia kérdését nem is helyezi előtérbe, az államforma kérdésében azárt megnyilatkozhatna már, nem csak porhintegetést kellene csinálnia.

Persze, az ideiglenes államfő tisztsége!

Nem hiszem, hogy ne lehetne elfogadható megoldást találni ezügyben.

Vagy a Jobbik is ezt a republikánus Szent Korona Tant nyomja titokban?

Névtelen írta...

Nagyon remélem, h nem. De sztem az kicsit paradox is lenne. Azt azonban észre kell vennünk nekünk monarchistáknak, h a királyság mint államforma nagyon nincs bent a köztudatban, és ha meg is említjük - mint ahogy PHJ is többször megjegyezte posztokban - kiröhögést, furcsa tekinteteket, "és ki lenne a király? A gyurcsány? Vagy én, höhö?" megjegyzéseket kapunk.

Ezért lenne az fontos, h a köztudatba be lenne vezetve az államforma milyenségének fontossága, de erről a Jobbik addig nem beszélhet, amíg világosan látja, h nem lesz belőle bázisvesztés.

Névtelen írta...

A Jobbik is köztársaságban gondolkodik szerintem, és mivel Zétényi tanácsadó náluk, akkor most mit reménykedtek? Ajánlott újra elolvasni PHJ írását ezzel kapcsolatosan; http://monarchista.blogspot.com/2008/09/nemzetkoronzs-s-ms-kptelensgek.html

A Jobbik és a Magyar Gárda is nem ezzel foglalkozik, a Parlamentre hajt és az 5%-ra igen erősen. Az a fajta vonal, ami itt az oldalon sokszor elhangzik - összefogni azokat, akik más államformát akarnak - sokkal jobb, mint beállni egy párt mögé. Mellesleg szerintem monarchistaként nem nagyon lehet most kire szavazni, de ezt már valaki említette itt.

Névtelen írta...

De a lényeget nem olvastam a cikkben. Mi van abban az esetben, ha valóban túladnak rajta? Akkor mi a teendő? Vagy ha a "túladás" látható közelségben van?

Ultrajobber írta...

Na ezt nézzétek meg:

http://harcter.hu/news.php?readmore=1604

"VIDÁM VASÁRNAP"

- Szó esett még a küzdelmekkel teli jelenről, majd a talán nem is olyan sokára beköszöntő Új Világról, melyben egy Világ Kormány uralja majd a földet...

(No lám, no lám, mégsem elszigetelt ellenállók őrült víziója a Szabadkőművesek által vezérelt Világ Kormány, - mely a föld népeinek teljes kiszipolyozására, kifosztására alakul, - ha már egy Izraelhez, és a magyarországi zsidósághoz közel álló egyház, vagy inkább szekta főlelkésze is erről beszélt.

Furcsa egy istentisztelet az ilyen. Mely nem a megbékélésről és nem a szeretetről szól. Hanem egyfajta politikai agymosáshoz hasonlított, - feltehetően azzal a céllal, hogy helyet készítsenek a jelenlévő emberek tudatában az idegenek befogadására, - kik majd a várva várt Világ Kormány patronáltjai lesznek...)

Névtelen írta...

Nem tudom,szerintem lehet valaki magyar anélkül,hogy imádná,személyként tekintene rá.Van élet Szent Korona nélkül is és egyetértek a névtelennel,ha bedarálnák.Ugyanúgy menne minden tovább,semmi sem változna a Világban.Max. mi monarchisták és nemesek felakasztanánk magunkat,de ez elhanyagolható embertömeg...

Névtelen írta...

"De a lényeget nem olvastam a cikkben. Mi van abban az esetben, ha valóban túladnak rajta? Akkor mi a teendő? Vagy ha a "túladás" látható közelségben van?"

Kiszabadítjuk akár életünk árán is.



A Jobbikról és a Gárdáról meg az a véleményem,hogy akármit csinálnak vagy tesznek,mindig utálni fogom őket. Távol állnak a monarchizmustól,a királyságtól,ráadásul a tudatlan hülyékre építenek.

Névtelen írta...

Kösz, h le tudatlan hülyéztél. Közelebb állnak a királysághoz mint akármelyik párt ma.

Névtelen írta...

Nm. A Királyság számomra nem lehet pártpolitika vagy pártügy.

Névtelen írta...

Nyilvánvaló, h nem kellene, h az legyen, bár a te szavaid: "Távol állnak a monarchizmustól,a királyságtól(...)" alapján elviekben egy párt állhat közel is a királysághoz, nem csak távol. Így azonban, h egy köztársaságban élünk, sajnos a monarchizmus létjogosultságának vallása, annak terjesztése pártok, szervezetek dolga. Ez van, korábban kellett volna születnünk.

Ultrajobber írta...

Az azért elég szomorú, hogy némelyik képviselő beszélni is alig tud.

Ami meg ezt a válságot illeti, úgy álnak-ülnek előtte, hogy fogalmuk nincsen, hogyan kéne úrrá lenni rajta.

De amit még említenék: Orbán is "új világrendről" beszélt.

Na, hát akkor kik is ülnek ott?

Névtelen írta...

Szabadkőműves sz*rok.

Névtelen írta...

b.zik