Első köztársaság, második köztársaság, hány köztársaság? (meghallgatható)

Mióta felbukkant ez a magát 4K-nak nevező valami, s amelynek pódiumra lépését Gy. F. alapozta meg heti rendszerességű politikai esztrádműsoraival, el- és beszólásaival – valahogyan mindenki kész ténynek veszi, hogy ma a harmadik köztársaságban kell nyomorult életünket tengetnünk, erről beszélnek az egyetemek, de még a Wikipédia is.

S mivel nekem – kis-Gaussként akárhogy is számolom – éppen a 3-as szám nem jön ki (előre megfontoltan és aljas indokból fokozandó a kérdés körül tapasztalható káoszt) megosztom önökkel, hogy mások hogyan számolják a respublikákat.

I. – populista megközelítésben
(argumentum ad oculos à lá Marika néni)

A válasz rövid és tömör: 1. Értsd: egy. Más nevezettel: első, first, premier, primo, unua, первый, primero. Slussz-passz. Ez a köztársaság „a” köztársaság, ezért felesleges is számolgatni, mint kisnyugdíjasnak a hó végi kosztpénzt. Ez van és punktum! Mert a köztársaság az vagy van, vagy nincs. Ez pedig igencsak úgy tűnik, hogy van. Van reggel, éjjel meg este és legalább annyira létezik, mint egy pofon a búcsúban.
A kiindulópontja ennek az elméletnek az a felismerés, hogy amikor az ember bajban van, akkor nem azt számolja hány pofont kapott, hanem azt várja, vajon mikor hagyják már abba a pétergáborék?
Tehát ne várjon senki negyedik köztársaságot, mert ha már lett volna három, azt minden bizonnyal észrevettük volna. Legalábbis a két verés közötti szünetekre mindenképpen emlékeznénk. S mivel ilyen traumánk nem volt, tehát a kétségtelen megoldás: az Egy. Első (és utolsó) magyar respublika.

II. – formál megközelítésben
(argumentum ad rem à lá Zoli bácsi)

Ha erre van igényünk, s rajongunk a lebutított formákért, esetleg a késői 60-as évek csővázas bútorait is szépnek tartjuk, Parti Nagy Lajos költőnek, Esterházyt írófejedelemnek, a Kertesz testvéreket tehetségesnek, Buci Gyurit kiváló szónoknak, Hofit pedig viccesnek, (sőt őszintének) akkor elemezzük a kérdést hideg formai kritériumok alapján.

Ez alapján a közérthetővé tett (tehát szégyellnivalóan primitív) logika alapján az lehet köztársaság, amely rendszer köztársaságnak nevezi saját magát.
De vigyázzunk, mert ha ezt a gondolkodást teljesen magunkévá tennénk, az ne legyen más, mint munkahipotézis, hiszen kellő figyelem hiányában – megszokva a szavak ringató varázsát – később arra is hajlamosak lehetünk, hogy a lódarazsat a ló és a méhecske szerelme gyümölcsének tartsuk a farkaskutya mintájára, esetleg még az is előfordulhatna, hogy a demokratikus ellenzéket pedig egy ellenzéknek, amely demokratikus; s a parlamentet meg egy ország gyűlésének. Tehát csak óvatosan azokkal a fránya fogalmakkal!

Tehát, ha csak azt nevezzük köztársaságnak, amely „köztársaságnak” nevezte magát, akkor az első köztársaság volt az 1946. évi I. törvénnyel, az úgynevezett kis-alkotmánnyal indult Tildy-köztársaság, amely ezek szerint egészen az 1949. évi XX. törvényig tartott. Elég hosszú ideig! Mindenesetre tovább, mint Kádár letöltött börtönévei.

Így a második köztársaság (lenne) az 1989. évi XXXI. törvénytől kezdődő és a mai operabálig is eltartó politikai ámokfutás és ellenzéki-kerekasztalos népámítás.
Nincs harmadik köztársaság, tehát a gyurcsányista (hogy ezzel a közismert – bár belátom, valóban gyalázatos áthallásokat magán viselő – politikai kategóriával illessem a fogalmat) ellenzék által várt negyedik köztársaságra addig kell várni, amíg a harmadik köztársaság valahogyan meg nem szűnik. Persze előtte a másodiknak is meg kell szűnnie. Azaz a mainak; amely – ne tévedjünk el, mint pesti gyerek a Gyilkos tónál – mai napig is ízig-vérig köztársaságként határozza meg saját magát, minden szentkoronás flörtölése ellenére is.

III. – tartalmi megközelítésben

(argumentum in contrario à lá Dobi Pista)

Ebben a megközelítésben minden olyan államformát – természeten kizárólag házi használatra – tekintsünk respublikának, amely nem monarchista. S mivel a monarchizmus államjogi felismerése korántsem olyan bonyolult, mint a folyamatosan álnevek mögé rejtőző köztársaságé, ezért talán könnyebb dolgunk lesz, ha ezzel a módszerrel közelítünk a kérdéshez

Ezen a logikai nyomvízen elindulva mérjünk végső csapást a döntő győzelemre – hogy egy általánosan elfogadott képzavart használjunk –, miközben elrepül fölöttünk az idő vasfoga.

Így első köztársaság az 1849. áprilisi „Magyar Álladalom”, amely a – egymás közt valljuk be – jogszerűtlen trónfosztási ciriburi után előállt. Van, aki – természetesen nálam kevésbé vicces kedvű tudós – ezt az államformát „lebegő” köztársaságnak nevezi, de felőlem akár lufi respublikának is becézheti, ez a kérdés szempontjából századlagos.
Második köztársaságként a vörös gróf és a szintén senkit sem képviselő katonatanács 1918-as kigründolt forradalmacskáját tekinthetjük, még akkor is, ha valamilyen kacér vágytól fűtötten, magukat „népköztársaságnak” nevezték. De nekünk most nem megértenünk kell a Miskát, nekünk most számolni kell; hidegen, ridegen és kegyetlen pontossággal (mint csillag megy az égen).
A harmadik köztársaság a „dicsőséges” 133 nap tanácsköztársasága, amely inkább vágyott a „tanácsra”, mint a „népre”; furcsa egy gusztusa volt, az már bizony szent igaz.
A negyedik köztársaság így lett a Rákosi-Tildy-Szakasits tandem szovjet szuronyok dédelgette „kis-köztársasága”, majd az ötödik a sokat emlegetett sztálini, amely nevét és „alkotmányát” tekintve lényegében 1989-ig regnált. (Jaj, mit mondok! Dehogy regnált, csak hatalmon volt.), Antall Jóska így lett a hatodik köztársaság címlap férfi-manökenje, és ezt tart egészen máig. Tehát akárhogy számoljuk is, megint nem jön ki a negyedik, bármennyire is számoltuk végig ernyedetlen kis Patakiként a magyar közjog abakuszát.
[S ha még hozzátenném – amit nem teszek – hogy egyesek a sztálinista államot is két részre osztják, rákosistára és kádáristára; s ismét vannak, akik szerint a Horthy rendszer nem monarchizmus, hanem pre-prezidenciális köztársaság, akkor a 4K-s gyurcsányistákra nézve még kedvezőtlenebb az eredmény, mert akkor ma a nyolcadikban élünk, ami valljuk be gombócból is sok, nemhogy köztársaságból.]

IV. – lényegi megközelítésben
(argumentum ad verecundiam à lá Csabi bácsi)

Lám, alig bírtuk összeszámolni a respublika elvetélt kísérleteit, melyeknek – észre vehettük – se szeri, se száma. Ebből a szempontból is áttekinthetőbb a monarchia, mint államforma. S akinek bizonyítanom kell, hogy az Egy – mármint eddigi királyságaink száma – az egy legyőzhetetlen szám (és még prímszám is! Bár ez azt gondolom, most nem számít, s talán nem is igaz), hát éppen neki teljesen felesleges volt elolvasnia a fenti gondolatkísérleteket.






Első köztársaság, második köztársaság, hány köztársaság? - A meghallgatáshoz kattintson a lejátszóra!
Kísérő zenék:
Le groupe Tavagna polyphonie corse: Anniversariu di Minetta
Le groupe Tavagna polyphonie corse: Barbara Furtuna
Alexandre Desplat: Jack Palmer (reprise); L'Enquête corse (Nagy zűr Korzikán, 2004)