2012. jan. 1.

Fogadalmak helyett, tettek és gondolatok - az új és az óévről a bloggereink

Ez az év is eltelt, számos pozitív monarchista eseménnyel a mélyülő morális és gazdasági válság ellenére. Bebizonyosodott, hogy egy király még a demokrácia fogságában is mennyit meg tud tenni hazájáért (Belgium) és az is, hogy jóval többet, ha nem szorítanak a béklyók (Liechtenstein). A magyarországi monarchizmus eseményei közt immár több éve stabilan ott van a Károly-mise, amihez idén már egy ellenforradalmi és egy koronázási megemlékezést is hozzá tudtunk tenni. Ahogy a világ alternatíváért kiállt és a káoszban egyre inkább a rend és a hagyomány felé nyúlnak az emberek, úgy erősödik Európában is és hazánkban is a hit és a monarchizmus. Adja Isten, hogy a jövő évben még többet tudjunk elérni, nagyobb erővel tudjunk harcolni és sikereink tartósabbak legyenek minden téren! Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves olvasónknak szeretetteljes és boldog új évet! [v. Uhel Péter Ágoston]

+++

Az elmúlt év nagy törést jelentett a közép-európai és a magyar monarchista közösség számára. Örökös királyunk halála mélyen megrendített bennünket, mindazonáltal egyre konzekvensebb állásfoglalásokra késztet a kialakult helyzet. Legyen az az Európai Unió avagy a magyar belpolitika a terep, a permanens kritikai attitűd és a monarchista álláspont kifejtése a feladatunk, tekintetbe véve a mindenkori politikai helyzetet, ugyanakkor ragaszkodva azon princípiumokhoz és doktrínákhoz, melyek nem változnak, nem változhatnak. Az elkövetkező évben terveim között szerepel egy időszakosan a portálon megjelenő interjúsorozat, melyet a monarchizmus élő ikonjaival, külföldi, belföldi támogatóival készítek. Hosszú távú terv továbbá a portál jelentősebb anyagainak átültetése angol (esetlegesen szlovák, horvát stb.) nyelvre, hogy a környező államok monarchistái is értesüljenek a magyar monarchizmus jelenlegi helyzetéről. A párbeszéd ugyanis szükséges. [Stamler Ábel]

+++

Ismét úgy pergett le 365 nap, mintha csak néhány pillanat lett volna az egész. A 2011-es esztendőt kétes értékű forradalmak, egy világot bejáró tüntetéshullám, valamint az egyre mélyülő gazdasági válság tették terhessé. Korai lenne még, hogy látottakból komoly tanulságot vonjunk le. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a nyugati világ változásért kiált - a liberális demokrácia és a kapitalizmus csődöt mondott. Meggyőződésem, hogy a továbblépéshez erőre és egy pártok, gazdasági érdekek felett álló vezetőre lesz szükségünk. Éppen ezért, várjuk a királyt!
[Nagy Áron]

+++

Túléltem 2011-et, s ez egy kétségtelen érdem; s ezt folytatni szeretném 2012-ben is, mint előremutató hagyományt. 2011-ben egyébként az volt a számomra legjobb történés, hogy a hazám egy majdnem félfordulatot hajtott végre; már-már úgy tűnik (messziről), hogy visszafordultunk volna oda, ahonnan eltévesztettük az utat. S ugyanez volt a legrosszabb is, mert minden, ami történt, mindennek csak a "mint ha", a "majdnem" megvalósulása, 2012-ben - illetve a jövőben, de még az én életemben - azt szeretném látni, hogy a normalitás, a hagyomány- a nemzettisztelet, monarchizmus, a vallásosság, a vallásgyakorlás legyen végre a gondolkodásunk kiindulópont, s akik nem így gondolják, a normalitástól eltérők: ők végre szégyelljék el magukat és bújjanak el a közmegvetés elől. Sokat kell-e még erre várnom? Imádkozom érte, hogy ne így legyen. [Nagy Csaba]

+++

Tavaly a legjobb volt számomra:(és egyben a legszomorúbb) a bécsi temetése II. Ottó örökös királyunknak, a rendes évi Károly-misénk, sikerült életet lehelni újra ebbe a blogba, Áron és Ábel csatlakozása, a dec 30-ai megemlékezés a koronázás 95 éves évfordulójára.

Idén várom: kapcsolatfelvétel a királyi házzal, Ferdinánddal, édesapjával, és édesanyjával (esetleg magyarajkú tanáraikon keresztül) További megemlékezések, sajtómegjelenések, diskurzusteremtés a restaurációról, A Monarchista blog olvasottságát megduplázni - kevesebb sallanggal, több komoly bejegyzéssel. [Szávoszt-Vass Dániel]

2 megjegyzés:

Motyesz írta...

Így legyen! Keményen és őszintén és legalább ilyen profin mint eddig.

Heidenacht írta...

Kedves Motyesz, köszönjük! :-)