Avagy hogyan lett a keszthelyi szűcsmester legkisebb fiából a Szent Német-Római Birodalom hercege.
Sajnos van, hogy teljesen magától értetődő dolgokat kell újra és újra elmagyarázni. Sokan gondolják, hogy a "feudális" Magyar Királyságban nem létezett társadalmi mobilitás, mondván aki jobbágynak született, az jobbágyként is halt meg. Ugyancsak szélbalos dogma a katolikus főpapság érzéketlensége a szegénységgel szemben, valamint az a tétel, hogy tudatosan tartották a nemzetet távol a közoktatástól. Az már inkább friss, demokratikus dogma, hogy csakis a választott vezető a jó vezető, és a "feudális", autokratikus hatalom MINDIG együtt jár az önkénnyel. Ezek a tételek - sajnos - olyannyira a köztudat részei, hogy cáfolatukat legtöbbször reflexből lesöprik az asztalról. Talán ez a bejegyzés ráirányíthatja a figyelmet e tételek tarthatatlan és hazug mivoltára.
Vaszary Kolos 1832-ben, a Zala vármegyei Keszthelyen született egy szűcsmester legkisebb fiaként. Pannonhalmi diákként 1854-ben nyert felvételt a Szent Benedek Rendbe, közkeletűbb nevén a bencésekhez. Bencés tanítóként dolgozott Pápán, történelmet, latint és vallástant oktatott. Későbbi életének megértéséhez fontos megemlíteni, hogy 1860-ban sikerült megnyerniük Batthyány Lajos özvegyét, hogy legyen az iskola zászlajának felszentelésekor hivatalos "zászlóanyja". Hazafias tettük nem kerülte el az titkosrendőrség figyelmét.
1891-es érseki kinevezése után hivatalából adódóan az ország első zászlósura lett. Ferenc József koronázásának 25. jubileumi évfordulóján, a milleniumi ünnepségeken, valamint a Szent István bazilika felszentelésén, a királyi pár jelenlétében elmondott beszédei alkalmával már a politizáló katolikus főpap alakja bontakozik ki előttünk. Híressé vált mondása szerint "Kard foglalta el, kereszt tartotta fenn e hazát!".
Érseki kinevezése alkalmával elnyert hercegprímásí címe révén az ország egyik legfontosabb közjogi és társadalmi méltóságára emelkedett a korán elárvult legkisebb fiú. A Szent Német-Római Birodalom hercege cím elnyerése után sem feledkezett meg arról, honnan is emelkedett ilyen magasra. 1895-ben 50000 korona felajánlásával támogatta egy esztergomi közkórház felépítését (ma: Vaszary Kolos Kórház, Esztergom). Szülővárosa, Keszthely szegényei számára 100000 koronás alapítványt létesített. Élő kapcsolata megmaradt a diáksággal, a keszthelyi Főgimnázium tanulói számára 50000, a katolikus tanítók árva és menedékházára 10000 koronát különített el. Lemondott az esztergomi hídvám érsekséget gyarapító jövedelmeiről, ezzel lehetővé tette a Mária Valéria híd felépülését.
Az akadozó közétkeztetés, a lekapcsolt közvilágítás Esztergomában, a választott polgármester és képviselőtestület "demokratikus" vitáitól háborús övezetté vált városháza számára mindenképpen például szolgálhat az az nagylelkűség, megbocsátás és alázat, amely Vaszary Kolos lelkiségéből eredeztethető. Történt ugyanis 1893-ban, hogy egy elbocsátott pincemester előre megfontolt szándékkal, késsel felfegyverkezve a hercegprímás életére tört. A halálosnak szánt szúrásokat titkára, Kohl Medárd saját testével fogta föl, miközben életveszélyesen megsebesült. Vaszary Kolos azonban nem ítéltette el a bűnöst, végül nem az ellene elkövetett merénylet vádjával állították bíróság elé a tettest, hanem csupán a titkárt ért késszúrások miatt.
Munkásságáért, hazájának és királyának tett szolgálataiért az uralkodótól megkapta a Ferencz József-rend, és a Szent István-rend nagykeresztjét. Érseki hivatalától önként megválva, a tudományoknak szentelve fejezte be földi pályafutását 1915-ben, balatonfüredi villájában.
Élete és munkássága élő cáfolata azoknak a mai divatos baloldali nézeteknek, miszerint nem létezett társadalmi mobilitás. Hiszen szinte mesébe illő az az életpálya, amelyben a szűcsmester legkisebb fiából az ország hercege és egyik legfontosabb közjogi méltósága válik. Az újonnan felelevenített Szent István-rend kapcsán fontos ugyanakkor leszögeznünk: nem tartjuk valószínűnek, hogy a kormányzatnak ma sikerülne-e - akár lámpással is - hozzá hasonlóan alkalmas jelöltet találni e kitüntetésre. Ez pedig egyet jelentene a kitüntetés leértékelődésével. Ugyancsak fájó hiánya a demokratikus társadalomnak ez a főrendekkel együtt kiirtott cselekvő és felelős filantropizmus, melynek nagyszerű példája volt Vaszary Kolos, hercegprímás.
A nép pedig, miután hatalomra jutott, első dolga volt furkósbotjával leverni a nemzet egéről ezeket a fénylő csillagokat. És most nem értik miért tapogatóznak sötétben, mint az egyszerű polgár Esztergom városában.
1 megjegyzés:
Pannonhalmán ma is kint van a kolostori folyosó publikus részének falán a festménye.
Kiváló összefoglaló.
Kár, hogy az írás elején és végén olvasható összehasonlítás inkább csak költői. Mert a kor és a személyiségek is összehasonlíthatatlanok.
A Gyűrűk urában van egy sor, amikor Theoden király ekképpen idézi Szarumánt, mikor Vasudvardban számon kéri rajta tetteit:
"Nagy királyok jelentéktelen utódja vagyok".
Szóval ezek a mai vezetők csak a régiek jelentéktelen utódai, akiknek se festményük nem lesz soha Esztergomban, sem tér róluk elnevezve, de 50 év múlva már csak a helytörténészek és a levéltári kutatók, vagy a média-történészek fognak emlékezni Vaszary e jelentéktelen "utódaira". Mert valljuk be, nem utódok ezek, hanem csak az időben utána lévő no-name percemberkék.
Megjegyzés küldése