2010. jún. 19.

Nem volt elég - néhány érdekesség Gyulai Csaba Sándor kapcsán

Gyulai Csaba Sándor sokunknak belopta magát a szívébe a remek kis pártjával, a Demokratikus Keresztény Királyság Párttal. Joggal tolul fel bennünk a kérdés; ki lehet ez a rendkívüli ember, aki csak azzal a szerény mondattal jellemzi magát "vagyok, aki vagyok"? Gyulai az interneten egy brutál-giccs, de informatív weboldallal büntet. Verseket ír, "ezotériában" utazik, megjárta az "elkaminót" (Mindenki megfigyelte, hogy ez az egyik legfontosabb keresztény zarándokút milyen nagymértékű deszakralizáción ment keresztül? Topmenedzsereknek feszültséglevezetésre is azt ajánlják, hogy járják meg. Na, erről majd máskor.) És végre fény derül arra is, hogy mit ért a legendás videóján azon, hogy "nem vallás, nem egyház", amikor a kereszténységről kérdezik. Gyulai nemes egyszerűséggel "esszénus", a Fény Gyermekei Magyar Esszénus Egyházának a tagja, de lehet, hogy a papja is, mert itt az könnyen megy, ahol a "papok" nem közvetítők, hanem csak segítők Ég és Föld között. E mellett, mert a new age-ből soha nem elég, reiki és "angyal" (itt vajon mit csinál ez a jóember?!) tanfolyamokat is tart Kecskeméten. Ezek után - szinte ajándékként nekünk - tolja még a DKKP-ot.

Nem kellene.

Röhögjük egy jót akkor most? Borzadjunk el és engedjünk az ökölbe szorult kezünk csábításának? Akár, de nem feltétlenül. Gyulai tevékenysége is mutatja, hogy a "királyság" tematika lehet egyszerű deviancia és öncélúság is most, pontosan azért mert marginális jelenleg. Gyulai esetében individuális önkielégítés is, ami persze önmagáról állít ki bizonyítványt, önmagáért beszél, de e mellett azért a jelenleg behálózott világunkban I. Őrült Leventék mellé állítva azt is mondhatja olyanoknak akik csak belebotlanak; ezzel a királyság-hülyeséggel csak futóbolondok foglalkoznak. Ezért fontos gyalulni olyanokat, akik a szájukra veszik azt, amihez semmi közük sincsen. Soha nem is volt persze, de hogy ne is legyen, arról nekünk kell tenni.

12 megjegyzés:

Byss Flamel írta...

"Sajgó sebét felejti Bánk,
Zokog, de szolgálja népe szent javát." XD

DGY írta...

A deviancia a marginális társadalmi jelenségeknél mindig is jelen volt. Csak a szellemi kompetenciával, a szellemi kvalitásokkal tudjuk ezt legyőzni és komollyá tenni a királyság eszmeiségét. A magam részéről annak sem vagyok ellene, hogy az ilyen egoista futóbolondokat móresre tanítsa néhány jobb vágású fiatalember, azért, hogy elmenjen a kedvük az ilyen és ehhez hasonló gúnyolódástól. Van olyan eset, amikor a szép szó nem használ már, néhány nyakleves jobban eléri a célját.

Byss Flamel úrnak köszönöm a finn és a litván írásokat, igazán jól sikerültek voltak.

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Angel connection!! az önéletrajzban :) ÁÁÁ! Zseniális fazon, remélem belekényszerít minket a kemény munkába, hogy a királypárti hagyományokat inkább velünk azonosítsák, mint ezzel a félkegyelművel!

(Svédországban voltam a múlt héten, hatalmas élmény volt Viktória kronprinsessin esküvője, amit a svéd 1-es csatorna 16 órán keresztül közvetített)

Nobilis írta...

"(Svédországban voltam a múlt héten, hatalmas élmény volt Viktória kronprinsessin esküvője, amit a svéd 1-es csatorna 16 órán keresztül közvetített)"
Emberek ezrei örülnek egy ilyen eseménynek. A cseheknél nagy eséllyel kormányalakításban is részt vesz Schwarzenberg herceg,míg a lengyel kormányfő nagy valószínűséggel Komorowski gróf lesz.
Pfejjj, az emberek a burzsoáziára szavaznak :))

Szávoszt-Vass Dániel írta...

A svéd királylány esküvőjén ott volt a bolgár, román és szerb királyi család is, de nagyon csodálkoztam, hogy Habsburg egy sem. A franciák is csak egy nagykövetet küldtek, holott a Bernadotte-ok Napoleon jóvoltából vannak Svédország trónján.

Nobilis írta...

A Habsburgok inkább csak a szorosabb rokonság eseményeire járnak. A román és szerb királyi család pedig nagyon aktív,napi szinten vesznek részt társadalmi eseményeken,gyűjtéseken,kultúrális programokon.

krampam írta...

no azért ez a svéd esemény kicsit visszatetsző... ha jól tudom, a fickó valami helyi ápdétnorbi...
azért ez gáz. lehet, hogy ezért sem volt H ott. :)

Szávoszt-Vass Dániel írta...

A koronázásra Stockholmba fél millióan utaztak, ami egy 8 milliós országban nem is annyira rossz (a Magyar Nemzet is csak ezres tömegről írt). Amúgy a Viktória édesanyja, a jelenlegi királynő is egy hosztessz volt a Müncheni Olimpián...
Királyi házakból sajnos szűk a kínálat.

Névtelen írta...

A Svéd Királyi Család Evangélikus.
A HABSBURG Család Római Katolikus,
kivéve EILIKA Főhercegnőt, aki szintén Evangélikus.
A Román Királyi Család
Román Orthodox,
A Bolgár Királyi Család
Bolgár Orthodox,
A Szerb Királyi Család
Szerb Orthodox vallású.
Franciaország szekularizált Köztársaság.

Byss Flamel írta...

Viktória trónörökösnő esküvőjén voltak Habsburgok.

IV. Károly királyunk egyik unokája Lorenz Főherceg II. Albert belga király lányát vette el. És a Youtube-on látható felvételeken is látható.

Byss Flamel írta...

A Svéd királyi ház azért nem teljesen "kékvér" a Bernadotte család kispolgári származású. Szóval nem Szilvia és David az első nem királyi vér a dinasztiában.

Byss Flamel írta...

Ja és manapság már nem vallás szerint vannak jelen a vendégek.

Tekintve, hogy Naruhito japán trónörökös és a Jordán királyi pár is jelen voltak.

Végignéztem a Svéd királyi család honlapján a fotókat és ott is van kép Lorenz-ról.
Henrik luxemburgi nagyherceggel és Sándor jugoszláv trónörökössel közösen.