Ma ünnepeljük Szent Bálint napját a Katolikus Egyházban. Ezen a néven tizennégy szentet tartunk számon, de az a Szent Bálint, akinek az égi születésnapja február 14-én van egy áldozópap (egyes források szerint püspök) és vértanú volt az ókori Rómában, valószínüleg II. Claudius császár uralkodása alatt. Egyike azoknak a szenteknek, akik kétszer lettek mártírok, hiszen mint Szent Sebestyén, első kivégzésébe, a kövezésbe Szent Bálint sem halt bele. Később fejezték le és lett Egyháza szentjeinek egyike. A szerelmesek, jegyesek, házasok, lelki betegek és epilepsziások védőszentje.
Ma van Csendőrnap is; ezt a napot Horthy kormányzó tűzte ki a Magyar Királyi Csendőrség teljesítményének és hazafias hűségének ünneplésére. Az 1881. február 14-én alapított rendkívül jól működő rendvédelmi szervezettel kapcsolatosan ajánljuk korábbi bejegyzéseinket. Különösen fontos megemlékezni róluk ilyenkor, mikor az ország közbiztonsága gyalázatosan siralmas állapotban van.
A legszomorúbb évforduló, ami mára (is) esik az Drezda háromnapos bombázása volt a második világháború végén. 1945. február 13-15 közt a nyugati szövetséges légierő a modern kori hozzáállás jegyében a pusztítás következményeivel mit sem törődve leszőnyegbombázta a gyönyörű "Elba-menti Firenze" városát, amit semmilyen katonapolitikai ok nem indokolt. A terrornak semmi más célja nem volt, minthogy kipróbálják az új bombáikat az angolszászok a történelmi belvárost is elpusztító infernó során. A három nap alatt több mint nyolcszáz bombázó 200,000 gyújtóbombát dobott le, melyek előkészítették a terepet az 500-4000 fontos bombáknak amelyek teljesen szétrombolták a civilek lakta Óvárost és az egészségügyi negyedet. A napokban és február 14-én, Hamvazószerdán a belvárosban 1500 Celsius-fokos hőmérséklet uralkodott, az emberek elevenen égtek meg. A város lakossága a vörös horda elől menekülőkkel együtt 1,5 millió fő volt. Ide telepítették a budapesti műegyetemisták egy részét és a m. kir. Ludovika Akadémiát is 1944 végén. Itt állomásozott a komáromi m. kir. 22. gyalogezred III. zászlóaljának 3. és 4. százada is. A magyar fiúk segédkeztek a sebesültek mentésében.
Klotz József így emlékezett vissza a mentőcsapat tragédiájára:
"11.h15-kor fájdalmas hírt közöltek. A bátor kis csoport egy légiakna martaléka lett. 11 órakor befelé igyekeztek s egyszercsak elkezdtek hullani a bombák. Vass. hdp.úr maga köré gyűjtötte a fiúkat. Be akartak velük futni a kaszárnya óvóhelyére. Már ott futottak a bejárattól kb. 50 m-re, mikor egy légiakna telibe találta őket. 19-en meghaltak s csupán Schüller tizedes került súlyos sebesüléssel a kórházba. Sok jó barátom ott maradt. Szótlanul vártuk az eseményeket. Nemsokára behozták a halottakat az udvarba. A második emeletről tekintettünk le. Ott állt a plattos-kocsi a holtakkal és úgy nézett ki felülről, mint egy piszkos rongyhalmaz. Lesiettünk a lépcsőn és megrendülten néztük a roncsokat. – Apróra szaggatott emberi részek. Itt egy kéz, középső ujja letépve, ott egy fej, tele véres csíkokkal, amott egy láb, csontja kitörve és a bakancs nincs rajta. Véres húsdarabok, véres rongycafatok. Összeszorult torkunk és csaknem könnyeztünk.. – Virágzó életüket, idegen földön, a legszebbkorban tépte szét az akna."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése