2012. febr. 15.

90 év – csak egy adat (hangos jegyzettel)

Futó Dezső (1916-1994)
Az a baj azzal, ha az ember az egész „rendszerváltást” tudatosan élte meg – és esetleg annak még cselekvő részese is volt –, hogy óhatatlanul is vannak emlékei.
Amikor pedig nincsenek, hát ott vannak azok a tiszteletreméltó öregurak, akik azzal becsültek meg, hogy meséltek, anekdotáztak, kvaterkáztak velem.
Mai napig sem tudok ezekre az azóta elhunyt emberekre meghatottság nélkül gondolni.

Sokuk arcán ma szokatlan huncutság csillogott – nagy korok sokat megélt tanúi voltak; sokat megértek, sokat tudtak – de mégsem voltak sem leereszkedők, sem nagyképűek; sőt – mintha – még boldoggá is tette volna őket az a tudat, hogy végre nyíltan beszélhetnek „az” ifjúsággal.

Az ifjúság akkor a barátaim és én voltunk; mármint a valódi rendszert-váltani-akarók. Nem sikerült. No, valljuk be nyíltan!

Sosem felejtem el annak az idős úrnak az intését – aki később a parlament egyik alelnöke lett – s aki radikális elképzeléseinket látva azt találta nekünk mondani a kitűnő Futó Dezső lakásán, hogy hagyjunk már fel az ötleteléssel, eljön még majd a mi időnk is. Ő ugyan nem így fogalmazott, hanem úgy, hogy: hagyjatok már minket, idősebbeket is játszani; majd ha elmegyünk, úgyis ti következtek! Megértettük. A rendszerváltás elmaradt.
S közben Futó Dezső bátyám, az ex-parlamenti képviselő, aki egyedüliként interpellált annak idején a Pócspetri-ügyben – s akinek Bródy Sándor utcai lakásának falán Kosztolányi Ilona című versének egy eredeti példánya volt bekeretezve –, csak hallgatagon nézett maga elé. Sosem tudom meg, mire is gondolhatott magában. Mert ezek az urak már hallgatni is úgy tudtak, hogy csak akkor szólaljanak meg, amikor annak eljön az ideje.

Az igaz, hogy a történelmet a győztesek írják, csak az a baj, hogy a „nagy” túlélők akarják színesíteni. S aki túléli a szemtanúkat, később már hozzá megy mindenki „hiteles” adatokért.
S a kíváncsi ifjúság ekkor nagy késztetést érez, hogy ezeket az anekdotákat „hitelesnek” fogadja el. Ilyen a világ rendje! Az ifjúság (legtöbbször) tiszteli a kort; a tudás mindig is hatalom volt; a tudás megosztása, de a tudással visszaélés és a megtévesztés is.

Mert a hősök meghaltak, vagy kivégezték őket, esetleg a mártírok belepusztultak a hónapokig tartó tortúrába vagy az utána következő időkben hunytak el – amikor már megszűnt a verés, de az elszenvedett sérülések egy életre kihatottak. Így hát gyakran azok lettek a túlélők, akik egy tál grízes tésztáért akár a saját cellatársukat is „fölnyomták” (Így mondták!); s ma mégis ők fürdenek az 56-osokat megillető dicsfényben.

Volt egy öreg barátom, egy 56-os katonatiszt. De „átállt”. Nem végezték ki, de évtizedek múlva, amikor kijött, egy roncs életet kellett volna újraépítenie. Most ne menjünk bele, hogy ez sikerült-e neki?
1988 forró őszén és 1989 sistergő tavaszán ismertem meg, amikor minden héten összejöttek a város „alternatívjai”. Barna bácsinak ezek az urak túlzottan óvatoskodónak tűntek – s ki tudja miért – az volt a határozott véleménye, hogy az itt jelenlévők negyede fizetett besúgó. Nem volt igaza. Nem a negyedük volt ügynök, hanem a fele.

Lazur Barna (1930-1999)
Egy ideig még eljárt a József Attila Művelődési Házba – ahonnan később az MDF kinőtt –, de már akkor hozzálátott egy saját csoportot szervezni. Ebből nőtt ki később a Magyar Köztársaság Párt; de ez a csapat nem nagyon kedvelte Krassó néha megbotránkoztató performanszait. Inkább arra koncentrált, ami az ügyet előreviheti, így elkezdtük szervezni a helyi akció-szövetséget. De ez már egy másik történet.
Sokat találkoztunk. Tőle hallottam arról a bizonyos „Grízestésztáról”. Amikor meglátta a tévében, alig palástolt undor töltötte el. Ünnepélyesen megígérte, mindent megtesz, hogy ne lehessen belőle potentát az új rendszerben. Nem sikerült neki; beteg lett és belehalt a börtönben szerzett sérüléseibe.

Úgy eszembe jut Antall egy korai törvény-tervezete is, amelyben a felségsértés törvényi tényállása mintájára megpróbálta büntethetővé tenni a hatalom csúcsain lévők rágalmazását. Ez sem sikerült.
De egyáltalán, ki mondja meg, mikor becsületsértő, ha egy besúgóról valaki feltárja a múltját? S mi történik akkor, ha ezek után még neki áll fentebb, s kikéri azt magának. Mármint a valóságot. S mi történik akkor, ha a média ehhez az eltusoláshoz segítő kezet nyújt?

Mint ahogyan nem segítő kezet nyújtott, de egyenesen provokálta legutóbb egy állami főméltóság múltjának feltárását. Az egyiknek lelkesen segített az eltusolásban; abban, hogy sose ismerhessük meg a történteket (hisz a tanúk napról napra fogynak), míg a másik esetben ő maga teremti meg a klasszikus „kabát-lopási” történetet. Íme a köztársaság erkölcse! Íme a köztársaság hitelessége!

Hallgatom a rádiót. Napok óta hozsannázik egy alakról, aki önhibáján kívül szintén magas kort élt meg, de pár évvel ezelőtt még arról is lehetett hallani, hogy miket jelentett a híres Csapatról. De még ma is hallható hetente egy-egy jegyzete, amikor rosszul illesztett protézissel küzd a szavakkal és egyáltalán az artikulációval. Morális felelősséggel közben nem küzd…

Mert a „mi bűnösünk, nem olyan nagy bűnös, de a ti bűnösötök az nagyon is erkölcstelen”. Íme a megvalósult, ki tudja hányadik köztársaság, ki tudja honnan származó, valódi erkölcse, valódi arca!

Mert a köztársaság automatikusan istentelen. Így tehát isteni, transzcendens elveket, azaz morált, etikát, erkölcsöt elvárni tőle hiábavalóság. Az új „alaptörvény” – azt mondják – hivatkozik az Istenre. Pedig nem hivatkozik – csak idézi a Himnusz első sorát. S ez nem ugyanaz. Mint ahogy Károlyi köztársasága sem ugyanaz, mint az Ezeréves Apostoli Magyar Királyság, még akkor sem, ha mindkettőnek piros, fehér, zöld volt a lobogója.
Ezt a leckét a bolsevikiek azóta megtanulták, mármint hogy nem célszerű egy nemzeti zászlót „vörös rongyra” cserélni; ezért 45 után már szimbolikusan megtartották a nemzeti színeket. Szemben a szovjet elvtársaikkal, akik nem csak az orosz nép, hanem a baltiak zászlait is eltörölték – adva helyettük valami szupergusztustalan antiheraldikus szörnyűséget.

Isten nélkül nem beszélhetünk ugyanis erkölcsről, morálról, etikáról, tisztességről, hisz transzcendencia nélkül maga a fogalom is – hát még az „alkotmány”! – teljes mértékben értelmezhetetlen.
Majd egyszer, talán, egy szebb világban, ha az írott alkotmány úgy fog kezdődni: „…És minekután Isten kegyelméből mi ennek a nemes Magyarországnak királyi pálczáját és kormányát elnyertük és Szent Koronájával minket megkoronáztak, és miután ez országot hadmíveleteink után, úgy az ellenség félelmétől, mint a belső zendülésektől megszabadítottuk, első és legfontosabb gondolatunknak azt tekintők, hogy ezt az országot és a mi alattvalóinkat a belső békesség és a törvények által erősebbé és állandóbbá tegyük…”

De nehogy azt higgyük, hogy ez csak sokára lesz, vagy egyáltalán sosem következik be!
Mert ilyen prominenciákkal, ilyen ünnepeltekkel, ilyen mondanivalóval, ilyen „kreátumokkal” minden nap, minden órában, minden mondattal, minden hiteltelen megnyilvánulással a köztársaság a saját sírját ássa.

Apropó! Hallották? Japánban megint megtartották a hagyományos Gödörásó versenyt. Az a feladat, hogy 30 perc alatt a lehető legmélyebb gödröt kell ásni. Az idei győztesek rekordot döntöttek, 3 méter 39 cm mélyre ástak; pedig magyar versenyző nem volt a 259 csapat között.



7 megjegyzés:

PHJ írta...

Kellemes a preambulum kezdete. :)

„…És minekután Isten kegyelméből mi ennek a nemes Magyarországnak királyi pálczáját és kormányát elnyertük és Szent Koronájával minket megkoronáztak, és miután ez országot hadmíveleteink után, úgy az ellenség félelmétől, mint a belső zendülésektől megszabadítottuk, első és legfontosabb gondolatunknak azt tekintők, hogy ezt az országot és a mi alattvalóinkat a belső békesség és a törvények által erősebbé és állandóbbá tegyük…”

Per Spegulo írta...

Werbőczy Istvántól ma is van mit tanulni. Szóval nem volt igaza Adynak: nem új törvényt kell adnia Werbőczynek, hanem a régit, működőképesen, szellemében teljesen, 100%-osan vissza.
Az a fránya Ady többet árt a magyar szellemnek, mint a szovjet megszállás, bármit is mondott Károlyi hozzá látogató, tisztelgő gazembereinek. vannak a nemzet ellen elkövetett bűnök, amit megbocsátani bár kell, de elfelejteni sosem.
A Tripartitum egy hatalmas összegzés, kár, hogy anno keveset foglalkoztam vele. De hát... itt az idő, még nem késtem le róla. És a latinja, egyenesen elbűvölő.
Ezért kellene ismét kötelezővé tenni (ja, és az ógörögöt is), az érettségizettek számára. [Legalább a filoszoknak és a jogászoknak készülőknek.]
De ez már egy másik történet - egy "Never ending story".

Olvassa át PHJ uram a Bevezetőt mégegyszer, az én "szűklátókörű" szemüvegemet "ideiglenesen, részletesen és viszonylagosan", csak a megértés kedvéért magáévá téve. Kész Alkotmány.
Ahogy Deák mondta: elegendő lenne a sajtótörvénynek, ha az egy szakaszból állna: 1. § Hazudni márpediglen nem szabad!

Per Spegulo írta...

S még valami: figyelje meg, mire helyezi a hangsúlyt!?
- kormányzás joga;
- Szent Koronával koronázás (legitimáció);
- fegyveresen is védte az országot
/ megszabadította az országot a külső ellenségtől / a belső lázadásoktól;
- belső nyugalommal (békével), törvényekkel (renddel) erőssé és állandóvá tenni a Magyarországot.

A király hivatásának és kötelességeinek összefoglalása, alapvetése. Igen, ez Alkotmány. [Latinul persze még szebb...]

pera írta...

400 évig bírta Werbőczy, azért ideje volt váltani, nem? A XIX. századi reformerek pártállástól függetlenül őt is bírálták, nem csak Ady! (Remélem, most nem fognak megint törölni, bár ha ilyeneket írok!?)

A rómaiak a XII táblás törvényeken tanultak olvasni, mi is bevezethetünk valami hasonlót! Egyébként a latin persze fontos lenne, én is szeretem, mindennek az alapja!

Ami a lényeget illeti, egyetértek Per Spegulóval, nagyon sajnálatos, hogy a 45 utáni politikai nemzedéknek csak egy rövidke villanás jutott, köztük a tiszteletre méltó Futó Dezsőnek, akinek 47-es pártja mandátumait meg is semmisítették (A Pfeiffer féle MFP). Ebből a generációból én Sulyokot tisztelem a legjobban. Érdekes lenne egy képzeletbeli filmen nyomon követni, mivé fejlődött volna a magyar glóbusz, ha az oroszok kivonulnak és vissza se néznek...

Per Spegulo írta...

Értem, mire gondol kedves Pera úr, azonban ne felejtsük el, hogy Werbőczyre nem a teljes mértékű elutasítás és a közgondolkodásból kihagyás a megoldás.

Nincsenek örök és megfellebbezhetetlen szavak, csak örök és megfellebbezhetetlen gondolatok. Werbőczy esetében a fürdővízzel együtt kiöntöttük a gyereket is. A szavakkal a gondolatokat is.

Pedig Burke is megmondta:
"Egy államnak, melyben nincs lehetőség bizonyos változásokra, nincs lehetősége a fennmaradásra."

Ez a gondolat meglepően egybecseng a XIX. századi magyar konzervativizmus némely gondolatával, amely a megőrizve megszüntetés, a revolutio helyett az evolutio és a "fontolva haladás" jelszavával lépett fel.
Werbőczy szellemét is kidobták a Tripartitummal együtt. Kár volt érte. Remélem, hogy a Jogi Karokon ma súlyozottabban tanítják, mint az átkosban.

Futó Dezső kérdésében teljesen egyetértünk. [Csak később tudtam meg, hogy rokonok is voltunk. Ezért külön sajnálom az elmaradt beszélgetéseket...] Mondjuk - az idézett másik "politikussal" pedig egy mondat is sok volt... pedig éppen ő mondta anno nekünk azt is, hogy: "amikor a gátak átszakadnak, mindig a törött ágak és a döglött állatok úsznak a víz színén." Persze nem hiszem, hogy magára vagy ránk gondolt volna (bár ez is lehet).

pera írta...

Sulyokkal az a baj, hogy népügyész volt az Imrédy-perben? Vagy túl autonóm volt, amikor Gömbös ki akarta jelölni, hogy mikor tapsoljon a tisztelt kormánypárti frakció? Mert hogy otthagyta őket emiatt, és átült a kisgazdákhoz.

Semmi bajom a fontolva haladással, de hát gyakran jönnek mindent elsöprő indulatok... Antall kedvenc kötete volt Lampedusa Párduca. Ott mondja a főhős, mindennek meg kell változnia, hogy minden ugyanúgy maradjon. Viktorka is ebben fáradozik, egyem a lelkét. Ha egyébként az általa végrehajtott gátszakadásról (leánykori nevén fülkeforradalom) van szó, akkor én valóban döglött állat stb. vagyok.

Per Spegulo írta...

Régóta töröm a fejem azon a kérdésen, hogy vajon mi volt az az apróság, az a csepp a pohárban, ami miatt Antallról már 1989 elején kisgazda körökben az a pletyka terjengett, hogy az fogja megnyerni a választást (így!), akinek sikerül "megfognia" Antallt. Az MDF "megfogta". De akkor sem értem, miért volt (lett) ő a Jolly Joker? Volt szerencsém vele személyesen is megismerkedni, s talán én voltam az első, aki le-énnemtudomönkicsodaésmiértlesikmindenszavát-ozni, amikor a politikai élet esélyeit latolgatta hangosan a Fkgp (újra)alakulásánál a Pilvaxban, és végül is elküldött minket finoman melegebb éghajlatra. No, persze nem is lettem sem államtitkár, sem miniszter, de ez talán nem is baj (az országnak semmiképp).

Viszont, bár gyakran jellemző, hogy kinek mi a kedvenc olvasmánya, de azt vettem észre, sokan vannak, akik az irodalmi élményeikben akarják megvalósítani azt a legbelső-sajátmagukat, amit a 3 dimenziós létben valamiért nem sikerül.
És még itt van a "nagy emberek kis fiai" effektus is, az apánknak, az "örökségnek" való megfelelési kényszer...
Szóval, bocsánat, de én Antallt az ún. rendszerváltás egyik legnagyobb tévedésének tartom, még akkor is, ha minden országnak olyan vezető jut, mint amit megérdemel. Mi egy antallnyit imádkoztunk csak ki, így hát ez jutott. [Persze, mindezt csak magamban és utólag, és minden súly nélkül gondolom így. Mint egy jó, asztaltársasági beszélgetés során, a barátai közegében szokta az ember.]
Remélem, senki érzékenységét nem sértettem meg "eretneknek" tűnő gondolataimmal!