Igenis megváltoztathatjuk a világot! – a Caritas in veritate alapján - ajánló

Korábban a blogon fordítással szereplő Érszegi Márk Aurél neve nem biztos, hogy teljesen ismeretlenül cseng a látogatók számára, hiszen a Miles Christi folyóiratban már egy remek elemzést olvashattunk tőle a XVI. Benedek pápa egyházkormányzatáról. Most a Szentatya legújabb enciklikájának társadalmi tanítása felett elmélkedik anyaportálunkon, a Regnum!-on, a Vatikáni Figyelő szerzője.

"A pápa katolikus, vagyis egyetemes, és elemzése-útmutatása is egyértelműen egyetemes. Nem csupán azért, mert minden jó szándékú embert meg kíván szólítani, hanem elsősorban módszere miatt. Tudniillik felülemelkedik az egyes gazdasági, politikai és társadalmi irányzatokon, illetve ideológiákon, hogy rámutasson arra, mi teszi egyedül lehetővé az igazi fejlődést, a békés és rendezett társadalmi együttélést, a közjó megvalósulását. S közben tulajdonképpen nem mond újat. Csak azt, amit az egyház kétezer éve hirdet, mert hirdetnie kell: az embert és a világot Isten teremtette és szeretetével vonzza magához; s csak akkor működnek jól a dolgok, ha ennek a hívásnak-hivatásnak megfelelnek.

Így hát a pápa kijelentheti például, hogy a piac, ráadásul a szabadpiac (!) jó, mert hozzájárul újabb gazdagság megtermeléséhez és széleskörű elosztásához, jólétet teremtve. Ugyanakkor rámutat, hogy a piac nem attól szabad, és nem akkor működik jól, ha nincsenek szabályai. Elsősorban erkölcsi szabályai, amelyeket a piaci működés minden fázisában be kell tartani. Ugyanez érvényes a többi gazdasági tevékenységre is: a befektetésekre, a pénzügyi műveletekre, a delokalizált termelésre, az erőforrás- és energiagazdálkodásra, de legfőképpen a foglalkoztatásra."

(...)

Kommentelni a Regnum!-on és itt is lehet.

Itt a kánikula - öltözködjünk stílusosan!

Amellett, hogy kellemes viselet, hasznos és szép is. Támogasd és hirdesd a királyság alternatíváját! Rendelni a regnum.portalKUKACgmail.com e-mail címen, amíg az erősen limitált készlet tart; M, L, XL, és XXL méretekben is. Nem érdemes túl sokat gondolkodni. Ára; 2800 Ft + postaköltség. (Budapesten személyesen is lehetséges, előzetes egyeztetés után, 3 darab felett postaköltség nincs.)

Létezik-e konzervatív Machtpolitik? - II. rész + Regnum TV

Tinku Balázs folytatja a konzervatív Machtpolitik (erőpolitika) problematikájával foglalkozó gondolatainak a közlését anyaportálunkon, a Regnum!-on. Itt lehet elolvasni a második részt, kedvcsináló alább, kommentelni itt és odaát is lehet.

"Bismarck a korábbi orosz fiókállami létből Európa legerősebb nemzetállamává tette az egykori Porosz Királyságot. Az 1870-es években még mind német, mind olasz, mind OMM (Osztrák-Magyar Monarchia) területen az úgymond nemzeti liberálisok (olasz területen a Destra Storica – a Történelmi Jobb néven) voltak hatalmon, akik már nemzeti (nacionális) célokat, társadalmi problémák kezelését tették elérendővé. Az OMM német és olasz külpolitikai bástyáit elveszítve a Balkán felé aktivizálódott, ahol immár nyíltan, érdekei miatt is szembekerült Oroszországgal. Azzal az Oroszországgal, ahol ez a (nevezzük így) társadalmi kompromisszum (nem keverendő össze Rousseau kreálmányával!) nem ment végbe. Az új európai politikai elitben (a franciát és részben a brittet leszámítva) még mindig arisztokrata túlsúly volt, ám ők még a „régi” iskola neveltjeiként szerezték tapasztalataikat a korábbi uralkodói udvarokban. Nem voltak romlottak és kifejezetten tehetséges és elhivatott államférfiak voltak. Az OMM sajnos ezen a téren is megfizette annak az árát, hogy az 1850-es években az uralkodó olyan szűklátókörűen válogatta meg bizalmasait. Az államközi versengés más szövetségek keretei közt zajlott, nem dinasztikus úton."

E mellett örömmel jelentjük, hogy megszületett a Regnum! TV első adása is! A kicsi jól van, sokat kell még ennie, de életerősnek látszik és reméljük, hogy népszerű is lesz. Az adásokért hála a "szülőnek"; Chubakkának.

I. RÉSZ

II. RÉSZ

Amidala és a demokrácia meg a népuralom

Elég, meleg, forró - egy kánikulai poszt

Írta: Chubakka feat. PHJ.

Sólyom László, a II. Magyar Köztársaság (ami nem a III.) elnöke nem fogadta a homoszexuálisok Szivárvány Misszió Alapítványának képviselőit, és nem támogatja a homoszexuálisok felvonulását sem. Különösebb indok nincsen, egyszerűen nem ér rá. Az elnök elfoglalt, nyár van, hagyják békén őket a melegek, úgyis nagy már a hőség. A sajtó persze azt sejteti, hogy "homofóbiai" meggondolásokból, hiszen Sólyom "inkább konzervatívnak" számít (ne menjünk bele abba, mennyire az, vagy sem, mindenesetre érzékeny erkölcsű környezetvédőnek jobb, mint konzinak és politikusnak). A "homofób" azt jelentené, hogy 'embergyűlölő', ha nagyon szigorúan vesszük. A "buzeránsok" (hogy egy régi szép magyar polgári kifejezést vegyünk elő, a liberális és modern "meleg" helyett) akkor most csak saját magukat nevezik "embernek"? Dehogy. Ne gonoszkodjunk, hiszen a "homo" a "heteronak" az ellentéte, de azért még érthetnénk úgy is.

(Bah.)

Inkább azonban emlékezzünk; boldog régmúlt "kirekesztő időkre". Amikor ki lehetett egy társadalomból rekeszteni a társadalom megrontására szövetkező lélektelen kufárokat. Amikor elszigetelve éltek, és bár mindenki tudta, hogy vannak, senki nem foglalkozott velük, mert nem kérkedtek, és nem akarták társadalmi normává tenni a létezésüket, ezért nem is bántotta őket senki. Akkor lehet, hogy nem voltak kirekesztőek azok az idők, csak egyszerűen "boldogok"?

Nem baj, bele kell törődni; most ilyen világban és országban élünk - a deviancia normalitássá aljasult és aki szembeszáll vele, deviánsnak minősül. A deviancia tehát relatív fogalom lett. Deviáns a melegekre köpő nyárspolgár nyugdíjas, kezében nájlonszatyorral, és nem deviáns a homoszexuális szubkulturát normatívává tevő polgárjogi harcos. Akinek meg ez kínaiul van, az tanuljon meg kínaiul.

Lényeg, ami lényeg, Sólyom nem fogadta őket; az a Sólyom, aki a Magyar Gárda képviselőit sem fogadta, mert ők is deviánsak, ők a "csőcselék", a "törvényenkívüliek". Sólyomnak a 2006-os és 2007-es hazugságon felháborodott magyarok is csőcselék volt, és deviancia. Nem értette, nem tett semmit sem ellenük, azon kívül, hogy ő is fellhábororodott - rajtuk. A népképviseleti állam feje, nem foglalkozott a nép haragjával. Az csak egy kisebbségé volt, ahogyan a melegek is csak egy kisebbség. Az önjáró és önsorsrontó magyar köztársaságocska, ki-tudja-hogyan 'megválasztott' első embere a minoritással nem foglalkozik, vagy éppen lekezeli azt. A primus inter pares ilyen idehaza.

Mert ő még nem tudja, a köztársaság sem tudja, hogy nem voltunk és nem lehetünk egyenlőek. Egyenlőség csak Isten előtt van, mert nála senki sem nagyobb.

Isten, Király, Haza, Egység, Család - így induljunk el inkább. De Család nélkül nincs Haza, Haza nélkül nincsen Egység és nincsen Király sem. Van helyette "prezidente", aki nem tud egységet teremteni.

Csak concubinatus van, csak respublika van és csak "prezidente" van. Meg melegünk. És elegünk is van. Egy vihar jó lenne már, de nem egy biliben.

Nincs eskű - kedvcsináló

Mindszenty József (balról a második) püspökszentelése 1944-ben. Középen Serédi Jusztinián hercegprímással.

Anyaportálunk, a Regnum! egy kevesek által ismert kordokumentumot közölt le, lehetséges konkluziókkal megtoldva, amely csak látszólag öncélú történelmi olvasmány. Jobboldali fiatalok esetében újra és újra előkerül, a "ki, mit tett, nem tett vagy éppen tett volna 1944-45-ben" kérdése. Mindszenty József nyilasok ellen szóló manifesztumvázlata, amelyet csak a letartóztatása miatt nem tudott befejezni és terjeszteni, azt az érvrendszert mutatja fel, amelyre kártékony és érdemtelen homály borult. Ajánljuk mindenkinek szeretettel, főleg annak, akik magabiztosak voltak, vagy éppen tipródtak.

Kedvcsinálóul egy kis részlet;

"Szálasiról a Kúria állapította meg, hogy súlyos támadást intézett alkotmányunk alapelvei ellen. Felforgató. A parlament hazaárulók és népcsalók gyülekezetének kezelte. A Gyepük, a Duna-Kárpát Nagyhaza, vérvalóság, hitvalóság, rögvalóság általános nevetésbe fúlt. Legközelebbi vezérei is megdöbbentek. (...) Szálasi minden lesz, a haza pedig kisbírósággá{=egészen kicsivé} olvad össze, mint börtön mégis jókora. Esküt kíván a vezér és köpköd a németektől deportált Kormányzó után."

Kommentelni ott is, meg itt is lehet.

Dal a fülledt nyári napokra

Tizenkét éves gabonapárlat és néhány jégkocka van a kristálypohárban. A fehér ing felső három gombja ki van gombolva, a nyakkendő megoldva, a fekete bőrcipők a padlón hevernek. Láb az asztalon, zakó hanyagul a fotel mellé dobva. Este van már, majdnem éjfél. Kint még mindig meleg van, az egész napos esőzés után a fülledtség belengi a szobát. A dal a hangszórókból halkan árad, mégis uralja a szobát. A jégkockák rázkódása a pohárban a dobseprűk.

Tökéletes percek ezek.

Három a királyfi - a többgyermekes magyar családokért!

Ki gondolta volna, hogy legutóbb 30 éve volt a magyar népesedési arány pozitív Magyarországon? Igen, az átkosban. Ezt inkább csak érezzük, mint tudjuk. A haza pedig addig marad meg, amíg van elég magyar gyermek. Jelenleg éppen nagyon nincsen elég, a nemzet fogy. A demográfiai ágyút másik töltik újra és újra és lőnek el a fejünk felett a Kárpát-medencében. A magyar nők a karrierre (értsd: megélhetésre) kell, hogy koncentráljanak, mivel nagyon sokszor nincsen részmunkaidős-, vagy távmunkában történő munkavégzésre esély. A két gyerek vállalása jelenleg kirí a magyar átlagból, amelyet a gyermekmentes „család” és az „egykézés” tesz ki leginkább.

A három egy tökéletes szám. Három királyfi, három királylány, három kívánság és három a magyar igazság is (meg egy a ráadás, úgyhogy pláne). Ezért alakult meg a Három Királyfi Mozgalom, amelynek a célja, hogy itthon a kívánt, tervezett gyermekek megszületéséért síkraszálljon. Társadalmi-, állami támogatást és megbecsülést szerezzen a többgyermekes magyar családmodellnek. A Mozgalomnak Kopp Mária professzorasszony a fő szervezője, előadásaik anyagai, témamegjelölései önmagukban is elgondolkodtatóak. „A társadalomnak alapvető érdeke volna, hogy mindent megtegyen a kívánt, tervezett gyermekek minél korábbi világrahozatalának támogatására, miközben nem hagyja veszni a nők tanulásba, képzésbe fektetett energiáit. A magasabb végzettségű nők későbbi pályája szempontjából a legkevésbé hátrányos, ha még az egyetemi évek alatt, vagy a pályájuk legelején tudnak gyermeket vállalni. A válság lehetőséget teremtene arra, hogy a munkanélküliség helyett a kívánt, tervezett gyermekek megszülethessenek, ebben kellene minden lehetséges módon támogatni a családokat.” (Kopp Mária). Illetve „a romló demográfiai helyzet, az alacsony születésszám ellenére a párok, a családok még ma is csak gyermekkel tudják elképzelni a jövőjüket, az életüket. A magyar társadalom európai viszonylatban is kiugróan magas gyermekcentrikus beállítottsága éppen a gyermekvállalási tervek meghiúsulása, realizálatlansága miatt félő, hogy változni, csökkeni fog. Különösen nagy veszélyt jelent a gyermekvállalási kor kitolódásával összefüggésben a véglegesen gyermek nélkül maradó nők arányának várható megemelkedése, amely a gyermekkel kapcsolatos értékrendet módosíthatja és végső soron a tudatos gyermektelenség megjelenéséhez vezethet.” (Pongrácz Tiborné).

Támogatni. Csatlakozni. Terjeszteni. Gyarapodni.

Manci és Böske után itt a Miki-híd? (REV)

Hagyó Miklós furcsa egy alak. Van a ürgében egyfajta kellemetlen exhibicionizmus, ami egyfajta poszt-demokrata populizmussal vegyülve inkább viszojogtató, mint megnyerő. Egy személyben dönt a BKV vezetők személyéről (a tömegközlekedés régóta szívügye neki, Demszky bácsi jobb-, de inkább balkeze), és egy különös mazochizmusnak engedve kimegy a szmogellenes aktivisták elé, hogy szépen elmagyarázza velük van, de felejtsék el, hogy itt nekik lesz igazuk. E mellé saját magáról (talán saját magának is) reklámfilmmutációt készít, sör helyett a városról, amelyben ő lett a alkirály.

Körülbelül így érvelt most is (hoztam is valamit, meg nem is), amikor érezte, hogy a rohadt rozsdás, omladozó Margit híd kapcsán már valamit tenni kell, de tényleg. A Margit híd szerény véleményem szerint a rendszerváltás utáni magyar társadalom egyik legnagyszerűbb szimbolikája; majdnem összedől, de használjuk mint a güzü, és nem akarjuk megújítani. Ha omladozik rajta egy szép szobor, akkor leverjük, de nem restaurálunk rajta semmit sem. A főváros hálátlan egy gazda, csak rohasztani tud.

Hagyó Miklós kitalálta, hogy amíg a hidat majd felújítják, addig elevenítsünk fel egy régi szép magyar republikánus hagyományt, a budapesti pontonhidat. Kettő is volt belőle, a Manci és Böske. A Manci népszerűbb volt, a szovjet megszállók építették nagyobbrészt a fővárosban és a köztársaság kikiáltása után nyílt meg, nyáron (egy másik cölöphídat elvitt a jég). Gerő Ernő személyesen adta át, még a republikánus Kossuth címer alatt. 1945 novemberétől ugyan már volt egy pontonhidunk, a Böske, amelynek még nem csináltak olyan nagy csinnadrattát, mert a német kamerádok szorgos tevékenysége miatt, nem volt min átkelni.



Hagyó Miklós most Gerő hagyatékába lép; kell egy ilyen ponton híd, ami 20 millió magyar forintba kerülne a Szekeres vezette hadügyi tárca szerint naponta. Nem kevés pénz. Miért nem lehetne inkább azt is a Margit hídra fordítani már most? Az ötvenezer autó naponta nagy úr, de talán nem ártott volna korábban ahhoz a hídhoz nyúlni, mondjuka kombínó ügy kapcsán, amikor oszlopok fordultak ki az aszfaltból. De nem, mégse. Jobb lesz nekünk majd így, jövőre ponton híddal, ha már a kurucinfó szerint hadiállapotokat tart fent a rendőrség, legalább legyen meg a látszata is. Minek akkor más ide, mint egy szép nagy pontonhíd? Az kell, az jó lesz. Pontonhíd. Az már 2003-ban is bevált, azon mentek a jó állampolgárok a Respublikából az Únióba. Úgy is hívták; Európa-híd. Mi így megyünk, mindannyian. Katonai ideiglenes hídon. Így született ez a respublika, releváns a dolog így. Ilyen ideiglenesen, de mentek, naponta több tízezren. Van, akinek ez annyira tetszett, hogy többször is átment, mert az olyan jó. Megérkezett az Únióba, szétnézett, de nagyon úgy tűnt, hogy még Budapesten van. Szóval, a magyar respublika szereti a pontonhidakat, ez egy ilyen magyar modern tömegközlekedési republikánus hagyomány. Ők így szeretik. Legyenek a hidak is olyanok, mint az alkotmány; ideiglenes, átmeneti, kidobható, formálható, bontható és építhető. És persze kartellbarát is.

A sok lány után most már azonban jó lenne egy fiú is, legyen a neve; Miki.

Maszon, ha korszerű

Mit csinál manapság egy magyar maszon, aki Jászi Oszkárt tartja maga számára követendő példának? Ugyanazt, amit mindenki, amit mi is; blogol. Blogol az egész világ, ezért a maszonok is blogolnak, nem akarnak kimaradni a jóbol. Kicsit neopganaista filinggel bíró szalonparti Degen (Tonket kicsukva, NOL beengedve) és a páholymunka megvitatása a kibertérben, nem is titkosított kommentekkel. Ez már maga a szabadság, amelyben persze politika-, és vallásmentesen értekeznek kedvenc maszonjaink valamint a HVG és a Critical Mass, egyik kedvenc garfikusának a könyvét is árusítják. Nincsen itt semmi rejtély, semmi titok. Ez kérem ilyen napközis titkos társaság, uzsonna után összejönnek, ücsörögnek, beszélgetnek, kalapácsot, meg követ emelgetnek, leporolják a pogácsa maradékát a tallárról és hazamennek. Másnap munka, vagy iskola van, korán kell felkelni. Mivel nem tud mindenki eljönni, kinyomják a blogra, olvasgassák el, aztán majd kommentbe lehet felterjeszteni (és tényleg!) a páholytémát. Csak korszerűen, csak kiszámíthatóan, csak korrekten. Így szépen.

Olyan amatőrnek tűnik mindig a magyar maszonéria, amikor a felszínre kerül nekem. Olyan keresetlen és színvonaltalannak leginkább. Olyan megpihentnek, olyan meghaladottnak tűnnek. Kapaszkodnak. Már várom a maszonpártoló jelvényeket, a maszonszülinapi zsúrt a Mekiben, vagy egyszerűen csak maszonos bézból sapikat, amelyeken Kossuth, Jászi, Kosztolányi vagy egyszerűen csak a "G" betű virít egy pentagrammában, esetleg a körzős hatágú csillagban. A köztünk élő maszonok egyszerű emberek, haladnak azzal a korral, amely ezernyi jelüket hordozza magán. Nincsen titok, nincsen rejtély, csak tiszta jó szándék. Amivel a Pokolba vezető út is ki van kövezve.

Ótvar komcsi filmek - on sale now!

Bors Máté és Láng Vince megmondja a frankót, immáron negyven éve. Kik ők? A kádárizmus két komcsi szuperhőse, akik az osztályharcos társadalomelmélet, a proletárdiktatúrát hajazták, a jó nők, a szuper kocsik, meg a kőkemény bunyók helyett. Aki mondjuk 1983 előtt született, biztosan találkozott velük a Szünidei matiné ideje alatt, amikor ottjon unatkozott egyedül a kanapén, és valami izgit akart nézni a vasárnapi megmaradt süti mellé. Dögös komcsik lenyomják a nyilasokat, a horthyfasisztákat, pipogya grófokat, a kőkemény kapitalista népnyúzókat és még viccesek és jószívűek is. Kommunista toposzgyár. 1968 és 1971 után, amikor a Bors Máté, vagy amikor az Egy óra múlva itt vagyok filmsorozatok készültek talán benyelte őket a közönség, aki kezdett örülni a hétvégi telkének és arra vágyott, hogy zsírral tömje el a lelkiisemeretfurdalását, ha volt neki, hogy a vörösök tarolnak. Ha meg nem volt, akkor egyszerűen csak jólesett látni, hogy ezek kommenisták mindig is rendes és remek emberek voltak, és az elnyomottak mellett álltak ki, akkor meg minek aggódni? Az USA majd megdöglik egyszer. A tematizáció mindig ugyanaz; büdös Horthy-rendszer, amelyben végignyomnak egy csibészes vagy / és tökös hőst, aki az igazság mellett áll, és persze ez az igazság a vörös csillag és a sarló meg a kalapács jegyében áll. Mindegy, hogy itthon harcol a imperialistafasiszták ellen, vagy külföldön. Erkölcsi győzelmek után, mindig van tényleges győzelem is, ez persze az 1945 Nagy Felszabadulás, sok jófej szovjet katonával, akik magyarul is tudnak.

Brrr.

Komolyan, most ki nem szarja le, hogy volt ilyen is? Mi nem, azért mert még mindig van.

1989 után ilyen filmet az MTV is nagy nehezen vetít le, de az, hogy egy díszdobozban kiadják, az egy kicsit gázos. Ezek a filmek, olyan külföldi zanzák mellett, mint a Négy páncélos és a kutya - egyszerűen csak hazug propaganda filmek. Nem bájosak, részben torzak, mint mondjuk a Tizedes meg a többiek, vagy nem éppen egy korhangulat szocifotói, mint megannyi más 1960 utáni film, hanem egyszerűen rossz, történelmileg nulla hitelességgel bíró propaganda filmek, megrendelésre készültek, hogy legitimizálják ezzel is a kommunista diktatúrát és semmilyen művészi értékkel nem rendelkeznek, mint a Hideg napok, ami történelmileg ugyanolyan torz., de a fényképezés és atmoszféra ott van. Nem szórakoztatóak, minte gy Hurka Gyurka reklám a korai nyolcvanas évekből, egyszerűen csak propagandisták. Ilyen is volt, mondhatnánk, ha nem adnák ki újra, 2008-ban, hogy a leértékelt MTV archíváruból szép bevétel legyen még. Az Egy óra múlva itt vagyok rendezője Wiedermann Károly szépen szolgálta a kádárista filmgyártást, tisztes iparosként, de számításait megtalálta 1989 után is. Herskó János, a Bors Máté rendezője, színvonalasabb filmet is készített (Párbeszéd), itthon nem tudott dolgozni meglehet jó sok kompromisszumot tett a rendszerrel, ezért emigrált Svédországba. A kiadványokat DVD-n megjelentető Europa Records Kft. - aki kiadja a manapság nagyon trendi Thomas, a gőzmozdony sorozatokat is - 2007-es közel 200 milliós bevételéből nem tudjuk mennyit tett ki ez a két kiadvány, de nem hisszük, hogy a magyar történelmet, és a keresztény vallást gyalázó, totál nem vicces, gázosan erőltetett Hungarikum sorozat mellett nagyon nagy szüksége lett volna ezekre a proganda-dudvákra is. Kinek kellenek ezek még? Hány darab jött és egyáltalán minek jöttek ki ezek a rettenetek? Kádárista nosztalgia? Túl egyszerű magyarázat. De fogadjuk el, van ilyen és amíg Máté Péterrel nyomja a kiadó, nincsen is gond.

Magyarországon a rendszerváltás után sok történeti munka megjelent, amely az ún. "Horthy korszakot" újraértékelte, és egyre közelebb vagyunk, hogy azt reálisabban lássuk., ezek fényében durva visszalépés ilyen alkotások kiadása. A nemzetnek a közgondolkodásában semmilyen történelmi immunrendszer nem alakult ki, amely összerándulna a kommunista torítások kapcsán. Ami 1989 után van, az egy folytatása annak, ami 1989 előtt volt. Nincsen igazi határkő. Itt egyszerűen vannak szép emlékek; Sztankay bájos, Harsányi Gábor jópofa, a zseniális Őze Lajos hozza a figurát, és itt van Bujtor meg Koncz is ("Megcsíptuk Oszi!"). Kit érdekel, hogy kommunista propaganda az egész? A rendszerváltás után a TESCO polcai ezt is elbírják, ha van rajta elég margine, vagy ha ingyen adják az akciós vaj mellé. Kádárista komcsi filmsematizmus - on sale. DVD lejátszó helyett mehetne a beszállítói komposztba.

Küldjük mindenkinek, aki szereti.

Most egy kis keresztény heroizmus-pótlékért a szomszédba mentünk. Fogalmam sincsen, hogy ki énekli ezt a dalt, de a hangulata megvan, ez tény. A képek beállítása nem mindig korhű, de megadják a kiindulási pontot. A vashoz nyúlni sohasem szégyen, a hitet védelmezni pedig muszáj manapság is. A kettő pedig csak akkor zárja ki magát, hogyha a szív nem tiszta és nincsen benne az áldozathozatal és a hit keménysége.

Aki pedig nem érti az utolsó képet a videón (én sem értettem elsőre) annak beteszem az alkotó félelmét is ide, amely sokunknak a félelme is egyben. Egy kontinens, ami soha ne jöjjön létre.

Köszönet a nyilas testvéreknek!

Nem olyan régen Parsifal kolléga hívta fel a figyelmet, hogy a hivatalos és tényleg nyilas portál foglalkozott a magyar monarchizmussal és bizony, bizony kifejezték nemtetszésüket ezzel kapcsolatban. Öt perc önfeledt szórakozást okoztak ezzel a kis cikkecskével, mert legalább nyolc-tíz ténybeli pontatlanságot lehetett összeszámolni a cikkben, ami azért nem csekély dolog, ha valaki ennyire komolyan veszi magát. Tetszett a Habsburg Györgyös fotó is (csak tudnám, hogy került oda?), meg az is, hogy a végén Dózsa György ordaskirállyal zárják a sort, igazán korrekt lett az anyag, a Szabad Nép is megirigyelhette volna. A "zöld kommunisták" kifejezést - amelyet javasolunk terjeszteni, mert nagyon kifejező - Mindszenty József használta az 1930-as években, amikor ezzel a címmel egy külön könyvet is megjelentetett a nyilasok ellen, mert már ekkor veszélyesnek tartotta őket, mit ad Isten 1944-ben le is csukták a testvérek. A nagyon nagy katolikus Szálasi Ferenc, pedig személyesen vette a kezébe Mindszenty ügyét és nem engedte szabadon az utolsó percekben sem a szentéletű főpapot, mert annyira veszélyes ellenfélnek tartotta, a hercegprímás, a Vatikán és az egyszerű hívek kérésére sem. Reméljük erre is gondolt, amikor szentmisén áldozáshoz járult, annak ellenére, hogy majdnem húsz éven keresztül vadházasságban élt.

De nem akarjuk mi bántani őket, biztosan megvan a maguk kis baja így is, szegény nyilast az ág is húzza, pedig mennyi ember mondta, hogy jó lenne egy zöld kormány idehaza és azt támogatnák is! Szeretnénk ezért inkább megköszönni nekik ezt a cikket, hiszen nem kell többet bizonygatni, hogy mi nem vagyunk "nyilasszimpatizánsok", azzal, hogy 1945 és 1946 nagy magyar politikai határkövén túlra nézünk. Ellenkezőleg, a jogfolytonosság egyik megszakítóit látjuk bennük (ahogyan a német megszállásban, az Ideiglenes Kormányban és az Ideiglenes Nemzetgyűlésben, illetve az I. Magyar Köztársaság kikiáltásában is), és nagyon jó, hogy a zöld testvérek tettek egy ilyen gesztust felénk, amellyel egyértelművé tették, hogy nem pálya nekik ez a dolog. Nekünk sem az, soha nem is volt és nem is lesz.

Révedjünk együtt!

A leggyakoribb vád úgyis az, hogy a monarchista a múltba réved csak, egy szerencsétlen nyomoronc kis álmodozó, akinek semmilyen érvényes gondolata vagy éppen cselekedete nincsen a jelenre adandó válaszként.
Legyen egyszer igazuk a vádaskodóknak és lesajnáló tekinteteknek. Másfél perc múltba révedés. Másfél perc felemelő és magasztos múltba révedés.
Milyen szerencsések vagyunk, hogy ilyen emlékeknek élhetünk, akárcsak másfél percig is.


(Köszönet Loxonnak a forrásért.)

A köztársaság belerondít.

Ki ne sétált volna már a Hősök terén már egy kicsit? Retusált állapotában is felemelő élmény, nem lehet megunni egyszerűen. Innen az emberek általában a Városligetbe mennek, hogy az élmény valamennyire fokozódjon, vagy legalábbis szinten maradjon. Mert a volt Felvonulási tér felé egyszerűen nem éri meg a dolog. Miért nem? Mert arrafelé zuhanunk egy nagyot, összébb húzzuk a kabátot, vagy az aszfaltot nézzük, feltesszük a napszemüveget és nem gyönyörködünk már semmiben sem. Az otthoni meleg vacsorára gondolunk nagyon.

A volt Felvonulási tér, ma Ötvenhatosok tere a magyar köztársaságok tere is lehetne, mert itt van minden, amire emlékezniük kellene, de nem tudnak. Van egy Időkerekünk, amelyre Köpeczi Béla elvtárs nemet mondott 1985-ben, Medgyessy elvtárs azonban rábólintott, mert akkor már EU volt 2004-ben. Laza 350 millióba került annak az emléke, hogy az EU tagjai lettünk, amelyből az állam a 2/3-át álta, a többit meg a gazdasági lobbi. Ronda lett és csak négy hónapig működött, pedig az örökkévalóságnak szánták a világ legnagyobb homokráját, amelyen a természet állt bosszút; egyszerűen beázott. Ma már egy komolyabb notebook áráért sem kell senkinek (267 ezer forint), még az államnak sem., aki nem akarja üzemeltetni

Ha továbbmegyünk már nincsen Sztálin, nincsen csizma, nincsen Lenin szobor, meg Tanácsköztársaság emlékmű sem (jajj!), van helyette Regnum Marianum emlékmű, egyszerű kereszt, amelyet ifjúkommunisták ledöntöttek néhány éve. Lefűrszelték a klerikális botrányt, mint ahogyan a Cserni fiúk tették 1919-ben vidéken. (Kár, hogy nem volt néhány Prónay vagy Ostenburg, aki megmutatta volna a másik oldalt is nekik utána.) 40 ezer forint után elengedték a Csegevarás pólósokat. A katolikusok meg újra összeálltak és megint van kereszt, ha templom nincs is. Ők sem sajnálták a pénzt, igaz nem negyvenezer forint volt a dolog.

Meg van egy nagy rozsdás rettenet az 1956-osoknak. Nagy fém monstrum, ami biztosan nagyon sokat jelent valakinek, de hogy erről az jut az ember eszébe, hogy az 1956-ban lerázta egy nemzet a kommunizmust magáról, az tuti. Lövöldözős cyberpunk filmet biztosan jól lehetne forgatni itt (állítólag ajánlat már volt), de nem hiszem, hogy a nemzeti emlékezet része. Állami ünnepségen kész rettenet az összkép. Siralmas. Fekete öltönyösök egy rozsdás szemétdomb előtt, felemelő dolgokról akarnak beszélni. Ez kinek jó? A Miniszterelnöki Hivatalnak egészen biztosan, mert 79 nevező közül (!) csak ez volt jó nekik. A tervező szándéka szerint; "Az itt elhelyezett kockakő a forradalom egyik jelképe, ez alakul át a térben beljebb haladva az átnemesedő, tudatra ébredő magyarok tömegévé. Ahogy a látogató belép az oszloperdőbe, "a csendbe", azt fogja tapasztalni, hogy az emberek (vagyis az oszlopok) egyre sűrűbben állnak egymás mellett. Ezek között alakulhatnak ki olyan zugok, amelyek alkalmat teremtenek az emlékezésre, az elmélkedésre." Komolyaaaaaaaaaaan? Emlékezés a roszdás tömbök között. a tisztító viharra. Perverz egy gondolat. Mire? Arra, hogy szakítottunk az elnyomással? Nehezen. Ahogyan mi nem tudjuk megadni magunkat (ahogyan Tizedes mondja örökérvényűen), a köztársaság nem tud emlékezni a nagy republikánus legitimiációs szakaszokra; EU csatlakozás, 1956. A köztársaság csak belerondít a dolgokba. Erre kétségkívül remek mementőkat állít, ezt jól meg is jegyezhetjük magunknak.

Két interjú a mai magyar monarchizmusról.

Két interjú is készült a magyar monarchista alternatíváról mostanában, amelynek alanya a Regnum! monarchista portál tulajdonosa és alapítója, valamint a Miles Christi lap főszerkesztője, Pánczél Hegedűs János volt. Az első interjút IGEN katolikus folyóirat felelős kiadója, Bethlenfalvy Gábor készítette, és a Regnum!-mal partner Ne Találjuk Ki Magyarországot! blogjában jelentette meg. (E mellett azonban az IGEN katolikus közösségi oldalon is jelen van.) A másik interjút a monarchizmust, a nemzeti radikálisok közül egyedüliként felvállaló szintén partner, Szent Korona Rádió készítette. Mind a két interjú más és más aspektusból kíván válaszokat adni, releváns, sokszor felmerülő kérdésekre.

Erősíteni minket a megadott oldalakon kommentekben, meg az interjúk terjesztésével tessék. Kritikát gyakorolni itt inkább ;D.

Nemzeti-e egy ilyen vágta?

Vannak az életben furcsa helyzetek, amelyek biztosan nem magukért hoz a sors. Ilyen volt az is, hogy a Pünkösd hétfő a Nemzeti Vágta VIP szektorában talált, ahol sikerült szűk családi körben végig ülni a neves cölöbökkel (pestiesen celebekkel), meg mindenfajta fontos vállalkozóval, bizniszmennel eme össznemzetinek szánt rendezvényt. Ácsi, mert nem ér azonnal egy nagyot pökni és aztán továbbállni innen most! Az a könnyebbik út. Én magam is így voltam először., persze, de aztán egy kicsit gondolkodtam is Persze az ilyen cölöb-sztárfutamok nem annyira mozgattak meg és az egésznek ilyen marketingkommunikációs-profi-vurstli hangulata volt (sok szódával, napsütésben az ember lenyeli), ameddig azon nem kezdtem el gondolkodni, ami a szpiker többször is elmondott.

Merthogy ennek vannak gyökerei itthon, méghozzá a szívemnek olyan nagyon kedves reformkorban gyökerezik az. Ráadásul a még kedvesebb gróf Széchenyi Istvánhoz (ne tedd meg, ne tedd meg) fűződik az egész sztori, aki míves pesti publikummal így akarta megkedveltetni a lósportot. És az bizony szép sport (Overdose-ról már régóta érik egy poszt). Szóval annak idején a polgárok, a nemesek, a csikósok együtt versengtek egy ilyen vágtán (ami nem ugyanaz, mint az ügetés, sporttársak) és aki nyert, azé volt a dicsőség, amúgy össznemzetileg. Ilyen lovas pünkösdikirályság, vagymi. Persze érdekes dolog a hagyományt kreatív igazgatóként újrafogalmazni százegynéhány év múltán, elsőre büdös is, mint a pálpusztai, de ne rugjuk rögtön fenékbe az Első Emelet zenekar egykori szövegíróját, aki olyan remekül az SZDSZ-ben is helytállt.

Sikerélményre biztosan szüksége van ennek a nemzetnek, és aki azt mondja, hogy az RTL Klubon keresztül ilyet nyomni délután fittyfene, élőben, arra azt mondom, hogy a tömegkommunikáció értékmentes műfaj, és inkább, mint a salgótarjáni cigánycsalád hétköznapjait. Huszárok a délután családi matinén, nem olyan rossz dolog. Sok magyar zászlónak, sok címerrel, szép ruhában, kicsi cölöbök rohangásznak, hogy eladhatóak legyenek a reklámhelyek, meg a műsortematika se sérüljön ugye, két Bud Spencer között. Mert ha egy egyszerű és nagyon szép hagyományőrzés megmozdítja az ősmagyar középosztálybelit, a plázást idehúzza, ha a nyeregben ül Buci? Nos, nem ismerem a célközönség igényeit, de egy próbát megérhet.

Nem tudom persze, hogy Gesztinek sikerült-e ez az egész és egyáltalán a sikert miben méri magának? Ha szponzorpénzek után profitban akkor kár, ha egy nemzeti hagyomány eljutattásában (lovak, huszárok, csikosok, kun hadi bemutató , a Szilaj dobcsoporttal- messze a legjobb volt!), akkor OK, pláne, hogy ingoványos a talaj és nagy a bukta esélye.

Szóval mi lenne, hogyha divat lenne a nemzeti hagyomány. Akkor talán tényleg nemzeti lenne a vágta, és lehetne tenni a 2 millás nevezési díjra is, ha nyeremény 30 millió forint. 650 Ft-ért nemzetiszínű bokréta, (nem kokárda) meg huszárcsákó a gyerekek fejébe, mekdonaldsz papírkorona helyett? Megéri? Jóhogy. Tócsni meg csülök, sörrel (sajna csak Ászok), gigaplakátokon meg brutálhuszár, amint tiszteleg, felette kis oranzsvéjsz. Hja, a milleniumot is szponzorálta valaki, az állam mellett. Kapitalizmus van, szelíd orcával, a szponzornak jár a hely. Ezzel gond nincsen. Alatta plázacica nem tud betelni a látványtól. Ez most hogy jön ide? Trendigyerek megáll egy kicsit a vágta közepén és szektor padja alá fossa magát, amikor a honvédek ágyúja megdörren; "Öcsém, ez durvább, mint a Multiplex!". Na, erről beszélek.

Détár Enikőt rendre utasítja a meglett korú wc-s néni, aki szeppenve kivárja a sorát a budi ajtajában. Konzulting céges yuppie-család a 92 önkorányzat zászlóját felvonultató teremben fotózkodik, miközben a kislány XVI. századi nyergen lovagol egy kicsit (Teremőr balra el.) Idilikus egy kicsit. Lehet, hogy erre is volna igény? Bevallom, nem látom át. Az illúzió megvolt valamennyire, ez azonban tény. Élőben látni pedig a pusztaötöst hátborzongató élmény, és addig senki se nyugodjon meg, amíg egyszer ezt nem sikerül neki ebben az életben. A nemzetit egy kicsit megkapta mindenki, úgy, ahogyan 2009-ben lehetséges, és azt gondolom, hogy sokaknak ahogyan ez még lenyelhető - sok szódával.

Jogos, de azért képtelenség.

Mostanában majdnem mindenhonnan azt kérdezik, hogy mi a véleményem Habsburg György főherceg EP jelöléséről MDF színekben. Mi lenne? Elmondtam. Nem változott azóta sem annyira, és nem hiszem, hogy ez bármennyire is befolyásolná a monarchista alapállást. Inkább nézzük a helyzet abszurditását és mosolyogjunk. Aki mosolyog, az a dolgok felett áll - erre mindenki emlékezhet Hamvas Béla után, vagy ha nem, itt az idő, hogy ezt megtanulja egy életre. A helyzet abszurd. Dobjuk be a törölközőt és nevessünk inkább! Miért is ne? Felette állunk, nem?

Fotó: mkkp.hu/