2012. szept. 27.

Özönvíz

...Kmicic belépett a templomba. A pap az oltárnál misét celebrált. Még kevesen voltak, a padokban tíz-egynéhány ember térdelt, tenyerükbe hajtott arccal, de amikor Andrzej uram szeme megszokta a homályt, közvetlenül a stallumok mellett egy fekvő alakot pillantott meg. Egy kis szőnyegen arcra borulva feküdt, s karjait kereszt módjára szétterjesztette. Mögötte két angyalian szép, piros arcú növendék fiú térdelt. Ama férfiú meg sem mozdult, csak mellét hullámoztatták a fel-felszakadó nehéz sóhajok, s innen látszott, hogy nem alszik, hanem teljes szívéből, buzgón imádkozik. Kmicic szintén hálaadó imába mélyedt, de mikor e könyörgéssel végzett, tekintete önkéntelenül is a keresztként fekvő férfiúra siklott, s annyira fogva tartotta valami, hogy többé már nem is bírt elszakadni tőle. E férfiút a templom csendjében hangos sikolynak is beillő szakadatlan sóhajok rázták. Az oltár előtt égő gyertyák sárgás fénye meg az ablakon át beszűrődő nappali világosság mindjobban kiemelte, s egyre láthatóbbá tette.

Andrzej uram már e férfiú öltözékéből is látta, hogy igen jeles személyiség lehet, mert a misét mondó pap meg a jelenlevők valamennyien mély tisztelettel tekintettek reá. Egész alakját cobolyprémmel bélelt fekete bársonyköntös fedte, csak a vállait borította kihajtott, fehér csipkegallér, amely alól kivillogtak az aranylánc szemei; mellette hevert fekete tollakkal díszített, ugyanolyan színű kalapja, s a szőnyeg mögött térdeplő apródok egyike tartotta kesztyűjét és kékre edzett kardját. Arcát Andrzej uram nem láthatta, mert az a szőnyeg redőibe merült, s ezenfelül is teljesen eltakarták a rendkívül dús parókának feje körül csigázó fürtjei.

Kmicic a stallumokig kúszott előre, hogy mikor az ismeretlen férfiú felkel, megláthassa arcát. Közben a mise a végéhez közeledett. A pap már a Pater nostert énekelte. A következő misére igyekvő emberek a főajtón át gyülekeztek. A templom lassan megtelt mentét, katonazekét, subát vagy drága szövetű köpönyeget viselő férfiakkal. Már elég szűk volt a hely, ekkor Kmicic meglökte a mellette álló nemesúr könyökét, s odasúgta:
 - Bocsásson meg kegyelmed, hogy istentisztelet alatt zavarlak, de kíváncsiságom erősebb. Ugyan kicsoda ez?
S szemével a földön fekvő férfiú felé intett.
 - Ugyancsak messziről jöhetett kegyelmed, hogy ezt nem tudod - felelte a kérdezett.
 - Bizony messziről jöttem, s azért kérdem, reménykedvén, hogyha járatos emberre akadok, nem tagadja meg tőlem a választ.
 - E férfiú a király.
 - Az élő Istenre! - kiáltotta Kmicic
De e pillanatban a király is felállt, mert a pap az evangéliumot kezdte olvasni.

Andrzej uram áttetsző, szenvedő arcot látott maga előtt, mely sárga volt, akár a templomi viasz. A király szeme nedves volt, szemhéja vöröslött. Mintha az egész ország sorsa tükröződnék ezen a nemes arcon, annyi fájdalom, szenvedés és gond sugárzott róla. Arcáról, akár a nyitott könyvből ki lehetett olvasni az imádság és fájdalmas töprengések között megosztott álmatlan éjszakákat, a rettenetes csalódásokat, a bujdosást, elhagyatottságot, a hatalmas királyok e fiának, unokájának és dédunokájának megaláztatását, a keserűséget, melyben olyan bőven részesítették tulajdon alattvalói, valamint amaz ország hálátlanságát, melyért kész volt életét, vérét feláldozni. S mégis, nemcsak a hitéből és imádságból merített lemondás, nemcsak a királynak és Isten felkentjének fensége sugárzott erről az arcról, hanem olyan kimeríthetetlen, végtelen jóság is, melyből meglátszott, hogy a leghűtlenebbeknek, a legnagyobb bűnösöknek is elég kezüket kinyújtaniuk ez atyai szív felé, s az, saját sérelmeit feledve, elfogadja őket, megbocsát nekik.

A király láttára Kmicic szívét mintha vasmarok szorította volna össze. Ifjú szívében felbuzgott a fájdalom. A töredelmes bűnbánattól, a szánalomtól, és tisztelettől elakadt a lélegzete, súlyos bűneinek tudata meghajlásra kényszerítette térdét, egész testében reszketett, s hirtelen egy eddig ismeretlen érzés kelt lelkében. Íme, egyetlen pillanatban úgy megszerette ezt a fájdalmas felséget, hogy úgy érezte, a földön nincs drágább számára ennél az atyai jóságú úrnál, s kész volna érte életét és vérét áldozni, a világon mindent, a legkegyetlenebb tortúrát is elszenvedni. Szeretett volna lába elé borulni, térdét átölelni, s úgy könyörögni bocsánatáért. 

Egy pillanat alatt meghalt benne a vakmerő, garázda nemesúr, s megszületett a szívvel-lélekkel királyhű férfiú.
...

Henryk Sienkiewicz: Özönvíz

2012. szept. 7.

Magyar republikánus konzervatív, vajon mi?

"Arról én is szívesen olvasnék, hogy milyen az a konzervatív magyar köztársaságpárti.

Károlyi Mihály szobor van az íróasztalán? Tildy Zoltán kép az ebédlőjében? Dedikált Gyűrűk ura a vitrinben? Esetleg egy Schmitt-melegítő a gardróbban valamelyik olimpiáról? Dobi István összes a könyvespolcon és krumplileves á la Kádár a vasárnapi ebéd? A (nép)köztársaság kikiáltása után valahogy mindig kommunista diktatúra jött, ezért (is) furcsállom a konzervatív köztársaságpárti kifejezést.
"
 Szávoszt-Vass Dániel méltatlanul meg nem örökített lamentálása.

2012. szept. 1.

Velünk élő monarchizmus V. - Szent Attila király


Az Esztegom-Búbánatvölgy felett emelkedő Hideglelőskereszt búcsújáróhely tövénél fakadó forrásba másodlagos beépítéssel került ez az "emléktábla". Bizonyára valamelyik környékbeli maszek hun kisiparos műhelyéből.


Az ok, amiért ebben a sorozatban helyet kapott ez a "valami" egészen prózai. Ez is velünk élő monarchizmus - gyorsan hozzá is teszem, hogy sajnos (majd miután elkészül a bejegyzés én is nyomok egy "nem kellene" gombot).

A feliraton van minden, ami leírja a mai magyar nyomorúságunkat. Erős felütés: Szent Attila király. Aki persze se nem szent se nem az a tipikus király -  a maradék szó stimmel. A szerző már nem katolikus és még nem pogány. Bár már forrásoknál helyez el rovásírásos táblákat, még feldereng neki, hogy a "szent" az valami nagyon pozitív dolog, így jól fog állni a megkoronázatlan egyeduralkodó Attila királyon. Tulajdonképpen az sem probléma, ha nincs megkoronázva, majd odaírjuk és akkor már készen is van az aktus. Ez is ki van pipálva. Majd "Attila unokái" Isten áldását kérik a tündérekre, végül gyönyörűszép könyörgés következik magyar hazánkért (rovásírásos rész, aki akarja megfejtheti - megoldókulcs itt). Gyengébb idegzetű legitimistáknak kifejezetten nem ajánlott!

Nem gondolom, hogy ez az emléktábla egyedi eset. Sokszor a helyi önkormányzat - engedve a nép nyomásának - belemegy ilyen és ehhez hasolnló emlékművek avatásába, melyeket egyszerűen csak a szinkretista giccs kategóriájába lehet sorolni. Hogy mi értelme van ennek én még nem jöttem rá, de az biztos, hogy ha egy átlagember a monarchizmussal ennél a forrásnál találkozik először, akkor nagyon nagy bajban leszünk.