Horthy Istvánné halála

A mai nap adta vissza lelkét Teremtőjének özvegy Horthy Istvánné, született Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő. 

Hatalmas élményem volt, mikor tizenhat éves voltam, éppen, hogy kijött az emlékiratainak az első kötete és én dedikáltattam vele a könyvnapon. Ő megkérdezte, hogy hát hogy lehet az, hogy egy ilyen fiatal fiút érdekel az én könyvem? Emlékszem, hogy annyit tudtam csupán válaszolni, hogy "érdekel a történelem". Horthy Istvánné kedvessége és közvetlensége egy állandó tulajdonsága volt, melyet élete végéig megőrzött, teljesen függetlenül attól, hogy ki állt vele szemben. Egy igazi hölgy volt, aki rengeteg mindenen átment, sokat élt meg, viszont mindig gerinces tudott maradni. Voltak ugyan olyan döntései, melyekkel nem lehet egyetérteni, de minden hibájával együtt az egyértelmű volt, hogy hazáját rajongva szerette egész életében, és minden alkalmat megragadott azért, hogy tegyen érte. Bárkit szívesen látott, aki a kormányzó emlékét tisztelte és meg akart róla emlékezni, jelenlétével minden jóakaratú magyart támogatott.

Emlékezzünk rá így, egy teljes élet végén.

Recquiescat in Pace.

Kérem, hogy hozzászólásaikat tiszteletteljesen tegyék meg!

Vitaindító bejegyzés a nemesség kárpótlásáról

"Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését"

(Magyarország Alaptörvénye)

Bonchida a progresszió győzelme előtt

Romániában, Erdélyben visszakapják kastélyaikat a magyar nemesek. Az augusztus 2-án megjelent Heti Válasz 5 cikkben 10 oldalon ír arról a Magyarországon elképzelhetetlen helyzetről, miszerint kárpótolják a kommunista diktatúra idején kifosztott magyar nemességet. Jól értjük: Romániában. Nem is kell román állampolgárnak lenni ahhoz, hogy bárki erdőt, földeket, kastélyt visszakaphasson. Ellenben kell hozzá mérhetetlen türelem és kitartás, de mégsem lehetetlen. Még északi szomszédunknál is létezett kárpótlás, igaz itt már állampolgársághoz kötötték, külföldi nem kaphatott vissza birtokot. De még így is sikerült néhány történelmi családnak visszaszerezni ősi birtokait.

Állapota 40 év progresszív fejlődés után

A Heti Válasz cikksorozata akár vitaindító is lehetne, de szinte biztos vagyok benne, hogy érdemi hatása nem lesz. Magyarországon ugyanis más a helyzet. Nálunk az Alaptörvény semmitmondó hitvallása sem hozott változást ez ügyben. Eljutottunk addig, hogy "Tagadjuk...", de ezen kívül semmit sem csinálunk. Elnézést kértünk már a kulákoktól, a zsidóktól, a "másként gondolkodóktól", a munkaszolgálatosoktól  a svábokról (ugyancsak kárpótlás nélkül). Nagyon úgy tűnik, hogy kárpótlás tekintetében a magyar nemesség nem számíthat az egyenlőséget prédikáló demokráciára. Létezett egyfajta nemesi kárpótlás Magyarországon is. Egy konkrát példáról van ismeretem, amikor több száz hektár föld, kúria, majorságok, ménesek, gulyák után a Párizsban élő grófi család annyi kárpótlási jegyet sem kapott, hogy rendesen meg tudtak volna belőle ebédelni egy étteremben. Közben kúriájuk még a szerencsésebbek közé tartozik, "privatizálta" egy vállalkozó. Más kúriák, kastélyok korántsem ilyen szerencsések, ami még nem dőlt össze, az a közeljövőben fog.

Pedig mennyire egyszerű lett volna: ezek a kúriák lehettek volna a vidékfejlesztés kulcsai. Szinte minden faluban volt egy ilyen, van amelyikben több is. Hazatér a gróf, a nemes és máris legalább tíz embernek van állandó munkája helyben, az idénymunkásokat (ácsok, kőművesek stb.) nem is számítva. Nem oligarchák bérelnék az elnéptelenedő, munkanélküliségtől sújtott falu körül elterülő földeket, hanem olyan emberek, akik minden egyes zugot, fát, embert névről ismernek. Akik érzelmileg is kötődnek a falu szélén düledező portákhoz és esetleg áldoznak is megmentésükre. Jött volna a nemességgel a tőkéjük, ami nem csupán anyagi értelemben értendő, hanem kulturális és kapcsolati tőke formájában is. Nem kellett volna másegyebet tenni ezért, mint 1990-ben sűrű bocsánatkérések között hazahívni a magyar nemességet. 

Nekünk, királypártiaknak különösen fontos kell, hogy legyen a nemesség kárpótlása. Talán még nem késő. Talán a nemesség még emlékszik, családjuk kinek köszönheti felemelkedését, vagyonát és birtokait. 

A tégláskerti Vértessy-kúria

Ameddig az állam bitorolja egykori kastélyaikat, földjeiket mindig jelen lesz a folyamatos Alaptörvény-ellenes állapot. Sőt megkockáztatom, amíg az állam ilyen zsugori tolvaj módjára viselkedik addig nem moshatja le magáról a kommunista jelzőt. Csak szólok, hogy Romániában ezt már tudják és értik.

Jobbára lent

Válasz a Fent és Lent blog "Előre grófok, gengszterek!" című bejegyzésére

A fentéslent általunk kritizált posztja olyannyira hemzseg a történelmi hiányosságoktól, hogy nem véletlenül kapcsolják őket sokan a 4K! mozgalomhoz, akiknek többek között a matekkal is komoly problémáik vannak. A Horthy-korszakot illető kijelentésekkel most nem foglalkoznék, az tételesen meg lett cáfolva a 12.09-én 11:43-kor bejegyzett hozzászólásban.

Alapkérdést is feszeget azonban a poszt. Létezik-e ma Magyarországon társadalmi mobilitás? A válasz erre a kérdésre egyértelmű nem. Ahhoz, hogy társadalmi mobilitásról beszélhessünk elengedhetetlenül szükségünk lenne társadalmi rétegekre (marxistául: osztályokra), melyek közt a mozgás megvalósulhatna. Ma Magyarországon nincsenek társadalmi rétegek, az emberek közti különbségek pusztán anyagi természetűek. Jogokban, kiváltságokban, címekben, állítólag mindenki egyenlő. Mondjuk ki: nem létezik hierarchia a magyar társadalomban, így fizikai képtelenség eljutni A-ból B-be, ezért inkább ne is beszéljünk társadalmi mobilitásról.

Hierarchiára pedig szükség lenne. Belegondolt-e már valaki mennyi idő alatt menne csődbe egy multi, hogyha az alkalmazottak választanák a vezetőiket és nem fordítva? Az lenne a vezérigazgató, aki bülbül-szavával beígéri a 70 szabadnapot, a fizetett lazsálást sőt talán még a dupla fizetésemelést is. Persze, hogy ő lenne a főnök. Semelyik "választóját" sem érdekelne, hogy ért-e ahhoz, amire vállalkozik. Nahát, csőd, bocs srácok.

Vajon miért nevezi a fentéslent-en olvasható bejegyzés írója "pozitív fejleménynek", hogy egy olyan ember irányíthat egy országot, aki nem ért hozzá? Hogy lehet az, hogy a matektanártól megköveteljük, hogy értsen a matekhoz, egy repülőgépirányítótól elvárt dolog, hogy lásson, egy válogatott futballistát pedig nem engedünk pályára hacsak nincs két lába? Egy minisztertől, köztársasági elnöktől miért nem elvárás, hogy értsen ahhoz, amit csinál? Miért fordulhat elő, hogy az országnak olyan gazdasági minisztere lehet, akiről teljesen nyilvánvaló, hogy fogalma sincs a gazdaság irányításáról? Ez valóban egy "pozitív fejlemény"? Véleményünk szerint a cipész maradjon a kaptafánál.

Miért jó, hogy nincsen ma nemesség, arisztokrácia? Nem jó. Ugyanis az arisztokrácia szinte az anyatejjel szívta magába az irányítás, igazgatás és parancsolás művészetét. Birtokirányítás, gazdasági ügyek intézése, munkaszervezés, műveltség, etikett, diplomácia, tudomány és művészetek. Mennyire más az, ha valaki ebben nő fel és nem huszonix évesen tanulja meg (ha egyáltalán megtanulja és nem kipuskázza) az egyetemen? Valóban társadalmi fejlődés volt kiirtani és elüldözni ezt a réteget, amely még tudott nyelveken beszélni, rendesen öltözködni és késsel-villával enni? Persze mindebből a jobbágy csak annyit látott, hogy az uraság dőzsöl, míg ő meg a földeken izzad. Megfordulhatott az egyszerű fejében az is, hogy mindezt ő is meg tudja csinálni. Csak amikor oda kerül, hogy lehetősége lenne bizonyítani, kiderül, hogy nem megy. És nicsak: közelít a csőd. A birtok romokban, a falu szétszéledt, az állatok éhenhaltak és a földeken a gaz virít.

Valójában érdemes volt a politika terhét az átlagemberre ruházni? Mert egy válságos helyzetben, amit például Ferenc József apostoli király szemöldökráncolás közepette megold, annál Tisza Istvánnak már gyöngyözik a homloka, egy demokrata "államférfi" pedig megy kezelésre a pszichiátriára.

Sajnálatos módon a "nép" beemelése a "nemzetbe" a legrosszabb szcenárió mentén alakult. Hol van már a reformkor nemes eszménye, mely a nép felemelésével számolt, mind kulturálisan, mind gazdaságilag? Ennél a mai állapotnál még az is jobb lett volna ha semmi sem változik. Hiszen a nemesség kiirtásával, a hierarchia elpusztításával a nép saját kezével vágta el a társadalmi felemelkedés egyetlen lehetőségét. Szorgalommal, kitartással, intelligenciával sokra vitték a legegyszerűbb emberek is a Magyar Királyságban. Kinizsi Pál, Hunyadi János, Grassalkovich Antal, és a sort a végtelenségig lehetne folytatni. Nekik sikerült feljebb jutniuk, akkor, amikor még létezett társadalmi mobilitás.

Társadalmi hierarchiára pedig szükség van, hiszen hová menekülhetnek azok akiknek elegük van a "lent"-ből, ebből a nyúlós ragadós, szürke demokratikus masszából? Szerencsére mi tudjuk azt, amit a posztíró valószínűleg nem: nemességet csak a király adományozhat és csak ő foszthatja meg címeiktől.

(A képek a dénesfai Cziráky kastély kertjében készültek, 2011. október 22-én, a Károly-mise után.)

Nemeseknek a királyságunkról

Írta: Némethy Zsolt. Fotó: Béky Zoltán.

Igazán felemelő érzés beszélni a királyság alternatívájáról a magyar nemesség jeles képviselőinek - kezdte előadását Pánczél Hegedűs János 2011. október 24-én a Magyar Történelmi Családok Egyesülete klubhelyiségében (Budapest I., Hunyadi János út 8.). Az előadás - "Helyreállítható-e Magyarországon a királyság?" sokakat vonzott, a kis barátságos helység teljesen megtelt.

Az előadó nagy hangsúlyt fektetett a köztársasági államforma jogfolytonosság-hiányára. Történeti visszatekintésében rámutatott arra, hogy a hazánkban eddig megvalósult köztársasági berendezkedések (1918, 1919, 1946, 1949, 1989) mindig a nép nevében, de a nép akaratának teljes figyelmen kívül hagyásával, szűk politikai elitek alkuja révén jöttek létre. A köztársaság súlyos legitimitás-deficittel küzd, miközben a magyarság minimális igényeit sem tudja kielégíteni. Az alig hatvan éve ránk nehezedő köztársasági államforma nem nyújt reális alternatívát az ezeréves magyar királysággal szemben.

Mit jelent a királyság, és mit a köztársaság a magyar nemesség számára? A királyság a nemesség működésének és társadalmi szerepvállalásának primer kerete. A magyar arisztokrácia évezredes példamutató, kultúrateremtő és gazdaságformáló munkája révén olyan társadalmi etalont tudott felmutatni, amelynek révén értékteremtő módon vállalhatott részt a magyarság életében. A köztársaság ennek vetett véget: a közhiedelemmel ellentétben nem a kommunizmusnak, hanem az 1946-ban kikiáltott első köztársaságnak köszönhető az elhíresült 1947. évi IV. törvény a nemesi címek és rangok eltörléséről. A nemesség átvitt és fizikális értelemben vett lefejezése csupán következménye ennek: először a királyságot, majd annak legerősebb természetes támaszát, a nemességet kellett felszámolni (vagy legalábbis háttérbe szorítani) ahhoz, hogy a társadalmi keretek teljes átalakítása megkezdődhessen.

A nagysikerű előadást követően a magyar történelmi nemességet európai szinten is képviselő MTCSE tagjai cseréltek véleményt az előadóval a királyságról, a monarchizmusról és pillanatnyi magyar helyzetről. A közel egy órás előadást, másfél órás kérdések és közvetlen diskurzus követte. Ez is megmutatta, hogy az előadó természetes közegben mozgott a témával.

Rang, privilégium és kötelezettség nélkül

A nemesi rangokat és előneveket az I. Magyar Köztársaság törölte el 1947-ben (1947. évi IV. törvény), amelyet a jelenlegi köztársaság is hatályban hagyott persze, partvonalra küldve ezzel az egykori magyar társadalmi-, és politikai elit rangjait a kommunizmus vége után is. A nemesség adományozása kizárólagosan királyi jogkör volt mindig is a magyar közjogban, így persze önmagában is érdekes, hogy egy mezei országgyűlés hogyan szüntetheti meg azokat, amely ugye a jogfolytonosságot is megszüntette és az 1918-as népköztársasággal vállalt folytonosságot. A törvény persze olyan, mint a jelenlegi tákolt-módosított alaptörvény; kusza és átmeneti, nem teljes, hiszen nincsen semmilyen szankciórendszere sem. Tehát ha valaki grófnak, hercegnek, vagy lófőnek kívánja hívni magát jogszabályellenesen semmi joghátrány nem fogja érni most sem. Újgazdag partikon ez még jól is jöhet, hiszen muszáj a névjegykártyán feltüntetni a rangot, ha van, ha nincsen. Címek tehát, elméletileg, vannak a jelenlegi köztársaságban, amely nagyon is illik hozzá, hiszen "koronás köztársaságunk" van, legalábbis a címerében. Privilégiumok nincsenek persze, és ha nincsenek, akkor kötelezettségek sincsenek. A magaslati élet hiánya ez, annak az elitnek a lehetősége hiányzik, amely vezette az országot mindig is. És ha nincsen ilyen elit, van helyette pszeudo-elit, a pszeudo-államiságban. Jó lesz az nekünk. Ez talán azonban válasz nekünk arra, hogy a magyar nemesek most miért nem politizálnak olyan nagyon, legalábbis az élvonalban nem. A köztársaság jobban szereti azt, hogyha ezt üzletemberek teszik ezt, nem elhivatott, komoly hagyományokkal rendelkező magyar államférfiak.

A törvényt persze meg lehetne támadni, hiszen van olyan köztársaság (német és francia) az EU-ban, ahol lehet a rangokat de iure is használni, nemcsak a magyar mutyijog szerint, de facto. Tehát nem egy totális népfelség elvről van szó, sokkal inkább következetlenségtől és a kommunista hagyomány fel nem számolásáról. Merthogy a kommunisták akarták ezt olyan nagyon, a rendszerváltozásnak meg jó volt így, ahogy van.

De kit bántanak a magyar nemesek ebben a Magyar Részvénytársaságban? Nem tudni. Lehet, hogy csak nincsen igény rá?

A magyar nemesi jogcímek helyreállítása a köztársasági erények szerint is védhető valamennyire, csakhogy még szebb legyen a helyzet. Olyat ugyanis, aminek nincs káros hatása, vagy veszélye, elvileg nem szabad tiltani. A nemesi címek használata ma már semmiféle káros társadalmi hatással nem jár önmagéban, hacsak nem él még mindig az osztályharc, ugye. merthogy a törvény maga a köztünk élő kommunizmus.

Miért gond leírni, hogy valaki gróf, vagy báró, vagy herceg? Kinek derogál ez igazán? Annak idején ez alapján szanáltak egy egész társadalmi réteget és tettek B-listára. Ahogyan ez a jogszabály korábban méltó ok nélkül korlátozta egyesek szabadságát, úgy ma is ezt teszi. 1789 és 1917 igazi öröksége ez - 2009-ben. Az Alkotmánybírósághoz fordulni meg ne tessék; a köztársaság megvédi a saját jogelveit. Ahogyan a király adományozhat csak nemességet, a nemességet is a nemzetnek a királyság hozhatja el újra.