Károly királynak az első restaurációs kísérlet során történt találkozóját Horthy kormányzóval csak a két fél visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg, lévén rajtuk kívül senki más nem volt jelen. Károlynak a naplóját 1924-ben adta ki titkára, Karl Werkmann, amit az uralkodó maga diktált le neki. A király magyar magántitkára, Boroviczény Aladár szintén 1924-ben írta meg a történteket németül és olaszul. Könyve, mely végül A király és kormányzója címet kapta, 1993-ban jelent meg magyarul.
A lediktált emlékirat egy példánya az esztergomi Prímási Levéltárban található, egy nagyalakú borítékban, ahol Serédi Jusztinián hercegprímás helyeztette el 1931-ben, az iratokat Mindszenty József hercegprímás 1948-ban megtekintette és a borítékot visszazáratta. Boroviczény kérésére a borítékot nem volt szabad kinyitni, míg Zita királyné életben van, lévén, hogy a gépelt szöveg több dologban is eltér a királyné jóváhagyásával Werkmann által publikált szövegtől. A napló az első restaurációs kísérlet eseményeit írja le 1921. március 26. és április 6. között, amikor is a Bécsből induló király hazánk elhagyásával visszatért Ausztrián át Svájcba.
Az írás a portálunkon olvasható tovább!