Maszon, ha korszerű

Mit csinál manapság egy magyar maszon, aki Jászi Oszkárt tartja maga számára követendő példának? Ugyanazt, amit mindenki, amit mi is; blogol. Blogol az egész világ, ezért a maszonok is blogolnak, nem akarnak kimaradni a jóbol. Kicsit neopganaista filinggel bíró szalonparti Degen (Tonket kicsukva, NOL beengedve) és a páholymunka megvitatása a kibertérben, nem is titkosított kommentekkel. Ez már maga a szabadság, amelyben persze politika-, és vallásmentesen értekeznek kedvenc maszonjaink valamint a HVG és a Critical Mass, egyik kedvenc garfikusának a könyvét is árusítják. Nincsen itt semmi rejtély, semmi titok. Ez kérem ilyen napközis titkos társaság, uzsonna után összejönnek, ücsörögnek, beszélgetnek, kalapácsot, meg követ emelgetnek, leporolják a pogácsa maradékát a tallárról és hazamennek. Másnap munka, vagy iskola van, korán kell felkelni. Mivel nem tud mindenki eljönni, kinyomják a blogra, olvasgassák el, aztán majd kommentbe lehet felterjeszteni (és tényleg!) a páholytémát. Csak korszerűen, csak kiszámíthatóan, csak korrekten. Így szépen.

Olyan amatőrnek tűnik mindig a magyar maszonéria, amikor a felszínre kerül nekem. Olyan keresetlen és színvonaltalannak leginkább. Olyan megpihentnek, olyan meghaladottnak tűnnek. Kapaszkodnak. Már várom a maszonpártoló jelvényeket, a maszonszülinapi zsúrt a Mekiben, vagy egyszerűen csak maszonos bézból sapikat, amelyeken Kossuth, Jászi, Kosztolányi vagy egyszerűen csak a "G" betű virít egy pentagrammában, esetleg a körzős hatágú csillagban. A köztünk élő maszonok egyszerű emberek, haladnak azzal a korral, amely ezernyi jelüket hordozza magán. Nincsen titok, nincsen rejtély, csak tiszta jó szándék. Amivel a Pokolba vezető út is ki van kövezve.

Maszonok a Parlamentben - hacsak úgy nem!

Egy pillanatra álljunk meg és gondolkodjunk el azon, hogy éppen most nevessünk vagy sírjunk azon, hogy a Magyarországi Nagyoriens, mint civil szervezet (!) bekerült a Parlamentbe és ügyrendi javaslatot nyújtott be a T. Háznak. Mindezt egy tipikus semmitmondó, bratyi-demokrata intézmény részeként ("Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács" - bah!) tették meg a jó maszonok, amelyről az édibédi Szili Katalin is megemlékezett. Kiválasztunk 500-ból, annak a felét, annak az ennyi részét, aztán csak marad két darab, akikkel tudunk is mit kezdeni. Remek. Nem tudtuk mi hiányzik. A maszonok tudták és cselekedtek; kérték, hogy vegyék be őket a buliba. Most is köszönjük nekik, hogy ebben a respublikában számíthatunk rájuk. De jó most már nekünk. A maszonokra lehet most is számítani, nemcsak 1918-ban és előtte, meg utána. Amikor a legnagyobb a szükség, akkor a legnagyobb a segítség.

Vagy a vihar felhord minden szemetet? Ej, csak a rosszindulat beszél belőlem.

A magyar maszonokról legutóbb akkor hallottunk, amikor székházukat"minimalista dizájnhotellé" alakították (természetesen Rosslyn néven, muhaha, a modern idők néha kegyetlen játékot játszanak mindenkivel), előtte pedig ágyékkötőt kötöttek Adyra (pardon, kötényt).

A magyar maszonok (különösen a Nagyoriens) valahogyan mindent megtesz mostanában azért, hogy bebizonyítsa, ők ártatlan humanisták, pajkos úriemberek, jó állampolgárok és kedves dzsentlimenek, akik egy nemes hagyományt ápolnak itt e honban. Engem valahogyan azonban nem tud meghatni az, hogy az oroszlán fogatlan és, hogy azoknak a nagyoknak töredéke nagy csak valamennyire. Ha pedig a történelmi mérleget levonjuk, akkor a kár 1918-ig és utána is tetemes. Jóformán, kiheverni sem volt időnk az áldásos tevékenységet. A Magyar Királyság súlyos árat fizetett engedékenységéért, amelyet a maszonokkal szemben tanúsított 1867 után és előtte. Nem hiszünk semmilyen összeesküvés-elméletben ezzel kapcsolatosan, a történelmi események néha sokkal meggyözőbbek. A maszon megtette kötelességét azonban, a maszon távozhatnak is akár, de nem megy nekik, mert valakinek itt kell lennie mementónak az utókornak.

Optimisták azért nem vagyunk, mert saját bevallásuk szerint 2-3 fő azok száma, akik aktív maszonok ma is a Parlamentben, a "rendszerváltáskor" pedig olyan remek személyek voltak páholytagok, mint TGM, vagy éppen az egyesek által "alkotmányos emberként" tisztelt Antall József (ahogyan Für Lajos ezt ismertette egy tv adásban nem is olyan régen). A magyar maszonéria, tehát nemcsak így van bent a Parlamentben, vagy éppen a Szent Koronát megcsodáló magyar tursitaként. Mindez, meglehet nem sokakat bánt, be kell vallanom, hogy engem sem annyira. Úgy fogalmaznék, hogy beleillik a képbe. Vagy még inkább így; most már képben vagyunk.

A kígyó a farkába harapott.

Néha az ember a jelenlegi Árvakert-országunkban nem tudja, hogy röhögjön vagy sírjon. Leginkább azonban a kettő egyszerre ajánlott. Most éppen az történt, hogy a volt budapesti maszon székházat "minimalista designhotelnek" alakította át a nagy magyar gazdasági valóság, konkrétabban a turista piac. Jól emlékszem még egy rendszerváltás utáni Kelet (maszon folyóirat) számra, amelyben már visszakövetelték a maszonok ezt a nagyon régi házat, melyet egyik legrégebbi maszon, Ruppert Vilmos tervezett anno. Nem jött össze, nem tudni miért. A második magyar respublikában erősebb kutya a pénz, mint a maszon klientúra és annak a hagyománya. Így hát ez az erősebb kutya teszi a dolgát most. Ez az a pont, amikor manifeszt módon bebizonyosodik, hogy "a mór megtette kötelességét, a mór távozhat", mármint a magyar szabadkőművesség. Jó lenne remélni, hogy valóban csak egy anakronisztikus, egzotikus, humanitárius valamicsoda lett belőlük e hazában és nincsen már szavuk. Azok akik Rákosi Mátyás iskoláztatását is pénzelték még (és amiért a hálás Rákosi pajtás dacolt a Sztálinnal is, mert nem szüntette meg őket időben) manapság a székházukat sem tudják visszavenni, helyette Dan Brown imádokat várnak ide, merthogy a hely neve Rosslyn lett. A kígyó a farkába harapott tehát. Mintha egyetlen nagy húzással minden ráomolna most erre a szimbolikus épületre, amelyet a maszonok olyan nagyon szeretnek; new age őrület, piacgazdaság, plurális demokrácia, esélyegyenlőség, nyílt társadalom, meg ilyenek. Biztosan rossz érzés mindezzel szembesülni, de néha a sors kegyetlenül igazságos is tud lenni.

Köténykötők

Magyarországon kevesen tudják, hogy egészen pontosan kik voltak maszonok (szabadkőművesek) a "nemzet nagyjai" közül. Pedig egészen nyíltan hirdetik a mai maszonok ezt, és érdemes is utánajárni a dolgoknak, mert akkor van egy olyan viszonyítási pontunk, hogy kit, hogyan, miért és meddig tartsunk nyílván. Kossuthról, Jászi Oszkárról, Csáth Gézáról, Kosztolány Dezsőről, Kazinczyről, vagy éppen Wekerle Sándorról illik jókat mondani, de kevesen gondolják hozzá, hogy maszonok voltak.

Nem megyünk bele most abba, hogy miért volt mérhetetlenül káros a Magyar Királyságnak, az amit a maszonok végeztek lassú erjesztő munkájukban. (De ígérjük, hogy erre bizony még nagyon sokszor ki fogunk térni.) Hű katolikusként elég nekünk az Anyaszentegyházt jelenleg is érvényes tanítása, amelyet többször megerősített - legutóbb az akkor még csak Ratzinger bíboros, mostani Szentatya XVI. Benedek - a szabadkőművesség és a katolikus vallás össze nem egyeztethető egymással. Mi Krisztust választjuk a maszonok helyett, és a királyságot a szabadkőműves felforgatás eredményezte köztársasággal szemben.

Nem olyan régen a magyar maszonok közül a francia / latin ág kötényt kötött Ady Endre szobrára Budapesten. Igen, ő is maszon volt, mégpedig a liberálisabb, a szocializmussal és a köztársasággal egészen korán szimpatizáló Martinovics Páholy tagja. Mi ebből most nem vonunk le következtetést, álljon itt inkább Nacsády Andrásnak, a Nagyoriens mostani nagymesterének a véleménye, arról, hogy miért is kellett maszon kötényt tenni arra a szoborra, amely Magyarország fővárosának egyik legfrekventáltabb helyén található majdnem egy egész napra;

"A Martinovics páholy a múlt héten ünnepelte a 100 éves jubileumát, ennek örömére vagy emlékére gondoltuk, hogy Adyval hívjuk fel az eseményre a figyelmet, aki tagja volt a páholynak. De rajta kívül emlékezhettünk volna Csáth Gézával vagy Kosztolányi Dezsővel is, ők is tagok voltak. De a tér másik felén, Liszt Ferenc derekára is köthettük volna kötényt, ő is szabadkőműves volt ugyanis. De a szervezetünk második nagymesterét is említhetném, Jászi Oszkárt, az ő polgári liberális elvei nélkül ma talán nem beszélhetnénk demokratikus Magyarországról.".


Nos, igen mindez történelmi tény. Mint ahogyan az is, hogy a magyarok legnagyobb része ezzel mit sem foglalkozik és az is, hogy mostanára a magyar szabadkőmüvesség leginkább már fogatlan oroszlán itthon. (Azért nem kell félni, bevallottan, most is vannak aktív politikusok, akik tagok. Mert a potencia az bizony benne van eme remek kis szervezetben.) Megtették a kötelességüket, távozhattak volna akár. Nem tudom őket sajnálni, amiért ez nem tetszik nekik, ami most van. Sokat tettek érte, hogy ez ilyen legyen. Pont ilyen.

Kötögessék a kötényeket a szobrokra. Heppeningeljenek, az úgyis trendi. Magyarázkodjanak. Szedjék a tagdíjat és győzzenek meg mindenkit, hogy nincsen hatalmuk senki és semmi felett. Mondjanak ellent mindannak, amit ebben a világban ma a bőrünkön is tapasztalni lehet.

Mi meg rázzuk a fejünket, de nagyon. Mert ezt, azért mégiscsak nem kellene.

(Akinek meg ennyi nem elég, az olvasgasson.)