2009. ápr. 29.

Horthy Miklós kerestetik?

Vona Gábor nem olyan régi - kicsit katyvaszosra sikeredett - kijelentésében, egyetlen rendszert nevezett meg, amely működött a XX. században e hazában; " Horthy Miklósé", úgy látszik termékeny talajra hullott. Mi ezzel kapcsolatban inkább aggódtunk, meglehet egy kormányzói rendszer felvázolásán inkább örülnünk kellene, hiszen az akár egy kellemes kis átmenetet is jelenthetne a respublika agóniájából a királyságba. A konextus azonban nem ezt sugallta sajnos. De a nemzeti radikalizmusban - amelynek ugye vezető csoportosulása a Jobbik - ez bizony pozitív visszhangra talált. Vagy legalábbis ezt sejtjük, hogyha a magát konzervatív hetilapként definiáló Nemzetőr mostani címlapjára tekintünk. Nem követem a hetilap tartalmát hétről-hétre (azt a Magyar Nemzetes interjúmat kivéve, amelyet engedély nélkül átvettek és közöltek)., de talán ezt most el lehet nézni nekem. A címlapjuk azonban ütős, és meg kell hagyni kicsit butuska is.



Most akkor keresünk egy új Horthy Miklóst? Aztán minek? Ennyi az egész és minden gond tova száll. Hogy elkövesse ugyanazokat a hibákat, amelyeket ő? Horthy egyszeri volt, volt olyan, amiben építő volt, volt olyan, amiben kevésbé. Mindenesetre Horthy Miklóst nem kellene a magyar nemzeti radikalizmusnak sem mitizálni és egy etalon piedesztálra helyezni. Miért nem? Mert ez a piedesztál gyakorlatilag azt determinálja, hogy nem következik be az, amiben Horthy-t (is) valóban követni lehet és kell; jogfolytonosság, történeti alkotmány, királyság intézménye, nemzeti ellenforradalom, autoriter államszervezet, gazdasági-, és társadalmi konszolidáció.

Mindezt meg tudja tenni ugyanis egy új kormányzó is, szó se róla. De nem kell új Horthy Miklós, mert Horthynak voltak hibái, ezek közül az egyik nagy az, hogy az ideiglenes közjogi-, és államigazgatási helyzetből (majdnem) állandót hozott létre. Ezért mondhatja egy több százezres támogatottsággal rendelkező nemzeti radikális párt mostani vezetője is, hogy "Horthy Miklós rendszere". Ez azonban nem példaértékű, hiszen a magyar történelemben példa nélküli. Hunyadi János meddig volt kormányzó és kinek adta át a hatalmát? Használta-e a királyi többest? De még inkább gondolkodott-e abban, hogy állandósítsa a hatalmát, mint kormányzó? Nem. Amikor a trónöröklődés törvényei lehetővé tették a szabad királyválasztást, akkor lépett elő a fia is. Horthy Miklós az unokáját akarta királynak, a fiának pedig "helyettesi" szerepet harcolt ki és igényt tartott a főkegyúri jogra is. Egy igazi kormányzó tudja, hogy hol vannak a határai, melyek az igazi feladatai; erős kézzel, odaadással és következetesen az átmenetet biztosítani. Törvénytelenből, zuhanásból a törvényesbe és jogfolytonosba.

Kormányzót persze kereshetünk, de méginkább tegyük lehetővé, hogy kitermelje ez a föld, mint a kunsági acélos búzát. Erre az országra amúgyis ráfér már az erős kéz politikája, egy kertész az elburjánzott kertben rendet teremthet. Vissza kell vezetni a nemzetet abba a mederbe, amelyben az élete folyt ezredéve már. Kormányzó jöhet, aki okul elődei, leginkább közvetlen elődje, vitéz nagybányai Horthy Miklós hibáiból és aki felülről viszi az általa felállított, majd levert lécet.

2009. ápr. 27.

A fejedelem halála.



Írta: Lonovics József püspök*.


Buzgó könyörgéseink, melyekkel felséges fejedelmünk felgyógyulásaért esedeztünk, fájdalom, nem lőnek meghallgatva. Imádandó bölcsességében másként végzett az élet és halál Ura, s őt, kinek napjait a magunkéiból óhajtók pótolni, e hó n-én e mulandó világból kiszólítá.

Az uralkodók rendeltetéséhez képest, az ő jótéteményeik s érdemeik közt nem mindig azok a legnagyobbak, melyeket a világ tud s magasztalva hirdet, hanem azok, melyek a fejedelmi közvetlen működés által s többnyire a sokaság előtt ismeretlen úton s módokon eszközöltetnek. Midőn a fejedelem elleneinek a birodalom nyugalmát s jólétét fenyegető cselszövényeit majd hatalmas szavának súlya, majd célszerű intézkedései által meghiúsítja: midőn a közbéke áldásinak biztosítása végett a külhatalmasságokkal szorosb szövetségre lép: midőn a birodalmi népek iparának emelése, a kereskedelem tágítása, a termékek s kézművek kivitelének könnyítése s a közlekedési eszközök szaporítása végett a külkormányokkal szerződéseket köt: — mindezek oly nagyszerű s kiszámíthatlan hatású jótétemények, melyeknek boldogító gyümölcseit a népek ugyan élvezik, de eredetüket s létesülésüket inkább sejthetik, mint ismerik. Ezek tekintetében a fejedelmek a szülőkhöz hasonlíthatók, kik egy hajdani bölcs helyes észrevétele szerint legnagyobb jótéteményeiket gyermekeik tudtán kívül éreztetik velök.

Josiásról, Juda legjámborabb királyai egyikéről így szól az Írás: „meghalt és eltemettetett az ő atyjainak sírboltjában, és egész Jerusalem siratá őt”. A mi néhai uralkodónk Ő Fölsége is, miután lefutá a Gondviselés által eléje szabott pályáját, örök nyugalomra szállt, s felséges családja sírboltjába temetve őseinek koporsói közt alussza már a sír hosszú álmát, munkás s eredménydús életének maradandó emlékezetét hagyván maga után. Az ő elhunytát kesergő fölséges családja s birodalma népei a prófétának eme szavait tüntetik elénk: „A király zokog, a fejedelem gyászba öltözik, és a föld népének kezei remegnek.”

Ezek számából lévén mi is, kegyes főpásztorunk boldogult felséges urunk lelkéért megyeszerte ünnepélyes istentiszteletet rendelt, mely nálunk e hó n-én a szokott délelőtti órában fog tartatni. Nem kétlem, hogy erre kötelességtek érzetében minden további felhívásom nélkül is meg fogtok jelenni, a gyászmise alatt érette velem egyesülten Istent kérendők: miszerint érdemeit ott fenn dicsőült szenteinek hervadhatlan csillagkoronájával jutalmazza, adjon lelkének örök nyugalmat s az elenyészhetetlen világosság fényeskedjék neki!

Ezen halotti végtisztelet teljesítését a jövő vasárnapon egy más ünnepély követendi. T. i. boldogult fejedelmünk elhunytával a trón az örökség jogán az ő elsőszülöttjére szállván, uralkodó fejedelmünket N. ő császári s királyi apostoli fölségében tiszteljük, méltán örvendve, hogy nagy Istenünk, ki által, mint ő maga mondja, uralkodnak a királyok, s ki a prófétaként a magasságban uralkodik az emberek országa fölött s ezt tetszése szerint osztja, új fölséges urunkban oly fejedelemmel kívánt minket boldogítani, kinek egyhangúan dicsőített tulajdonai magasztos méltóságra új fényt derítenek.

Fölséges urunk trónralépte teszi tehát a jövő vasárnapi ünnepélynek mind indokát, mind tárgyát. És pedig a szent mise kezdetén „Te Deum”-ot énekelve, hálát adandunk a Mindenhatónak, hogy benne minket új fejedelemmel ajándékozott meg, a szent mise alatt pedig esedezni fogunk, hogy az ő országlását tegye a jó isten reánk nézve boldoggá, reá nézve dicsőségessé s az egyházra nézve békéjének védelme, szabadságának s jogainak tisztelete s hatásának biztosítása által üdvössé; adjon neki valódibb dicsőséget, mint az, melyet az emberek csodálnak, szilárdabb nagyságot, mint az, mely az ingatag szerencsétől függ, biztosb halhatlanságot, mint az, melyet a történelem ígér, s alaposb reményt, mint az, mellyel a világ kecsegtet; adjon neki bölcs s istenfélő tanácsosokat; áldja szándokait; szerencsésítse fegyvereit, s miként hajdan Sz. Gergely pápa Phokas keleti császárnak ehhez intézett örvendező levelében kíváná, vezérelje kegyelmével gondolatait s cselekedeteit; sugallja neki a Sz.-Lélek által mikor kelljen igazságot, mikor kegyelmet gyakorolnia, s engedje, miszerint földi országában dicsőíttessék, az évek hosszú folyta után pedig a mennyei ország örök boldogságában részesíttessék.

(Népszerű egyházi archeológia, III. kötet)

*Az írás egy minta, amelyet "aktualizálni" lehet a király halálakor. Meglehet kétszer is kinevezték érseknek, de egyszer sem tudta betölteni a széket, írása előtt ezért jelöltük püspöknek.

2009. ápr. 23.

"Válságkezelő királyok"?! A te anyádat!

A II. Magyar Köztársaság gazdasági-, és politikai válságkezelésre szorul jelenleg. Van is egy "válságkezelő kormánya", ez most ilyen politikai (marketing) projekt, így most jobban el lehet adni, hogy ne legyenek új választások, mert a szoci-komcsik kikerülnének a kübliből. Válság van. Kezelni kell azt. Jönnek a szakemberek, megmondják, hogy hogyan kell. Jó lesz, majd nekünk, de fájni fog. Korábban megírtuk, hogy a Magyar Királyságban ez hogyan ment, most azonban arra lettünk figyelmesek, hogy a Hét Gonosz Manó műsorában "nagy válságkezelőkként " magyar apostoli királyokat (I. Károly Róbert, III. Béla, I. Szent István), és a Királyság miniszterelnökét (Bethlen István), illetve egy miniszterét, a Haza Bölcsét (Deák Ferenc) emlegetik.

Tök jó. Ennek most akkor örüljünk?

Nem igazán. A politikai talking head show-ban butaságokat beszélnek. Bethlen István hozott jelentős intézkedéseket a válság elhárítására, de megbukott. Deák Ferenc nem egyszerűen egy (gazdasági) válságot kezelt, hanem a Magyar Királyság helyzetét igyekezett újradefiniáltatni, aminek az eredménye az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulása lett és egy páratlanul virágzó korszaka a magyarságnak, I. Ferenc József királyunk uralkodása alatt. I. Szent István királyunk szerényen csak magyar államot alapított (újpogányoknak most kuss legyen!), ami most a csőd szélén táncol éppen. I. Károly Róbert egy káosz szélén álló országot épített újra, szerény véleményen szerint ő harmadikként, ha a második honalapító IV. Béla királyunk volt. Caroroberto alig tudott magyarul élete végére is, de azért a magyarokat Európa vezető nemzetei közé emelte az anarchiából, fiára pedig olyan királyságot hagyott, amelynek nagyságával Európán kívül is számoltak. III. Béla királyunk, aki a Bizánci Császárság trónörököse is volt, és akinek a kettős keresztünket és a hivatali írásbeliséget is köszönhetjük, pedig felemelte a királyságot újra Európa élvonalába az Árpád-házi ellenkirályok civakodásai után.

A kérdés az, hogy ezek "válságok" voltak és ők ezt "kezelték-e"? Farkasházy Tivadar válasza egyértelmű; "Mindegyik válságkezelő volt ba****g, akkor miért húzogatják magukat?". Ez most kinek szólt? Tartok tőle, azoknak, akik politikailag akarják ba******i a jelenlegi köztársasági miniszterelnököt, akinek, jó magyar republikánus módjára, megint sikerült lábbal tiporni a népszuverenitás általuk nagyra tartott eszméjét és gyakorlatát a kinevezésével (pártmutyi). A királyok ugyanis nem egy kríziskommunikációs gazdasági válságkezelést végeztek, hanem országot-, és vagy dinasztiát építettek. Valamint organikusan szemléltek mindent amit a királysággal kapcsolatos; a múlt a jelen és a jövő egyetlen személy uralmában összeért és egy személyben a nemzetet felemelték. Erre képes lenne egy ügyeskedő üzletember? Hm, nem is jó a kérdés. Erre van most igény, azaz kereslet? Aligha. Szent István államalapítása nem azt jelentette, hogy olcsóbb lesz a kenyér, hogy lesznek nagy állami projektek a haveroknak, drága projektreggelik, vagy éppen kampányolásban majd el lehet számlázni a konyhabútort is. A királyok építettek, amire a köztársaság eddig képtelennek bizonyult a modern korban. Adjunk egy sanszot nekik? Inkább magunknak adjunk újra egyet, nekik meg egy nagyot. Addig olvasgassa mindenki Szent István királyunk "válságkezelését", főleg a Miniszterelnök and Co. betéti társasága; "Ha találkozik valaki a tehetősbek közül hitetlen, romlott szivü, eskütörő, hiteszegett ember, keze vesztével fizessen hitszegéseért vagy váltsa meg kezét ötven tinóval. Ha pedig közrendü ember szeg hitet, vágják el a kezét vagy váltsa meg tizenkét tinóval, és bőjtöljön, mint a kánoni törvény parancsolja. (...) Mivelhogy Istenhez méltó dolog és igen jó az embereknek, ha kinek-kinek az ő szabad szándéka szerint folynak élete napjai, annakokáért királyi végzésből rendeltetett: hogy ezentul senki az ispánok vagy vitézek közül szabad embert szolgaság alá vetni ne merjen. A mit ha ki gőgös merészség ösztönéből tenni bátorkodnék, legyen tudtára, hogy tulajdonából váltja meg; a mely váltság király és ispán között oszoljon, mint a többi. De ha valaki, eddig szolgaságban tartatván, törvény előtt keres oltalmat az ő szabadságának és megtalálja azt, éljen csak a szabadsággal, és a ki őt szolgaságban tartja vala, váltságot ne adjon."


Megj. A videóban lévő feliratokat nem mi tettük bele.

2009. ápr. 21.

Ajánlók - érzelmek, ha zengenek (REV)

Alfons Mucha kiállítása tekinthető meg Budapesten a Szépművészeti Múzeumban, amelyről érzelmes konzervatív szemmel Parsifal értekezett. A kiállítást mi is ajánljuk persze (Ezzel az ajánlóval szeretnénk inteni hellót azok számára, akik esetleg úgy gondolták, hogy maszonfóbok vagyunk - tekintettel arra, hogy Mucha nemcsak festő-, hanem maszon mester is volt.) Ágoston Balázs keményen nekiment anno a Magyar Demokratában (!) a köztársaságnak , ami monarchista szívnek kedves lehet ma is; "Ez a köztársaság. A silányság, az irigység, az önzés, a szűklátókörűség, a napról napra gondolkodás köztársasága. (...) Köztársaságot ordítanak, letegezik az elődpárt által felakasztott Nagy Imre szobrát, s közben suhog a készenléti rendőrség gumibotja. Köztársaságot ordítanak, amiben csak a brancson kívüliek mindennapos gondja közös, a haszon azonban csak az övék. Köztársaságot ordítanak a söjtöri lakomaasztal mellől, a harmincötezer forintos gyurcsányos reggelik mellől, a fincsi whiskeyk mellől, Mallorcáról, az Apró-birodalomból, az Altus-birodalomból, miközben magyarok tömegét teszik utcára a külföldi multicégek. Köztársaságot ordítanak, és hajbókolnak Moszkvában, megköszönve a "felszabadítást", hajbókolnak Brüsszelben, Bukarestben, Pozsonyban és mindenütt, és csendre intik a nemzeti érdekről beszélőket.". Csak remélni tudjuk, hogy sokan elgondolkodtak, meglehet Balázsnak ki kellett volna mondania a királyság érvényét is, nemcsak a TV Maciét, akit persze mi is sokra tartunk, mondjuk Sólyommal szemben ;D. Talán legközelebb az is lesz. Barcsa Gábor írásait általában mindig ajánljuk, vizionárius posztja most is jó lett. A Lex Sacra amúgy is kemény most, mert az aktuális vitában (modernizmus vagy sem?) eléggé keményen odatette magát, egy katolikus tradicionalista Raymond Marcin írás közlésével és az Antimodernsita Eskű újraközlésével. Érdemes benézni a Fontolva Haladóba is, egy kis dialektikus materializmus kritikáért (köszönet a támogatásért nekik, és az IGEN-nek is!). A KTK-ből most csak Carl Schmitt megemlékezést ajánljuk, mert arról nagyon sokan megfeledkeztek, és talán itt sem mindenki tudja, hogy Schmitt úr megkerülhetetlen (a kihallgatási jegyzőkönyve Nürnbergben igazi kuriózum). Verena báró Jósikás összefoglalóját úgyis mindenki kötelező anyagként abszolválta itt, úgyhogy linket sem kap. Na jó, mégis. Amekkora hátast dobtunk azon, hogy a Führer születésnapját a nemzeti (?) radikális Kuruc.info megünnepli (YouTube-os videókkal!), addig megint jót mosolyogtunk a Náczivadászon, aki méltóképpen ünnepelt. Merje valaki azt mondani, hogy a radikáléknál nincsen humorérzék. Egyébként meg minden tökmindegy, mert egy csodaló (ahogyan az angolok hívják a Budapest Bullett) megmutatta, hogy jó magyarnak lenni, gúnyhatáron innen és túl, nekünk együtt. NYERT OVERDOSE ÚJRA!!! Pezsgő pukkanhat.

2009. ápr. 18.

Tépd a vöröst, ne siránkozz! - Monarchista akció a Hűség Városában, Sopronban.





A fenti képek igaz történetét egy lelkes monarchista olvasónk tárja elénk. Köszönet neki a képekért és a spontán akcióért is! A Baloldali Frontot, meg a Munkáspártot meg ezúttal is pusziljuk és reméljük, hogy ez a harcuk tényleg most már a végső volt. ;DDD

"Sopronban megláttam pár komcsi ragasztót, és úgy gondoltam, hogyha Nyugat-Európában olyan elterjedt az antifa action, ahol az anarchista, balos csürhe randalírozik, akkor Magyarországon, amely ebből a szempontból jobboldalibb, és egészen ellenpólusa lettünk a nyugati fertőnek, miért ne lehetne "Monarchist Action"?! Ez talán el is ezdődhetne pár matrica általi üzenettel, szegény balga komcsi embertársainknak :-) Ezért küldöm ezeket a képeket a mezőkövesdi vasútállomás egyik buszmegállójáról.

Megjegyzem: A komcsi ragasztott matricák olyan könnyen lejöttek, hogy álom volt szedni őket :D
Node hát, ha Isten velünk... ;)

Tisztelettel:
F. R.
Mezőkövesd"

2009. ápr. 14.

Nem modern megjegyzések a "modernség kihívása" kapcsán.

Írta: Dengelsky György*.

Sajnálatosan jellemző, hogy azok a magyar médiumok, amelyek egyfajta konzervatív attitüddel rendelkeznek (vagy ezt állítják magukról), a valllás dolgában minden fenntartás nélkül teret engednek, sőt sokszor követik is a szekularista álláspontot, amely végső soron az ateizmus támogatását jelenti. Novák Attila kis írásának felvetéseivel (amelyet a konzervatív és mellesleg monarchista Megadja Gábor írására érkezett válaszcikkének is felfogtunk valamennyire) csak azért foglalkozunk most, mert nagyon is jellemző mindaz, ahogyan gondolkodik, és érzésünk szerint nem szabad ellenvélemény nélkül hagyni itt sem.

Az Egyház és az Állam viszonyát már az Apostolok (Szent Pál, Szent Péter) szabályozták, sőt maga a Megváltó is tett ezzel kapcsolatosan tanításokat (földi uralkodó és égi uralkodó). A korai keresztények korszakában - kicsit nonszensz módon, hogyha az üldözésekre gondolunk - gyakori volt az, hogy a közösségekben imádkoztak az állam vezetőiért (helytartó, vagy a császár). A kereszténység átvette a Római Birodalom "szakrális állam" koncepcióját, amely nagyban Konstantinnak köszönhető (akit ezért is a keleti, ortodox Egyház szentként tisztel). Az Egyház az első nyolc egyetemes zsinaton - amelyet az apostoli gyökerekkel rendelkező egyházak feltétel nélkül elfogadnak - a szerző által említett római jogot, és platonista (görög) filozófiát beillesztette az Egyház társadalmi tanításába szervesen és nem szervetlenül. Az említett "ellentmondások" így Novák Attilánál kevésbé érthetőek.

Legalább "kétfajta keresztény hagyományértelmezésről" beszél Novák az írásában, amellyel kapcsolatosan meg szeretnénk jegyezni, hogy a Szent Hagyomány az Egyházban egy és oszthatatlan. Annak értelmezései számosak lehetnek, de ha - konkrétan a reformációra gondolunk, akkor azt kell inkább használnunk, hogy a szent hagyomány ellenében történt mindaz, amelyet a reformáció tett, hiszen annak sok érintett szegmensét tagadta és megváltoztatta (szentek közössége, liturgia, Szentírás, egyházi hierarchia, szentségek, stb.). Fontos itt újra és újra arra utalni, hogy az apostoli származás nem érhető tetten a protestantizmusban, ahogyan a transzcendenssel ellentétben az immanens került a központba, ezzel a cselekedettel azonban sajnos a szent hagyománytól is nagyobb részben elszakadt minden olyan felekezet, amely a reformáció gyümölcse. Itt tehát nem az egyik értelmezés győzött a másik felett, hanem a szent hagyománytól való fokozatos eltávolodás egyik állomása volt ez a kereszténység történetében.

A cikk nem írja le, hogy kit ért pontosan tradicionalisták alatt sajnos. A katolikus tradicionalisták csoportja a II. Vaticanum után alakult ki lényegében és egy liturgiai mozgalomból ("régi rítusú szentmise" gyakorlata) nőtte ki magát olyan közösséggé - az Egyházon belül, a Szentszékkel egységben - amelynek vannak társadalmi-, és politikai megnyilatkozásai is, de ezek közösségenként változók, az általában vett "konzervatív" jelző azonban bőséggel alkalmazható rájuk. Ettől teljesen függetlenül létezik egy metafizikai tradicionalizmussal jelzett szellemi műhely, amely a katolikus tradicionalistákkal összevetve is differenciáltabb (Evola, Guénon, Schuon és itthon László András és körének munkái, stb.) és a kettő semmilyen szinten össze nem vethető. E mellett létezik egy általános politológusok, megmondóemberek által idézett ún. "tradicionalisták", akiket" arctalanul meg lehet szólítani, hogyha éppen valamilyen "fundamentalizmusra" gondolnak, akik politikai-, vagy vallási hagyományra hivatkoznak és ezért gyanúsak lehetnek. Novák nem mondja meg kire, kikre céloz, mindenesetre Molnár Tamás inkább katolikus tradicionalistákhoz áll közel, hiszen a II. Vaticanum ellen sokszor foglalt állást, és a francia katolikus tradicionalisták nem egy orgánumában is publikált (e mellett elismerően írt többször is Guénonról, és az új jobbos újpogány Benoist-val közös kötetet publikált).

A katolikus tradicionalizmus lényegében reflexív irányzat, így lehet, hogy a liberalizmus, és a forradalmiság, az "Egyház október forradalma" (II. Vaticanum) hozta létre, de attól igyekszik mentesnek lenni. Reakciós képződmény, a szó eredeti és nemes értelmében, és ezen nincsen mit titkolni. Létezését az indokolja, hogy meg kell fogalmazni korábban evidenciaként nyilvántartott igazságokat, hogy azok ne vesszenek el; vallási és kevesebb mértékben világi szinten is. Ez az álláspont alapból nem jelenthet semlegességet az állam tekintetében is. A jó közösség, egy egészséges ultramontán lelkülettel élve, a társadalom soha nem lehet semleges, ellenkezőleg a keresztény értékek hordozója és annak megtestesítője is egyben. Ennek fényében sem a katolikus tradicionalistákat, még kevésbé Molnár Tamás nem jellemezhető semmilyen nosztalgiával (akitől, mint több állam politikai tanácsadója ez igen messze állt), hiszen ez az álláspont lényegében offenzív a modern világgal szemben. Molnár Tamás ezt vállalta is több kötetében is; Az ellenforradalom, Az autoritás és ellenségei, A hatalom két arca: politikum és szentség, stb. Az említett zsidósággal együttműködés egy kicsit részrehajlónak tűnik Novák klaviatúrájából és értelmezhetetlen is, hiszen az Egyház és a zsidóság között dogmatikai, vallásbeli kérdésekben mindig is különbség, hovatovább ellentét áll fenn. Az egyetemesség (catholicus) az Egyház egyik lényege (una sancta catholica et apostolica Ecclesia), ebben más vallások szükségszerűen "alávetettek", amely nem jelent azonban "elnyomást", hanem sokkal inkább a Krisztus által szorgalmazott megtérés fenntartását és annak szorgalmazását (tartunk tőle, hogy Novák Attila nem erre gondolt, ami elszomorító, és a legrosszabb beidegződéseket erősíti csak meg a Magyarországi Cionista Szövetség elnökeként, és a Szombat zsidó folyóirat szerkesztőjeként vele kapcsolatosan, a Húsvét hétfőjére időzített írásával). Ezzel az Egyház megértést és könyörületességet tanúsít és nem az oszd meg és uralkodj elvét helyezi át a gyakorlatba, főleg nem társadalmi szinten.

A válság - vagy inkább romlás - a reneszánsz óta (legkésőbb) folyamatos, ezt konzervatív emberként nem árt szem előtt tartanunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a múltat akarja visszasírnia a reakciós, a konzervatív, a tradicionalista. (Ez a progresszív, forradalmár érv vagy felvetés önmagában is elgondolkodtató egy magát konzervatívnak valló portál, önmagát "többé-kevésbé konzervatív-hagyományőrző attitűddel, Isten-hittel" rendelkező publicistától). Nem a hátra arcot hirdeti, hanem a múlt értékeinek aktualizálását, azoknak az el nem törlését. A gyökerek és a hagyomány fontosságát az igazság mellett, amely nem relatív, és nem érzelmi alapokon áll. Hagyomány és igazság, tekintély és rend - ez biztosan, hogy közös nevező a konzervatív katolikusok számára. Novák Attila "a múlt meghaladott formákról" beszél, a nélkül, hogy elmondaná, hogy a meghaladásnak milyen eredményei voltak és azokból milyen konzekvenciákat szűrhettünk le magunknak. A szekularizált társadalom, a deszakralizált vallásos tartalmak és gyakorlat, a materializmus, a relativizmus, a modernség új vallása(i), a politikum alászállása mind elgondolkodtató jelek, amelyek józanságra intenek olyanokat, akik fontolva akarnak haladni, és nem visszafelé araszolgatni.

Novák Attila véleményformálásával kapcsolatosan egy régi, a progresszivitás köreiben nagyon is bevett, a modern világban hegemónnak tekinthető gyakorlat látszik elfogadottá válni egy vágyott konzervatív attitűd ifjú magyar hirdetői között is; egy vegetáriánus akarja megszabni a húsevés szabályait. Idővel persze reméljük, hogy a jó ízlés győzedelmeskedik, és nem a válogatók hegemóniája fog eltaposni minket is.

* Köszönöm PHJ-nek a megjegyzéseit, segítségét a poszt kapcsán.

2009. ápr. 9.

Az űzött vad és a forrás tiszta vize.

Megváltónk, Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük hamarosan, de ez a kis írás még a Nagyböjtben íródik, amelynek szimbolikája, valós értelme az ember számára a mindennapokban újra és újra realizálható. A Nagyböjtben az ember megtartóztatást, testi és lelki, modernebbül fogalmazva, egzisztenciális szenvedést vállal magára, szabad akarattal, önként. Krisztus nyomába lépünk ezzel a szenvedéssel, és a megtiszteltetés fel kellene, hogy emelje a lelket, a testtől. Ez volna az ideális, ez volna a helyes, de legyünk őszinték, a Nagyböjtben a legtöbb ember, aki magára veszi a saját keresztjét nem ezt éli át, meglehet ezzel a reménnyel teszi.

A böjt elsősorban belső, szellemi harc, amelyet nem árt a legelején tudatosítanunk magunkban. Aki felismerte és vállalta a böjt fáradalmait, hogy részesedjen annak gyümölcseiben is, annak lelke egy szarvast mintáz, ahogyan azt Szent Dávid is mondja a Zsoltárok könyvében (Zsolt 42, 2). A mindennapok anyagi hajszájában a lelkünk háttérbe szorul, a dolgokból azonban egyszer csak elegünk lesz. Éber ember a csömört és az ürességet érzi egy idő után, ha lelki szomjúsága nem hagyja el. Lelkünk szomjazza Istent, amikor mindenből, ami dolog, pénz és anyag elég, de a Sátán kopói nem nyugodhatnak és kísértések képében újra és újra üldözőbe vesznek minket. A böjtben vagyunk a legesendőbbek, a kopók gyakran el is érnek és a húsunkba is marnak. Kínunkban ilyenkor Jézus Krisztus szenvedésére kell tekintenünk, ajánljuk fel szenvedéseinket, hogy legyőzzük a kísértéseinket. Minden nap, minden négyzetméterre jut kísértés az életünkben, azonban a lélek, csak ekkor lesz éber és figyel a kísértésekre. Istenfélelmünk, odaadásunk ekkor lesz a legteljesebb – amikor a szükség a legnagyobb. Isten a lélek eme űzését azért engedi, mert végül is csak egy helyen tud az megnyugodni; a Feltámadott Megváltó mellett, akinél szenvedéseink jutalmát is elnyerhetjük. A mindennapok elveszejtik a mértéket velünk, a Feltámadásban, a Nagyböjt után megtalálhatjuk újra azt.

(Eredetileg megjelent; Kiskunság, 2009. április 8.)

2009. ápr. 7.

Főherceg vagy politikai percember?

Aki egy kicsit is tudja rólam, hogy monarchista vagyok mostanában hajlandó azzal ugratni, hogy Habsburg György az MDF EP listáján van, mint jelölt. Kicsit unom már a dolgot, de ha egyszer nem lehet kimosni az emberek fejéből, hogy a MONARCHIZMUS NEM EGYENLŐ AZ ÚN. "HABSBURG-SEGGNYALÁSSAL", akkor ez szinte már egy természetes akció. Ezért az én reakcióm sem marad el.

Mert nem örülök. N-e-m ö-r-ü-l-ö-k. És nem is kellene, hogy örüljek ennek. Nagyon nem kell ez az egész ugyanis.

Habsburg-Lotheringen György főherceg, magyar monarchista szempontból még nem sok mindennel tudott megörvendeztetni minket, pedig alapban nagyon jó lenne, hogyha egy Magyarországon élő királyi főhercegre lehetne mutogatni, hogy látjátok, erre gondolunk, amikor a dinasztikus erényeket emlegetjük a Habsburgok esetében. A TV2-nél betöltött felsővezetői szerepe, a Vörös Keresztes elnöksége (gondolva itt a legutóbbi számlázásos botrányokra), szerencsétlen szereplése Medgyessyvel és a román kormányfővel koccint a szuverén Magyar Királyság egyik végét jelölő román ünnepen, lájtosan jobbközepes optimista megnyilvánulásai nem olyan dolgok, amelyekre a magunkfajta konzekvensen monarchista, konzervatív és kombattáns ellenforradalmár attitüddel rendelkező ember azonnal bólintani tudna.

De ki tiltotta meg egy monarchistának, hogy alanyi szinten, akár a trónörököst, Ottó főherceget is kritizálja? Senki. György főherceg pedig jelenleg még az sem. György - automatikusan a Magyar Királyság trónöröklési törvényei szerint - nem lenne király ugyanis. A primogenitúra és a senioritas elve alapján ugyanis, az Károly főherceg lenne, Ottó trónörökös elsőszülött, és jelenleg legidősebb fia. (Abba most ne menjünk bele, hogy Ottó főherceg esetleges halála után, mivel nem volt megkoronázva, a helyzet még bonyolultabb tud lenni.)

Habsburg György IV. Boldog Károly unokája, aki nem nézte jó szemmel, hogy a legitimisták (akkor karlisták) egy része pártpolitika részévé akarta tenni a restaurációt. Az ugyanis egy egész nemzet ügye. Nagy a súly, hogyha az ember egy szentéletű uralkodó unokája, és még nagyobb a kötelezettség. A jelenlegi trónörökös és családjából senki nem vetette fel a restauráció kérdését, amiért - félreértés ne essék! - egyetlen követ sem vetek rájuk.

Ezért biztosan nem.

Ilyen, döntően republikánus politikai közegben ez egy eredménytelen kamikázé viselkedés lett volna, ami nem olyan eredményes.Az sokkal nagyobb probléma, hogy Habsburg Ottó a páneurópai eszmét hozta el Magyarországra és mondjuk nem a Szentkorona-tant, vagy a történelmi alkotmányunk érvényét. György főherceget is hamarább láttam a tévében gratulálni Natalia Orejronak (vagykinek) egy kereskedelmi tv képviseletében, mint mondjuk elismerően nyilatkozni Mindszenty emlékezetével kapcsolatosan. (Korábban Károly főhercegnek is volt egy tv-s műsora az osztrák tv-n, úgy látszik ez a tömegkommunikációhoz való vonzódás a családban erős.)

Az én problémám azonban nem ezzel kapcsolatos. Az én problémám csupán csak ennyi; egy uralkodó unokája, de még inkább egy magyar uralkodói dinasztia tagja, egy ilyen történelmi név örököse, ezzel az örökséggel, ne legyen pártpolitikai percember. Nem kell ez igazából senkinek sem, és nem jó ez így sehogyan sem. A "Habsburg" hívószó lenne abban az ultralájt jobbos (?) politikai közegben, amelyet a Dávid Ibolya vezetett, Bokross Lajos által támogatott (?!) MDF mozog manapság? Ez a politikai tér, amely a "korszerű konzervatív" jelzőt kapta az elnökasszonytól, monarchista ember számára értelmezhetetlen, jobbosoknak nem köll, libsiknek meg gyanús.

A konzervatív szó elé leginkább ne tegyen senki semmit sem. Az ugyanis magában áll, legfeljebb egy nemzetet, népet mutató szót, mondjuk azt, hogy "magyar".

Leginkább az MDF-fel és mondjuk még az SZDSZ-szel is az a baj, hogy nem legitimálja jelenleg választói (népszuverenitásról beszélünk itt most) akarat. Nem értjük az MDF kit képvisel, önmagán kívül? Azt sem értjük, hogy egy királyi főherceg miért áll pártpolitikai közkatonának (vagy őrmesternek)? Egy főhercegnek miért nem elég az, hogy ő főherceg a Habsburg-Lotheringen uralkodói házban? Ez miért nem kötelez valakit? Ez a nemes súly miért nem nyomja el valakinek a percnyi politikai ambícióit? Ezeket a kétségeket nem lehet megválaszolni mással csak az idők jeleivel. A főherceg nem látja sajnos, hogy úgy szolgálhat valamit, amit képviselnie kellene, és valakiket, akik ezt értékelni tudják, hogyha _nem_ azt teszi, amit egy jól behatárolt politikai tér szereplői várnak tőle. Ez ugyanis nem a nemzet egysége, és főleg nem az egésze. A uralkodói ház tagjai ne szolgálják a politika egy részét, hanem a nemzet egészét csakis. Így ugyanis csak bizalmat veszíthet, ahelyett, hogy azt megnyerné. Mert bizalmunk az ősi erényben van, és annak hordozóiban, nem az ellenségeiben.

2009. ápr. 6.

Keresztény és konzervatív - LOW PRICES, HIGH QUALITY!

Nem olyan régen beszéltem Bedő Gyuri bácsival, a Kairosz Kiadó ügyvezető igazgatójával, aki panaszkodott, hogy mennyire megrekedt, vagy inkább nagyot zuhant a magyar könyvkiadás, de legfőképpen az értékesítés (ez önmagában megérne egy posztot, ugye). A terjesztők 60%-ot pakolnak a könyvekre, a szerzőknek semmi pénz, néhány tiszteletpldány, és amiből 500 darab elmegy, azzal már foglalkoznak. Elgondolkodtató dolgok. A Kairosz Kiadót még indulása után kevéssel fedeztem fel magamnak, vagy tíz éve már ennek, amikor az első Molnár Tamás könyveket jelentették meg, végre jól tördelve és méltó borítókkal ellátva. A Kairosz egyfajta missziót folytat(ott) itthon, amikor elvállalta, hogy nemcsak teológiai-, vagy éppen liturgiai műveket jelentet meg, hanem - keresztény és jobbos-konzervatív értékrendjének megfelelően - politikai-, és történelmi könyveket is. Kaptak érte hideget és meleget, és ha nem is minden választásával lehet egyetérteni a kiadónak (Lovas, Bayer, Lustiger, stb.) azért abban megállapodhatunk, hogy a magyar konzervatívok sokat köszönhetnek nekik, főleg a magyar keresztény konzervatívok (beleértve a XX. század Intézet könyveit is).

A Kairosznak most nem megy, ahogyan semmilyen kiadónak sem megy igazán, ami nem olyan jó (nekem egy könyvem is megfeneklett e miatt), de azért öröm az ürömben, hogy egy rakat alapmű most 50%-kal olcsóbb, igaz csak a Munka Ünnepéig. Kár lenne kihagyni, s talán segíthetünk is ezzel. Mindenki húzza szorosabbra a szíjat, és vegyen könyveket, ha még nincsen meg valami. Lehet kattintani és szemezgetni, vagy éppen csak csöpögni. Osszuk be, ami nincs, könyvre költeni mindig kell, ők maradtak az igazi mesterek a modern korban. Itt pedig jónáhány mestert találhatunk, az garantált, de legrosszabb esetben is utitársakat, vagy viszonyítási pontokat. Aki meg tipródik, hogy mit is, mit is, az csak vegye meg az összes itteni Molnár Tamás könvyet és érezni fogja, hogy nagyot fordul vele a világ.

Én csak találomra szedtem össze a szerintem kihagyhatatlanokat, vagy amelyek felkelthetik - reményeim szerint - az oldal olvasóinak érdeklődését.

ad-Darqáwí, Al-'Arabí:Az emlékezés rózsakertje; Adriányi Gábor egyháztörténeti könyvei; Clarvaux-i Szent Bernát életrajza és egyetlen teljes hazai fordítása egy művének (A megfontolásról); Cusanus Nikolaus; A tudós tudatlanság; Árpád-házi Szent Margit és a domonkos hagiográfia; Filoramo, Giacomo: A gnoszticizmus története, Finkelstein, Norman G.: A holokauszt-ipar; Gilson, Étienne: A középkori filozófia szelleme; Gilson, Étienne: Isten és a filozófia; Heidl György - V. Horváth K.: Szent Ágoston misztikája I.; Leclercq, Jean: Clairvaux-i Szent Bernát - történelmi portré;Pandaemonium: A keresztény démonológia kistükre; Magyar Zoltán: A Habsburgok a magyar néphagyományban - Narratívtípusok és történelmi emlékezet; Mereskovszki, Dimitrij: Az ismeretlen Jézus; Mészáros István: Mindszenty - Egy kultusz a XXI. században; Mészáros István: Pannonia Sacra (Mindszenty tanulmányok); Molnár Tamás: A beszélő Isten - Miért hiszek?; Molnár Tamás: A gondolkodás archetípusai; Molnár Tamás:A jobb és a bal; Molnár Tamás:A pogány kísértés; Molnár Tamás:Az Atlanti kultúra kibontakozása; Molnár Tamás:Az autoritás és ellenségei; Molnár Tamás:Az ellenforradalom; Molnár Tamás:Bennünk lakik-e az Isten?; Molnár Tamás: Keresztény humanizmus; Molnár Tamás:Liberális hegemónia; Nagymihályi Géza: Az angyalok - Liturgia és ikon a keresztény Keleten; Nanicsák Gergely András - Soós: Áthosz, A szent hegy, Az istenszülő kertje; Nigg, Walter:A misztika három csillaga; Nolte, Ernst: A fasizmus korszaka; Pauler Ákos:Bevezetés a filozófiába; Pauler Ákos: Művészetfilozófiai írások; Puskely Mária: A keresztény Európa szellemi gyökerei; Puskely Mária: A keresztény szerzetesség történeti fogalomtára; Puskely Mária szerk.: Sötétségből a világosságra - Keresztes Szent János; Seuse, Heinrich: Suso misztikus írásai; Somos Róbert: Magyar filozófusok politikai útkeresése Trianon előtt és után; Szabó Ferenc SJ: Prohászka Ottokár időszerűsége; Tauler, Johannes: A hazatérés útjelzői; Thibon, Gustave: Jákob lajtorjája, Szent Ágoston: Isten városáról I-II-III. kötetek.

2009. ápr. 4.

Erős kéz meghúzza a nadrágszíjat, ha kell - Gazdasági válság és annak kezelése pontokban a Magyar Királyságban.

A nagy gazdasági világválság (1929-1933) és annak kezelése négy kormányfőt - és azok kormányait - vett igénybe a Magyar Királyságban; gróf Bethlen István (aki belebukott és soha többet nem került bele a politikai fővonalba), gróf Károlyi Gyula (aki az első ellenforradalmi kormányt alakította még Aradon 1919-ben, Horthy bizalmasa is volt. Ő is belebukott alig több mint egy év alatt), Gömbös Gyula (aki alatt enyhült, illetve stagnálni kezdett, de ő meghalt időközben), Darányi Kálmán (aki alatt a fellendülés következett be, amelynek legnagyobb kicsúcsosodása az ún. "győri program" volt).
  • Bethlen István a válság magyarországi begyűrűzésekor háromnapos bankzárlatot rendelt el (miután a Magyar Nemzeti Bank egy hónap alatt 200 millió pengő értékű aranyat fizetett ki külföldre előtte), ezután korlátozta a betétek kifizetését, és bevezette a kötött devizagazdálkodást, amely túlélte királyságot is, és csak a II. Magyar Köztársaság szüntette meg az 1990-es években.
  • A mezőgazdaságban 1929-1933 között még túlkínálat volt, amelyek árcsökkenéseket eredményeztek. A búza ára 70%-kal, az állatok, és az állati eredetű termékek ára átlagban 50%-kal csökkent. Az ipari és mezőgazdasági árúk közötti különbség (agrárolló) 70%-kal nyílt meg így.
  • Már Bethlen bevezette ezért az ún. "boletta-rendszert", amellyel a magyar mezőgazdaságnak dobott állami mentőövet. A termelők ezzel a rendszerrel a tőzsdei vételár felett az államtól egy gabonajegyet, azaz bolettát kaptak, amellyel az adójukat tudták kifizetni, sőt készpénzre is lehetett váltani. E mellett a kormányzat 1931 és 1935 között (gróf Károlyi Gyula és Gömbös Gyula) meghozott egy sor gazdavédelmi rendelkezést is; adósságkamatok csökkentése, az adósságok egy részének teljes elengedése, illetve csaknem 2 millió hold védetté nyílvánítása, illetve e mellett azok állami támogatása. (Ez leginkább a nagybirtokot védte.)
  • Károlyi Gyula gróf miniszterelnök az államháztartás egyensúlyának megteremtésére törekedett. Adót emelt, közalkalmazottakat bocsátott el, csökkentette a nyugdíjakat, a közalkalmazottak fizetését (híres volt arról, hogy ő maga is gyalog járt a munkahelyére, a Parlamentbe minden alkalommal). Ezzel az inflációt már ő kordában tudta tartani, 1931 végére.
  • A társadalmi feszültségek (Fürst Sándor, Sallai Imre kommunista vezetők, biatorbágyi merénylet) megfékezésére bevezették a statáriumot 1931. szeptemberében (Károlyi gróf).
  • 1931-ben a kormány minden külföldi kifizetést megtiltott (transzfermoratórium).
  • Az egész ipar termelése 24%-kal csökkent, a termékek iránt a fizetőképesség hatalmasat csökkent. A haza könnyűipar azonban valamennyire megúszta, mert az importkiesés mértéke többé-kevésbé megfelelt a belső fogyasztás visszaesésének.
  • A hitelrendszer összeomlása 1931 után érte el a Magyar Királyságot is. Az állam és a magánosok külfölddel szembeni tartozásának a törlesztését - meglehetősen sikeresen - a Magyar Nemzeti Bank központilag intézte. A nemzeti jövedelem kb. 12% körül csökkent a válság előtt évekének (ki hogyan számolja). Összehasonlításul Kelet-Európa más országaiban; Csehszlovákia 15%, Jugoszlávia 14%, Románia 11%, Lengyelország 5%.
  • Általánosságban a válság a parasztok, munkások, kistisztviselők, kisiparosok,értelmiségieket érintette, akiknek az életszínvonala nagyot romlott 2-3 év alatt (1930-33). A nagybirtokosok, a középréteg felső csoportjai meg tudták őrizni a korábbi életszínvonalukat egészen a válság végéig.
  • A kormányzat a mezőgazdaság piac-, és ár gondjainak rendezése mellett a hitel-, és kölcsönproblémák megoldására koncentrált - helyesen, hogy a válságból hamar sikerüljön kilábalni. 1932-ben törölték a Magyar Királyság felé az összes jóvátételi összeget. A MNB fent említett devizaügyleteinek, a külföldi valuták nagyarányú értékcsökkenéseinek köszönhetően az ország kamatfizetési-, és adósságállománya nagyon jelentősen csökkent 3-4 év alatt.
  • Biztos piacokat találtak a magyar mezőgazdaságnak (export), Ausztriában, Németországban és Olaszországban.
  • Az 1935-ös évtől a magyar gazdaság felívelő periódusba került. Az ipari termelés 1937-ben már meghaladta a válság előtti évét (1929). A mezőgazdaság 1937-38-ra szintén elérte a válság előtti szintet, emellett dinamikusan fejlődőtt a kereskedelm, a szolgáltatások szektora is.

2009. ápr. 2.

Konzervatív szemmel - Részletek Gróf Dessewffy Aurél híres X. Y. Z. könyvéből.

Az alábbi idézetek mindegyike Dessewffy Aurél gróf X. Y. Z. könyv című művéből való. A Világ című lapban megjelent írásainak fontosabbjait adták ki ebben a kötetben, még a szerző életében (1841). Dessewffy gróf konzervatív alapvetésű lapja a liberális reformellenzék egyik vezéralakjának, Kossuth Lajosnak és körének hírlapi munkásságát (Pesti Hírlap) szándékozott ellensúlyozni. Kossuth Lajos tevékenységét gróf Széchenyi Istvánhoz hasonlóan igen áldatlannak tartotta Dessewffy Aurél a nemzet és a korona együttes boldogulása és valódi érdeke szempontjából. Érdemes még odafigyelni azokra a megjegyzésekre, amelyeket a gróf az ún. ifjúság irányába tett: illetlen, a megyei gyűlések munkáját tiszteletlenül, ordenáré módon megzavaró és a konzervatív urakat megfélemlítő viselkedésükkel kapcsolatban. (A kiemeléseket nem vettem át, és a helyesíráson is simítottam itt-ott, a könnyebb olvashatóság kedvéért. — Forrás Gróf Dessewffy Aurél: X. Y. Z. könyv. Pest, Trattner-Károlyi, 1841. A mű immár interneten is elérhető.) - Verena.

— GRÓF DESSEWFFY AURÉL: X. Y. Z. KÖNYV —

Nálunk Magyarországban jelenleg a politikai eszmék így állanak egymás ellenében: népszerű és nem népszerű eszmék. Ez a népszerűség vagy népszerűtlenség teljességgel nem mértéke az eszmék helyes vagy helytelen voltának; mert a történetek évkönyvei bizonyítják: hogy ugyanazon népeknél, ugyanazon körülményekben a legkülönbözőbb eszmék, vélemények s politikai rendszerek voltak felváltva, népszerűk és népszerűtlenek, az igazság pedig ugyanazon körülmények közt csak egy lehet. Jelenleg Magyarországban népszerű azon politikai iskola, melyet kat exochen a mozgalom pártjának lehet nevezni: népszerűtlen az, mely e mozgalmat mérsékleni, a törvényes formákhoz kötni, bizonyos elveket tiszteletben tartani, s haladásunkat a rögtönzés veszélyeitől megőrizni óhajtja.

S mikor ezen második részt népszerűtlennek nevezzük, ismét csak e régi szabálynak hódolunk: verba valent usu; mert erős hitünk az, miszerint, ha lenne mód Magyarországban külső befolyások, erkölcsi terrorismus, taps és pisszegés, felhevülés és zajongás elmellőzésével mindazoknak vélekedésérül értesülni, kiket törvény, koruk, vagy értelmességük erre jogosítanak, még ma is a roppant nagy többség ezen országban elhatározottan a mozgalom mérséklését fogná akarni, és így ez a vélekedés volna a népszerű. De, hogy a dolgok mostani állapotjában, a hatásnál fogva, melyet magának a megyei gyűléseken az ifjúság s a lármázó csoportok szereztek, tekintve a bánásmódot, mely azokból az idősbeket lassanként elűzte, vagy elnémította, tekintve általjában a megtámadó pártnak nagyobb mozgékonyságát közélet és irodalom mezején, kifogyhatatlan bőbeszédűségét, azon nagyobb mohóságot, mellyel politikai tárgyakon kap, s azokat űzi, a szájasabb lármázóbb rész a mozgalmi párthoz tartozik, azt egyáltaljában nem tagadjuk; s így ebben az értelemben igaz az: hogy most legalább ezen pártnak helybenhagyása tekintethetik a népszerűség hévmérőjének. Ezen nincs mit csudálkozni: mikor valahol az újítás pályájára lépett a nemzet, kezdetben főleg, mindig könnyebben nyer népszerűséget azon iskola, mely a lelkesedéshez szól, buzdít, bátorít, a távolban egy csábító célt mutat, hiúságunknak s szenvedélyeinknek hízelg; emberi igazakat, joguralmat s általános szabadságot emleget: mint az a másik, mely botlásainkra figyelmeztet, megfontolást javasol, óvakodik minden elragadtatástól s azt hiszi, hogy a fennálló érdekek és szövevényes viszonyok gondos méltánylása sokkal többet nyom a törvényhozás nehéz munkájában, mint azon általános igazságok, melyeket in thesi senki sem tagad, de minden ember másféleképp alkalmaz. Ehhez járul: hogy a megtámadók, a dolog természeténél fogva, serényebbek, tüzesebbek, buzgóbbak: mint azok, kik politikai hitüknél és állásuknál fogva védelemre szorítkoznak. Tíz nyughatatlan ember egy népes faluban képes nagy lármát követni el, és elhitetni másokkal, hogy ott nagy békétlenség uralkodik: míg az egész többi népség csak némán pártolja a fennálló rendet, s azért számba sem vétetik. (Névtelenség. 14-16. o.)

* * *

Az agitatori hivatás gyakorlatában nincs hiba, mely magát hamarább és keserűbben megbosszulná, mint a pietásnak hiánya az idősebbek, a múltnak hagyományai, emberei s intézetei iránt. Az erős lelkű férfiúnak azon öntudata, mely nem engedi kétkedni: hogy személyében új évkor kezdődik, hogy előtte csak balgák és tudatlanok léteztek, s büszkén ignorálva a históriát, öntetteiben szemléli a nemzeti dicsőség elindulási pontját: nemtelen keblekben hideg invidualismussá fajul, métely gyanánt terjed emberről emberre, okosnak és oktalannak egyaránt lészen birtokává: s szövetkezén legaljasabb indulatokkal, csakhamar magunk ellen fordul, s leront minden oltárt, kivévén azt: melyre önmagát emeli fel az önszeretetét. (Pesti Hírlap és Kelet népe közti vitály. I. 45. o.)

* * *

Mikor valaki „törvényszerű haladást” tűz ki Hírlapi zászlójára, és mégis buzdít, dicsér minden hatóságot, mely törvényes korlátaiból kilép; mikor a sajátság tiszteletét hirdeti, s a szabadföld eszméje mellett oly módon agitál, mely ha visszhangot lel, minden józan rendelkezést lehetetlenné teend megváltás dolgában; mikor a kormány iránti bizalmat ajánlja, és naponként tévtanokat terjeszt; a megyéket olyakra szólítja fel szünet nélkül, mik mellett a kormány törvényes hatása teljesen elenyésznék; mikor a különböző társasági osztályok közti közelítést mondja céljának, és minden egyes szenvedőt úgy állít elő, mint a socialis rendszer áldozatát: mikor józan haladást emleget, s tettleg az ifjúságnak mint testületnek, mint társasági hatalomnak énekli naponként apotheosisát, s a tömegek rivalgásait nevezi el közvéleménynek: akkor higgye el nekünk a mi igen tisztelt barátunk, hogy az ily irány alatt a nyíltan kimondott szép célokon kívül még más valami is fekszik; hogy az írott sorok közt láthatatlan betűkben áll más valami, amit sok becsületes ember érez, de csak kevesen tudnak önmaguknak megmagyarázni. És ez az, mit mi a Pesti Hírlapban kárhoztatunk. (A Kossuth Lajos főszerkesztette Pesti Hírlap és Kelet népe közti vitály. II. 53. o.)


* * *

Az erkölcsi világban nincs jó, nincs üdvös igyekezet és törekvés, melyhez fattyúsarjadék gyanánt balfogások és fonák próbatételek nem szövetkeznének. A forrongás korában minden újítás haladásnak címezi magát, minden változtatás előmenetelnek; de a nyilvánosság feladása: nem tűrni a káros zavart, megválasztani a konkolyt a tiszta magtól, s a vitatás útján kitüntetni, hogy szándéklott terv és lépés érdemli-é, vagy — csak bitorolja a mindig igénylett tisztességes elnevezést. (Papi jószágok. 92. o.)

* * *

Vannak pillanatok a nemzeti kifejlések évszakaiban, melyekben bizonyos kedvenc és népszerű eszmék oly varázserővel ragadják a sokaságot magokhoz, hogy ez az akadályokat, mik a gondolat s a valósulhatás közt oly gyakran fekszenek az emberi viszonyokban, számbavenni egyáltaljában idegenkedik, s túlbuzgalmában, törikszakad, minden áron azt, mit hő-melegen felfogott, tettdologgá csinálni törekszik. Neme a békétlenségnek, mely egyes emberekben s néptömegekben természetes és menthető; mert hol az akarat és gondolat kitöréseit formák nem fékezik, ott az emberi szív a képzeletről a tettre rögtön átugrik. Kevésbé menthető a dolog erkölcsi testületeknél, melyek kellőleg létszerítvék, s a rögtönzés veszélyi ellen formák által biztosítvák; legkevésbé helybenhagyhatók pedig ily jelenetek, ha egy alkotmányos és municipalis rendszerrel ellátott országban a törvényhatóságok, és így éppen azon hatalom részéről fordulnak elő, mely a törvényt feladásánál fogva tudni, végrehajtani, s minden lehető önkény ellen kezesíteni tartozik. (Megyei hatóság és törvényhatósági jogok fenyítő eljárás körében. 129-130. o.)

* * *

Ki a törvényes korlátokat lerombolja, vagy az azokróli fogalmakat elcsavarja, mert személyes nézeteinek útjában állnak, az az individualismus és önhittség tanácsára hallgat; a boni civis officium abban áll, hogy mérsékelni tudjuk békétlenségünket, s nézeteinek sikerét bármily buzgón óhajtjuk is, soha másképp, mint törvényes úton, kivíni ne iparkodjunk. (Megyei hatóság és törvényhatósági jogok fenyítő eljárás körében. 137. o.)

* * *

Nem az a kérdés: egyrészrül gr. Teleki József, és Lonovics József, vagy más részről gr. Széchenyi István és Deák Ferenc legyenek-é a nemzet vezérei, mert az egyik mint a másik esetben biztos és tiszta kezekben volna a nemzeti ügy; hanem egy részről ezen tiszteletes osztály maga minden árnyéklati különbségeivel mintegy egész, más részről egy központi zászló alatt Madarász László, Somogyi Antal, Mezőssy László és Puky Miklós s a magyar radicalismus commis voyageurjei (egyébiránt meglehet mind igen erényes emberek) állanak; és a kérdés az: vajon akkor, midőn amazok még a legigazságosabb s legcsekélyebb engedményeket is csak méltányosság nevében rábeszéléssel kívánták eddig a nemzettől, szabad-é s illő-é, hogy imezek, kik a hazát még semmi hálára nem kötelezték, kik az örök igazság kirekesztőlegi tolmácsainak szerepét semmi tekintetben nem igényelhetik, kiket a nép képviselőinek soha sem vallott, alkotmányt és sajátsági jogot rontó indítványaik létrehozását a fenyegetés szemtelen hangján akarják tőlünk kicsikarni? — és mi azt feleljük: nem, nem és háromszor nem; és azt feleljük: hogy azon nemzet, mely magán ily mód engedne packáztatni, maga magát eltemetné. (Megyék állása. 146-147. o.)

* * *

Olvassa végig a Pesti Hírlap szerkesztője a főrendi naplóban azon beszédemet, melyre már két ízben hivatkozott, s látni fogja, hogy én már akkor előresejdítém a legrosszabb eseteket is, s kimondám többi közt a békefenntartás feltételéül azt, hogy a közvélemények igazgatása bölcs és tiszta kezekben fog maradni e hazában. S midőn most ezen föltétel mellőztetik, midőn haladásnak kereszteltetik az, mi jogrontás, midőn oly egyedek vezérkednek, kik meggyőződésem szerint elegendő kezességet a hazának nem nyújtanak, midőn a municipiumok mindenhatóságának eszméje formális tudományos theoriává alakíttatik, midőn fennálló érdekek ellen naponkint élénkebb s keserűbb fenyegetőzések történnek, egész osztályra nézve a lenni vagy nem lenni említtetik, s nyíltan kimondatik az óhajtás — mint enfüleimmel csak kevés nap előtt hallám — hogy Félkövérnagybirtokosoktól a megyéket az úr isten szabadítsa meg — : akkor én bizodalomrontó vagyok, akkor én a kölcsönös szeretet örömvirágát téptem ki, mi által? — mert szót adtam az üdvös visszahatásnak, mely ily törekvések ellen mutatkozik, s naponkint erősebben mutatkozni fog; mert azon aggódom, nehogy ezen reactio retrograd iránnyá fajuljon, s a salakokkal együtt a tiszta ércet is magától eltaszítsa? békerontó vagyok, mert a győzelemittas felekezetet, a diadal órájában is emlékeztetem arra, mit tőle méltányosság s hazaszeretet kíván, és mert kimondom, hogy a nemzeti mozgalmak vezérszerepét nyugodtan látom az alkotmányos oppositio biztos s köztiszteletű főnökeinek kezeiben? Ily körülmények közt méltányos-é, igazságos-é rám fogni, hogy hazám szentbékéjét gyilkos kezekkel fojtogatom? mintha bizony én idéztem volna elő ezen állapotot; mintha én volnék mestere az agitationak, mely űzetik; mintha én tettem volna a nemzetet elsőbb figyelmessé a veszélyre, melyben forog; mintha valami titkot fedeztem volna fel, midőn egy túlzó pártnak létéről beszéltem. A diagnosist gyakorló orvos nem atyja a betegségnek. Azoknak, kik mindig szabad sajtót, vitatási korlátlan szabadságot, örökös, mindent orvosló napfényt emlegetnek, felette rosszul áll, párt-érdekeikre nézve, a másképp vélekedőktől nem tudom micsoda kímélést követelni, s szórul szóra azon okokat hozni fel e kívánat mellett, mikkel a boldogult Gentz a megelőző könyvvizsgálatot, csakhogy sokkal jobban, védelmezte; felette rosszul áll nekik — mondom — csudálkozni, ha azok, kiken oly sokáig packáztak, utoljára feljajdulnak, s nem hasonlítnak azon sváb herceghez, ki mindenét átengedte a jövevényeknek, «um mit dem Feinde keine Verdriesslichkeiten zu haben». Csanád megye a mészárszékijogot kárpótlás nélkül eltörleni kívánja, Borsod megye a papi jószágokat akarja eltulajdonítni: de nekünk ne legyen szabad kimondani, hogy ez a sajátjog sértése; mert ez a szent békét megzavarhatná, s azt képzelhetné a kormány, vagy más valaki, hogy a sajátsági jog ellen irányok léteznek ez országban! Más szavakkal: legyen nyilvánosság mindenre, csak nem egy bizonyos párt igyekezeteinek jellemzésére nézve, s az egész világ tartozzék hazafi fénymázt kenni terveire, hogy azoknak valódi jellemét senki ne láthassa. Gyönyörű politika — ezen párt számára, de az ne kívántassék, hogy ebben a mindent elsimítni akaró maneuvre-ben a pártot az én csekély tollam is elősegítse. Nem szabad senkire irányokat tolni, melyek nem övéi: de aki pártharcok mezején a szóknak hisz, és nem az összefüggő cselekvések szellemét látja, a phrasisokat tényeknek veszi, a tényeket nem méltányolja; aki nem tudja, hogy fennszóval alkotmányrontást párt hirdetni soha nem fog, ki azt hiszi, hogy behunyt szemmel legbiztosabb járni a világon, az menjen, álljon be minél előbb szárazdajkának; de a közdolgoknak hagyjon békét, mert különben egy szép reggel azt fogja észrevenni, hogy kezét lábát megkötötték. (Nyilatkozat és igazolás. 168-169. o.)

* * *

… kevés tárgy volt, melyet a hírlapok még nem indítványoztak volna, és semmi sem egyezett volna kevésbé kitűzött célunkkal, mint jelesen a Hírlappal indítványok dolgában versenyezni, mert mindenek előtt tért kelle magunknak készíteni, melyen működhessünk. E részben kettős előmunkálat vala szükséges: devalválni a nagy szavakat, miknek ködével a Hírlap a kérdések lényegét eltakarta, ahelyett hogy felvilágosította volna; továbbá, helyre igazítni a divatos fogalmakat, melyeknek zászlója alatt a Hírlap harcol, de melyeket mi nagy részben tévtanoknak tartunk. Elejétől fogva abban különbözött állásunk a P. Hírlapétól, hogy ő ezen, helyzetünkben el nem kerülhető előmunkálatot, melynek mi talán még felén sem vagyunk túl, bátran mellőzhette, s minden további előzmény nélkül átmehetett positiv tervezeteire, melyek alapjai az úton s útfélen divatozó eszmékben találtatnak. Annak, ki a vox populi vox Dei mottóra esküszik, azaz más szavakkal azt mondja, hogy mívelt emberek s törvényhozók hosszas és részletes vitatásra szorulnak, de a nép minden előismeret nélkül, mintegy ösztönszerűleg egyszerre eltalálja mindenben az igazat; annak, ki a locus communisokat statusmaximák gyanánt tiszteli s használja, nincs szüksége előkészületre; mert minden előrement okoskodás és felvilágosítás nélkül indítványozhat, tervezhet, s mindig nagy és kedvező hallgatóságra tarthat számot. (Időszaki sajtó hivatása. 123-124. o.)

* * *

Ismerem az állás töviseit, miknek kitéve vagyok, midőn az itt kimondott nézetek organumává tettem magamat. Jobbrul s balrul, mögöttem s előttem hallom zúgni a szörnyű szót, hogy «kormányember» vagyok. Én pedig egyenesen kimondom, hogy «kormányember» vagyok. Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetlenítnek; mert meggyőződésem szerint hathatós, és nem nominalis kormányra van szüksége a nemzeteknek, hogy boldoguljanak, statusemberekre és nem prókátorokra, hogy nagyok és erősek legyenek. De mindenek előtt és felett magyar vagyok, fia ezen szeretett hazának; minden egyébnél fontosabb előttem ezen országnak boldogsága és érdekeinek, nemzetiség s alkotmány alapján kifejlése. (Nyilatkozat és igazolás. 170-171. o.)

* * *

Mi igenis azon véleményen vagyunk, hogy a haladási elem az utolsó időkben feles, tisztátalan anyagot vett fel magába, hogy a másoké utáni vágy, s társasági formánkban nem nélkülözhető hierarchiáknak gyűlölete tetemes és káros befolyást kezd gyakorlani; hisszük, hogy nagy, de jelentés nélküli szavak s megemésztetlen tévtanok nagy szerepet víttak ki magoknak, s hogy ezek segedelmével, mind általában a közvéleményben, mind főleg megyei körökben oly egyének tolták magokat sok helyt a nemzetre vezérek gyanánt, kiket mi szabad alkotmányú országokban csak szükséges rossznak tekinthetünk; hisszük, hogy a megyéknek egy igen nagy részében a közügyek kormánya oly kezekben van, melyek a megyében létező anyagi és szellemi erőket nem csak nem képviselik, de azokkal igen gyakran tökéletes ellentétben állnak: mind ezt — mondom — így tudjuk és így hisszük, s lapunknak feladása a dolgok ezen állapotját felvilágosítni s a természetes egyensúlyok helyreállását elősegíteni. Azonban teljeséggel nem azon célból, hogy azokat segítsük iparkodásaikban, kik vesztegleni akarnának, s már mindent bevégzettnek tekintenek; hanem egyes-egyedül avégett, hogy feljebb megírt működési rendszerünk által a haladási kérdések kellő kerékvágásukba visszaugorjanak, a vezéri szerep biztos és tiszta kezeknél maradjon, az áldozatok kérdése azok által döntessék el, kik áldozatot hoznak, s néhány hatalombitorlónak egyedárusága megszüntessék. Elhatározott ellenségei vagyunk minden túlzásnak, emberek, dolgok és elvek körül; merőben kárhoztatjuk minden megsértését a sajátjognak, minden lehetlenítését a hathatós és törvényes kormányzásnak, minden ochlocratiai törekvést, minden apellatiót a szenvedélyekre, mely utoljára is nem egyéb a nyers erőre hivatkozásnál. Minden juste-milieau-k közt legrosszabbnak tartjuk a fenyegetés és lázítás közti juste-milieau-t. De ezen korlátokon belől a legszélesebb szabadságot követeljük s adjuk a megvitatásnak, s mindaz, mi arra vezet, hogy ezen országban erős monarchia, szilárd aristocratia, gazdag polgárság s erőteljes földmívelő osztály, egy általánosan boldogító alkotmánynak szárnyai s kitisztult nemzetiség befolyása alatt, áldott frigyben állhassanak egymás mellett, számot tarthat meleg részvétünkre, s közremunkálásunknak csak úgy tulajdonítunk némi becset, ha ezen eredmények valósításához, csekélységünkhöz képest, mi is járulhattunk. A mi szívünknek nincs más ideája, mint e hazának lehető legnagyobb boldogsága; — e hazának mondom, melyet imádva szeretni nem csupán kötelesség, de nem is érdem: hanem minden nemesb kebelre oly erkölcsi kénytelenség, melytől éppen úgy nem válhatik meg, mint önmagától. (Időszaki sajtó hivatása. 126-128. o.)