Jobb és bal

Manapság sokszor és sok helyen halljuk felmerülni a következőket: a jelenkorban a „jobboldaliság” és a „baloldaliság” fogalma már nem jelentenek olyan magától értetődő politikaelméleti irányvonalakat, amelyet mindenki egyértelműen  el tudna különíteni egymástól, ezek a „címkék” már nem takarnak reális tartalmakat, tulajdonképpen elavultak. A jobboldalinak bélyegzett pártok például gyakran olyan irányvonallal azonosulnak, amelyet hagyományosan a baloldal eszköztárát alkotják (lásd pl. a „red tory” kifejezést az Egyesült Királyságban) a baloldal pedig nem egy esetben használ fel olyan elemeket amelyek hagyományosan a jobboldalhoz társíthatunk.  A királypártiak között is hallani olyan hangokat, amelyek szerint a monarchia „egyesítő” eszméje a bal és jobboldali „megosztottság” fölött állva, mintegy végérvényesen szükségtelenné tenné ezeket, feloldván egy érdekegyesítő szintézisben.

Egyetértünk azzal, hogy a "baloldal" és a "jobboldal" valóban elég szerencsétlen kifejezések, - talán azért is, mert felettébb baljós csillagzat alatt születtek: a „nagynak” csak bizonyos fekete humorral élve nevezhető francia rebellióhoz kapcsolódóan. Ettől függetlenül szerintünk lehet, sőt bizonyos körülmények között szükséges is ezeket a fogalmakat használni, igaz csak akkor, ha pontosítjuk az idevonatkozó meghatározásainkat. A fogalompárt lehet  éppen a - szűkebb történeti értelemben vett „modernitás” termékeinek is tekinteni -, de azt már nem mondhatjuk, hogy úgymond a "francia felvilágosodást" megelőző időszakban ne léteztek volna legalábbis olyan, ezekkel paralelnek nevezhető jelenségek, amelyeket visszamenőlegesen, mint baloldali és/vagy jobboldali jellegű politikai formációkat lehetne értékelni és azonosítani. Ha szeretnénk egy rövid – és ebből következően sajnos némileg szimplifikáló – definíciót adni a jobboldaliság és a baloldaliság lényegéről akkor szerintünk a leghelyesebb az volna, ha ezt a szabadság és az egyenlőség  ellentétes értelmű viszonyával világíthatnánk meg. Amíg a baloldaliság szerint a szabadság előfeltétele az egyenlőség, addig jobboldali szemszögből az egyenlőség nem más, mint a szabadság tagadása. Jobboldalinak ilyen értelemben az tekinthető, aki elismeri hogy a világnak van egy bizonyos hierarchikus ontológiai struktúrája, (amelyet mi „a természetes rendnek” hívunk) a dolgok lényegileg különbözőek, tehát szabadságuk éppen egyenlőtlenségükben nyilvánul meg. A baloldal szerint viszont ilyen értelmű különbözőség nem létezik, az egyenlőtlenség tehát: bűn. A baloldal éppen ezen meggyőződéséből kifolyólag szeretne mindent egy szintre hozni, (egalitarizmus) ezt vélve igazságosság lényegének. A baloldal számára tehát nem létezik a „természetes rend” fogalma: alapelve a hasonlóság, az izonómia. Kuehnelt-Leddihnt idézve: „Az egyenlőség csak akkor lehetséges, ha elmozdítjuk a hegyek csúcsait és feltöltjük a völgyeket.”

A néven ugyan nem nevezett „baloldaliság” már jóval 1789-et megelőzően jelen volt a világban. Az 1642-es kezdetű angol polgárháború folyamán a királyt vérpadra küldő, majd a diktátori hatalmat is megkaparintó Oliver Cromwellt például nehéz lenne nem baloldalinak nevezni. Nem is beszélve azokról, akik még nála is jóval baloldalibb eszméket vallottak, például a levellerekről (a kifejezés tükörfordítása: „egyenlősítők”), sőt olyannyira létezett baloldaliság, hogy a náluk is radikálisabb ú.n. diggerek, már be is vezették néhány kisebb közösségben a kommunizmust. (Egészen addig persze, míg ki nem irtották őket a saját korábbi elvbarátaik.) Érdemes utánanézni, hogy ezek a nézetek miből táplálkoztak. Sokkal inkább vallási, mint kifejezetten politikai eszmékből: gyökerük a kálvinizmust tovább radikalizáló puritanizmus, amely már XVI-XVII. századi virágkorában is nagyon sok olyan elemet tartalmazott, amelyet a későbbi, tisztán politikai baloldal felhasznált. (Carl Schmittet idézve nem feledkezünk meg arról, hogy politikai fogalmaink mögött általában teológiát találunk.) Közel két évszázaddal a polgárháborút megelőzően vizsgálhatjuk a husziták és a táboriták utópikus elképzeléseit is - a vagyonközösségre és földközösségre (és egyéb bizarr gyakorlatokra, például „nőközösségre”) - épülő "társadalmak" létrehozásával kísérleteztek az egyenlőség jegyében. Erről a későbbi „radikális baloldaliak” még álmodni sem mertek. Ha még korábbra megyünk vissza az időben, akkor a középkorban baloldali vonásokat fedezhetünk fel John Wycliff „politikai teológiájában” és az angliai lollardok tanításaiban, vagy a dél-francia katharok, és valdensek/albigensek, valamint a balkánon elterjedt bogumilok nézetei között is. De ha egészen a "gyökerekig" akarunk ásni, akkor vizsgáljuk meg a görög-római antikvitás cinikusainak vagy azoknak a "szofistáknak" a nézeteit, akik totális relativizmust, egyenlőséget, ateizmust, materializmust és szkepticizmust hirdettek, az olyan filozófusok fellépését szinte „kiprovokálva” mint Szókratész vagy Platón. Jogosan mondhatjuk tehát, hogy "baloldaliság" (vagy legalábbis valami, ami azzal párhuzamba állítható) mindig is létezett, a különbség csupán annyi, hogy a múltban a jobboldal-ekvivalens nézetek voltak dominánsak, a jelenben viszont szinte már nem is beszélhetünk ilyen értelmű jobboldaliságról, csupán a baloldal különböző "árnyalatairól." Számunkra, akik a jobboldaliságot a fent meghatározott értelemben valljuk, nem lenne célravezető ezt a dichotómiát "meghaladni" - ebből újabb identitásvesztés következne, amelyből természetesen megint a baloldal profitálna.

A királyság kérdéséhez konkrétabban is kapcsolódva: az is felmerült, hogy vajon egy esetleges  „baloldali” kormányzat léte hogyan lenne összeegyeztethető az alkotmányos (és nem „ceremoniális”) monarchia általunk vallott koncepciójával. A király a nép beleegyezésével és a nép javára kormányoz, éppen ezért nem fogadhat el egy olyan kormányzatot, amely inherensen egalitárius, vagyis monarchia-ellenes, hiszen (ha valóban és nem csak nevében „baloldali”) olyan reformokat eszközölne, amelyek végül magát a rendszert lehetetlenítenék el.

Ezzel kapcsolatban azt mondhatjuk, hogy intranzigens baloldali kaphat bármennyi kedvezményt elképzeléseinek véghezviteléhez, attól nem lesz a királyság híve, ezzel szemben a monarcha komoly híveket veszíthet el az ilyen kedvezmények adásával. A baloldaliság szerintünk teljes egészében patológia, nem pedig "egy másik út a haza boldogulására." Ha a király szerepe csupán annyi lenne, hogy egyszerűen rábólint a „többség” pillanatnyi akaratára, az semmilyen érdemi változást nem jelentene, és - mint ahogy már számtalanszor említettük - a magyar Alkotmánnyal mélyen ellentétes lenne egy „kirakat-monarchia” létesítése. 

A baloldali ember egy módon válhat a rendszer teljes jogú tagjává: ha elfogadja, hogy a nép nem legitimál, nem áll a király fölött, hiszen a király áll a nép fölött, minden hatalom Istené és a királyt végső soron nem az köti, hogy a nép adott esetben a rövid-távú érdekeit követve kire voksolt, hanem az ország hosszabb távú jólétéért vállalt felelősége. Nos, ha pedig valaki ezt elfogadja, innentől kezdve pedig már nem nevezhető baloldalinak. (Pontosan ez a gyakorlat működött egyébként az Osztrák-Magyar Monarchiában is, ahol a kifejezetten baloldali pártok, mint a szociáldemokrata és a kommunista, nemhogy kormányt nem alakíthattak, de még a parlamentben sem volt helyük.)

220 éve

ezen a napon végezte ki a forradalmi söpredék XVI. Lajost, Franciaország legkeresztényibb királyát. Mint a régi rend egyik legnagyobb mártírjáról, idén is meg szeretnénk emlékezni Lajos királyról, aki ártatlanul adta életét egy olyan vérzivatarban, melynek nem kellett volna megtörténnie.

"Szent Lajos fia, emelkedj az égbe!"

R.I.P.

Közönséges társaság

Igen valószínű, hogy a térkép készítőjénél képtelenség velősebben megfogalmazni a köztársaság lényegét.

Az 1804. évi térkép forrása

A cseh elnökválasztási bohózat margójára

Bárkiből lehet "elnök úr" - "Franz" csupán egy jelölt a sok közül

"Először is, csak a későbbi [élet - SzVD]szakaszok tágabb perspektívájából láthatjuk és érthetjük meg a korábbi szakaszokat. Ez az oka annak, hogy az érettebb társadalmak vezetői mindig a vének, az idősek, a szentek és a "beavatottak" voltak. Egyedül ők vannak olyan helyzetben, hogy a társadalom vagy bármilyen spirituális szervezet valódi vezetői lehetnek. Nélkülük "vak vezet világtalant", amit az olyan tipikus jelenségek mutatnak, mint a bandákba verődött fiatalok vagy az öngyilkos merénylők. Akik nem valódi vezetők vagy "vének", azok pusztán megerősítik az embereket saját érzelmi szintjükön. Az éretlen emberek pedig természetesen imádják és vezetőjüknek választják őket, mivel éppen annyira éretlenek, mint saját maguk. Ide mindenki behelyettesítheti a neveket az őt érintő katasztrofális politikai történetből. Ne feledjük azonban, hogy az éretlen vezetők és az éretlen csoportok szimbiózist alkotnak, ezért mondja Platón és Jefferson, hogy a demokrácia nem a legjobb kormányzási forma. Csak a legbiztonságosabb. Alighanem egy valóban bölcs uralkodó lenne a leghatékonyabb vezető. [...]"

Richard Rohr, amerikai ferences atya:

Emelkedő zuhanás, részlet

A Hundertwasser-kiáltvány

J. R. R. Tolkien kapcsán tanultam meg azt, hogy létezik olyasmi, hogy anarcho-monarchizmus, Friedensreich Regentag Dunkelbunt Hundertwasser, osztrák építész - aki olyan, mintha egy Tolkien regény szereplője és díszlettervezője lett volna egyben - hitvallása kapcsán most egy új kifejezést kell megtanulnunk; a természet-monarchistát. Hundertwasser elsősorban az organikus építészet legnagyobbja volt, ám úgy tűnik az államformában is az organikusat és a természettel harmonizálót kereste. 1983-os kiáltványával a monarchizmus eddig ismeretlen irányzatát mutatjuk be, a könnyebb érthetőség érdekében eredeti német nyelven és angolul is:

"Ausztriának egy olyan feljebbvaló, atyai központ kell, aki az örökkévaló magasabbrendű értékeket képviseli, amelyekről manapság már senki nem mer beszélni: szépség, kultúra, külső és belső béke, hit és a szív gazdagsága [...]

Ausztriának egy császár kell, aki a népét szolgálja.

Egy olyan feljebbvaló és sugárzó nagyság, melyre mindnyájan rábízhatjuk magunkat, hiszen ez a nagyság birtokol mindent.

A racionalista gondolkodás ebben az évszázadban ugyan létrehozott egy rövid életű, magasabb amerikai életszínvonalat, de mindezt a természet és a teremtés feláldozása árán, s ennek most vége szakadt. Szívünk, vágyaink és életszínvonalunk elpusztult, melyek nélkül egy osztrák nem szeretne élni. 

Felháborító, hogy ausztria császárát, aki senkinek semmi rosszat nem tett, úgy kezelik, mint egy leprást.

Ausztriának egy uralkodóra van szüksége! Éljen Ausztria! Éljen az alkotmányos monarchia! Éljen Habsburg Ottó!

-Friedensreich Hundertwasser: Az alkotmányos monarchia helyreállítása érdekében. Kaurinui, Új-Zéland, 1983. március 28. 1987. Május 14, Habsburg Ottó, 75. születésnapján."

„Österreich braucht ein übergeordnetes Zentrum, bestehend aus immerwährenden höheren Werten, – die man gar nicht mehr auszusprechen wagt -, wie Schönheit, Kultur, inneren und äußeren Frieden, Glaube, Reichtum des Herzens […]

Österreich braucht einen Kaiser, der dem Volke untertan ist. Eine übergeordnete und strahlende Größe, zu der alle Vertrauen haben, weil diese Größe im Besitz aller ist. Die rationalistische Denkungsart hat uns zwar in diesem Jahrhundert einen ephemeren (kurzlebigen Anm.d.Red.) höheren amerikanischen Lebensstandard auf Kosten der Natur und der Schöpfung gebracht, der jetzt wieder zu Ende geht, doch unser Herz, unsere Lebensqualität, unsere Sehnsüchte zerstört, ohne die ein Österreicher nicht leben mag.

Es ist ungeheuerlich, daß Österreich einen Kaiser hat, der niemandem Böses tat, und ihn dennoch wie einen Aussätzigen behandelt. Österreich braucht eine Krone! Es lebe Österreich! Es lebe die konstituelle Monarchie! Es lebe Otto von Habsburg!“

– Friedensreich Hundertwasser: Für die Wiederkehr der konstitutionellen Monarchie. Kaurinui, Neuseeland, 28. März 1983. Am 14. Mai 1987 Otto von Habsburg zu seinem 75. Geburtstag gewidmet. 

"Austria needs a parent center, consisting of perennial higher values - the one no longer dares to speak - like beauty, culture, internal and external peace, faith, abundance of the heart [...] Austria needs an emperor, who is subservient to the people. A parent and radiant size to which all have confidence, because this size is in possession of all. While the rationalist way of thinking has given us in this century, an ephemeral (short-lived Ed.) higher American standard of living at the expense of nature and creation, which has now come to an end, but our heart, our quality of life destroyed, our desires, without which an Austrian does not want to live. It is outrageous that Austria has an emperor who did no evil to anyone, but is still treated like a leper. Austria needs a crown! Long live Austria! Long live the constitutional monarchy! Long live Otto von Habsburg!"

- Friedensreich Hundertwasser: In support of the return of constitutional monarchy. Kaurinui, New Zealand, 28 March 1983. On 14 May 1987, Otto von Habsburg on his 75th birthday.

Búcsú a 15 milliótól

Az év utolsó és első napjai általában az összegzések időszaka. Most egy kevésbé "monarchista", de nem kevésbé fontos témáról lesz szó. A népességcsökkenésről.

Aki olvasta Margittai Gábor könyvét a kárpát-medencei magyar szórványokról (Utazás a végeken) bizonyára nem mondana már olyasmit, mint legutóbb, október 23-án Bajnai Gordon volt miniszterelnök. Sajnos napjainkra a 15 millió magyar, a 15 milliós nemzet olyannyira beleégett a köztudatba, hogy komoly, magukat művelt embernek tartó politikusok és közszereplők is előszeretettel használják, anélkül, hogy például utánaszámolnának. Lássuk, hányadán állunk így 2012 végén, amikor szinte az összes környező országban sikerült már összesíteni a népszámlálási adatokat, csak Magyarországon nem.

Magyarország néprajzi térképe, 1910.

Legutóbb éppen a horvátországi népszámlálási eredményeket tették közzé. Ahol 2010-ben már csak 14048 magyar maradt. De a többi környező országban is hasonlóan rossz a helyzet. Nézzük a számokat:

Ez a felsorolás némi bizonytalansággal, de egyértelműen megmutatja, hogy a világ többi részén még találni kellene 3,5 millió magyart, hogy a "bűvös" 15 millió meglegyen. 

Ezek a számok két okból elkeserítőek. Egyfelől számos olyan határon túli magyar faluról hallani, ahol már csak egy öreg embernek tart misét a plébános, ahol a régen 200 fős gyülekezet templomából már csak a falak vannak meg. A Bánságban, ahol szinte minden faluban más nemzetiség élt olyan fokú etnikai homogenizáció zajlott le az elmúlt évtizedekben, amire a Magyar Királyságban addig sosem volt példa. Régen a Bánságban az iskolás gyerekek csak az utcán magukra szedtek 4-5 nyelvet, most meg az angol is alig megy. Sok régi, felvidéki szabad királyi városban egyetlen magyar polgár sem maradt, miközben az erdélyi, szlavóniai szórványok szinte észrevétlenül tűnnek el. És akkor még nem is szóltunk olyan tragikus sorsú közösségekről, mint az erdélyi szászok.

Másrészt sajnos ugyanez zajlik/zajlott Magyarországon is. És nem csak a magyarok fogynak rohamosan. Mi ugyanúgy elkergettünk, beolvasztottunk már mindenkit aki németül, szlovákul, szerbül beszélt. Ezt nem árt figyelembe venni, amikor másokat kritizálunk nemzetiségi politikája miatt. Számomra ugyanannyira fájó, hogy Szentendréről eltűnt a szerb-dalmát szó, hogy a régi Sváb-Törökországból (Tolna-Baranya) eltűntek a németek,  Békéscsabán, Tótkomlóson alig maradtak szlovákok. A népességcsökkenés okai sokrétűek, és komoly doktori dolgozatokat lehetne belőlük írni. A magyarországi népességfogyás okai kapcsán szokás a kivándorlást említeni. Kivándorlás létezett az előző századfordulón is, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy azzal együtt is 2 millióval nőtt az ország népessége tíz évenként (és ezzel együtt minden nemzetiség száma is).

A pre-nacionalista magyar rendi állam sokkal példaértékűbb volt uralkodóhű Hungarus-tudatával, mind a "modern" homogenizált nacionalista és multikulturalista állam. Vajon újra lehet ezt teremteni? Vannak ennek még emlékei az utódállamokban? Nehéz erre válaszolni, törekedni rá valamivel talán könnyebb. De az biztosnak tűnik, hogy csakis a Hungarus-tudat és a nemzetek felett álló uralkodó alapján lehet a Kárpát-medence egyesítésén fáradozni. Mert ha így folytatjuk, lassan a 10 milliós magyar nemzet is puszta ábránd lesz.

Ajánlott olvasmány:

• A történelmi Magyarország atlasza és adattára 1914. Talma kiadó, Pécs 2003.
• Margittai Gábor: Utazás a végeken. Scolar, 2011.