Maszon, ha korszerű

Mit csinál manapság egy magyar maszon, aki Jászi Oszkárt tartja maga számára követendő példának? Ugyanazt, amit mindenki, amit mi is; blogol. Blogol az egész világ, ezért a maszonok is blogolnak, nem akarnak kimaradni a jóbol. Kicsit neopganaista filinggel bíró szalonparti Degen (Tonket kicsukva, NOL beengedve) és a páholymunka megvitatása a kibertérben, nem is titkosított kommentekkel. Ez már maga a szabadság, amelyben persze politika-, és vallásmentesen értekeznek kedvenc maszonjaink valamint a HVG és a Critical Mass, egyik kedvenc garfikusának a könyvét is árusítják. Nincsen itt semmi rejtély, semmi titok. Ez kérem ilyen napközis titkos társaság, uzsonna után összejönnek, ücsörögnek, beszélgetnek, kalapácsot, meg követ emelgetnek, leporolják a pogácsa maradékát a tallárról és hazamennek. Másnap munka, vagy iskola van, korán kell felkelni. Mivel nem tud mindenki eljönni, kinyomják a blogra, olvasgassák el, aztán majd kommentbe lehet felterjeszteni (és tényleg!) a páholytémát. Csak korszerűen, csak kiszámíthatóan, csak korrekten. Így szépen.

Olyan amatőrnek tűnik mindig a magyar maszonéria, amikor a felszínre kerül nekem. Olyan keresetlen és színvonaltalannak leginkább. Olyan megpihentnek, olyan meghaladottnak tűnnek. Kapaszkodnak. Már várom a maszonpártoló jelvényeket, a maszonszülinapi zsúrt a Mekiben, vagy egyszerűen csak maszonos bézból sapikat, amelyeken Kossuth, Jászi, Kosztolányi vagy egyszerűen csak a "G" betű virít egy pentagrammában, esetleg a körzős hatágú csillagban. A köztünk élő maszonok egyszerű emberek, haladnak azzal a korral, amely ezernyi jelüket hordozza magán. Nincsen titok, nincsen rejtély, csak tiszta jó szándék. Amivel a Pokolba vezető út is ki van kövezve.

Ótvar komcsi filmek - on sale now!

Bors Máté és Láng Vince megmondja a frankót, immáron negyven éve. Kik ők? A kádárizmus két komcsi szuperhőse, akik az osztályharcos társadalomelmélet, a proletárdiktatúrát hajazták, a jó nők, a szuper kocsik, meg a kőkemény bunyók helyett. Aki mondjuk 1983 előtt született, biztosan találkozott velük a Szünidei matiné ideje alatt, amikor ottjon unatkozott egyedül a kanapén, és valami izgit akart nézni a vasárnapi megmaradt süti mellé. Dögös komcsik lenyomják a nyilasokat, a horthyfasisztákat, pipogya grófokat, a kőkemény kapitalista népnyúzókat és még viccesek és jószívűek is. Kommunista toposzgyár. 1968 és 1971 után, amikor a Bors Máté, vagy amikor az Egy óra múlva itt vagyok filmsorozatok készültek talán benyelte őket a közönség, aki kezdett örülni a hétvégi telkének és arra vágyott, hogy zsírral tömje el a lelkiisemeretfurdalását, ha volt neki, hogy a vörösök tarolnak. Ha meg nem volt, akkor egyszerűen csak jólesett látni, hogy ezek kommenisták mindig is rendes és remek emberek voltak, és az elnyomottak mellett álltak ki, akkor meg minek aggódni? Az USA majd megdöglik egyszer. A tematizáció mindig ugyanaz; büdös Horthy-rendszer, amelyben végignyomnak egy csibészes vagy / és tökös hőst, aki az igazság mellett áll, és persze ez az igazság a vörös csillag és a sarló meg a kalapács jegyében áll. Mindegy, hogy itthon harcol a imperialistafasiszták ellen, vagy külföldön. Erkölcsi győzelmek után, mindig van tényleges győzelem is, ez persze az 1945 Nagy Felszabadulás, sok jófej szovjet katonával, akik magyarul is tudnak.

Brrr.

Komolyan, most ki nem szarja le, hogy volt ilyen is? Mi nem, azért mert még mindig van.

1989 után ilyen filmet az MTV is nagy nehezen vetít le, de az, hogy egy díszdobozban kiadják, az egy kicsit gázos. Ezek a filmek, olyan külföldi zanzák mellett, mint a Négy páncélos és a kutya - egyszerűen csak hazug propaganda filmek. Nem bájosak, részben torzak, mint mondjuk a Tizedes meg a többiek, vagy nem éppen egy korhangulat szocifotói, mint megannyi más 1960 utáni film, hanem egyszerűen rossz, történelmileg nulla hitelességgel bíró propaganda filmek, megrendelésre készültek, hogy legitimizálják ezzel is a kommunista diktatúrát és semmilyen művészi értékkel nem rendelkeznek, mint a Hideg napok, ami történelmileg ugyanolyan torz., de a fényképezés és atmoszféra ott van. Nem szórakoztatóak, minte gy Hurka Gyurka reklám a korai nyolcvanas évekből, egyszerűen csak propagandisták. Ilyen is volt, mondhatnánk, ha nem adnák ki újra, 2008-ban, hogy a leértékelt MTV archíváruból szép bevétel legyen még. Az Egy óra múlva itt vagyok rendezője Wiedermann Károly szépen szolgálta a kádárista filmgyártást, tisztes iparosként, de számításait megtalálta 1989 után is. Herskó János, a Bors Máté rendezője, színvonalasabb filmet is készített (Párbeszéd), itthon nem tudott dolgozni meglehet jó sok kompromisszumot tett a rendszerrel, ezért emigrált Svédországba. A kiadványokat DVD-n megjelentető Europa Records Kft. - aki kiadja a manapság nagyon trendi Thomas, a gőzmozdony sorozatokat is - 2007-es közel 200 milliós bevételéből nem tudjuk mennyit tett ki ez a két kiadvány, de nem hisszük, hogy a magyar történelmet, és a keresztény vallást gyalázó, totál nem vicces, gázosan erőltetett Hungarikum sorozat mellett nagyon nagy szüksége lett volna ezekre a proganda-dudvákra is. Kinek kellenek ezek még? Hány darab jött és egyáltalán minek jöttek ki ezek a rettenetek? Kádárista nosztalgia? Túl egyszerű magyarázat. De fogadjuk el, van ilyen és amíg Máté Péterrel nyomja a kiadó, nincsen is gond.

Magyarországon a rendszerváltás után sok történeti munka megjelent, amely az ún. "Horthy korszakot" újraértékelte, és egyre közelebb vagyunk, hogy azt reálisabban lássuk., ezek fényében durva visszalépés ilyen alkotások kiadása. A nemzetnek a közgondolkodásában semmilyen történelmi immunrendszer nem alakult ki, amely összerándulna a kommunista torítások kapcsán. Ami 1989 után van, az egy folytatása annak, ami 1989 előtt volt. Nincsen igazi határkő. Itt egyszerűen vannak szép emlékek; Sztankay bájos, Harsányi Gábor jópofa, a zseniális Őze Lajos hozza a figurát, és itt van Bujtor meg Koncz is ("Megcsíptuk Oszi!"). Kit érdekel, hogy kommunista propaganda az egész? A rendszerváltás után a TESCO polcai ezt is elbírják, ha van rajta elég margine, vagy ha ingyen adják az akciós vaj mellé. Kádárista komcsi filmsematizmus - on sale. DVD lejátszó helyett mehetne a beszállítói komposztba.

Küldjük mindenkinek, aki szereti.

Most egy kis keresztény heroizmus-pótlékért a szomszédba mentünk. Fogalmam sincsen, hogy ki énekli ezt a dalt, de a hangulata megvan, ez tény. A képek beállítása nem mindig korhű, de megadják a kiindulási pontot. A vashoz nyúlni sohasem szégyen, a hitet védelmezni pedig muszáj manapság is. A kettő pedig csak akkor zárja ki magát, hogyha a szív nem tiszta és nincsen benne az áldozathozatal és a hit keménysége.

Aki pedig nem érti az utolsó képet a videón (én sem értettem elsőre) annak beteszem az alkotó félelmét is ide, amely sokunknak a félelme is egyben. Egy kontinens, ami soha ne jöjjön létre.

Köszönet a nyilas testvéreknek!

Nem olyan régen Parsifal kolléga hívta fel a figyelmet, hogy a hivatalos és tényleg nyilas portál foglalkozott a magyar monarchizmussal és bizony, bizony kifejezték nemtetszésüket ezzel kapcsolatban. Öt perc önfeledt szórakozást okoztak ezzel a kis cikkecskével, mert legalább nyolc-tíz ténybeli pontatlanságot lehetett összeszámolni a cikkben, ami azért nem csekély dolog, ha valaki ennyire komolyan veszi magát. Tetszett a Habsburg Györgyös fotó is (csak tudnám, hogy került oda?), meg az is, hogy a végén Dózsa György ordaskirállyal zárják a sort, igazán korrekt lett az anyag, a Szabad Nép is megirigyelhette volna. A "zöld kommunisták" kifejezést - amelyet javasolunk terjeszteni, mert nagyon kifejező - Mindszenty József használta az 1930-as években, amikor ezzel a címmel egy külön könyvet is megjelentetett a nyilasok ellen, mert már ekkor veszélyesnek tartotta őket, mit ad Isten 1944-ben le is csukták a testvérek. A nagyon nagy katolikus Szálasi Ferenc, pedig személyesen vette a kezébe Mindszenty ügyét és nem engedte szabadon az utolsó percekben sem a szentéletű főpapot, mert annyira veszélyes ellenfélnek tartotta, a hercegprímás, a Vatikán és az egyszerű hívek kérésére sem. Reméljük erre is gondolt, amikor szentmisén áldozáshoz járult, annak ellenére, hogy majdnem húsz éven keresztül vadházasságban élt.

De nem akarjuk mi bántani őket, biztosan megvan a maguk kis baja így is, szegény nyilast az ág is húzza, pedig mennyi ember mondta, hogy jó lenne egy zöld kormány idehaza és azt támogatnák is! Szeretnénk ezért inkább megköszönni nekik ezt a cikket, hiszen nem kell többet bizonygatni, hogy mi nem vagyunk "nyilasszimpatizánsok", azzal, hogy 1945 és 1946 nagy magyar politikai határkövén túlra nézünk. Ellenkezőleg, a jogfolytonosság egyik megszakítóit látjuk bennük (ahogyan a német megszállásban, az Ideiglenes Kormányban és az Ideiglenes Nemzetgyűlésben, illetve az I. Magyar Köztársaság kikiáltásában is), és nagyon jó, hogy a zöld testvérek tettek egy ilyen gesztust felénk, amellyel egyértelművé tették, hogy nem pálya nekik ez a dolog. Nekünk sem az, soha nem is volt és nem is lesz.

Révedjünk együtt!

A leggyakoribb vád úgyis az, hogy a monarchista a múltba réved csak, egy szerencsétlen nyomoronc kis álmodozó, akinek semmilyen érvényes gondolata vagy éppen cselekedete nincsen a jelenre adandó válaszként.
Legyen egyszer igazuk a vádaskodóknak és lesajnáló tekinteteknek. Másfél perc múltba révedés. Másfél perc felemelő és magasztos múltba révedés.
Milyen szerencsések vagyunk, hogy ilyen emlékeknek élhetünk, akárcsak másfél percig is.


(Köszönet Loxonnak a forrásért.)

A köztársaság belerondít.

Ki ne sétált volna már a Hősök terén már egy kicsit? Retusált állapotában is felemelő élmény, nem lehet megunni egyszerűen. Innen az emberek általában a Városligetbe mennek, hogy az élmény valamennyire fokozódjon, vagy legalábbis szinten maradjon. Mert a volt Felvonulási tér felé egyszerűen nem éri meg a dolog. Miért nem? Mert arrafelé zuhanunk egy nagyot, összébb húzzuk a kabátot, vagy az aszfaltot nézzük, feltesszük a napszemüveget és nem gyönyörködünk már semmiben sem. Az otthoni meleg vacsorára gondolunk nagyon.

A volt Felvonulási tér, ma Ötvenhatosok tere a magyar köztársaságok tere is lehetne, mert itt van minden, amire emlékezniük kellene, de nem tudnak. Van egy Időkerekünk, amelyre Köpeczi Béla elvtárs nemet mondott 1985-ben, Medgyessy elvtárs azonban rábólintott, mert akkor már EU volt 2004-ben. Laza 350 millióba került annak az emléke, hogy az EU tagjai lettünk, amelyből az állam a 2/3-át álta, a többit meg a gazdasági lobbi. Ronda lett és csak négy hónapig működött, pedig az örökkévalóságnak szánták a világ legnagyobb homokráját, amelyen a természet állt bosszút; egyszerűen beázott. Ma már egy komolyabb notebook áráért sem kell senkinek (267 ezer forint), még az államnak sem., aki nem akarja üzemeltetni

Ha továbbmegyünk már nincsen Sztálin, nincsen csizma, nincsen Lenin szobor, meg Tanácsköztársaság emlékmű sem (jajj!), van helyette Regnum Marianum emlékmű, egyszerű kereszt, amelyet ifjúkommunisták ledöntöttek néhány éve. Lefűrszelték a klerikális botrányt, mint ahogyan a Cserni fiúk tették 1919-ben vidéken. (Kár, hogy nem volt néhány Prónay vagy Ostenburg, aki megmutatta volna a másik oldalt is nekik utána.) 40 ezer forint után elengedték a Csegevarás pólósokat. A katolikusok meg újra összeálltak és megint van kereszt, ha templom nincs is. Ők sem sajnálták a pénzt, igaz nem negyvenezer forint volt a dolog.

Meg van egy nagy rozsdás rettenet az 1956-osoknak. Nagy fém monstrum, ami biztosan nagyon sokat jelent valakinek, de hogy erről az jut az ember eszébe, hogy az 1956-ban lerázta egy nemzet a kommunizmust magáról, az tuti. Lövöldözős cyberpunk filmet biztosan jól lehetne forgatni itt (állítólag ajánlat már volt), de nem hiszem, hogy a nemzeti emlékezet része. Állami ünnepségen kész rettenet az összkép. Siralmas. Fekete öltönyösök egy rozsdás szemétdomb előtt, felemelő dolgokról akarnak beszélni. Ez kinek jó? A Miniszterelnöki Hivatalnak egészen biztosan, mert 79 nevező közül (!) csak ez volt jó nekik. A tervező szándéka szerint; "Az itt elhelyezett kockakő a forradalom egyik jelképe, ez alakul át a térben beljebb haladva az átnemesedő, tudatra ébredő magyarok tömegévé. Ahogy a látogató belép az oszloperdőbe, "a csendbe", azt fogja tapasztalni, hogy az emberek (vagyis az oszlopok) egyre sűrűbben állnak egymás mellett. Ezek között alakulhatnak ki olyan zugok, amelyek alkalmat teremtenek az emlékezésre, az elmélkedésre." Komolyaaaaaaaaaaan? Emlékezés a roszdás tömbök között. a tisztító viharra. Perverz egy gondolat. Mire? Arra, hogy szakítottunk az elnyomással? Nehezen. Ahogyan mi nem tudjuk megadni magunkat (ahogyan Tizedes mondja örökérvényűen), a köztársaság nem tud emlékezni a nagy republikánus legitimiációs szakaszokra; EU csatlakozás, 1956. A köztársaság csak belerondít a dolgokba. Erre kétségkívül remek mementőkat állít, ezt jól meg is jegyezhetjük magunknak.

Két interjú a mai magyar monarchizmusról.

Két interjú is készült a magyar monarchista alternatíváról mostanában, amelynek alanya a Regnum! monarchista portál tulajdonosa és alapítója, valamint a Miles Christi lap főszerkesztője, Pánczél Hegedűs János volt. Az első interjút IGEN katolikus folyóirat felelős kiadója, Bethlenfalvy Gábor készítette, és a Regnum!-mal partner Ne Találjuk Ki Magyarországot! blogjában jelentette meg. (E mellett azonban az IGEN katolikus közösségi oldalon is jelen van.) A másik interjút a monarchizmust, a nemzeti radikálisok közül egyedüliként felvállaló szintén partner, Szent Korona Rádió készítette. Mind a két interjú más és más aspektusból kíván válaszokat adni, releváns, sokszor felmerülő kérdésekre.

Erősíteni minket a megadott oldalakon kommentekben, meg az interjúk terjesztésével tessék. Kritikát gyakorolni itt inkább ;D.

Nemzeti-e egy ilyen vágta?

Vannak az életben furcsa helyzetek, amelyek biztosan nem magukért hoz a sors. Ilyen volt az is, hogy a Pünkösd hétfő a Nemzeti Vágta VIP szektorában talált, ahol sikerült szűk családi körben végig ülni a neves cölöbökkel (pestiesen celebekkel), meg mindenfajta fontos vállalkozóval, bizniszmennel eme össznemzetinek szánt rendezvényt. Ácsi, mert nem ér azonnal egy nagyot pökni és aztán továbbállni innen most! Az a könnyebbik út. Én magam is így voltam először., persze, de aztán egy kicsit gondolkodtam is Persze az ilyen cölöb-sztárfutamok nem annyira mozgattak meg és az egésznek ilyen marketingkommunikációs-profi-vurstli hangulata volt (sok szódával, napsütésben az ember lenyeli), ameddig azon nem kezdtem el gondolkodni, ami a szpiker többször is elmondott.

Merthogy ennek vannak gyökerei itthon, méghozzá a szívemnek olyan nagyon kedves reformkorban gyökerezik az. Ráadásul a még kedvesebb gróf Széchenyi Istvánhoz (ne tedd meg, ne tedd meg) fűződik az egész sztori, aki míves pesti publikummal így akarta megkedveltetni a lósportot. És az bizony szép sport (Overdose-ról már régóta érik egy poszt). Szóval annak idején a polgárok, a nemesek, a csikósok együtt versengtek egy ilyen vágtán (ami nem ugyanaz, mint az ügetés, sporttársak) és aki nyert, azé volt a dicsőség, amúgy össznemzetileg. Ilyen lovas pünkösdikirályság, vagymi. Persze érdekes dolog a hagyományt kreatív igazgatóként újrafogalmazni százegynéhány év múltán, elsőre büdös is, mint a pálpusztai, de ne rugjuk rögtön fenékbe az Első Emelet zenekar egykori szövegíróját, aki olyan remekül az SZDSZ-ben is helytállt.

Sikerélményre biztosan szüksége van ennek a nemzetnek, és aki azt mondja, hogy az RTL Klubon keresztül ilyet nyomni délután fittyfene, élőben, arra azt mondom, hogy a tömegkommunikáció értékmentes műfaj, és inkább, mint a salgótarjáni cigánycsalád hétköznapjait. Huszárok a délután családi matinén, nem olyan rossz dolog. Sok magyar zászlónak, sok címerrel, szép ruhában, kicsi cölöbök rohangásznak, hogy eladhatóak legyenek a reklámhelyek, meg a műsortematika se sérüljön ugye, két Bud Spencer között. Mert ha egy egyszerű és nagyon szép hagyományőrzés megmozdítja az ősmagyar középosztálybelit, a plázást idehúzza, ha a nyeregben ül Buci? Nos, nem ismerem a célközönség igényeit, de egy próbát megérhet.

Nem tudom persze, hogy Gesztinek sikerült-e ez az egész és egyáltalán a sikert miben méri magának? Ha szponzorpénzek után profitban akkor kár, ha egy nemzeti hagyomány eljutattásában (lovak, huszárok, csikosok, kun hadi bemutató , a Szilaj dobcsoporttal- messze a legjobb volt!), akkor OK, pláne, hogy ingoványos a talaj és nagy a bukta esélye.

Szóval mi lenne, hogyha divat lenne a nemzeti hagyomány. Akkor talán tényleg nemzeti lenne a vágta, és lehetne tenni a 2 millás nevezési díjra is, ha nyeremény 30 millió forint. 650 Ft-ért nemzetiszínű bokréta, (nem kokárda) meg huszárcsákó a gyerekek fejébe, mekdonaldsz papírkorona helyett? Megéri? Jóhogy. Tócsni meg csülök, sörrel (sajna csak Ászok), gigaplakátokon meg brutálhuszár, amint tiszteleg, felette kis oranzsvéjsz. Hja, a milleniumot is szponzorálta valaki, az állam mellett. Kapitalizmus van, szelíd orcával, a szponzornak jár a hely. Ezzel gond nincsen. Alatta plázacica nem tud betelni a látványtól. Ez most hogy jön ide? Trendigyerek megáll egy kicsit a vágta közepén és szektor padja alá fossa magát, amikor a honvédek ágyúja megdörren; "Öcsém, ez durvább, mint a Multiplex!". Na, erről beszélek.

Détár Enikőt rendre utasítja a meglett korú wc-s néni, aki szeppenve kivárja a sorát a budi ajtajában. Konzulting céges yuppie-család a 92 önkorányzat zászlóját felvonultató teremben fotózkodik, miközben a kislány XVI. századi nyergen lovagol egy kicsit (Teremőr balra el.) Idilikus egy kicsit. Lehet, hogy erre is volna igény? Bevallom, nem látom át. Az illúzió megvolt valamennyire, ez azonban tény. Élőben látni pedig a pusztaötöst hátborzongató élmény, és addig senki se nyugodjon meg, amíg egyszer ezt nem sikerül neki ebben az életben. A nemzetit egy kicsit megkapta mindenki, úgy, ahogyan 2009-ben lehetséges, és azt gondolom, hogy sokaknak ahogyan ez még lenyelhető - sok szódával.