2012. ápr. 30.

A kormányzó női ruhában


A fenti képen a 15 éves Horthy Miklós látható női ruhában, nőnek öltözve az 1883. évi tengerészakadémiai bálon. A kép önmagában is kuriózum, de igazán elgondolkodtatóvá a megjelenésének körülményei teszik, hiszen 1930. március 2-án jelent meg ebben a formátumban először, a feltétlen revizionista és kormányzóhű Pesti Hírlapban (egyesek elképzelhetőnek tartják, hogy a képet személyesen juttatta el a szerkesztőségbe éppen ezért Horthy kormányzó, aki amúgy átlapozta szinte minden reggel az újságot reggelije közben vagy után). A kormányzóság idején egy ilyen bohókás és a kormányzói prezentációba kevésbé illeszthető képet azonban nem volt kompromittáló megjelentetni az államfőről, éppen ellenkezőleg. 

Karót nyelt pubertáskori nehézségekkel küszködő vagy éppen csak humor- és iróniahiányos kedves monarchistáknak és nagyon komoly baloldaliaknak, demokratáknak egyaránt ajánljuk ezt a kis képecskét, a megfelelő háttérinformációkkal együtt, mintegy meditációs objektumot. A konklúziókat kérjük osszák meg velünk is! 

[Köszönet Thomas Szabó de Szentjób úrnak a segítségért!]

2012. ápr. 28.

Középen – hogy ne legyen Moszkva magyar falu (hangos jegyzettel)

Nagy Lajos rekonstruált arca
Mondhatja rám bárki, hogy mint a viccbéli Móriczkának, nekem is mindenről „az” jut eszembe.

De nem tud nem-eszembe jutni, mikor már-már bevett gyakorlatnak látom és szinte elfogadott földrajzi, politika-földrajzi meghatározásnak a Közép-Kelet-Európa megjelölést.

Tudom, hogy igen-européer, igen-felvilágosult, igen-nyugatos és igen-demokrata politikusaink, majd később a hozzájuk csapódott zsurnalisztáink vették át és terjesztették el e kifejezést. Persze az az Európa az ő szájukban mindig valahogyan „Ejrópának” hangzott, ez igaz – ám valahogy ez a hibás kifejezés, földrajzi fogalom mára már szinte az egész médiában elfogadott lett.
Dehogy elfogadott – „trendi” lett…

Most jöhetnék a nyelvtani elemzéssel… Hogy „így meg úgy”, s hogy Közép-Kelet-Európa Európának az a része, amely annak keleti részéhez tartozik (Lásd: Kelet-Európa), és ezen a térségen belül, jelesül annak is a közepe: ez a Közép-Kelet-Európa. De ezt talán ha csak mondom, elmondom, újra és újra mondom, úgy sem fogják megérteni; ezért – megunva a liberális földrajzi és identitásbeli hamisítást – egy vaktérképen ki is színeztem a megfelelő területeket.

Ha végiggondoljuk higgadtan és nyugodtan, akkor így már könnyen beláthatjuk, hogy Közép-Kelet-Európa valahol Kijev és Moszkva között található – azaz a valódi Kelet-Európában; ott ahol Rettegett Iván cár (Иван IV Грóзный) és Jurij Dolgorukij herceg (Князь Юрий Владимирович Долгорукий) szelleme a meghatározó mai napig is. Nem Szent Istváné, nem Szent Lászlóé és nem is Nagy Lajosé. Előre bocsátom, semmi bajom az orosz cárokkal és a Russz uralkodóival, ám ez a föld nem „az” a föld. S ezt talán ők sem szeretnék. Mint ahogy minden bizonnyal ők sem örülnének annak a viccelődő kedvű szólásnak – ha meghallanák –, miszerint: Lesz még Moszkva magyar falu!

Ne legyen! Maradjon Moszkva ott ahol van, de legalább a kifejezésekben legyen már minden az ami. Moszkva Moszkva, a tejszínes, tárkonyos burgonyaleves tejszínes, tárkonyos burgonyaleves; Magyarország pedig Közép-Európa.

Már hallom is az ideiglenesen hazánkban állomásozó és bujtással szaporodó, de genere liberálisainktól a nyegle választ:

– Mit kell itt neked pattogni?
– Hát nem mindegy?
– Mindenki érti, miről van szó! Nem kell a paláver! Jobb dolgod nincs?
És hogy: Irigylem a gondjaidat!

Persze, mindenki azért küzd, amit fontosnak tart. Levegő-kapkodó Molnár Csabánk a demokráciáért, bajusztalan Mesterházy Attilánk a magán-nyugdíjpénztáráért, sértődős Schiffer Andrásunk pedig a szülő-bűnözés fogalma ellen.
Mindenki azért, ami neki lényeges.

Így hát én a Közép-Európa fogalmáért.

De, hogy lássák: velem lehet beszélni: egyezzünk ki egy Kelet-Közép-Európában.

Megjegyzem, a Közép-Kelet-Európa hívei mindig azt mondják, hogy ők vesszővel használják a kifejezést. Azaz így: Kelet-, Közép-Európa. Azonban nem kell túlságosan fantáziadúsnak lennünk ahhoz, hogy belássuk – a rádiókban a kötőjeleket és a vesszőket igen nehéz artikulálni… Ráadásul, amikor azok a mondatok írásban megjelennek, ott bizony már nincs egy vessző sem.

Miért fáj nekem ez az „aprócska” hiba? – kérdezték nálam jóval megengedőbb barátaim.

Az identitás miatt! A gyökerek miatt! A hovatartozás miatt. Minden nemzet azzá válik, aminek tartja magát. Előbb az történik, hogy egy népet lebalkániznak, majd később ez a nép balkáninak tartja saját magát, s így a végén balkáni is lesz. A megbélyegzés, a stigma meghozza eredményeit, és minden lepusztul, „balkanizálódik”. Mint az iskola bolondja, aki először csak nevet a le-bolondozásán, de aki egy idő után már nem is gondolkodik egy feladat megoldásán; hiszen ő úgy sem tudja, hiszen ő „úgyis buta”. S ettől a ponttól ő már valóban elveszett. Először nyelvileg, majd lelkileg, hogy a legvégén a valóságban is elkallódjon.

De kérdezzük-e, meg mernénk-e kérdezni legnagyobb királyainkat, Szent Istvánt, Nagy Lajost vagy Mátyást, hogy ők egy keleti vagy egy Európa közepén tért foglaló birodalmat vezettek-e? A Zrínyiek, esetleg Dobó vagy Savoyai Jenő Európa szélét vagy a szívét védték? – mármint a saját Hungária-hazájukon kívül?
Na, ugye, hogy ugye!

S míg e gyászos jövő-képen búsongtam, azon törtem a fejem, hogy hogyan tudnám a legegyszerűbben, a legképszerűbben megmagyarázni; miért is vagyunk mi „Közép”? És nem is kelet-közép, s főleg nem közép-kelet.

Mondhatnám azt is – gondoltam –, hogy Közép-Európa Nagy Lajos egykori koronájának szélén végződik, de ez a meghatározás sem lenne jó – hiszen az emberek jelentős része ma is valami „három tenger mosta” mítoszhoz ragaszkodik, ezért talán helyesebb, ha a Monarchia térképét hozom fel magyarázatként.

Mert így egyszerűbb megérteni a kérdést! Már, hogy hol kezdődik Kelet, és hol végződik Közép? Amit mindig elfelejtünk – mert el akarják, el akarták velünk feledtetni. Igazából Közép-Európa három [négy, illetve öt] államból áll – így a legkönnyebb megjegyezni. Németországból, Svájcból és az Osztrák-Magyar Monarchiából. Csak ezt a három államot kell megjegyezni. Természetesen 1918 után ehhez csatlakozik újra Lengyelország, mint ország, de mint terület – a Monarchia révén – már korábban is Közép-Európa része volt. A káros trianoni sejtburjánzás során létrejött államalakulat-kísérleteket mindenki ismeri – így azokat most nem említem.

Még egyszer: Közép-Európa Németországból, Svájcból és az Osztrák-Magyar Monarchiából áll. Minden, ami ezen túl van, az vagy kelet, vagy dél, vagy más, mindenesetre semmiképpen nem Európa „Szíve”, Központja. S ezt az esetleg nyitott szellemiségű intellektuelek, újságírók, és a Magyar Rádió felsőfokú végzettséggel rendelkező hírszerkesztőinek is megismételném: Magyarország: Közép-Európa; és semmiképpen nem: Közép-Kelet-Európa.

Hagyjuk meg a szavak teremtő erejében, a kifejezésekben is Hazánkat ott, ahová természetesen tartozik – Középen! Középen, mint a Monarchia – s amit éppen azok vertek szét, akik most ezt az elmebaj-kifejezést terjeszteni szeretnék; ami már végképp összekeverné a fejekben: hová is tartozunk valójában.
Történelemben, vallásban, szellemiségben, gazdaságban, kereskedelemben, hadászatban – minden tekintetben – mindig is a Közép voltunk.

(S remélem, hagynak is itt maradnunk – nem költöztetnek át minket liberális barátaink valahová keletre… még ha ez a szocialistáknak valamiért mindig is a mániája volt.)

2012. ápr. 27.

Mindszenty József és sorstársai - előadások Pécsett




Minden érdeklődőt szeretettel várunk Pécs városában, ez év május 16-án Czeininger Tamás és Pánczél Hegedűs János előadásaira az alábbi két témában! A belépés ingyenes.

2012. ápr. 20.

Löwendenkmal

Luzern oroszlánja méltóságteljesen nyugszik a köztársasági Svájc kulturális fővárosának egy eldugott ligetében, emléket állítva az ország azon néhány katonájának, akik egy királyt védtek. 1792. augusztus 10-én a forradalmi söpredék megrohanta a Tuilerákat, a legkeresztényibb király, XVI. Lajos akkori lakóhelyét. A kitartó svájci gárdisták közül hatszáz esett el a harcban, illetve lett lemészárolva a harc után a "felvilágosultak" által a "haladás" nevében. Egy őrnagyukat szeptemberben küldték a guillotin pengéje alá.

Az oroszlán, feje mellett a svájci kereszttel, védő mancsát a francia királyi liliomos pajzson nyugtatja. Hátából a demokrácia és "emberi jogok" terrorjának a lándzsája áll ki. A felirat a svájciak hűségének és bátorságának állít emléket.



"Az oroszlán a barlangjában fekszik, egy függőleges sziklafalba vájva - hiszen a fal élő kövéből faragták őt. A mérete hatalmas, sugárzása nemes. Feje lehajtva, a törött lándzsa a vállából áll ki, óvó mancsa Franciaország liliomain nyugszik. Indák lógnak a szikláról és integetnek a szélben, egy tiszta forrás csörgedezik le föntről és folyik a tavacskába alul, és ezen tavacska tiszta tükrében az oroszlán látható, a vízililiomok közt.

Körülötte zöld fák és fű nő. A hely egy eldugott, nyugodt ligetes pihenő, távol zajtól, mozgástól és kavartól - és mindez illő, hiszen oroszlánok ilyen helyeken halnak meg és nem köztereken, gránit talapzatokon díszes vasrácsokkal körülvéve. A luzern-i oroszlán bárhol lenyűgöző lenne, de sehol sem oly lenyűgöző, mint ahol most nyugszik."

                                                                                                                                 Mark Twain, 1880.


2012. ápr. 19.

In memoriam Nagy Ferenc (hangos jegyzettel)

A napokban volt szükségem az információra, de – bevallom – nem találtam a forrást; pedig „bomolva” kerestem, mint egykor József Attila. Még azt a blaszfémiát is elkövettem, hogy újra elővettem a kommunista rendszer felbomlásakor nagy hamarjában kiadott „Extra Hungariam” című sorozatot, és végigolvastam újra a – talán nem véletlenül Pulitzer-díjat nem kapott – „Küzdelem a vasfüggöny mögött” című önfényező önéletrajzát.

De az adat nem volt sehol. Persze, miért is lett volna? Viszont akkor már végképp nem tudom, hol olvashattam? Rákosi önéletrajzában? Ki tudja.

Ebben az évben lesz ugyanis 65 éve (majd kíváncsi leszek – a mi drága bel- és kültenyésztésű országrontóink vajon erről is megemlékeznek-e, esetleg követelnek-e neki is egy szobrot az Országház-térre?), hogy Magyarország második szabadon választott miniszterelnöke lemondott. Mármint, ahogy egy Puskin, Szviridov és Vorosilov rángatta bábu egyáltalán „szabad” lehet… Szabad – mint egy palackba zárt hajó szelheti a hullámokat.

A Károlyi-szobor eltávolítása kapcsán jutott eszembe az ominózus mondat.

Mert nekünk – magyaroknak – a történelem az elmúlt 100 évben hordószám öntötte a rossz, alkalmatlan és perverz politikai vezetőket; mióta az Isten kegyelméből uralkodó királyt elme-roggyantak elüldözték, szövetkezve az aktuális ambíció- és válság-bajnokokkal. S megmagyarázhatatlan módon saját magukról közben még azt is hirdették, hogy a nyomába érhetnének bármiben is egy koronás főnek.
A miniszterelnök és az államminiszter a Gellért-
hegyi emlékmű avatásán 1947. április 4-én.

Őfelségét, IV. Károlyt azóta boldoggá avatták.
De ki emlékszik már erre a névre: Nagy Ferenc.

Ki volt ő? Egy miniszterelnök a szovjet-megszállta Magyarországon. Aki még emlékirataiban is azt hirdeti, hogy ő mennyire (ennyire meg annyira) „megpróbált” a meglévő korlátok között szabadon mozogni. Mint ahogy egy, a szűknyakú üvegbe belenevelt uborka mondaná: szabad vagyok – a lehetőségeim adta korlátok között.
S van egy sejtésem: ezt még ő sem hitte, még ő sem hihette el. Ha pedig elhitte…

A keresett mondat történetéhez hozzá tartozik, hogy már megtörtént a „kékcédulás” választás, már elhurcolták Kovács Bélát, meggyilkolták Kis Szalézt, aláírták a számunkra kedvezőtlen újabb párizsi békediktátumot – Sztálin minden ígérete ellenére –, felelőtlen kommunista elemek ledöntötték a Prohászka szobrot, de még hónapokra voltunk az ún. Pócspetri-ügytől és évekre a Mindszenty-pertől.
Szóval: tombolt a szabadság; a népi demokrácia szabadsága, a kommunisták szabadsága, Rákosi szabadsága, de hataloméhes és helyzetükből adódóan vak kisgazdavezetők még mindig legitimálták a tövényesíthetetlent; önös érdekeiktől vezérelve tovább asszisztáltak Magyarország megszállásához, kifosztásához és főként lelki, mentális megsemmisítéséhez. Aminek következményeit mai napig viseljük; főleg azok szellemi, pszichés, lelki hordalékát.
[Ezért érthetetlen: ennyi, „a bal” számára felülmúlhatatlan érdem után, egyáltalán miért nincs még szobra Nagy Ferencnek az Országház-téren?!]

Hasznos idióták Truman elnöknél
(Gyöngyösi János, Ries István, Harry Truman,
Nagy Ferenc, Rákosi Mátyás, Szegedi Maszák Aladár)
Nagy Ferenc – az egykori karrierista paraszt-vezér – 1947. június 1-én nyújtotta be lemondását egy a svájci határon kelt levelében, amit Tildy köztársasági elnökhöz, a szintén baranyai származású volt kisgazdavezetőhöz címzett.

Kérdezhetnénk: hogy került a csizma az asztalra? Hogy került Nagy Ferenc Svájcba? Miféle felvett úri allűrök miatt kellett éppen Svájcban és éppen akkor nyaralnia? Egy „népfinek”.

Egyszerű a magyarázat: meglátogatta az itt tanuló nagyobbik fiát.

De ekkor már az ÁVH-n javában dolgoztak a Kisgazdapárt végső kimiskárolásán. Ennek volt egyik befejező aktusa az ún. „köztársaság ellenes összeesküvés”, a „Magyar Közösség per”, amit ugyanúgy nem tudtak kezelni a hatalomgyakorlásra már a kezdetek-kezdetén is alkalmatlan kisgazda vezetők, ahogy a korábbi ügyek, kérdések megoldására sem rendelkeztek agykapacitással; s továbbra is saját báb-mivoltukkal büszkélkedve korzóztak az ekkor még szalonképesként feltűnni akaró, a Truman elnök és a sajtó előtt parolázó kommunista vezetőkkel, kart karba öltve.

[Szögletes zárójelben megjegyzem a „köztársaságot” pár év múlva éppen annak 47-es védői szüntették meg, s kreáltak belőle sztálini nép-köztársaságot – bármit jelentsen is a főnév előtti jelző.]

…és akkor lesújtott a „munkásosztály ökle”, az „imperialisták, a nép ellenségei, a klerikális reakció és a feketézők réme”.

A mi Ferencünk, mint ahogy azt már megszokta – s amennyire a józan gondolkodás korábban sem volt kenyere – egy Rákosinak vagy kinek is címzett üzenetében azt írta, hajlandó lemondani a miniszterelnökségről, ha ... (letartóztatott és időközben „megdolgozott” személyi titkárára vonatkozó – nem teljesült – feltételén túl) ... ha a hatalom: a lovaglócsizmáját, a Sztálintól ajándékba kapott ZiSZ-115 típusú kocsiját, a szintén Sztálin ajándékozta vadászpuskáját, valamint a Lacika fiát kiadja neki.


Így! Ebben a sorrendben!

Hát, hiába! A Haza minden előtt!
Még ha a lovaglócsizma és „a nagy” Sztálin ajándékai néha azt kicsit meg is előzik.
Bizony, a hatalomra születni kell! Azt egy életen át kell tanulni, gyakorolni, elsajátítani, s nem elég pár (százezer) szovjet szurony és a megfélemlített „választók” ilyen-olyan színű szavazócédulája.

(Vajon a Lacika átadásakor a kért dolgokon felül „ajándékba” adott nevelőnőnek örült-e a Feri? De, ugye figyeltük? Nevelőnő – ahogy ez idő tájt Baranyában az annyira megszokott volt – mármint kisparaszti körökben. Ám azt teljességgel biztosra vehetjük, hogy a csizma látványa őszinte örömmel töltötte el a Magyar Köztársaság miniszterelnökét.)

2012. ápr. 12.

Az engedelmességről

"Így beszélt Kürosz. Utána Khrüszantasz emelkedett szólásra.
- Sokszor gondoltam már arra férfiak, hogy a jó uralkodó semmiben sem különbözik a jó apától. Az apák is mindig arról gondoskodnak, hogy a gyermekeik soha semmiben se lássanak hiányt, és lám, Kürosz is olyan dolgokat tanácsol most nekünk, amelyek egész életünkre biztosítanák boldogságunkat. Valamit azonban nem fejtett ki kellőképpen. Most én próbálom megmagyarázni azoknak, akik nem tudnák. Gondoljátok csak meg: meghódított-e valaha engedetlen had ellenséges várost? Vagy megtartottak-e valaha várost, amelyben nem uralkodott engedelmesség? Aratott-e fegyelmezetlen had valamikor is győzelmet? És nem akkor lehet-e legkönnyebben győzni, amikor az ellenség soraiban ki-ki a maga menekülésén kezdi törni a fejét? És született-e már egyáltalán valami jó az engedetlenségből? Lehet-e törvényesen államot kormányozni, létezhet-e így családi élet, eljuthatnak-e így hajók rendeltetési helyükre? És mi is mi mással szereztük mostani javainkat, mint azzal, hogy engedelmeskedtünk vezérünknek? Mert csakis azért lehettünk ott, ahol kellett, akár nappal, akár éjjel, mert tömött sorokban, fegyelmezetten követtük vezérünket, és nem volt parancs, amit csak félig hajtottunk végre. És ha a javak megszerzésének legfőbb eszköze a szolgálatban való engedelmesség, jegyezzük meg jól: a javak megtartásának is ez a legfőbb biztosítéka. Sokan vannak itt, akiknek régebben egyetlen alárendeltje sem volt, sőt maguk is alárendeltek voltak. Most pedig úgy alakult a helyzet, hogy urak vagytok mindnyájan, ki több, ki kevesebb ember felett. S minthogy alárendeltjeiteken uralkodni akartok, vessétek alá magatokat azoknak, akik felettünk állnak. Egyben azonban különböznünk kell szolgáinktól; ők akaratuk ellenére teljesítik parancsainkat, nekünk azonban, ha szabadnak hisszük magunkat, saját jószántunkból kell megtennünk azt, amit a legfontosabbnak tartunk. A monarchikus alkotmány nélküli államokban szintén azt fogjátok látni, hogy ahol az emberek a leglelkesebben engedelmeskednek vezetőiknek, ott kényszerülnek legkésőbb engedelmességre az ellenséggel szemben. Gyűljünk hát, Kürosz parancsához híven, ide, az államnak ebbe az épületébe, tegyünk meg mindent, hogy megtarthassuk, amit meg kell tartanunk, és álljunk mindenben Kürosz rendelkezésére. És még egyet jegyezzünk meg jól, Kürosz nem találhat ki olyat, ami neki javára van, de nekünk nincs, hiszen ami neki hasznos, nekünk is az, és az ő ellenségei a mi ellenségeink is."

Xenophón: Kürosz neveltetése VIII/1.

2012. ápr. 11.

V. Ferdinánd aláírja a törvényeket


1848. évi III. törvénycikk

független magyar felelős ministerium alakításáról

1. § Ő Felségének a királynak személye szent és sérthetetlen.
      [...]



Az esély és a szándék  megvolt.

2012. ápr. 4.

Zene Nagyhétre - Miserere Mei Deus

Gregorio Allegri csodálatos kórusművét az 1630-as évek óta Nagyhét szerdáján és péntekjén énekelték a vatikáni Sixtus-kápolnában.