Búcsú a 15 milliótól

Az év utolsó és első napjai általában az összegzések időszaka. Most egy kevésbé "monarchista", de nem kevésbé fontos témáról lesz szó. A népességcsökkenésről.

Aki olvasta Margittai Gábor könyvét a kárpát-medencei magyar szórványokról (Utazás a végeken) bizonyára nem mondana már olyasmit, mint legutóbb, október 23-án Bajnai Gordon volt miniszterelnök. Sajnos napjainkra a 15 millió magyar, a 15 milliós nemzet olyannyira beleégett a köztudatba, hogy komoly, magukat művelt embernek tartó politikusok és közszereplők is előszeretettel használják, anélkül, hogy például utánaszámolnának. Lássuk, hányadán állunk így 2012 végén, amikor szinte az összes környező országban sikerült már összesíteni a népszámlálási adatokat, csak Magyarországon nem.

Magyarország néprajzi térképe, 1910.

Legutóbb éppen a horvátországi népszámlálási eredményeket tették közzé. Ahol 2010-ben már csak 14048 magyar maradt. De a többi környező országban is hasonlóan rossz a helyzet. Nézzük a számokat:

Ez a felsorolás némi bizonytalansággal, de egyértelműen megmutatja, hogy a világ többi részén még találni kellene 3,5 millió magyart, hogy a "bűvös" 15 millió meglegyen. 

Ezek a számok két okból elkeserítőek. Egyfelől számos olyan határon túli magyar faluról hallani, ahol már csak egy öreg embernek tart misét a plébános, ahol a régen 200 fős gyülekezet templomából már csak a falak vannak meg. A Bánságban, ahol szinte minden faluban más nemzetiség élt olyan fokú etnikai homogenizáció zajlott le az elmúlt évtizedekben, amire a Magyar Királyságban addig sosem volt példa. Régen a Bánságban az iskolás gyerekek csak az utcán magukra szedtek 4-5 nyelvet, most meg az angol is alig megy. Sok régi, felvidéki szabad királyi városban egyetlen magyar polgár sem maradt, miközben az erdélyi, szlavóniai szórványok szinte észrevétlenül tűnnek el. És akkor még nem is szóltunk olyan tragikus sorsú közösségekről, mint az erdélyi szászok.

Másrészt sajnos ugyanez zajlik/zajlott Magyarországon is. És nem csak a magyarok fogynak rohamosan. Mi ugyanúgy elkergettünk, beolvasztottunk már mindenkit aki németül, szlovákul, szerbül beszélt. Ezt nem árt figyelembe venni, amikor másokat kritizálunk nemzetiségi politikája miatt. Számomra ugyanannyira fájó, hogy Szentendréről eltűnt a szerb-dalmát szó, hogy a régi Sváb-Törökországból (Tolna-Baranya) eltűntek a németek,  Békéscsabán, Tótkomlóson alig maradtak szlovákok. A népességcsökkenés okai sokrétűek, és komoly doktori dolgozatokat lehetne belőlük írni. A magyarországi népességfogyás okai kapcsán szokás a kivándorlást említeni. Kivándorlás létezett az előző századfordulón is, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy azzal együtt is 2 millióval nőtt az ország népessége tíz évenként (és ezzel együtt minden nemzetiség száma is).

A pre-nacionalista magyar rendi állam sokkal példaértékűbb volt uralkodóhű Hungarus-tudatával, mind a "modern" homogenizált nacionalista és multikulturalista állam. Vajon újra lehet ezt teremteni? Vannak ennek még emlékei az utódállamokban? Nehéz erre válaszolni, törekedni rá valamivel talán könnyebb. De az biztosnak tűnik, hogy csakis a Hungarus-tudat és a nemzetek felett álló uralkodó alapján lehet a Kárpát-medence egyesítésén fáradozni. Mert ha így folytatjuk, lassan a 10 milliós magyar nemzet is puszta ábránd lesz.

Ajánlott olvasmány:

• A történelmi Magyarország atlasza és adattára 1914. Talma kiadó, Pécs 2003.
• Margittai Gábor: Utazás a végeken. Scolar, 2011.

Lengyel-Árva magyar szentjei

     A királyi Magyarország legészakibb vármegyéjének egyik legészakibb településén, Orawkában áll egy csodálatos régi fatemplom. Ottó örökös királyunk halála után pár nappal jártunk itt, s mikor a bazilika honlapján olvastam a búcsúztatásra szánt összefoglalót az életéről, újra eszembe jutott a Keresztelő Szent Jánosnak szentelt templom.

"...Elsősorban Horvátországot említeném meg. Ők tulajdonképpen honfitársaink, olyanok, akiknek a történelme összefügg a magyar történelemmel. Ha az ember ma Horvátországba látogat, a legtöbb templomban csak magyar szentek vannak, míg Szlovéniában csak osztrák szenteket találni..."

    Mégis hogyan jön ehhez a Lengyelországba szakadt Orawka temploma? Nos, ebben a lengyel faluban - ahol magyarok a történelem során sohasem éltek - találjuk a magyar szenteknek és boldogoknak a legteljesebb arcképcsarnokát. Szám szerint negyvenet.

Keresztelő Szent János templom, Orawka.

     A falu története 1585-ben kezdődik, amikor a lengyel Jerzy Wilga vezetésével katolikus lengyelek érkeznek a Thurzó birtokra Árva vármegye lakatlan területére, Zywiec és Podhale területéről. 1648-tól önálló plébániájuk van. A templom első plébánosa a Lippay György esztergomi érsek által kinevezett Scsehovics János magyar nemességet kap III. Ferdinánd királytól. Az ő irányítása alatt épült fel a templom 1652-ben.

     Az Orawkai templom építése összefügg a magyarországi ellenreformációs törekvésekkel. A templom épülete, a festmények, kegytárgyak gazdagsága messze túlmutat az apró lengyel telepesfalu határain, kisugárzik az egész vármegyére. Fontosságát jelzi, hogy az együtt uralkodó III. és IV. Ferdinánd elhalmozta ajándékaival a templomot; három harang és egy díszes orgona került ide az uralkodók jóvoltából. Az egyik harang szerencsére átvészelte az évszázadokat és ezzel a latin nyelvű felirattal hirdeti adományozója dicsőségét:

     "IV. Ferdinánd, Magyarország és Csehország királya ajándékozott engem az árvai katolikusoknak az úr 1652. esztendejében"

     A templomot főúri adományok is díszítik, a Thurzó és Zichy családok jóvoltából gazdagodott a katolikus plébánia. A fából készült templombelső festésével 1711-ben készültek el. A falakról 40 magyar szent és boldog arcmása tekint le ránk, akik közül 36-an az Árpádok alatt éltek. 

Szent István király

Szent László király

Szent László, Szent Imre és Szent István

Benedek esztergomi érsek és Szent Adalbert

     A templombelsőben megcsodálhatjuk továbbá a Habsburg család, Lippay György érsek, valamint az árvai lengyel eredetű nemesség címereit, akik a Thököly-ellenes harcokban mutatott vitézségükért és hűségükért kaptak nemesi oklevelet.

     A 2000. óta világörökség címet viselő templom lengyel plébánosa és az idegenvezető hölgy kitűnő magyarsággal ejtik ki Szent István, Szent László, Szent Imre herceg neveit, holott magyarul egyikük sem beszél. Látszik rajtuk, hogy magukénak érzik mind a magyar szentek közösségét, mind pedig tisztában vannak közös történelmünkkel. És nemcsak tisztában vannak vele, büszkék is rá. A gyönyörűen karbantartott, felújított templomban a magyar szent királyok ugyanazokra a lengyel leszármazottakra tekintenek le, akiknek ősei egykor Magyarországot választották új hazájuknak. Ez a közös tudat és semmi más nem képes újraegyesíteni a Magyar királyságot.

Bővebb beszámoló található Orawkáról a Jezsuiták honapján.