Többen fordultak hozzám azzal az egyszerű és nagyon is érthető kérdéssel, hogy ha monarchista szerzőket akar olvasni, akkor kit ajánlok? Nehéz a kérdés, mert sok van, de azok nagyjából-egészéből nem magyar nyelven olvashatóak, ha mondjuk a világháború előttieket veszem sorba. Kicsit segítve ezen a kellemetlen helyzeten a továbbiakban elérkezetnek látom az időt, hogy a kedves magyar monarchisták megismerjék Erik Maria Ritter von Kühnelt-Leddihnt, osztrák arisztokrata monarchista gondolkodót és még inkább az ő munkásságát. A nyolc nyelven - köztük magyarul is - beszélő osztrák arisztokrata, Ottó trónörökösünknek személyes jóbarátja, tanácsadója is volt, sajátságos azonban, hogy az amerikai neokonzervatív fiatalok között lett igazán népszerű. Több éven keresztül Magyarországon is élt, tanult, sőt magyarul megjelentetett egy könyvet is 1933-ban. Gondolataira, személyére, több magyar fordítással a jövőben többször is szándékozunk visszatérni, tekintettel arra, hogy Kühnelt-Leddihn gondolatai már a Monarchia széthullása után keletkeztek, ezért a legkevésbé sem vádolhatják őt "nosztalgiával", vagy "anakronizmussal" a demokrata, republikánis urak. Megadja Gábor egészen kiváló tanulmányát választottam arra, hogy bevezetőt adjon a keményvonalasan katolikus osztrák arisztokrata gondolataiba. Az írás nem olyan régen jelent meg a számomra egy csöppet kétséges Kommentárban és elérhető itt. Kis izelítő pedig lentebb azoknak, akik tipródnak első körben, hogy kattintsanak vagy sem. "Kühnelt-Leddihn egyértelműen monarchista. Ezt az álláspontját nem egyfajta „romantikus szentimentalizmusra” alapozza, hanem az elmúlt bő kétszáz év európai történelmének keserű tapasztalataira. A demokratizmus védelmezői szerint a középkor és a keresztény monarchiák kora elnyomó volt, az egyént megfojtó és ellehetetlenítő. Kühnelt-Leddihn szerint a demokratizmus ezen védelmezői tévednek: a modern zsarnokságok, ésaz azzal járó totális háborúk, koncentrációs táborok és vérfürdők a kontinentális demokratizmus „haladásának” reductio ad absurdum következményei voltak, nem pedig „reakció”vagy „visszatérés a középkorba”. Fontos megjegyezni, hogy az összes modern totalitáriuszsarnokság a parlamentáris demokrácia európai győzelmével, annak keretei között alakulhatott ki. Az európai keresztény monarchiák – egészen az abszolutizmusig – föderalistákvoltak (európai viszonylatban ez anticentralizmust jelent, szemben az amerikai jelentésével), szemben a demokráciák centralizmusával.A monarchia Kühnelt-Leddihn szerint familiáris mintát követ: a király egy patriarchális hierarchia feje. Így a monarchiában a király olyan, mint az „apa”, és az alattvalóihoz való viszonya úgy jellemezhető, mint a felnőtt férfi középkorú apjához fűződőkapcsolata.
A monarchiák patriarchális jellegével szemben a demokráciáké „testvéri”,ami számos veszélyt rejt magában; a személyes érzelmek helyét a kollektívek veszik át, állatias jellegűek lesznek a cselekvések, irracionálisak és egoisták. Az „egyenlők” másokiránti gyűlölete mindig az önimádaton alapul. A monarchiák torz verziói a diktatúrák,utóbbiak vezetői a királyok „apa”-szerepének karikatúrái – monarchák, azok lényegi tulajdonságai nélkül.
Kühnelt-Leddihn ezért különbséget tesz az uralkodó és a vezető között,s a monarchiák legfontosabb érzelmi alapjai gyanánt a caritast és a pietast jelöli meg.A monarchiáktovábbi előnye, hogy folytonosság jellemzi őket, szereteten alapulnak,organikusak és egységet teremtenek; ezzel szemben a demokráciák a (kollektív) gyűlöletre építenek (példaként bármely választás megteszi), a „széthúzás” és az állandó mozgósítás állapotában vannak. Ezenkívül előny még a király „semlegessége”, hiszen nem része apártharcoknak, és a konfliktusokban inkább közvetít, mintsem aktív résztvevő. Ugyanezigaz minden további jellemzőjére: nem tartozik egyik osztályhoz, fajhoz (az európai uralkodók mind kevert „fajúak” voltak, a „szupranacionális” intézmény részei – a nacionalisták haragja nem véletlenül irányult sok „idegen” uralkodó vagy házastársa ellen), érdek-körhöz sem.Nem véletlen, hogy a kisebbségek problémája inkább a demokráciáké: az uralkodómindenkié, így a kisebbségek védelme egy monarchiában sokkal biztosabb, mint egy de-mokráciában. Mivel a király nem egy adott, rövid időtartamra vállalja hivatalát, ezért felelős személy – a demokratikus vezetőkről ugyanez nem mondható el. A monarchiák gon-dolkodása „történeti”, a demokráciáké „politikai”: egy demokratikus vezető politikájánaktávlati következményei leggyakrabban jóval a hatalomból való eltávozása után érzékelhető-ek csak, míg az uralkodók hibáinak esetleges következményeit utódaiknak kell viselniük.".
A monarchiák patriarchális jellegével szemben a demokráciáké „testvéri”,ami számos veszélyt rejt magában; a személyes érzelmek helyét a kollektívek veszik át, állatias jellegűek lesznek a cselekvések, irracionálisak és egoisták. Az „egyenlők” másokiránti gyűlölete mindig az önimádaton alapul. A monarchiák torz verziói a diktatúrák,utóbbiak vezetői a királyok „apa”-szerepének karikatúrái – monarchák, azok lényegi tulajdonságai nélkül.
Kühnelt-Leddihn ezért különbséget tesz az uralkodó és a vezető között,s a monarchiák legfontosabb érzelmi alapjai gyanánt a caritast és a pietast jelöli meg.A monarchiáktovábbi előnye, hogy folytonosság jellemzi őket, szereteten alapulnak,organikusak és egységet teremtenek; ezzel szemben a demokráciák a (kollektív) gyűlöletre építenek (példaként bármely választás megteszi), a „széthúzás” és az állandó mozgósítás állapotában vannak. Ezenkívül előny még a király „semlegessége”, hiszen nem része apártharcoknak, és a konfliktusokban inkább közvetít, mintsem aktív résztvevő. Ugyanezigaz minden további jellemzőjére: nem tartozik egyik osztályhoz, fajhoz (az európai uralkodók mind kevert „fajúak” voltak, a „szupranacionális” intézmény részei – a nacionalisták haragja nem véletlenül irányult sok „idegen” uralkodó vagy házastársa ellen), érdek-körhöz sem.Nem véletlen, hogy a kisebbségek problémája inkább a demokráciáké: az uralkodómindenkié, így a kisebbségek védelme egy monarchiában sokkal biztosabb, mint egy de-mokráciában. Mivel a király nem egy adott, rövid időtartamra vállalja hivatalát, ezért felelős személy – a demokratikus vezetőkről ugyanez nem mondható el. A monarchiák gon-dolkodása „történeti”, a demokráciáké „politikai”: egy demokratikus vezető politikájánaktávlati következményei leggyakrabban jóval a hatalomból való eltávozása után érzékelhető-ek csak, míg az uralkodók hibáinak esetleges következményeit utódaiknak kell viselniük.".
