Újabb fejlemények alkotmányozás ügyben

A legutóbbi írásunk óta van két olyan pozitívabb fejlemény az alkotmányozási folyamatban, amely mellett királyságpártiként nem lenne ildomos elmennünk. Az Alkotmány-előkészítő Eseti Bizottság elé érkezett két olyan beadvány, amellyel érdemes foglalkozni, mégha sajnos nem ugyanolyan hangsúlyokkal is. A jelenlegi helyzetben relevánsabb Dr. Varga Zsolt András, a PPKE JÁK tanszékvezető docensének a beadványa, aki alig négy oldalas beadványában felveti, hogy:

"... az alkotmány: a) többszintű lesz, b) a legbelső szintje (a mag-alkotmány, amely elkészül jövő tavaszra) nem dönti el az államforma és a kormányforma legfontosabb kérdéseit, hanem olyan preambulumot és alkotmányos alapelv-készletet tartalmaz, amely a legitimizmus eredményétől (az Apostoli Királyság helyreállítása a törvényes dinasztia jogaiba visszahelyezése mellett) a szabad királyválasztáson át a köztársasági államforma véglegesítéséig bármely megoldást változtatás nélkül „elvisel”, c) ugyanakkor olyan értékeket hordoz, amelyek a jövő zálogát képezik."

A mag-alkotmányos beadvány a "Tudományos Műhelyek" egyikeként lett beadva, olyan értékes kísérő anyagok mellett, amelyeket szintén ezt az elképzelést támasztják alá, más aspektusokból, kollégák részéről (Dr. Schanda Balázs PPKE JÁK dékán, Dr. Szabó István). A beadvány - némileg rejtett módon - de a Fidesz-KDNP kétharmados többségétől reméli a megvalósítását ennek az alkotmányformának (ennek a visszaigazolását sajnos a jobbközép kormánypárt blokkjában nem sikerült felfedeznünk).

A másik fontosabb beadványt a szerencsétlen módon kipottyant HVIM helyett versenybe szálló, Örökség Őrzői Egyesület fogalmazta meg, amelynek elnöke a Dr. László András ultrajobboldali gondolkodó belső köréhez tartozó Baranyi Tibor Imre. A beadvány - amelyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom égisze alatt nyújtottak be, ellenkezően az előzővel - legfontosabb eleme a tényleges szuverenitás visszaszerzésének igenlése, amellyel kapcsolatosan a jogfolytonosság helyreállítás a legfontosabb. Az államformaváltás sajnos nem említődik meg, melyet elméletileg a HVIM képviselt volna és amellyel kapcsolatosan Varga professzor úr beadványa konszenzusos, de határozottabb álláspontot képvisel, igaz nem egy parlamenti párthoz tartozó beadványként.

Valami tehát van, de hogy ez mire lesz elég, az még mindig nem látszik. Elsüllyedni, erősödni vagy fennmaradni fognak-e ezek a javaslatok? Ha a többség és súly szerint ítéljük meg, ami tömegdemokráciában releváns pozíció, akkor inkább a negatív végkifejlet látszik reálisabbnak.

Mi történt alkotmányozás ügyben eddig?

Ha nagyon lakonikusan akarnánk fogalmazni, akkor azt mondanánk, hogy egészen pontosan EZ. Az, hogy "ez" most sok, vagy éppen kevés, egyszerűen nem látszik még. Azt tudjuk, hogy az állami szervek mellett (Legfőbb Ügyészség például), helyi önkormányzatok és "tudományos műhelyek" (a PTE, ugye) és a TASZ, mint társadalmi szervezet (az LMP kérésére) tett javaslatokat. Érdemes ezeket végigmazsolázni, hogy az ember objektív képet kapjon róla, hogy mi is ez az egész így jelen időben, de nem biztos, hogy szívünk szerint való. A pártoké még nem olvasható, de ha ide vissza-visszatérünk, akkor meglesz az is, és talán így kevesebb lesz a meglepetés.

Érdekesség, hogy magánemberek is adhattak be tervezetet (aki tudja, hogy ki az a "BG" és "PB", az jelentkezzen), így adott be a Magyarok Szövetsége és a Nemzeti Egészségügyi Tanács is. A MSZ nem túl nagy újdonság, aki követte a pályafutását ennek a szervezetnek, az tudja mit várhat és mit nem, a NET meglepetés. Figyelem! Magánemberként BÁRKI beadhat egyébként tervezetet, egészen holnapig. Ha valaki nagyon összeszedi magát és késztetést érez, akkor össze is dobhatja, mert így ez olyan nagyon demokratikus.

Az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság tevékenységének ütemezése a következő:

1./ Az alapvető államhatalmi ágak és az Alkotmányban intézményesített állami szervek képviselőinek, valamint az alkotmányjog tudománya művelőinek felkérése koncepcionális javaslatainak megtételére 2010. szeptember 30-i határidővel. 2./ Az egyes munkacsoportok kialakítása, megválasztása, 2010. szeptember 7-ig. Ezt követően az 1. pont alattiaktól, illetve a társadalmi szervektől és más vélemény-nyilvánítóktól beérkezett, illetve beérkezendő javaslatok alapján az egyes munkacsoportok megkezdik a feladatkörükbe tartozó rész-koncepciók kidolgozását. 3./ Az egyes munkacsoportok 2010. október 20-ig előkészítik a feladatkörükbe tartozó rész-koncepciókat. 4./ A Bizottság 2010. november 2. és november 15. között megtárgyalja a rész-koncepciókat. 5./ Az összegző munkacsoport 2010. november 30-ig kialakítja az új Alkotmány alapvető elvének (koncepciójának) egységes szövegét. 6./ A Bizottság 2010. december 10. és 15-e között megvitatja az új Alkotmány alapvető elveit, dönt annak elfogadásáról és az Országgyűlés elé terjesztéséről.

Alkotmányozás: második nekirugaszkodás

Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök-jelölt bejelentette, hogy a kétharmados parlamenti többséget birtokolva hülyeség lenne, hogyha nem gondolkodnának abban, hogy meg kell változtatni az 1949-es alaptörvényt, amelyet (kartális) alkotmánynak hívnak ebben a köztársaságban. Ez nem nagy újdonság, sokkal inkább az a nóvum, hogy egy olyan fogalmat hozott be a magyar politikába, amelyre jobb érzésű emberek 1989 óta várnak; Alkotmányozó Nemzetgyűlés. Erre azért illik felkapni a fejet emberek, mert ebben azért már van valami perspektíva. Ez kérem már nem a szokásos kőkemény republikánus ballib vagy jobbközép politikai-gazdasági lobbis váltógazdálkodás mozgástere. Orbán úr kijelentette, hogy jobb lett volna már most, hogyha az Országgyűlés ezzé alakul át, de most először a közrend és a gazdaság helyreállítása a cél. Persze nem tudjuk, hogy mi alapján, meg hogyan, meg milyen céllal. Csak reméljük, hogy most már ez sztálini vacak a kukában végzi és a Szentkorona-tan végre érvényesülni tud, amely magában foglalja az államforma megváltoztatását is.

A közrend nagyon fontos dolog. Nonszensz, hogy apukák otthagyják vidéken a munkahelyet és elmennek a gyerekért napközben, mert nem engedik egyedül őket haza, félvén attól, hogy kirabolják a nyolcéves Marikát egy iskolástáskáért. A gazdaság lepusztultsága is nagyon fontos dolog, aminek a hatásait - munkanélküliség, hatmillió ember szegénynek vallhatja magát ma Magyarországon - a bőrünkön érezzük és nem KSH által készített kimutatásokban. De valóban indokolt, hogy ezek előnyt élvezzenek, mondjuk az alkotmányozással szemben?

Ha már konzervatívként szeretnék sokan látni a mostani kormányt, akkor miért nem követünk korábbi magyar konzervatív és ellenforradalmi politikai-államvezetési protokollt? 1920-ban ugyanis az Országgyűlés Nemzetgyűléssé átalakulva helyreállította a jogfolytonosságot és alkotmányozott is, és ezzel párhuzamosan állította helyre a közrendet és a gazdaságot. Igaz, a közrend helyreállításában szerepet játszottak ellenforradalmi fehér különítményesek is, akik - túlkapásaik mellett - mindenképpen megalapozták a rendszer rendpártiságát és hatásosan eldugaszolták az utat a baloldali-forradalmi alternatíva előtt.

Szóval miért csak után és miért nem közben alkotmányozunk? Orbán Viktor tagja volt az alkotmányozással foglalkozó bizottságnak a Nemzeti Kerekasztalnál, de az, az "alkotmányozás " nem volt igazi folyamat, mint inkább megállapodás (paktum) a kommunista állampárt és az ellenzék között. Mondják, akkor nem lehetett mást és máshogyan, csak úgy. Mi ezt nem hisszük el nagyon, de ennek ellenére bizalmat szavazunk ennek a mostani politikai akaratnak, amelyet - ezt soha nem felejtsük el! - az 1989-ben kialakult politikai status quo és működési rend csődje és felbomlása hozott magával. 1989-et pedig a baloldal vitte csődbe, az a baloldal, aki a legjobban ragaszkodott a kiegyezéshez annak idején és kerülte a jogfolytonosságot. Akkor az Orbán Viktor vezette Fidesz liberális politikai erő volt, nem sok minden választotta el az, azóta már elbukott SZDSZ-től. Most a jobbközépen elhelyezkedő, konzervatív politikával barátkozó nemzeti politikai erő.

Második nekifutás következik tehát. Nem tudjuk, hogyan fog sikerülni. Nagyon rezeg a léc. Nagyon kell koncentrálni.

Beszédes nevek a megújított államberendezkedésben

Írta: Chubakka.

A köztársaság tisztulni akar. Tegye! Van mitől. Van mit szégyellni és van miről elítélően nyilatkozni.

A mások által agyonajnározott ÁVH – a „munkásosztály ökle” – Európában is ritkaságszámba menő kegyetlenséggel és szadizmussal irtott mindent, ami kommunista, vérrepublikánus eszméibe nem illett bele. Így még azt is elmondhatták magukról, hogy ők „képviselik az igazi köztársaságot”.

A magyar megkapta a csodaszernek kikiáltott „köztársaságot”, amit a proletárdiktatúra eszközeivel és módszereivel „vívtak ki” és tartottak fenn, akár brutális erőszakkal is. Az ÁVH a „köztársaság” igazi arca, az ÁVH a köztársaság leglényege, hiszen igazi működési terepet akkor kapott, amikor 1946-ban bevezették a demokratikus államrend és a köztársaság védelméről szóló törvényt (1946. VII. tc.). A köztársaság első dolga volt, hogy megvédi magát. A forradalmakban ez természetes dolog. A belső ellenség a legádázabb. Nem csoda, hogy a most levitézlett posztkommunisták miért szerettek annyira hivatkozni rá – minden második mondatukban.

Annyit használták, hogy a kifejezés is (talán) elkopott, devalválódott. Most a következő meggyalázásra szánt politikai fogalmuk a „demokrata”. Viszont nem kérdezték meg az embereket, akarnak-e ÁVH-s típusú „demokratákat”. Igaz, a „demokrácia” fogalmát sem határozták meg, hogy számukra mit jelent „demokratának lenni”.

Időközben, az eltelt 66 évben feledtettek „köztársasági” és „demokrata” uraink mindent, ami a magyarság ezer éves múltjához köthető volt. Azt énekelgették: „Holnapra (azaz mára) megforgatják az egész világot!”. Kaptunk helyette „köztársaságot”, és „demokráciát”, „demokratákkal” ami lecserélte a hagyományosan megszokott addigi Rendet. Ma, ha ezek az urak és hölgyek köztársaságról és demokráciáról beszélnek, a „rendet”, a saját értékrendjüket értik alatta. (Lásd: „Merjünk baloldaliak lenni!”)

Ebbe a rendbe nem illik bele már semmi, ami eltérne megszokott és a Kommunista Kiáltvány, Marx és Lenin óta hangoztatott elveikhez képest más lenne. Pedig ők szeretnek a „másságra” hivatkozni; csak azért nagyon „mások” azért ne legyünk! S mi közben hallgatagon és cinkosan együttműködtünk – velük – a lelki erő megtöréséig, a test megtöréséig konspiráltunk – velük.

Bűnösök között lettünk a némák.

Így lett ’45-re a hagyományos „Isten – Király – Haza” jelszóból egy redukált és kimiskárolt változat, a kisgazda „Isten, Haza, Család”. S akik a többszörösen javított, módosított jelszót használták – maguk is az Andrássy út 60-ba kerültek; az ellenzők ugyanazt kapták büntetésül, amit a kollaboránsok jutalomból.

Honnan jutott ez hirtelen eszembe?

Onnan, hogy a hétfőn az Országgyűlés elé kerülő kormánypárti jogszabály módosító csomagban megváltoztatni tervezik a Nemzetbiztonsági Hivatal elnevezését. Alkotmányvédelmi Hivatal lesz, rövidített elnevezéssel: AVH. Akkor most ez lesz a Köztársaság Ökle? Korábban volt Munkásosztály Ökle, annak elég nagy a renoméja a mai napig. Igaz, az a negatív renoméja.

Kíváncsian várjuk a Központi Gazdasági Bizottság, a Nemzeti Költségvetés és Vegzálási Diszpozíció intézményneveket is. Már úgy meg szoktuk az elmúlt években a republikánus, sztálinista múlthoz kapcsolható neveket. Visszajön az MHK, az MHSZ, az MDP és az MSZMP is. (Ez utóbbi igazából még el sem ment.)

De ha már az alkotmány-védelemről beszélünk; ezek szerint az alkotmányt már nem az alkotmánybírók és az alkotmánybíróság védik? Mi lesz vajon a feladat- és hatáskörük? Tessék mondani: milyen az az „alkotmány”, amit „védeni” kell? Gyámoltalan és gyenge? Védekezésképtelen? Minek védeni úgy egy alaptörvényt, amely a legjobb esetben is csak egy ideiglenes alkotmány? A republikánus-munkás-ököl nélkül összeomlik? Hiába; összenő, ami összetartozik. A köztársaság egy és ugyanaz. Nincs első, második, harmadik, vagy ötödik köztársaság. Csak egy van. Az, az egy, ami éjjel, sötétben belopódzó betörőhöz – a trianoni kedvezményezettekhez hasonlóan – elrabolta a transzcendenciát, az isteni erőt az emberiség és így a magyarság történetéből.
Ezért kell védeni az „alkotmányt” – mert védekezésképtelen; nincs benne immunrendszer, mert nincs, nem volt benne soha „spiritusz”, szellem, lélek.

Ha az új fideszes-republikánus „keresztszülők” az elmúlt és elvesztegetett, eltékozolt, elrabolt évekért ezzel a csúfolónak is felfogható elnevezéssel kívánnák a nemzetet kárpótolni, akkor megértjük a karikatúra címet. Megértjük, mert az NBH-ból a hangoztatottan „republikánus” "gyurcsányista" posztkommunisták teremtettek ÁVH-t; sosem hagyva feledni, mit is jelentett nekik valójában az igazi ÁVH. Most pedig már hivatalosan is az utcákon kiabált nevük lesz a cégtáblájukra felírva - hogy a vak is lássa, kik és mivé tették ezt a Hazát! Ők - az ÁVH.

S közben Péter Gábor dörzsölheti a tenyerét, vigyoroghat; igaza volt, ő az igazi republikánus még haló poraiban is. A mag termékeny talajra hullott. Az ÁVH örök és kitörölhetetlen nyomott hagyott. Mint egy Isten, Király és Haza nélküli jövő hazug ígérete.

Egy halvaszületett kísérlet a monarchia visszaállítására a módszerváltás után

Egy referendum-kezdeményezésnek volt az 1998-ban Pécsett – a szociálisan érzékeny legitimizmus régebbi, a páneurópizmus mostani fészke ez a város – megalakult Magyar Királyság Párt a kezdeményezője és később az elszenvedő alanya a módszerváltás utáni Magyarországon. A párt azt szerette volna 1999-ben elérni, hogy Magyarország lehessen újra királyság és erről egy népszavazás döntsön majd. Merthogy a nép majd megörül és azt mondja, „Jé, engem eddig erről nem kérdeztek és majd most jól megmondom!”. A nép ilyenkor már valamennyire hozzászokott, hogy őt megkérdezik, meg is mondja ő mindenre, hogy merre, meg hogyan. A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága azonban kimondta nagyon hamar, hogy ez nem úgy van ám, és nem lehet az államforma kérdésében népszavazást tartani Magyarországon, se akkor, se később, se egyáltalán. Azt kikiáltották korábban már (Kik is? A nép, nem? Vagy akkor most nem ők voltak? Akkor is a nevében valakik? Fene, mindig ugyanaz a történet.). Döntésével a testület felülbírálta az Országos Választási Bizottság 1999. június 2-ai határozatát, amely szabad utat adott egyébként a kezdeményezésnek, amelyben a pécsiek ezt a kérdést tették volna fel; „Akarja Ön, hogy Magyarország államformája királyság legyen?”.

Egyszerű kérdés ez, lényegre törő, még a hülye is érti, biztosan mindenki el tudta volna dönteni, hogy akkor most kell vagy, nem kell a királyság. Az egyszeri ember, mondom, ehhez hozzászokott akkor már, mindig kérdeznek tőle valamit, aztán meg nem lesz belőle semmi sem. Ehhez is hozzászokott, mert egy ilyen több évtizedes „birkásodási fázison” is átesett már. Ez most egy kicsit más lett volna, de ha már ennyire kíváncsiak lettek volna biztosan megmondta volna most is frankót a nép.

Nem kell, na hagyjanak békibe – mondta volna talán. De, mégis, jó lesz az. Végül is jó lenne egy ilyen, királyság, na. Az. Az kellene. De mégse, mert akkor mehetek majd megint robotolni a földekre, meg az iskolában hallottam, hogy vannak akkor ilyen pluszt adók is, meg majd szednek ilyeneket, hogy füstadót, vagy mi, meg kilenced, meg hídvám. Más se. Na, nem az nem kell. Köszönjük. Inkább emeljék fel a nyugdíjat, vagy mondjon le a kormány. Ha még nem mondott le.

Talán így töprengett volna az egyszeri választópolgár, akinek kíváncsiak lettek volna a véleményére a derék pécsi monarchisták, de közbe szóltak lelkes magyar demokraták is; Rubovszky György a FIDESZből (korábban volt ő KDNP-s is, de az nem ment annyira, pedig alapító tagja is volt, azért fideszes lett, jelenleg azonban megint KDNP-s, a parlamenti frakciójuk helyettes vezetője), és Takács Albert (jelenlegi rendészeti és igazságügyi miniszter, korábban az emberi jogok betartásán őrködött, mint szorgos ombudsman) azonban fellebbezett az Alkotmánybírósághoz szinte azonnal, mondván ez így nonszensz, és mi lesz velünk és a mi friss, üde és ropogós magyar demokráciánkkal. A talárosok meghozták a döntésüket; „az Alkotmány (amelyről, azért mi tudjuk, hogy miféle és kinek lehet köszönni, mindegy, hagyjuk) módosítására irányuló kérdésben a választópolgárok által kezdeményezett népszavazásnak nincsen helye”. Pár nappal korábban ezzel érveltek egyébként az államfőválasztás – ez alatt ők persze köztársasági elnököt értettek - ügyében is. Az állampolgárok azt tehetik csak meg, hogy a parlament, amelyet ugye elméletileg ők választottak és az ő érdekeiket képviseli, mármint a választópolgárokét, szóval ennek a parlamentnek a már megszavazott alkotmánymódosításának a jóváhagyását vagy a jóvá nem hagyását hagyhatják csak jóvá, mármint a választópolgárok, mondjuk egy népszavazáson. A döntéssel quasi azonban Kukorelli István (OVB elnök, ő írta az Alkotmánytan című közkedvelt kötetet is, jelenleg AB tag) és Bihari Mihály (volt MSZMP tag, MDF alapító tag, Új Márciusi Front alapító tag, MSZDP segítő, jelenleg az AB elnöke, nagyon balos, na) AB tag nem értett egyet, vagy csak vitathatónak tartotta, mert nem vettek részt a határozathozatalban. Vagy úgy érezték, hogy átnyúltak a fejük felett. De mindenesetre nem hiszem annyira, hogy feltétlen monarchisták lettek volna és az elveszett ügy melletti lázadásból nem voltak jelen ezen a felettébb demokratikus aktuson.

No, de félre a tréfával, mert ez az egész dolog, akkor, de főleg így nyolc év távlatából enyhén szólva tragikomikus. Nem, inkább mégse fogalmazzunk enyhén; röhögnivaló, de azért semmiképp sem tanulság nélküli.

Teljesen halvaszületett, hogy valaki(k), elfogadva a jelenlegi állapot kínálta megoldási lehetőségeit, amelyek ugye mondani sem kell; semmiképpen sem megoldások és nem lehetőségek egy monarchista fordulat szempontjából! – a demokratikus játékszabályok ketrecébe szorítsa a magyarok királyságának ügyét. Ez így nem megy, ezt így nem lehet, kedves pécsiek. Ez már akkor sem ment, amikor a harmincas évek közepén, többek között Pécsett is, a Nemzeti Legitimista Néppárt segítségével, amely egy harcos és őszinte kereszténydemokrata kezdeményezés volt (a maga kisebb, de inkább nagyobb hátrányaival és hibáival) de nem a mai langyos semmi értelmében, el akarták dönteni a magyar katolikus legitimisták a restauráció kérdését. A dolog csúfosan megbukott és a legitimizmus és a restauráció ügye nagyon nagy vereséget szenvedett, pedig akkor az államforma még királyság volt. Gróf Sigray Antal, aki Őfelsége, Habsburg Ottó akkori magyarországi hivatalos képviselője volt, és ilyen minőségben soha egyetlen pártba sem lépett be, le is vonta a következtetést; nem lehet pártérdekeknek kitenni a restaurációt, mert ez egy egész nép ügye, nem csak egy részé. A politikai pártban képviselt monarchizmus halvaszületett, nem életképes, eleve zsákutcás próbálkozás. A monarchia lehet egy nemzeti ügy, lehet egy mozgalom, lehet egy spirituális és / vagy kulturális harc célja, de nem aktuálpolitikai handabandázás tárgya, főleg nem most és főleg nem ezek között. Nincsen értelme barátaim, egyszerűen az eszmét és az államformát, amelyet a Szentkorona-tan, a jogfolytonosság és a történelmi alkotmány helyreállításával képzelünk el, mint optimális minimumot, a pártpolitikába beletuszakolni. (A pártok okozta megosztottság egyébként is megér majd még egy-két szót, de most elég ennyi.)

Szeretnénk azonban megmutatni eme esettel kapcsolatban is, hogy a jelenlegi tömegdemokrácia, mindig, amikor tetemre hívják, tehát valamifajta jogi, igazi népképviseleti elvet kérnek rajta de facto számon, akkor hirtelen egy álságos képződmény lesz csupán, aki mentegetőzik. Merthogy, amit már megszavaztak azok, akiket beszavaztak, hogy a többséget képviseljék, azt majd megszavazhatják később és máshogyan azok, akik beszavazhatták azokat, akiknek a dolgait most megszavazhatják, hogy azzal ők egyetértenek-e vagy sem…

Bruhaha.

Miről is beszélünk itt jó atyafiak? Arról, hogy mindent szabad, amit nem tilos. Arról, hogy a demokrácia megint csak nem működik, úgy, ahogyan azt eladják a népeknek idehaza és sok másutt a – valljuk be férfiasan – tudatlan és nagyobbrészt teljesen közömbös, heveny politikai apátiában szenvedő állampolgároknak. Persze jól csomagolják be, és nem kérdeznek vissza, mert úgysem értik. Pedig csak egyszer kellene végiggondolni; nem őket, hanem saját magukat képviselik a pártemberek, amely állásponttal vagy egyet lehet érteni, vagy lehet ellene ugrálni, a lényegen ez nem változtat sajnos. Csak a menűből lehet választani ebben az á lá kárt demokráciában. A jelenlegi politikai-gazdasági elit bebiztosította magát, nemcsak ezzel a post-sztálini alkotmánnyal (semennyire sem érdekel, hogy csak annyi maradt meg benne most már az 1949-es torzszülöttből, hogy „Magyarország fővárosa Budapest”), hanem elsősorban az alakítható, látszólag nyitott, valójában merev és csak az érdekeknek megfelelő emberek számára alakítható rendszerben, amely a módszerváltás után mára már kellőképpen megcsontosodott.

A Magyar Királyság Párt – leírni is rettenet ezt a szóképződményt, annyira önellentmondásos – jó szándéka aligha vitatható. De ugye köztudott, hogy ezzel a téglával van kikövezve a Pokol felé vezető út is, az meg ugye nem üres. Mi meg ugye nem is oda tartunk. Okoljunk hát belőle, és meneteljünk tovább.